MSZP kongresszus - meglepetés nélkül

[...] Innentől kezdve más lett Magyarország. Először is elszállt az az illúzió, hogy a demokratikus erők összefogása nélkül is lehet normális Magyarországot építeni. Bizony, szövetség kell, nem is akármilyen! Az MSZP felfogta, mit is jelent a koalíciós kormányzás, de leginkább ennek jövőbeli szükségességét. Megvizsgáltuk a kisebbségi kormányzás, mint elvi lehetőség életképességét is, és megállapítottuk, hogy a magyarországi állapotok ezt egyszerűen lehetetlenné teszik. Legyen bárkiben bármilyen indulat is, adott esetben a kisebbik kormánypárttal szemben, a tőlük való elszakadás képlete óhatatlanul a Fidesz-uralomnak ágyazna meg. Mert a társadalom most megláthatta az ördög patáját, amikor is a nagyobbik ellenzéki párt – vakondkeresési hajlamaira hivatkozva – szó szerint bezárta képviselőit a Parlament arra alkalmas helyiségébe.

[…] Éppen ezért tette helyesen az MSZP kongresszusa, hogy bocsánatot kért, ezúttal ostoba magatartásáért, minden jóérzésű magyar állampolgártól, de különösen saját szavazóitól. Bocsánatot kellett kérnie, mert demokratikus hajlamaitól vezérelve nem észlelte a Fidesz féktelenségét. Lehet, hogy teljesen titkos szavazás esetén is Sólyom László lett volna megválasztva, de az is, hogy Szili Katalin.

[...] Aztán idetartozik az is, hogy az MSZP kongresszuson pontot tettünk a sarjadó bizalmatlankodásra is. A média folyamatosan azt sugallta, na jó: közvetítette, hogy Szili esetleges kudarca a pártelit élmezőnyét sodorhatja el, utat nyitva a miniszterelnök totális térnyerésének. A végeredmény nem ezt mutatja. Mindenki, ismétlem: mindenki kellően önkritikus volt, elkerültük a „naugyemegmondtam” csapdáját, mindenki a helyén maradt és kampány-üzemmódra kapcsoltunk.

[…] És egyvalakit megint maga alá temet: Szili Katalint. Ő, ha szombaton, a kongresszuson hallgatott volna, és nem esik neki a kormányfőnek és a pártelnöknek, újfent várhatna egy hullámra, ami ismét fölemeli. Ebben neki elég komoly gyakorlata van. De ütemet tévesztett, pedig eddig meglehetősen jó ritmusban mozgott. Jó ütemben vonult vissza tavaly, Hillerék pajzsra emelésekor, s ugyanúgy jó ütemben kezdte építeni magát (akkor, amikor Hillerék épp a pajzs alá kezdtek szorulni), hogy megkerülhetetlen legyen az államfőválasztás során. Megkerülhetetlen volt, fönn is akadt rajta az MSZP-hajó. Rosszul mérte föl, hogy ez a kongresszus a támadásé. Inkább az önmarcangolásé volt, a tisztázásé. Paradox módon az ő hulláma már csak az lehetett volna, amelyik egyúttal az MSZP Gyurcsányban megváltót látó reményeit temetné. De a szocialisták a dagályt várják - ha Hiller István nem viszi is partra őket, vezérevezősként szolgálhatja a kormányost, aki ezt még megteheti.

[…] Az MSZP a vízen (át)járást már csak Gyurcsánynak hiszi el - a kormányfőnek, aki a kettős népszavazás hőseként összeszedett magának annyi bizalmat, amennyi elfedi, hogy az államfőválasztás során ütemhibát ütemhibára halmozott.

[…] De most megint jó ütemben lépett: elismerte ütemtévesztéseit, Hiller Istvánt hagyta süllyedni, hogy ismét őt dobják föl a hullámok - a kérdés az, képes-e meglovagolni őket. Az biztos, hogy a hajón most már mindenki érte dolgozik, s imádkozik, hogy ütemérzéke többé ne hagyja cserben. Ma például várhatóan elhalasztja a várt adóbejelentéseket.

