Magyar katonák külföldre küldése
Egyre inkább úgy tűnik, nem születik kompromisszum a magyar katonák külföldre vezénylését, illetve a külföldi csapatok magyarországi állomásoztatását illetően. A kérdés azután merült fel, hogy Martonyi János külügyminiszter - NATO kérésre hivatkozva - indítványozta, hogy a magyar katonák külföldre irányításáról a kormány saját hatáskörében dönthessen. Miután ez a felhatalmazás alkotmánymódosítást tenne szükségessé, a külügyminiszter a parlament ellenzéki pártjainak - köztük főként az MSZP-nek - a támogatását is kérte a javaslathoz. Az MSZP múlt héten időt kért a javaslat átgondolására, ezen a héten azonban bejelentette: nem támogatja a kabinet előterjesztését.Egyre inkább úgy tűnik, nem születik kompromisszum a magyar katonák külföldre vezénylését, illetve a külföldi csapatok magyarországi állomásoztatását illetően. A kérdés azután merült fel, hogy Martonyi János külügyminiszter - NATO kérésre hivatkozva - indítványozta, hogy a magyar katonák külföldre irányításáról a kormány saját hatáskörében dönthessen. Miután ez a felhatalmazás alkotmánymódosítást tenne szükségessé, a külügyminiszter a parlament ellenzéki pártjainak - köztük főként az MSZP-nek - a támogatását is kérte a javaslathoz. Az MSZP múlt héten időt kért a javaslat átgondolására, ezen a héten azonban bejelentette: nem támogatja a kabinet előterjesztését.
Az MSZP a héten vázolta saját javaslatát arról, hogy milyen szintig lenne hajlandó elmenni a kormánynak adandó felhatalmazást illetően. Az MSZP javaslata szerint a kormány saját hatáskörében dönthetne külföldi katonák magyarországi állomásoztatásáról. A parlament rendkívüli ülésen határozna a magyar katonák külföldi bevetését illetően. Az MSZP egyetért azzal, hogy ne kelljen a képviselők négyötödének támogatása a javaslat megtárgyalásához, ugyanakkor fenntartja, hogy döntés csak akkor születhessen, ha azt a jelen levő képviselők kétharmada támogatja. Az eredeti, Martonyi János által vázolt koncepcióhoz képest a kormány javaslata is kompromisszumos irányba mozdult, mert a kabinet előterjesztése szerint a magyar katonák külföldre küldéséről nem a kormány, hanem az országgyűlés egyszerű többsége lenne jogosult dönteni.
A kérdésben - megítélésünk szerint - mindkét fél számára kielégítő kompromisszum elérésére nincs lehetőség, hiszen az MSZP és a Fidesz érdekei homlokegyenest eltérőek. A Fidesz célja, hogy a kormányzati többség az ellenzékkel való bármilyen érdemi konzultáció nélkül dönthessen a magyar katonák külföldre irányítását illetően. Nem azért, mintha feltételezhető lenne, hogy egy esetleges válsághelyzetben az ellenzéki MSZP ne támogatná a NATO tagságból adódó kötelezettségek teljesítését. A Fidesz számára az ellenzékkel való konzultáció szükségességének megszüntetése önmagában cél. A Fidesz által beterjesztett javaslat célja annak elérése, hogy az ellenzékre - sem az ellenzékkel való konzultációra, sem az ellenzék egyetértésére - ne legyen szükség a kül- és biztonságpolitikai válsághelyzetekben.
A kormány részéről logikus törekvés saját kompetenciájának növelését célul tűzni ki. A kormány számára a kulcskérdés nem az, hogy a kormány vagy a parlament dönt a magyar katonák külföldre irányításáról, hanem az, hogy a kormányzati többség dönthet-e e kérdésben az ellenzékkel való konzultáció nélkül. Amennyiben a kormány saját hatáskörében dönthet e kérdésben, illetve amennyiben a parlament egyszerű többségének támogatása elegendő a döntéshez, akkor a kormányzati többség autonóm módon járhat el. Ebből a szempontból szinte lényegtelen, hogy a döntést formailag a kormány, vagy a parlament egyszerű többsége hozza, hiszen mindkét testületet ugyanazon politikai erők irányítják. Ha azonban a parlamenti képviselők kétharmadának döntése szükséges, akkor a kormányzati többség rá van szorulva az ellenzékkel való érdemi párbeszédre, kompromisszumra. Ezt kívánja a kormány javaslata kiküszöbölni.
