2002. 7. hét

2002-02-20

A 7. hét politikai napirendjén az MSZP - 2002-ben már másodszor - ismét megelőzte az összes megszólalás tekintetében a Fidesz-MPP-t. 2001-ben mindössze két alkalommal, a 26. és a 30. héten ért el a szocialista párt mennyiségi értelemben jobb eredményt, mint a legnagyobb kormányzó párt.A 7. hét politikai napirendjén az MSZP - 2002-ben már másodszor - ismét megelőzte az összes megszólalás tekintetében a Fidesz-MPP-t. 2001-ben mindössze két alkalommal, a 26. és a 30. héten ért el a szocialista párt mennyiségi értelemben jobb eredményt, mint a legnagyobb kormányzó párt.

A héten két vezető témát regisztráltunk: a miniszterelnök bostoni útját és a kampány hangneméről szóló politikai vitát. Mindkettő három napig volt napirenden, és mindkét téma a Fidesz kezdeményezésére került napirendre, ám egyik sem hozott egyértelmű nyereséget a pártnak. Az elsőben a Fidesz számára pozitív és negatív érvek is felmerültek, míg a másodikban a Fidesz és az MSZP számára - a vádaknak és viszontvádaknak köszönhetően - egyaránt napirendre kerültek hátrányos üzenetek.

A Fidesz-MPP (összes: 7, pozitív: 2, negatív: 4) a héten az átlagosnál kevesebbet szerepelt: a párt hat hete szólalt meg utoljára ilyen kevés alkalommal egy héten. A Fidesz hét napirendre került megszólalásából három ezúttal magával a kampánnyal, illetve annak hangnemével foglalkozott. A két pozitív téma (bostoni út, "Összefogás" kongresszusa) mellett négy negatív ügy (ellenzéki vádak a bostoni út kapcsán, Defend-vizsgálat, kampányhangnem, SZDSZ egészségügyi kritikája) akadt.

Az FKGP (0, 0, 0) és az MDF (0, 0, 0) a héten nem volt szereplője a napirendnek.

Az MSZP (9, 2, 1) ezúttal is két pozitív témával (romapolitika, megállapodás az MSZOSZ-szel) szerepelt a napirenden, valamint a hét vezető témájában (kampányhangnem) a Fidesznek köszönhetően számára negatív üzenetekkel volt kénytelen találkozni.

Az SZDSZ (3, 1, 0) a héten az egészségügy kapcsán önálló kezdeményezéssel, míg a hét mindkét vezető témájában egy-egy reakcióval került napirendre.

A MIÉP (2, 0, 0) az előző héthez hasonlóan ismét a hét vezető témája (kampányhangnem) kapcsán, valamint Grespik László fegyelmi vizsgálatáról szóló hírekkel került napirendre.

A parlamenten kívüli pártok közül a héten ismét csak a Centrum Párt (0, 0, 0) szólalt meg, ám megszólalásaik most sem kerültek a címlapokra.


1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Romapolitika

02.11.

MSZP

Fidesz

Orbán Bostonban

02.11.
02.12.
02.17.

Fidesz

MSZP
SZDSZ

SZDSZ és az egészségügy

02.11.

SZDSZ

-

Medgyessy kormánya

02.11.

Média

MSZP

Defend-ügy

02.11.

Ügyészség

-

Durva kampány?

02.13.
02.14.
02.15.

Fidesz (3)

MSZP (3)
MIÉP
SZDSZ

Gazdasági helyzet

02.14.

Fidesz

MSZP

Grespik fegyelmi tárgyalása

02.14.

-

MIÉP

MSZP-MSZOSZ együttműködés

02.15.

MSZP

-

Fidesz kongresszus

02.16.

Fidesz

MSZP

       




2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Romapolitika

02.11.

R

SZ

KIS

Orbán Bostonban

02.11.
02.12.
02.17.

R

SZ

-

SZDSZ és az egészségügy

02.11.

R

M

EGE

Medgyessy kormánya

02.11.

M

SZ

-

Defend-ügy

02.11.

M

B

-

Durva kampány?

02.13.
02.14.
02.15.

M

SZ
B

-

Gazdasági helyzet

02.14.

R

M

GAZ

Grespik fegyelmi tárgyalása

02.14.

E

B

-

MSZP-MSZOSZ együttműködés

02.15.

R

SZ

-

Fidesz kongresszus

02.16.

R

SZ

-

         




3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Romapolitika

O

MSZP

-

Orbán Bostonban

P

Fidesz

Fidesz

SZDSZ és az egészségügy

O

SZDSZ

Fidesz

Medgyessy kormánya

P

-

-

Defend-ügy

P

-

Fidesz

Durva kampány?

P

-

Fidesz
MSZP

Gazdasági helyzet

P

-

-

Grespik fegyelmi tárgyalása

P

-

-

MSZP-MSZOSZ együttműködés

P

MSZP

-

Fidesz kongresszus

P

Fidesz

-

 




4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 40 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 40 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 40 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

321 / 8,0

7

123 / 3,1

2

114 / 2,9

4

FKGP

81 / 2,0

0

5 / 0,1

0

51 / 1,3

0

MDF

39 / 1,0

0

15 / 0,4

0

5 / 0,1

0

MSZP

228 / 5,7

9

55 /1,4

2

41 / 1,0

1

SZDSZ

129 / 3,2

3

28 / 0,7

1

12 / 0,3

0

MIÉP

30 / 0,8

2

5 / 0,1

0

6 / 0,2

0

 




5. sz. táblázat: Parlamenten kívüli pártok a médiában

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 6 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 6 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 6 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Centrum

1 / 0,2

0

1 / 0,2

0

0 / 0,0

0

Új Baloldal

3 / 0,5

0

2 / 0,4

0

0 / 0,0

0

Munkáspárt

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384