Az ellenfél hibáiból kampányol Demszky és Tarlós

2006-08-11

Bár a főpolgármester-jelöltek küzdelmét a kampányt előkészítő kampányban bemutatkozásával Tarlós István uralta, Demszky Gábornak a tömegközlekedéssel kapcsolatos problémák ellenére is sikerült egyensúlyba billentenie kettejük küzdelmét. A két jelölt az elmúlt időszakban többször is hasonló tartalmú nyilatkozatokat tett, és egyetértés van közöttük az MDF jelöltje, Katona Kálmán bírálatában is. Erős start, eltűnő jelölt

 

Tarlós István tudatosan felépített kampánnyal látszott nekiindulni az önkormányzati választás, szimbolikusan legértékesebb posztjáért zajló küzdelemnek. A III. kerületi polgármester minden törekvéssel szemben el tudta kerülni, hogy Demszky Gábor számára kedvezően a kampány ideológiai, pártpolitikai és szimbolikus konfliktusvonalak mentén tematizálódjon. A Bazilika előtti tehén ügye, az „Orbán Viktor embere” címke és turul-szobor lebontásáról szóló határozat leperegtek Tarlósról, akinek így lett volna a lehetősége arra, hogy saját témáit kényszerítse ellenfelére.

 

A Combino-botrány kézenfekvő lehetett volna, hiszen a városüzemeltetési kérdésekben amúgy is már megkérdőjelezett és sokat támadott főpolgármester védekezni kényszerült. Tarlós István azonban tartotta magát ahhoz, hogy ő a szakmailag kompetens jelölt, akivel szemben az ideológiai megosztottságra rájátszó pártpolitikus áll, csakhogy eközben is átengedte a villamos-ügy kommunikációját a főpolgármesternek. Demszky Gábor pedig feladatmegoldóként igyekezett fellépni, kemény nyilatkozatokat tett a gyártó cég felé, mely egyébként is engedékenynek mutatkozott a felelősségvállalást tekintve. Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy a főpolgármester a felelősséget a BKV-ra, és annak vezetőjére Aba Botondra tolja át. Egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csak alacsony arányban gondolják, hogy Demszky lenne a felelős az új villamosok kudarcáért. A Medián felmérése szerint túlnyomó többségben vannak azok, akik szerint vagy a kivitelező cég vagy a BKV okolható az ügyért.

 

Eközben Tarlós István ráadásul nagyvonalúnak is mutatkozott ellenfelével szemben. A III. kerületi polgármester sietve egyetértett Demszky Gáborral többek között abban, hogy szükség van önálló fővárosi rendőrségre, ahogyan ez volt a fő üzenete mindkét jelölt Gergényi Péter főkapitánynál tett látogatásának.

 

Demszky Gábor eddigi megszólalásaiból úgy tűnik, hogy a főpolgármester szerint Tarlós pártpolitikai háttere felől támadható Budapesten, mégpedig a szélre kitolás jól ismert taktikája által. Nem véletlen, hogy Demszky Gábor „elcsodálkozott” azon, hogy ellenfele elfogadta a Jobbik támogatását, hiába ment szembe Tarlós a szervezettel a turul-szobor megvédése ügyében.

 

Tarlós az utolsó napokban váltott, és városüzemeltetési kérdésekkel fordult Demszkyhez, aki azonban saját érveit fordította ellenfelével szemben. A tömegközlekedésre, Podmaniczky-tervre és a város adósságállományára vonatkozó felvetésekre a főpolgármester azzal reagált, hogy ennek megvitatására igazából a hivatalos kampányidőszak bárkinek a rendelkezésére áll, és egyébként is nyilvános adatokról van szó. Demszky ezzel azt is üzente ellenfelének, hogy ebben az ügyben ő az, aki valójában pártpolitikai szintre „alacsonyítja” Budapest fontos kérdéseit, nem véletlenül utalt a főpolgármester válaszában is a Tarlóst támogató pártokra.

 

Liberális belharc és a közös ellenfél

 

A főpolgármester logikus módon igyekszik arrafelé terelni a főpolgármesteri kampányt, hogy valójában két politikai tábor között kell választani. Számára az jelentheti a legnagyobb problémát, hogy hiába a közvélemény-kutatásokban meglévő előnye, ha akik szimpatizálnak vele, nem mennek el szavazni. A megszorításoknak láthatóan szavazói passzivitást előidéző hatását ebből a szempontból talán csak Orbán Viktor képes ellensúlyozni, aki megjelenve az önkormányzati kampányban és Tarlós István mögött, mozgásba lendítheti az MSZP és az SZDSZ támogatóit.

 

A választók passzivitása mellett a koalíciós pártok kampányára a legnagyobb veszélyt, a lassan már a Medgyessy-kormány idejét idéző civakodás jelenti. Ráadásul az önkormányzati jelölésekkel kapcsolatos vitát csak felerősíti a nyilvánossá tett nézetkülönbség az egészségügyi reform egyes elemeiről, valamint a fővárosi SZDSZ-en belüli konfliktus. Bőhm András a párt fővárosi közgyűlési frakciójának vezetője nyíltan támadta Demszky Gábor kampányát, amiatt, hogy a főpolgármester a pártot megkerülve tol erőre új arcokat a kampányban.

 

Katona Kálmán a Combinokból hiányzó légkondicionálók kapcsán tartott sajtótájékoztatójával mind Demszky, mind Tarlós éles bírálatát kivívta. Mind a főpolgármester, mind a III. kerület polgármestere blogjában szentelt egy részt Katona Kálmán felvetésének hiteltelenítéséhez. A BKV-ügyben sokáig csöndben ülő Tarlós azután fordult kérdéseivel Demszky Gáborhoz, hogy Katona bejelentette: tőzsdére vinné a tömegközlekedési vállalatot. Ez is azt mutatja, hogy a kampány továbbra is leginkább arról szól, hogy ki határozza meg a megvitatandó témákat, hiszen központi üzeneteiket még csak most kezdik el felépíteni a jelöltek.

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384