[…] A szocialisták egy hirtelen összeterelt, rendkívüli kongresszust tartottak, amelynek deklarált funkciója az volt, hogy a küldöttek gondosan lezárt ajtók mögött kiereszthessék a sikertelen államfőválasztás miatt nagy nyomásúvá vált gőzt. Felelőskeresés, bizalmi szavazás, kifütyülés – ilyesmit lehetett megtudni az odabent történtekről a rendezvény végeztével. Győzelmi jelentéseknek vagy szárnyaló optimizmusnak nem sok szerep jutott ebben a légkörben, még akkor sem, ha Gyurcsány Ferenc beígérte a választási győzelmet 2006-ra. A baljós események ellenére a küldöttek szerettek volna hinni neki, és reménykedni abban, hogy a hátralévő kevéske időben a miniszterelnök határozott vezetésével az MSZP átlépheti saját árnyékát, megfordíthatja az események menetét. Gyurcsányt nyilván doppingolta a belső ellenzéke felett aratott diadal, még akkor is, ha Szili ismételt legyőzéséért ezúttal komoly árat kellett fizetnie az egész kormánykoalíciónak. Helyreállhat így a kora őszi messiásváró hangulat a szocialisták körében, ennek megfelelően a párt ismét az egyetlen reménység kezébe helyezte sorsát, és Gyurcsányt a választási előkészítő bizottság elnökévé tette.

Nehezen kiszámítható párt az MSZP. A múlt szombati szocialista kongresszuson kiderült, hogy a magyar baloldal - minden ellenkező híreszteléssel szemben ismeri a politikai ésszerűséget. Csak éppen, ahogy ezt heteken keresztül rendületlenül bizonyította, nem szereti. Az államfőválasztáson elszenvedett kijózanító vereség kellett ahhoz, hogy a nagyobb kormányzó párt egy csapásra megvilágosodjon, és visszatérjen a reálpolitika útjára. A túl sokat kockáztató és ezért sokat is vesztő Szili Katalint, valamint politikai taktikából megbukott támogatóit és tanácsadóit leszámítva a szocialisták többsége, úgy tűnik, belátta: hiba volt nekivezetni a pártot a falnak, hiba volt érzelmi-sérelmi politikát követni, és az ésszerűséget érthetetlenül és értelmetlenül zárójelbe tenni.

[…] A szombati tanácskozás hangulata, az azt követő értékelések arra utalnak, hogy Gyurcsányék ebben az esetben nem is számoltak rosszul. Ha valóban sikerül a kormányfőnek pacifikálnia a párton belüli felfordulást, és a belső indulatok ahogy ebben a pillanatban látszik – inkább a házelnök és támogatói, s kevésbé a miniszterelnök ellen irányulnak, az államfőválasztás kudarca akár még jól is jöhet Gyurcsány Ferencnek.

[…] Ezért elképzelhető, hogy az MSZP-ben a következő kudarcig, amely - ésszerű számítás alapján - legkorábban 2006-ban érheti a pártot, ismét látszategység fog uralkodni.

Egy komoly elemző úgy vélekedhet mostanában, hogy Magyarországon tótágast áll a politika világa. Az ellenzék majd kicsattan az önbizalomtól, diadalmasan magabiztos nyilatkozatokat tesz, míg a legnagyobb kormánypárt magába roskadt, vert seregként legszívesebben elbujdokolna a nyilvánosság elöl.

[…] Az MSZP rendkívüli kongresszusától mi sem állt távolabb, mint a jókedv, a nyitottság, a derűs bizakodás. Az államfőválasztáskor elszenvedett „fiaskót” nehezen tudja a párt tagsága megemészteni. Kedden, a parlamentben valóban fejtetőre állt a világ, mert józan ésszel nehezen felfogható, hogy a többség miként volt képes ezt a fontos választást elveszíteni. Persze a párt legfőbb döntéshozó szerve következetes maradt önmagához, hiszen jó előre bejelentették, hogy nem a személyes felelősöket fogják keresni, így aztán az okokat sem lehet megtalálni, meg a tanulságokat sem lehet levonni. Ha senki nem felelős semmiért, akkor nyugodtan vádaskodhat bárki, vagy éppen önkritikát is gyakorolhat, úgysem lesz következménye. Szegény Szili Katalin végképp nem tehet semmiről, állítólag mégis füttyögtek felszólalása közben, míg Gyurcsány Ferencet, aki gyengéd és óvatos önostorozásra is hajlandó volt, többször megtapsolták.

[...] A szabad demokratákkal roppant tapintatosan bánt a kongresszus, a hangadók nem őket okolták a történtekért, akkor már inkább a Fideszben keresték a hibát. A koalíció fennmarad, a 100 lépésnek nevezett népnyúzás folytatódik, s ahogy a párton belüli ballépéseknek, úgy az ország romlásának sincs felelőse.

