Orbán és Gyurcsány az érzelmeinkkel játszik

2006-03-20

A hétvégi pártrendezvényekkel elkezdődött a választási kampány utolsó három hete. A Fidesz kongresszusa, valamint az MSZP szocialista polgármesterekkel rendezett találkozója egyaránt a pártok választási programját volt hivatott ismertetni. Az események ugyanakkor arról tanúskodtak, hogy a választásokig hátralévő időben az eddigi materiális témák és az ígéretek helyett egyre inkább a szimbolikus ügyek és az érzelmek határozhatják meg a kampányt.

 

Fidesz: a fordulat kongresszusa

Eredményét tekintve nem hozott meglepetést a legnagyobb ellenzéki párt hétvégi kongresszusa. A választási program elfogadása, Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltté, valamint Mikola István kormányfőhelyettes-jelöltté választása ugyanis puszta formalitás volt. Komolyabb visszhangot csak az keltett a nyilvánosságban, hogy Mikola István ezzel hivatalosan is a Fidesz második emberévé lépett elő. Ez sem volt azonban igazi meglepetés, hiszen az Orbán-kormány egykori egészségügyi miniszterének miniszterelnök-helyettesi pozícióra jelölése már napokkal a kongresszus előtt, a Fidesz országos listájának bejelentésekor megtörtént. Az Orbán Viktor által a „nemzet gyógyítójának” nevezett Mikola István kiemelése azt kívánja üzenni a választóknak, hogy az egészségügy, az ehhez kapcsolódó népegészség és népesedés kérdése kiemelten fog szerepelni a második Orbán-kormány programjában. Ugyanakkor személye kockázatot is jelent, mivel a kormányfő-helyettesi posztra készülő politikus az Orbán-kormány egyik legnépszerűtlenebb, a szakma által is vitatott minisztere volt.

 

Formai szempontból kisebb változás volt megfigyelhető. A Fidesz kongresszusa ezúttal is narancssárga színben pompázott. A már ismert „V” betűt formáló óriáskezek mellett megjelentek a kör alakú „Orbán-Mikola” táblák is, akárcsak egy amerikai elnök- és alelnök-jelölő pártgyűlésen. A korábbi Fidesz-gyűlésekről elmaradhatatlan civilek helyett ismét visszatértek a hírességek, jelezvén, hogy az emberek megkérdezésén alapuló választási program elkészült, így most már annak győzelemre vitele, majd megvalósítása a fő feladat. Orbán Viktort ennek érdekében neves színészek, sportolók, énekesek ajánlották a közönség figyelmébe.

 

Az igazi fordulat abban mutatkozott meg, hogy Fidesz kongresszusa kiteljesítette azt a kommunikációs váltást, melynek előjelei már a március 15-én tartott ünnepi rendezvényen is láthatóak voltak. A párt kampányában három jelentős változás történt.

 

• Egyrészt a mindenkihez szóló az eddigi „Rosszabbul élünk” szlogent használó negatív hangulatfomáló kampányt felváltották a közterületeken a „Jó választás, jobb élet” jelmondattal futó pozitív hangvételű hirdetések.

 

• Másrészt a Fidesz rendezvényén felszólaló szimpatizánsok és politikusok az eddigiekhez képest jóval radikálisabb – sokszor nemzeti és vallásos fordulatokat alkalmazó - hangszerelésben szólították meg saját táborukat. Utóbbi változás különösen azért feltűnő, mert a nagyobbik ellenzéki párt a Nemzeti Petíció 2004 elején történt meghirdetése óta gondosan ügyelt arra, hogy kommunikációjában háttérbe szorítsa a baloldali és a bizonytalan szavazók számára sokszor taszító retorikát, és ez alól csak a 2004 decemberében tartott népszavazás időszaka jelentett kivételt.

 

• Harmadrészt eddig a Fideszen belül néhány kijelölt politikus feladata volt Gyurcsány Ferenc támadása, most viszont alig hangzott el olyan felszólalás, amely ne illette volna éles kritikával a jelenlegi miniszterelnököt. Orbán beszéde utolsó szakaszát szinte teljes egészében Gyurcsány bírálatának szentelte, holott a Fidesz elnöke korábbi megszólalásai során legfeljebb halvány megjegyzéseket tett a kormányfő személyére. Ezúttal viszont kijelentette, hogy a kormányfő ideges, ezért kioktatja, lenézi, és ijesztgeti az embereket, így pedig az őt kísérő elégedetlenségért ő maga a felelős. Orbán Viktor célja tehát az, hogy minden olyan vád és negatív imázselem, ami az elmúlt időszakban a Fideszhez tapadt, átkerüljön az MSZP-hez. Orbán azért hangsúlyozta, hogy a Fidesz programja nem egy ember programja, mert korábban a Fideszről alakult ki az egyszemélyes vezetésű párt képe. Gyurcsány agresszív, antidemokratikus politikusként való leírása pedig a köztársaság-ellenesség vádjának megfordítása, valamint a „ribillió” szocialistákhoz kapcsolása miatt volt fontos a Fidesz számára.

 

MSZP: reagálni és lecsapni a hibákra

Az idei választási kampány egyik jellemzője, hogy a pártok azonnal reagálnak egymás kezdeményezéseire és hibáira. Az MSZP hétvégi rendezvényének az volt a fő célja, hogy a Fidesz-kongresszussal egyszerre a szocialisták is megjelenjenek hírekben. Ha Orbán beszédet mond, Gyurcsány is beszédet mond. Ha Fidesz meghirdeti a Cselekvő Nemzet Programját, az MSZP bejelenti az Új Magyaroszág Programjának első száz lépését. Ha Orbán azt állítja, hogy a Fidesz programja 3 millió 200 ezer ember munkájának eredménye, akkor Gyurcsány azzal válaszol, hogy az ő programja 10 millió magyar állampolgár programja. Ugyanakkor mindez persze fordítva is érvényes, a két nagy párt ugyanis ügyel arra, hogy ellenfelének nehogy önálló kezdeményezést tulajdoníthasson a választó. Ugyanígy a politikaellenes üzenetek sem maradhattak el egyik oldalról sem: mind Orbán, mind Gyurcsány egyetlen új javaslattal állt elő, mégpedig a felelőtlen, munkáját nem végző politikusok büntethetőségéről szóló ígérettel.

 

A pártok azonban azt is felismerték, hogy az állandó egymásra licitálás könnyen a megkülönböztethetőség rovására mehet. A korábban meghatározó gazdasági és jóléti ígéretek helyett így egyre inkább előtérbe kerülnek a kampányban azok szimbolikus, érzelmekre játszó viták, melyek leggyakrabban az ellenfél félremagyarázható mondataiból, vagy elszólásaiból emelkednek ki. Ilyen például a két vezető politikus egymás démonizálására tett kísérlete, vagy az a politikai vihar, amely Mikola István határon túli magyarokra vonatkozó szerencsétlen elszólásából kerekedett, de ilyen a köztársaság, illetve a nemzet elsődlegességéről szóló vita is. Utóbbi már csak azért tűnik különösen jelentősnek, mert erre vitára építve mindkét nagy párt budapesti nagygyűlésre hívta híveit április 2-ára, azaz közvetlenül az első választási fordulót megelőző vasárnapra. A pártok valószínűleg mindent elkövetnek majd, hogy saját táboruk minél nagyobb számban jelenjen meg a rendezvényeken, ez pedig elsősorban az érzelmekre ható politizálás folytatásával lesz elérhető.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384