Ne a választási rendszert támadjuk

2017-04-24

A kormányzati stabilitás megteremtése fontos szempont, valószínűleg kevesen vitatnák, hogy egy tisztán arányos választási rendszer jót tenne a politikai szereplők kompromisszumkészségének, a közbeszéd színvonalának, nem utolsósorban a választók igazságérzetének. A rendszerváltás utáni Magyarországon viszont mindig inkább többségi jellegű szisztéma volt hatályban, az aránytalanságot pedig csak erősítette a Fidesz 2011-ben elfogadott egypárti választójogi törvénye.

Univerzálisan mégsem jelenthetjük ki, hogy „minél arányosabb, annál demokratikusabb” egy választási rendszer. Ezzel a logikával szemben áll a még inkább leegyszerűsítő, de minden demokratikus aktus alapját képező „a többség dönt” elve. A kérdésben, hogy a győztest erősítő hatások mennyire igazságosak vagy igazságtalanok, kívánatosak vagy nemkívánatosak, csak politikai értékek és érdekek mentén lehet állást foglalni. Márpedig ezek sűrűn változnak.

Pályafutása első éveiben a Fidesz természetesen még az arányosítás mellett érvelt – ahogy tette később is a legtöbb alacsony támogatottságú párt. 1998 után pedig az akkor már kormányzó párt számára hirtelen a kormányzati stabilitás elősegítése fontosabb szempont lett a választói akarat pontos leképezésénél.

A ma az utcán arányosabb rendszert követelők is minden bizonnyal átértékelnék a választási rendszerhez fűződő viszonyukat, ha a hatalom megszerzése elérhető közelségbe kerülne. A tétel megfordítva is igaz: a Fidesz abban az egyetlen esetben volna hajlandó belemenni egy tisztán listás rendszerbe, ha okkal kellene attól tartania, hogy elveszítheti a soron következő választást. Egy többségi rendszerben ugyanis kis különbséggel nagyot bukhat, egy arányosban viszont még vesztes pozícióban is lebéníthatja ellenfeleit.

Vegyük például azt a ma elképzelhetetlen, leegyszerűsített helyzetet, hogy a balközép tömb 40 százalékot szerez, a Fidesz és a Jobbik pedig 30-30 százalékot. Egy tisztán listás rendszerben lényegében ugyanilyen parlamenti arányok alakulnának ki, aminek két kimenetele lehet: egy Fidesz–Jobbik-koalíció, vagy a parlament feloszlatása és új választás kiírása. A hatályos rendszerben viszont, 40 százalékos országos támogatottsággal a baloldal az egyéni kerületek döntő többségét elhozhatná, a parlamentben stabil többséget szerezve.

Az ellenzéki oldalnak nem az a problémája, hogy a Fidesz csaló választási rendszerében nem tudja érvényre juttatni vitathatatlan népszerűségét, hanem az, hogy még ha össze is adhatnánk (nem adhatjuk) a Fidesz Jobbik nélküli ellenzékének támogatottságát, akkor sem közelíti meg a kormánypárt mögött álló választói tömeget. Abban, hogy miért van ez így, már ténylegesen van szerepük a választási szabályoknak is – de nem a mandátumkiosztás aránytalanságának.

Annak, hogy melyek azok az elemek, amelyek igazságtalan, szakmai alapon is támadható, ha úgy tetszik, antidemokratikus előnyt biztosítanak a Fidesznek, könyvtárnyi irodalma van (a mi átfogó tanulmányunk itt elérhető). Sőt, az igazán súlyos versenyhátrány nem is annyira a választási szabályokból, sokkal inkább a durván átalakuló médiaviszonyokból, a hatalomnak egyre inkább engedelmeskedni kénytelen, függetlenségüket vesztő intézményekből, illetve az egzisztenciális bizonytalanságban élő tömegek – a helyi és az országos hatalom képviselőinek való – durva kiszolgáltatottságából fakad.

A választási rendszer arányosítása nem kikényszeríthető a következő választás előtt, ezt vélhetően maguk a kezdeményezők is tudják. Úgy tűnik, a vezető nélküli, elégedetlen tömegek artikulálatlan dühét próbálják csak „becsatornázni” a kézzelfoghatónak tűnő cél falra festésével. Komolyak a kétségek azzal kapcsolatban, hogy pont ez a téma alkalmas lehet-e erre, mivel az „arányos választási rendszer” szókapcsolattal a legtöbb választó szinte semmit sem tud kezdeni.

Ha már, akkor talán szerencsésebb lenne az „igazságos választási rendszer” zászlóra tűzése, erre jóformán bármilyen részkövetelés ráhúzható volna – legyen szó a „győzteskompenzációról”, a kamupárt-burjánzást ösztönző kampányfinanszírozásról, a manipulált választókerületi térképről. Vagy leginkább a levélben szavazók névjegyzékén szereplő halottakról; ez ténylegesen legitimációs problémát jelenthet a választás tisztaságára nézve, és nem mellesleg közérthető is. (Gulyás Gergely először másfél éve, utoljára néhány hete ígérte, hogy ezt a nyilvánvaló anomáliát felszámolják, de még az általuk ötpárti egyeztetésre előterjesztett, később elbukott törvénymódosító javaslatban sem szerepelt benne erről egy sor sem.)

Ezzel együtt sem valószínű, hogy egyáltalán érdemes a választási rendszert támadnia annak, aki kormányváltásra, rendszerváltásra tör. Egyszerűen azért, mert azt a hamis illúziót kelti, hogy a jelenlegi rendszerben a Fidesz legyőzhetetlen, miközben mérget vehetünk rá, hogy ezen keretek között fogják lebonyolítani a jövő évi választást. Mire eljutunk oda, a mostani kezdeményezés hatására tömegek tanulhatják meg, hogy nem is érdemes elmenni szavazni, a kormány úgyis leválthatatlan. Pont ezeknek az otthon maradó embereknek a voksai hiányozhatnak majd a végelszámolásban. Egy választási mozgalomnak éppen az volna a feladata, hogy aktivizálja őket, most mégis úgy áll, hogy minden jó szándéka ellenére, az ellenkezőjét érheti el.

A cikk eredetileg a Hvg.hu-n jelent meg.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695