[…] És ami a párt szempontjából fölöttébb biztató lehet a jövőre nézve, a sebek begyógyításának érdekében mindenki a lehető legcélszerűbben viselkedett. A legnagyobb érdem persze Szili Kataliné, aki beszédében elhárított magától minden felelősséget a fiaskóért, és a kormányfőt hibáztatta, amiért az nem helyezte nagyobb nyomás alá az SZDSZ-t. Bár a beszéd szövege (és fogadtatása) a phenjani atomprogram állásához mérhető titok – maga Szili is azzal tért ki a hétvégén a kényelmetlen kérdések elől, hogy zárt ülés volt –, azóta tett nyilvános megjegyzéseiből is jól kiolvasható a párbaj vesztesének hozzáállása.

[…] A zárt pártkongresszus jó dolog, ha hadat akarunk üzenni Szlovéniának, vagy ha készülünk az illegalitásra, de a választóknak küldött üzenete szánalmas. Ráadásul a bezárkózás fölösleges is, mert az elhangzott kellemetlen dolgok úgyis napvilágra kerülnek. (Gyurcsány élete legjobb beszédét mondta – lelkendezett az egyik küldött – bizony, milyen kár, hogy a legjobb beszédek mindig zárt üléseken hangzanak el!) A zárt ülésnek köszönhető továbbá az is, hogy a szombati hírek a következőképpen néztek ki: a Fidesz-kongresszuson elhangzott valami, amire aztán néhány órával később reagált valamelyik MSZP-politikus. Önnek, kedves választó, milyen imázst sugall ez: a határozott kormánypártét vagy az ellenzék ellenzékéét? A kép, amit a hétvégén kaptunk: egy nyílt párt, amelyik magához engedi az embereket, mert nincs titkolnivalója, és kíváncsi a véleményükre. Meg egy másik, amelyik attól tart, hogy politikusai bármire képesek, ha emberek közé engedik őket. És a látszat szempontjából mindegy, hogy az MSZP esetleg éppen azért zárkózik el, mert demokratikus párt, ahol egy kongresszuson tényleg sok minden megtörténhet, a Fidesz pedig éppen azért lehet nyílt, mert vezetői pontosan tudják, hogy semmilyen váratlan esemény nem következhet be.

Most, hagy a szocialisták kongresszusán többen (egyesek szerint egy szervezet kör) kifütyülték Szili Katalint, az államfői posztért folyó verseny ezüstérmesét, érdemes elgondolkodni azon, mit jelent a baloldal által sűrűn emlegetett szó: szolidaritás. Jó héttel ezelőtt az MSZP még egy emberként istenítette a házelnök asszony, ódákban és epigrammákban beszéltek róla, mint mondták, alkalmasabb embert köztársasági elnöknek elképzelni sem lehet.

[...] Együtt jóban, rosszban? Vagy csak a jóban? Ritka gusztustalan tempó az ilyen. Míg úgy tárni, győzni fogsz, veled vagyunk - ha veszítesz, ejtünk. Kifütyülünk. Ami történt, arról Szili Katalin tehet a legkevésbé. Ő a választás első és utolsó napja között nem tett semmi fordulatot, hajtűkanyart, nem paktált le senkivel, nem változtatott a szemléletén. Megmaradt Szili Katalinnak. A kongresszus (egy része) váltott lépést, nem ő. Régi bolsevik reflexek ezek, egy tapasztaltabb politológus előre megmondta volna, hogy így lesz.

[…] Nekünk (választópolgároknak) nem tetszik ez a kongresszus: rossz üzenete van. Azt üzeni, az MSZP bepánikolt, és nem értjük, miért. Volt egy köztársasági elnökválasztás, ahol a nagyobbik kormányzópárt mindvégig sportszerűen és tiszta lapokkal játszott, igaz, a mérkőzést elvesztette, de semmi oka nincs felelősöket keresni a saját soraiban. Azt sem mondhatjuk, győzött a jobb csapat; ország-világ előtt nyilvánvaló, hogy a hitványabb csapat győzött; a sport (és a politika) már csak ilyen. Mondom, nem vagyok politikus, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy az MSZP-n belül személyi változásokra van szükség, amiket, mielőtt nekilódulna a párt a 2006-os választási kampánynak, le kell bonyolítani. De ebben a pillanatban, csata után, egyetlen helyes magatartás létezik: ha a párt igaza és tisztessége tudatában legyint és továbblép, azt üzenvén minden hívének, hogy „mi sportszerűen és tiszta lapokkal játszottunk.

[…] Ebben a játszmában az MSZP koalíciós szövetségesei sajnos nem voltak becsületesek, de mivel az ország kormányzásának föladata és logikája megköveteli, hogy az MSZP fönntartsa a koalíciót, ezt a békát le kell nyelnie. De lihegő vallomásokkal biztosítani a liberálisokat, hogy a szocialisták szerelme örök időkre szól kényszerű házastársuk iránt, enyhe túlzás lenne. (Hangsúlyozom, fogalmam sincs, mit határoz a kongresszus, csak voltak egy esetleges ilyen magatartásnak is előjelei.

