Az MSZP - Jobbik versenyfutásnak a Fidesz lehet a vesztese

2010-03-04

Bő egy hónappal a választások előtt továbbra is a Fidesz jelentős előnyét mutatják a pártpreferencia-kutatások. Kibontakozni látszik azonban két párharc. Az egyik tétje a második legerősebb párt címe: a Jobbik ugyanis egyre jobban megközelíti az MSZP-t, amivel kapcsolatban azonban épp az a legérdekesebb kérdés, hogy a Fidesz hány szavazót veszíthet a radikálisok erősödése miatt. A másik pedig a küszöb megugrására készülő két kispárt, az MDF és az LMP küzdelme. Számukra a szavazói bázis bővítése mellett a megfelelő számú ajánlószelvény megszerzése is kihívást jelent.

 

MSZP

 

Az előző hónaphoz képest csak minimális javulás tapasztalható az MSZP támogatottságában. A jelenlegi felmérések szerint a választókorú népességnek továbbra is 11-15 százaléka szavazna a szocialistákra. A biztosan szavazó pártválasztóknak pedig mintegy ötöde választaná a kormánypártot. A legnagyobb támogatottságot (23 %) ezen a bázison a Századvég-KÓD mérte. A párttól korábban elpártolt szimpatizánsok visszaszerzését nehezíti, hogy Mesterházy Attila támogatása még a szocialista szavazók körében sem egységes. A Forsense adatai szerint harmaduk alkalmasabb jelöltnek tartja Bokros Lajost. 

 

 

 

Fidesz

 

A februári kutatások alapján a Fidesz szimpatizánsainak létszáma megközelíti a hárommilliót. A legnagyobb értéket (a választókorúak 44 százalékát, 3,5 millió főt) a Medián mérte. Az intézetek eredményei közti nagy eltérés (31-44 %) legfőbb oka a pártválasztásukban bizonytalanok arányában, így az eltérő kutatási módszertanokban keresendő. A legkisebb Fidesz tábort mérő Forsense felmérésében volt a legnagyobb a bizonytalanok aránya (45 %), míg a Medián esetében éppen fordított volt a helyzet, a válaszadók csupán 30 százaléka nem nevezett meg pártot. A biztosan szavazó pártválasztók között meggyőző a párt fölénye, a Tárki és a Medián kutatásában ez az érték meghaladja a 60 százalékot. A Szonda-Ipsos nagyobb csökkenést regisztrált a Fidesz táborában, amit a párt főleg nyugdíjas támogatóinak elbizonytalanodásával indokoltak. A 3, illetve 5 százalékos csökkenés utáni arányok ugyanakkor összhangba kerültek a hasonló bizonytalan tábort mérő intézetek (Forsense, Századvég-KÓD) eredményeivel. 

 

 

Jobbik

 

A Jobbik támogatottságának januárban tapasztalt erősödése folytatódott. A szokásosnál kétszer nagyobb mintán végzett Medián kutatás mérte a legnagyobb értékeket: a választókorú lakosságban 9, a biztosan szavazó, pártpreferenciával rendelkezők között pedig 15 százalékot. A Jobbik így megközelítette a jelenleg második helyen álló MSZP-t. A regionális kimutatást is készítő Medián adatai azt mutatják, hogy az eddigi történetének legjobb választási eredményére készülő párt az Észak-magyarországi régióban megelőzte (19/16), a Dél-Dunántúlon pedig beérte (9/9) az MSZP-t. Nagyobb eltéréseket nem csak a régiók, hanem az választói korcsoportok között is tapasztalhatók. A szocialista bázis leginkább az idősek, a Jobbik szimpatizánsok tábora pedig a fiatalabbak közül kerülnek ki. Ezt jól mutatja, hogy a 40 évesnél fiatalabb választók között a Jobbik támogatottsága erősebb, mint az MSZP-é. A Jobbik és az MSZP között azonban csak a helyezés vonatkozásában beszélhetünk párharcról, a tényleges küzdelem a radikális szavazókért a Fidesz és a Jobbik között zajlik.

 

 

MDF-LMP

 

Februárban az MDF-nek csökkent, az LMP-nek pedig bővült a szavazói bázisa, így a mérések szerint jelenleg fej-fej mellett állnak. A bejutásuk azonban még nagyon bizonytalan. A biztos szavazó pártválasztók körében csupán egy-egy intézet mért 5 százalékos támogatottságot: az MDF-nek a Századvég-KÓD, az LMP-nek pedig a Forsense. Könnyen lehet, hogy a kis pártok végül kiszorulnak a parlamentből, amely így a rendszerváltás utáni első hárompárti országgyűlés lenne. Amennyiben ez a helyzet állna elő, felértékelődne a parlamenten kívülről történő politizálás szerepe a közbeszédben. Erre eddig a Jobbiknak volt „működő” stratégiája, főként a webkettes közösségre és a helyi szervezetek munkájára építve.

 

 

Jelöltek, listák

 

A kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését célul kitűző Fidesz-KDNP március elején mintegy másfél milliónál tart, derül ki Nyitrai Zsolt nyilatkozatából. Ennek ellenére mindeddig (március 4.) csupán 36 egyéni jelöltjüket vették nyilvántartásba. Az MSZP 147 jelöltnél tart, de már négy területi listát is indított: a Fővárosban, Vas, Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Bár területi listája még nincs, majdnem minden egyéni választókerületben (173/176) leadta ajánlószelvényeit a Jobbik. Legutóbbi közleményük szerint mind a 176 választókerületben összegyűjtötték az ajánlószelvényeket. A 750 szelvény összegyűjtése a kis pártoknak okozza a legnagyobb gondot, amit jól mutat, hogy az MDF csupán 21, az LMP pedig 1 nyilvántartásba vett jelölttel rendelkezik.

Az ajánlószelvények leadási határideje március 19., a területi listák bejelentési határideje március 22. Utóbbit az a párt, pártszövetség indíthat, amelynek az adott területhez tartozó egyéni választókerületek negyedében, de legalább kettőben van egyéni jelöltje.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384