Az MSZP érdekei nyilvánvaló okokból ellentétesek a kormány törekvéseivel. Míg a kormány az ellenzékkel való kompromisszum szükségességét meg kívánja szüntetni, addig a szocialisták abban érdekeltek, hogy minél több kérdésben szükséges legyen egyetértésük a lényeges döntések meghozatalához. Amennyiben az MSZP elfogadná a kormány javaslatát, saját maga mondana le lehetőségeinek egy részéről. Márpedig a mostanihoz hasonló, igen feszült és konfliktusos politikai légkörben aligha feltételezhető, hogy az MSZP önként lemondjon kompetenciáinak egy részéről.
A magyar katonák külföldre küldésének ügye kapcsolódik a parlament ellenőrző funkcióinak, valamint a parlament súlyának csökkenése által felvetett problémához. A modern parlamentáris demokráciákban a parlament ellenőrző funkciói eleve korlátozottak, hiszen a parlamenti többség és a kormány összetétele megegyezik; a parlament természetesen nem érdekelt saját kormányának megbuktatásában. Az ellenőrző funkciók ezáltal hagyományosan az úgynevezett vitaparlamenti műfajokra - kérdés, interpelláció, stb. - korlátozódnak, amelyek inkább szólnak a nyilvánosságnak, mintsem hogy ténylegesen befolyásolnák az ország számára lényeges kérdések alakulását.
A kontinentális demokráciák "találmánya" a minősített többséget igénylő döntéshozatali eljárások bevezetése, amelyek a parlamenti többség lehetőségeit igyekeznek csökkenteni. A kétharmados döntési szabály nem a parlament, hanem a parlamenti ellenzék lehetőségeit növeli. Ennyiben eltér a hagyományos ellenőrző funkcióktól, amelyek alapvetően a parlamenti többség számára kínálták a kormány ellenőrzésének lehetőségét. A kétharmados döntési szabállyal az ellenzék eléri, hogy az ország legfontosabb kérdéseiben álláspontja megkerülhetetlen legyen.
A kétharmados döntési szabály leginkább a konszenzuális demokráciákban működőképes. Többségi demokráciákban, például Nagy-Britanniában, ilyen szabály elképzelhetetlen lenne; a parlamenti többség hatalmát ott tulajdonképpen semmi nem korlátozza. A konszenzuális demokráciákban viszont az ellenzékkel való egyeztetés - a sokpártrendszer, a széles kormánykoalíciók és a változó szövetségek okán - része a politikai kultúrának.
Magyarországon 1998-ban a Fidesz új politikai stílust teremtett, amelynek elméleti alapja a többségi demokráciákat jellemző megfontolásokra épít. A Fidesz szerint a választóktól ő kapott felhatalmazást a kormányzásra, és ezért négy évig lehetőséget kell kapnia elképzeléseinek megvalósítására. A társadalomnak e négy év után lesz alkalma, hogy véleményt nyilvánítson a Fidesz tevékenységéről, ám addig a Fidesznek minden joga megvan rá, hogy programját megvalósítsa. Az ellenzéket éppen azért nem kell bevonni a fontos döntések meghozatalába, mert e döntésekért a felelősséget egyedül a kormányzó pártok viselik. A kompromisszumos döntések elmosnák a felelősségi viszonyokat, és a választóknak nem lenne alkalmuk, hogy egyértelműen ítélhessék meg a kormány tevékenységét - hiszen nem tudnák, hogy a kormányzati döntések közül melyek a kormány "eredeti" elképzeléseinek megfelelő, és melyek az ellenzéknek tett kompromisszumok eredményei. Ez a felfogás - ellentétben egyes publicisták álláspontjával - egyáltalán nem antidemokratikus: nagyjából az angolszász "felhatalmazás elméletnek" (mandate theory) felel meg. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy e felfogás gyökeresen eltér az Antall- és a Horn-kormány politika-felfogásától.
