2002. 3. hét

2002-01-21

A 3. héten - immáron ötödik hete - ismét a kedvezménytörvény és a magyar-román megállapodás körüli politikai vita volt a leghosszabb ideig napirenden maradó téma. Ám ezúttal csak a hét első három napján került a vezető hírekbe, ezt követően lekerült a napirendről.A 3. héten - immáron ötödik hete - ismét a kedvezménytörvény és a magyar-román megállapodás körüli politikai vita volt a leghosszabb ideig napirenden maradó téma. Ám ezúttal csak a hét első három napján került a vezető hírekbe, ezt követően lekerült a napirendről.

A választási kampány nyitányaként is felfogható, hogy a héten egyrészt jelentős számú negatív megszólalás akadt ("negatív kampány"), másrészt az azonosított 12 téma közül hat valamilyen politikai rendezvényhez kapcsolódott.

Ismét elmondjuk, hogy módszertanunk alapján nem az egyes ügyek tartalmát ítéljük meg, hanem elsősorban a napirendre került érveket, véleményeket vizsgáljuk. Azaz elképzelhető, hogy egy téma tartalmilag negatív ugyan, ám a megszólalónak ennek kapcsán sikerül pozitív üzenetet napirendre juttatni - mint ahogy ugyanez fordítva is igaz lehet.

A Fidesz-MPP (összes: 8, pozitív: 4, negatív: 5) két politikai esemény (Orbán-Blair találkozó, az országos választmány ülése) és két sportpolitikai kezdeményezés (olimpiai aláírásgyűjtés, befektetés a labdarúgásba) kapcsán került pozitív témákkal a vezető hírekbe. A legnagyobb kormányzó párt kapcsán öt negatív ügyet is azonosítottunk (kedvezménytörvény, kecskeméti lakásügy, Kökény és Torgyán vádjai, valamint az "elnök emberei" sajtótájékoztató).

Az FKGP (1, 1, 0) a szombati kampánynyitó nagygyűlés kapcsán három "néma" hét után tért vissza ismét a napirendre.

Az MDF (0, 0, 0) a héten nem jelentkezett megszólalással.

Az MSZP (6, 1, 2) több témában is megszólaló volt, ám mindössze egy pozitív ügyben azonosítottuk (Medgyessy egészségügyi ígéretei). A párt a héten két negatív témát "szenvedett el", mindkét esetben a Fidesz megszólalásai voltak a szocialisták számára hátrányosak (a kedvezménytörvény és Kökény Mihály debreceni látogatása kapcsán).

Az SZDSZ (0, 0, 0) esetében utoljára 2001 19. hetében fordult elő, hogy a párt nem volt szereplője az adott hét politikai napirendjének.

A MIÉP (1, 1, 0) a párt szombati rendezvénye kapcsán megszólaló volt a héten.

Az Új Baloldal (1, 1, 0) Szűrös Mátyás listavezetővé választásával lépte át az ingerküszöböt.


1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Vita a kedvezménytörvényről

01.14.
01.15.
01.16.

MSZP

Fidesz (3)

Orbán-Blair találkozó

01.14.

Fidesz

-

Horváth Zsolt lakásügye

01.14.

MSZP

-

Kökény Debrecenben

01.15.

MSZP

Fidesz

MFB és a labdarúgás

01.15.

Fidesz

-

Olimpiai aláírásgyűjtés

01.17.

Fidesz

-

Autófeltörés

01.18.

Média

MSZP

Az "elnök emberei"

01.18.

MSZP

-

Fidesz választmányi ülés

01.19.

Fidesz

-

MIÉP országos gyűlés

01.19.

MIÉP

-

Egészségügyi program

01.19.

MSZP

-

FKGP kampánnyitó

01.19.

FKGP

-

       




2. sz. táblázat: Aréna, Típus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Vita a kedvezménytörvényről

01.14.
01.15.
01.16.

M

SZ

KÜL

GAZ

Orbán-Blair találkozó

01.14.

T

SZ

KÜL

Horváth Zsolt lakásügye

01.14.

M

B

-

Kökény Debrecenben

01.15.

R

B

-

MFB és a labdarúgás

01.15.

M

M

SPORT

Olimpiai aláírásgyűjtés

01.17.

M

SZ

SPORT

Autófeltörés

01.18.

E

B

-

Az "elnök emberei"

01.18.

R

SZ

-

Fidesz választmányi ülés

01.19.

R

SZ

-

MIÉP országos gyűlés

01.19.

R

SZ

-

Egészségügyi program

01.19.

R

M

EGE

FKGP kampánnyitó

01.19.

R

SZ

-

         


Jelmagyarázat

Tipus
B=botrány
M=materiális
SZ=szimbolikus

Szakpolitika
EGE=egészségügy
GAZ=gazdaságpolitika
KÜL=külpolitika
SPORT=sportpolitika


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Vita a kedvezménytörvényről

O

-

Fidesz

MSZP

Orbán-Blair találkozó

P

Fidesz

-

Horváth Zsolt lakásügye

P

-

Fidesz

Kökény Debrecenben

P

-

Fidesz

MSZP

MFB és a labdarúgás

O

Fidesz

-

Olimpiai aláírásgyűjtés

O

Fidesz

-

Autófeltörés

P

-

-

Az "elnök emberei"

P

-

Fidesz

Fidesz választmányi ülés

P

Fidesz

-

MIÉP országos gyűlés

P

MIÉP

-

Egészségügyi program

O

MSZP

-

FKGP kampánnyitó

P

FKGP

Fidesz

 




4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 36 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 36 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 36 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

277 / 7,7

8

109 / 3,0

4

99 / 2,8

5

FKGP

79 / 2,2

1

3 / 0,1

1

51 / 1,4

0

MDF

35 / 1,0

0

12 / 0,3

0

3 / 0,1

0

MSZP

198 / 5,5

6

48 /1,3

1

31 / 0,9

2

SZDSZ

121 / 3,4

0

25 / 0,7

0

11 / 0,3

0

MIÉP

25 / 0,7

1

3 / 0,1

1

6 / 0,2

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384