Szocialista vádak a kormány ellen

2001-12-01

2001. november 30-án a Magyar Szocialista Párt videokonferencián mutatta be vádiratát, amelyben az Orbán-kormány "elvesztegetett éveiről" számolt be két szocialista politikus, Juhász Ferenc és Szili Katalin. A videokonferencia Budapesten kívül 18 vidéki városban volt követhető. A Fidesz vádaskodásnak és negatív kampánynak nevezte az MSZP dokumentumát.2001. november 30-án a Magyar Szocialista Párt videokonferencián mutatta be vádiratát, amelyben az Orbán-kormány "elvesztegetett éveiről" számolt be két szocialista politikus, Juhász Ferenc és Szili Katalin. A videokonferencia Budapesten kívül 18 vidéki városban volt követhető. A Fidesz vádaskodásnak és negatív kampánynak nevezte az MSZP dokumentumát.

A közvélemény-kutatási adatok szerint 2001 augusztusában még magabiztosan vezető szocialista párt ősszel defenzívába szorult. Az amerikai terrortámadás, majd nyomában a magyar politikai napirend átrendeződése a kormányzó jobbközép koalíció számára adott lehetőséget a válságkezelésre. A legnagyobb kormányzó párt szeptemberben sikeresen alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, Orbán Viktor miniszterelnök kormányát a rend és biztonság jegyében definiálta; míg az MSZP kezdetben nem vette figyelembe kommunikációjában a külső változásokat, a szocialisták parlamenti opponensi pozícióját megjelenítő témák az ősz elején alig-alig lépték át az ingerküszöböt. Október-novemberben aztán - a külpolitikai orientáció után - ismét a belpolitikai témák kerültek a vezető hírekbe, ám az MSZP nem tudta folytatni nyári tematizációs offenzíváját. Az október 23-i és november 4-i ünnepi megemlékezéseken történt incidensek, a zárszámadás elfogadása és az ennek kapcsán nyilvánosságot kapott belső szocialista viták, majd a párt miniszterelnök-jelöltjét támadó sajtóhírek defenzívába szorították az MSZP-t. A szocialista tematizációs deficit a közvélemény-kutatásokban is igazolódott: egyes cégek szerint a Fidesz utolérte, mások szerint jelentősen meg is előzte az MSZP-t. A tendencia azonban világos: a legnagyobb kormányzó párt ősszel jelentősen javított pozícióján.

Az MSZP stratégái láthatóan felismerték: amennyiben a párt nem veszi át ismét a kezdeményezést, pár hónappal a 2002-es választások előtt a Fidesz akár behozhatatlan előnyre is szert tehet. Különösen figyelmeztető lehet a párt számára, hogy érzékelhetően megnőtt azok aránya, akik a Fidesz győzelmét jósolják. Természetesen a választási versengés messze nem tekinthető lefutottnak, az erről szóló kormánypárti nyilatkozatok a politikai kampány eleminek tekinthetők. Ettől függetlenül leszögezhetjük: választási sikerre törekvő ellenzéki párt nem teheti meg, hogy a kampányban átadja a kezdeményezést kormányon lévő riválisának. A Fidesz ebből a szempontból könnyebb helyzetben van, a kormányzó pártnak lényegesen több eszköze van arra, hogy a közbeszédet befolyásolja. Éppen ezért a Fidesz nem érdekelt abban - mint ahogy az MSZP sem volt az 1998-ban -, hogy kiélezett kampány következzen, a Fidesz számára a legjobb forgatókönyvet az jelenti, ha az MSZP képtelen lesz alternatívát állítani. Miután pedig az alternatíva-képzés óhatatlanul csak a rivális párttal szembeni konfrontációban manifesztálódhat, a Fidesz mindent megtesz azért, hogy a szocialisták ilyen irányú törekvéseit negatív kampánynak és méltatlan vádaskodásnak nevezze.

A két párt ellenérdekelt pozíciója világosan megmutatkozott a november 30-i nyilatkozatokban is. Az MSZP számára racionális lépés, amennyiben a kormánnyal szemben fogalmazza meg saját álláspontját. A szocialisták akciójukkal a kezdeményezést kívánták visszaszerezni, "vádjaik" a nagypolitikai színtéren való ismételt offenzív stratégia részének tekinthetők. A sajtótájékoztatón Juhász Ferenc alelnök elmondta: vádolják Orbán Viktort és kormányát "az elvesztegetett lehetőségért, az emberek félretájékoztatásáért és azért, hogy esélyeinket és jövőnket élik fel". A szocialista politikus véleménye szerint csődöt mondott a kormány gazdaság- és családpolitikája, ugyanis az ígéretekkel szemben lassul a gazdasági növekedés, magas az infláció, lassú a jövedelmek növekedése, emelkedtek az adóterhek és a gyermeket nevelő családok közötti jövedelemkülönbségek nagyobbak, mint valaha. Az MSZP statisztikai adatokat közölt a kormány tevékenységéről, illetve az egyes szakpolitikákban bekövetkezett változásokról.

A Fidesz első nyilatkozatában szintén adekvát véleményt fogalmazott meg. Rogán Antal vádaskodásnak és negatív kampánynak nevezte az MSZP által készített vádiratot. "Nagyon sajnálom, hogy a szocialista párt elnökhelyettesének és alelnökének erejéből csak vádaskodásra és negatív kampányra futja" - közölte a Fidesz alelnöke. Majd felsorolta a kormány sikereit igazoló eredményeket: "Félresikerült vádiratukkal szemben az emberek tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon ma a rendszerváltozás óta a legalacsonyabb az infláció mértéke, a rendszerváltozás óta először az elmúlt három esztendőben folyamatos a reálbér növekedése és minden olyan magyar család, ahol gyermeket nevelnek, több pénzt kap kézhez, mint 1998-ban". Végül a Fidesz választási stratégiájának részeként ismét konstruktív, együttműködő - politikai célját tekintve: alternatíva kizáró - megjegyzéssel zárult az állásfoglalás: "Arra kérem a szocialista politikusokat, hogy vádiratok készítése helyett közös jövőnkkel foglakozzanak. A Fidesz az elkövetkező hónapokban is készen áll a Magyarország jövőjét érintő kérdésekben eltérő elképzelések és programok megvitatására, de nem kíván partner lenni az egymás kölcsönös lejáratására irányuló mocskolódó kampányban."

A november 30-i akció tehát minden bizonnyal egy új szocialista stratégia részének tekinthető, amely - megítélésünk szerint formai szempontból helyesen - kezdeményező, offenzív és a rivális párttal szembeni konfrontáció által alternatíva-képző. A párt számára racionális lenne, ha a kampány során az alternatíva-állítást Medgyessy Péter is megjelenítené, azaz a szocialista miniszterelnök-jelölt maga is kezdeményezőként jelenne meg a makropolitikai küzdelmekben. A Fidesz stratégiáját illetően Rogán Antal nyilatkozata szintén racionálisnak tekinthető, feltehetően a kormányzó párt a jövőben is hasonló elemekkel operál majd. Azaz: hivatkozik a negatív örökségre, bemutatja az elért eredményeket, és mindent megtesz azért, hogy az MSZP alternatíva-képző törekvéseit negatív kampánynak és botránypolitizálásnak állítsa be. A Fidesz kommunikációjában mindez a már régebb óta követett "mi kormányozunk, az ellenzék botránypolitizál" stratégia szerves folytatásának tekinthető.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384