A Fidesz fenti elméletének problémája, hogy elméletét a konszenzuális demokrácia ideáltípusához közelítő intézményi struktúrában kívánja megvalósítani. A felhatalmazás elmélet Angliában azért adekvát elmélet, mert az intézményi struktúra - a kormányzati többség "mindenhatósága" - lehetővé teszi, hogy a kormány valóban mindent megtehessen. Magyarországon azonban egyszerű többség birtokában nem lehet mindent megtenni. A kormánynak ahhoz, hogy többségi alapon dönthessen a lényeges kérdésekben, ki kellene iktatni a konszenzuális demokráciára jellemző intézményeket - ezt viszont, éppen a kormány által már "örökölt" intézményi struktúra miatt, csak konszenzusos alapon tudná megtenni. A kormány számára ez a tény számos probléma forrása. Néhány esetben a kormányzati többség megpróbálja egyszerű többséggel elfogadni az eredetileg kétharmados döntést igénylő javaslatokat. E döntések egy részét az alkotmánybíróság - amely többségi demokráciák ideáltípusában ismeretlen intézmény - megsemmisíti, más részét nem. Néhány esetben pedig a kormány PR-technikákkal próbálja ellenzékét olyan helyzetbe hozni, hogy kénytelen legyen belemenni saját ellenőrző lehetőségeinek szűkítésébe.
A magyar katonák külföldre küldésének ügye a fenti problémának szolgál gyakorlati illusztrációjául. A kormány többségi döntéshozatali eljárás kialakítására törekszik, mert ez felel meg a demokráciáról alkotott felfogásának. Az intézményi elrendezés azonban olyan, hogy a többségi döntéshozatali szabály bevezetése csak konszenzuális módon történhet meg. Azaz: annak elérése, hogy a magyar katonák külföldre küldéséről többségi alapon dönthessen a kormány, csak kétharmados kompromisszummal lehetséges. Vagyis: a kormánynak az MSZP-től kellene segítséget kérnie ahhoz, hogy saját hatalmát kiszélesíthesse.
Márpedig az MSZP érdekei nyilvánvalóan ellentétesek a kormány szándékaival. Egyrészt, mert egyetlen politikai párt sem szereti saját lehetőségeit önként szűkíteni. Másrészt - és ez a lényegesebb pont - azért, mert az MSZP a többségi demokrácia kialakításának törekvését ab ovo elveti, és a konszenzuális demokrácia jellemzőit szeretné erősíteni. A magyar helyzet ennyiben is eltér a felhatalmazás elméletet kifejlesztő angol állapotoktól. Ott ugyanis az ellenzék is elfogadja a többségi demokrácia játékszabályait, azt, hogy a választásokon győztes párt "mindent visz", hiszen előbb utóbb az ellenzéki és a kormányzati szerepek felcserélődnek. Ezzel szemben Magyarországon az ellenzék a kormányt antidemokratikusnak bélyegzi, és ezért a többségi demokrácia kialakítására tett erőfeszítéseit illegitimnek értékeli. Nem zárható ki, hogy amennyiben a pártrendszer koncentrációja tovább folytatódik, és Magyarországon is kialakul egyfajta váltógazdálkodás, akkor a mindenkori kormány és a mindenkori legnagyobb ellenzék közös erővel igyekeznek majd a többségi döntéshozatali eljárásokat kialakítani. Ehhez azonban a politikai kultúra egyfajta homogenitása, illetve a politikai szereplők közötti alapvető bizalomra lenne szükséges. Ennek hiányában megítélésünk szerint a kormány és ellenzékének törekvései között alapvető kérdésekben sem lesz egyetértés. Mivel jelenleg is ez a helyzet, aligha valószínű, hogy a kormány a többségi demokrácia jellemzőit erősítő törekvéseihez meg tudná nyerni az MSZP támogatását. Márpedig az MSZP nélkül e törekvések a jelen intézményi elrendezés mellett kudarcra vannak ítélve.
Ezért véljük úgy, hogy a magyar katonák külföldre küldése kapcsán mindkét fél számára előnyös kompromisszum elérése nem lesz lehetséges, mert a kormány a többségi döntéshozatali eljárás kialakításában, az MSZP pedig ennek megakadályozásában érdekelt. E kérdésben nincs "középső" megoldás; a magyar katonák külföldre küldése vagy többségi, vagy konszenzuális - kétharmados - módon dől el. A döntést megelőző eljárási kérdéseknek - milyen ütemben tárgyalja a ház a javaslatot, stb. - nincs jelentőségük. Mivel megítélésünk szerint kompromisszum nem születhet e kérdésben, ezért a status quo fennmaradása várható. Mivel a status quo e kérdésben a konszenzuális döntéshozatali elv, és ez az MSZP koncepciójával egyezik meg, a kérdésben az MSZP álláspontja jut majd érvényre. Természetesen más - itt nem vizsgált - kérdés az, hogy a probléma, illetve a megoldás kommunikálásának terén melyik politikai erő lesz sikeresebb.
