Növekvő bizonytalanság, stabil Fidesz-előny

2007-12-28

2007 decemberében négy közvélemény-kutató intézet felmérése alapján a politikától való egyre erőteljesebb elfordulást tapasztalhattunk a választói magatartásban. Egyre több a bizonytalan szavazó, és erősen romlott a politikusok megítélése.

Decemberben az előző hónapokhoz képest nem történt szignifikáns változás a két nagy párt megítélésében. A Fidesz továbbra is tartotta átlagosan két és félszeres előnyét az MSZP-hez képest. A teljes népesség körében a kutatóintézetek 34-40 százalék között mérték a legnagyobb ellenzéki párt népszerűségét. 

Mind a négy közvélemény-kutató intézet mérése szerint kis mértékű - 1 és 4 százalékpont közötti - növekedést tapasztalhatunk a bizonytalan szavazók körében. A szavazók mind a kormány, mind az ellenzék munkájáról kedvezőtlenül vélekednek. A Szonda Ipsos mérése szerint az MSZP támogatói az ellenzéket 18 pontra, a kormányt 31 pontra értékelték egy százfokú skálán, a Fidesz táborának 16 százalékát jellemzi mind a két politikai oldallal való azonos fokú elégedetlenség.

A kispártok megítélésében az MDF támogatottsága továbbra is magasabb az SZDSZ-énél. A KDNP és a Jobbik népszerűsége ebben a hónapban egyik intézet szerint sem volt mérhető.


Elsődleges pártpreferenciák 2007 decemberében négy intézet adatai alapján (%, zárójelben az előző hónaphoz képest mutatott változás)

Intézet

Medián

Szonda-Ipsos

Gallup

Tárki

Minta

mérete (fő) 

1200 1000

 1500

 1000

Adatfelvétel

ideje

November 30 - december 4.

December 10-17. 

 November 29 - december 6

 November 30 - december 13.

Választókorú lakosság (Teljes népesség)

Fidesz-MPSZ

40 (-4) 34 (-1) 38 36 (+1)

MSZP

20 (-1) 16 (-) 13 13 (-)

SZDSZ

3 (-) 3 (+1) 2 2 (-)

MDF

4 (-) 4 (-) 2 2 (-)

KDNP

0 (-) 0 (-1) 0 0 (-)

MIÉP

1 (-) 1 (-) 0

 0 (-)

Jobbik 0 (-) 0 (-1) 0 0 (-)

Egyéb

2 (+1) 1 (-) 1

 3 (-2)

Nem tudja/nem válaszol

30 (+4) 41 (+1) 44 44 (+1)

Biztos szavazó pártválasztók

Fidesz-MPSZ

64 (-) 60 (-2) 71 68 (+1)

MSZP

26 (-) 

28 (+4) 20 21 (-2)

SZDSZ

3 (-1)

 4 (+1)

3

3 (-1) 

MDF

4 (-)

 5 (-1)

3 4 (+2)

KDNP

0 (-)

 0 (-1)

0 0 (-)

MIÉP

1 (-)

 1 (-1)

0  0 (-)

Jobbik

 0 (-)

 0 (-1)

0

 0 (-)

Egyéb 2 (+1) 2 (-) 4 4 (-)

 

 

A Fidesz és az MSZP közötti támogatásbeli különbség 2007 decemberében  (%, zárójelben az előző hónaphoz képest mutatott változás)

Intézet

Medián

Szonda-Ipsos

Gallup

Tárki  

Választókorú lakosság (Teljes népesség)

Fidesz-MSZP különbség

20 (-3)

 18 (+4)

 25

 23 (+1)

Biztos szavazó pártválasztók

Fidesz-MSZP különbség

38 (-)

32 (-1) 

 51

47 (+3)

 

Tovább romlott a miniszterelnök megítélése

Gallup mérése szerint a gazdasági közhangulat megítélése tovább romlott az előző hónapokhoz képest. A családok a tél közeledtével egyre pesszimistábban ítélik meg saját helyzetüket.

Decemberben száz emberből már csak tizenkilenc vélte úgy, hogy a miniszterelnök jól végzi munkáját. A Gallup mérése szerint Gyurcsány Ferencben mindössze a megkérdezettek 13 százaléka, Orbán Viktorban 18 százaléka bízik. Az intézet szerint azoknak a száma, akik a kormány és a miniszterelnök maradását tartják ideális megoldásnak, egy év alatt 34 százalékról 20 százalékra csökkent.

Az intézet a népszavazásról is megkérdezte a választókat. A válaszadók 60 százaléka biztosan véleményt nyilvánítana. Az emberek 74 százaléka a tandíjra, 79 százalékuk a vizitdíjra, 84 százalékuk a kórházi napidíjra mondana nemet.

Politikusok értékelése - csökkenő bizalom

Hagyományos politikusnépszerűség-felmérését a Medián decemberben is elkészítette. Az első két helyen októberhez képest nem történt változás, de jelentősen csökkent a különbség Sólyom László köztársasági elnök és Kósa Lajos Fidesz alelnök megítélése között. Dávid Ibolya helyet cserélt Orbán Viktorral, így a lista harmadik helyén végzett. Megállapítható, hogy tovább csökkent a választók politikusok iránti bizalma, mert hazánk húsz legismertebb vezető politikusa közül egy sem javított előző havi eredményén.

A magyarok nem szeretik a kisebbségeket

2007 decemberében kerültek nyilvánosságra egy az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben folyó kutatás eredményei, melynek adatfelvételét a Medián  végezte. E szerint bár a magyar lakosság egyharmada egyenesági felmenői között is tud olyanról, aki valamelyik másik népcsoporthoz tartozott, a többségnek mégsem rokonszenvesek a Magyarországon élő csoportok. Míg legkedvezőbb a németek és a zsidók megítélése, a legnegatívabb a cigányoké. A kutatás során az elmúlt több mint tizenöt évben hasonló eredmények születtek.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384