Szombaton némi fütty hallatszott Szili Katalin beszédekor, mert nem adott elfogadható magyarázatot arra, miért nem lépett időben vissza. Ő - felszólalása és nyilatkozatai szerint - most is úgy véli, hogy nem a személyéről szólt, ami történt, hanem egy identitáspárbajról, amely a szocialisták és a liberálisok között folyik.

[…] Jó lett volna, ha valaki fölhívja a politikusnő figyelmét arra is, hogy a visszalépéséről szólva ne állítsa, hogy ő ezt nem tehette meg, mert jelöléséről a szocialisták legmagasabb szerve, a kongresszus döntött - mert éppen emiatt csak ő, egyedül ő gyakorolhatott volna gesztust: túl nagy a politikai tét a rizikó fokához képest - állítson a párt másik jelöltet.

[…] De érdemi válasz helyett csupán annyira futotta, hogy Lendvai Ildikó udvariasan megjegyezte: „Azért te is hibáztál, Kati...”. A kongresszuson tehát semmi sem lett tisztázva, így az sem, hogy az MSZP mennyire legyen liberális és mennyiben baloldali, holott - és ebben Szili Katalinnak igaza van - a kérdésre adott válaszok egyben törésvonalakat is jeleznek a szocialista pártban, amelyek szakadáshoz ugyan soha nem vezetnek, de újra és újra fellángolt vitákhoz, úgynevezett kibeszéléshez, az erők szétforgácsolódásához mindig. A miniszterelnök elemzését sem követte polémia, a kialakult helyzet értékelése és az őszinteség kimerült az önostorozásban.

[…] Mégis félő, hogy mint már annyiszor, kitörő tapsok helyettesítették a nézetek, érvek nyílt ütközését, tapsok, amelyek olyanok, mint a beváltható kuponok - máskor mást vesznek majd rajtuk. Elképzelhető persze, hogy a rendkívüli kongresszus gőzleeresztőként teljesítette feladatát, de ez már csak azért is kevés, mert a szocialista párt szellemi műhelyei is egymástól elszigetelten vagy egyáltalán nem működnek, azaz jelenleg aligha van olyan fórum, ahol a szőnyeg alá söpört tartalom összetétele, természetrajza átbeszélhető, tisztázható lenne.

Magyar Szocialista Párt számára már a 2002-es választások második fordulójának estéjén világossá kellett volna válnia, hogy az előttük álló kormányzati ciklus két fontos közjogi eseményt tartogat, és hogy ezek átgondolt felkészülést igényelnek a párt részéről. Az egyik ilyen esemény az európai parlamenti voksolás, a másik pedig a köztársaságielnök-választás volt.
[…] A bukás mégis bekövetkezett. Ez a kettős sikertelenség - tavaly az európai parlamenti, idén pedig a köztársaságielnök-választás - az MSZP teljes vereségét is jelenti.
[…] A múlt hét végi kongresszus utánra kirajzolódott a szocialista pártvezetés rendkívüli erőfeszítése az MSZP-a belüli indulatok csillapítására. A pártkáderek értékeléseiben a szocialista vezetés és Gyurcsány Ferenc (korábban önként vállalt) felelőssége pillanatok alatt eltűnt, s a miniszterelnök - ha csak időlegesen is - megerősödve került ki a helyzetből. Nyilvánvaló, hogy az elsődleges kommunikációs cél most a kudarc átformálása, jelentőségének kisebbítése, illetve lehetőség szerint elfeledtetése. Erre kézenfekvő eszközként adódnak a közös kormányzás, a „vállalt feladatok” teljesítésének kényszerére hivatkozó magyarázatok. A taktikai színtéren a kedélyek lecsillapítása a koalíció jelenlegi, liberális dominancia alatti működésében érdekelt csoportok számára valóban adhat némi időt a feszültségek kezelésére. Stratégiai szempontból azonban már ott lebegnek a koalíció egyben tartására és a 2006-os választási együttműködésre vonatkozó súlyos kérdések, amelyeket az MSZP veresége után egyre nehezebb lesz megválaszolni. Az egyik ilyen kérdés az, hogy ha az MSZP nem lesz képes önálló stratégiai célokat megvalósítani, akkor van-e egyéb szerepe a magyar parlamenti demokráciában, mint az, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti többséget biztosító és szav