2002. 5. hét

2002-02-06

Az 5. hét kommunikációs párharcának vizsgálata ismét bizonyította, hogy megkezdődött a valódi kampány: a legjelentősebb ügyekben a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP összecsapását tapasztaltuk. A kormányzó párt részéről újdonság, hogy a korábbi "no comment" stratégia helyett számos ügyben azonnal reagálnak az ellenzéki pártok felvetésére. Az új stratégia előnye a Fidesz számára, hogy nem engedi önmagában állni az ellenzéki véleményeket, de hátránya, hogy a reakciók emelik a szocialista-szabaddemokrata megszólalások hírértékét, azaz segítik azok napirendre kerülését.Az 5. hét kommunikációs párharcának vizsgálata ismét bizonyította, hogy megkezdődött a valódi kampány: a legjelentősebb ügyekben a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP összecsapását tapasztaltuk. A kormányzó párt részéről újdonság, hogy a korábbi "no comment" stratégia helyett számos ügyben azonnal reagálnak az ellenzéki pártok felvetésére. Az új stratégia előnye a Fidesz számára, hogy nem engedi önmagában állni az ellenzéki véleményeket, de hátránya, hogy a reakciók emelik a szocialista-szabaddemokrata megszólalások hírértékét, azaz segítik azok napirendre kerülését.

A hét legfontosabb témáját az Európai Bizottság szerdán közzétett javaslata jelentette: az ügy öt napon keresztül napirenden maradt, a Fidesz öt, az MSZP pedig három alkalommal is ingerküszöböt átlépő megszólalással jelentkezett a téma kapcsán.

A Fidesz-MPP (összes: 12, pozitív: 2, negatív: 4) az előző héthez hasonlóan sok ügyben szólalt meg, ám ezúttal a negatív témák (az MSZP vádjai a "kormánykampány" kapcsán, az italvásárlások-ügye, a kifli-ügy és a "mini-megfigyelési"-ügy) voltak többségben a pozitív témákkal szemben (Orbán kitüntetése, Fidesz-MDF program).

Az FKGP (0, 0, 0) a héten nem volt szereplője a napirendnek.

Az MDF (2, 1, 1) - az előző héthez hasonlóan - a programegyeztetés kapcsán volt megszólaló, illetve a tamási ügy kapcsán egy negatív hírt is "elszenvedett".

Az MSZP (8, 1, 1) az átlagosnál (5,5) több megszólalással jelentkezett, ám mindössze egy pozitív (közös jelöltek) és egy negatív (Fidesz vádja a "negatív kampány" kapcsán) témája akadt. A párt miniszterelnök-jelöltje az unió javaslata kapcsán három alkalommal is napirendre juttatta mondanivalóját.

Az SZDSZ (1, 1, 0) a héten az MDF-hez hasonló státuszba került: csupán a "nagy" párttal közös szereplése lépte át az ingerküszöböt. A párt - az MDF-fel ellentétben - több megszólalással is kiséletezett, ám ezek - bár az oktatási minisztérium értékelése jelentős média figyelmet kapott - nem kerültek a módszertanunk által megállapított vezető hírekbe.

A MIÉP (0, 0, 0) a héten nem lépte át megszólalásával az ingerküszöböt.

A Centrum Párt (1, 1, 0) vasárnapi kampánynyitójával ismét szereplője lett a politikai napirendnek.


1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Kölcsönös kampányvádak: negatív- kontra kormánykampány

01.28.
01.29.

Fidesz
MSZP

MSZP
Fidesz

Szűrös-ügy

01.28.

MSZP

-

Italvásárlások a HM-ben

01.28.

HM

-

Kifli-ügy

01.29.

Fidesz

-

Vita a munkanélküliségről

01.30.

Fidesz

MSZP

Európai Bizottság javaslata

01.30.
01.31.
02.01.
02.02.
02.03.

EU

Fidesz (5)
MSZP (3)

Vagyonnyilatkozatok

01.31.

Biz.

-

Orbán kitüntetése

02.01.

Külső

Fidesz

MSZP-SZDSZ közös jelöltek

02.01.

MSZP
SZDSZ

-

Fidesz-MDF program

02.01.

Fidesz
MDF

-

Titkoszolgálati módszerek az SZCSM-ben?

02.02.

Média

Fidesz

Centrum Párt kampánynyitója

02.03.

CP

-

Tamási ügy

02.03.

Média

MDF

       




2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Kölcsönös kampányvádak: negatív- kontra kormánykampány

01.28.
01.29.

M

SZ

-

Szűrös-ügy

01.28.

P

SZ

-

Italvásárlások a HM-ben

01.28.

M

B

-

Kifli-ügy

01.29.

M

B

-

Vita a munkanélküliségről

01.30.

M

M

GAZ

Európai Bizottság javaslata

01.30.
01.31.
02.01.
02.02.
02.03.

T
M

M

INT

Vagyonnyilatkozatok

01.31.

P

SZ

-

Orbán kitüntetése

02.01.

E

SZ

-

MSZP-SZDSZ közös jelöltek

02.01.

M

SZ

-

Fidesz-MDF program

02.01.

R

SZ
M

-

Titkoszolgálati módszerek az SZCSM-ben?

02.02.

M

B

-

Centrum Párt kampánynyitója

02.03.

R

SZ

-

Tamási ügy

02.03.

M

B

-

         


Jelmagyarázat

Aréna
M=média
P=parlament
R=rendezvény

Tipus
B=botrány
M=materiális
SZ=szimbolikus

Szakpolitika
GAZ=gazdaságpolitika
INT=integráció


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Kölcsönös kampányvádak: negatív- kontra kormánykampány

P

-

Fidesz
MSZP

Szűrös-ügy

P

-

-

Italvásárlások a HM-ben

P

-

Fidesz

Kifli-ügy

P

-

Fidesz

Vita a munkanélküliségről

P

-

-

Európai Bizottság javaslata

I

-

-

Vagyonnyilatkozatok

P

-

-

Orbán kitüntetése

P

Fidesz

-

MSZP-SZDSZ közös jelöltek

P

MSZP
SZDSZ

-

Fidesz-MDF program

O

Fidesz
MDF

-

Titkoszolgálati módszerek az SZCSM-ben?

P

-

Fidesz

Centrum Párt kampánynyitója

P

CP

_

Tamási ügy

P

-

MDF

 


Jelmagyarázat

I=input
O=output
P=politikán belül


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 38 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 38 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 38 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

296 / 7,8

12

117 / 3,1

2

106 / 2,8

4

FKGP

81 / 2,1

0

5 / 0,1

0

51 / 1,3

0

MDF

36 / 0,9

2

13 / 0,3

1

3 / 0,1

2

MSZP

210 / 5,5

8

52 /1,4

1

36 / 0,9

1

SZDSZ

123 / 3,2

1

26 / 0,7

1

11 / 0,3

0

MIÉP

28 / 0,7

0

5 / 0,1

0

6 / 0,2

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384