23. hét (2002. június 3-9.)

2002-06-10

A 23. hét - a Medgyessy-kormány második hete - az előző héthez képest lényegesen kevesebb témát és megszólalást hozott (2001-ben adatbázisunk szerint a 24. héttől kezdődött meg a nyári politikai uborkaszezon). Hét téma került a vezető hírekbe, amelyek közül még mindig a kormányzati személycserék maradtak legtovább - négy napig - a napirenden. Három napon lépték át a módszertanunk által megállapított ingerküszöböt a kormányzati döntésekről, elsősorban a béremelésekről szóló üzenetek, míg Schmitt Pál jelölése és a Happy End-ügy két-két nap szerepelt a vezető hírekben.


A héten szinte kizárólag a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP szerepelt a média napirendjén; az MDF mindössze egy megszólalással volt jelen, az SZDSZ próbálkozásai az ingerküszöb alatt maradtak, a parlamenten kívüli pártok pedig még a "mínuszos" hírekbe sem kerültek.

Az MSZP (összes: 10, pozitív: 1, negatív: 0) ezen a héten is bizonyította, hogy a kormányváltással - legalábbis mennyiségi értelemben - a napirend kontrollja is átkerült a párt kezébe. A szocialisták legtöbb megszólalása (6) ezúttal a személycserék kapcsán hangzott el. Ez volt egyébként már a második hét, amikor - ahogy 2001-ben gyakran a Fidesz - kizárólag a legnagyobb kormányzó párt tudott output jellegű témát (béremelések) napirendre emelni.

Az SZDSZ (0, 0, 0) 12 hét jelenlét után ezúttal nem volt szereplője a napirendnek, megszólalásai rendre az ingerküszöb alatt maradtak.

A Fidesz-MPP (7, 0, 1) ezúttal is sok megszólalást juttatott napirendre, ám a Medgyessy-kormány megalakulása óta pozitív üzenete még nem akadt.

Az MDF (1, 0, 0) a héten ismét mindössze egyetlen megszólalással - Fidesz-MDF kapcsolat - lépte át az ingerküszöböt. Dávid Ibolya politikai értelemben rendkívül érdekes válasza Orbán Viktor "gondolati kísérletére" - mint ahogy a volt miniszterelnök eredeti megszólalása sem! - került a vezető hírekbe.

A héten 14 politikus megszólalásai lépték át az ingerküszöböt (9 MSZP-s, 4 fideszes és 1 MDF-es politikus került a vezető hírekbe). A 22. héten a legtöbb, 7 megszólalással regisztrált Medgyessy Péter ezúttal csak egy üzenettel jelentkezett. A 23. hét sorrendje: 1. Gál J. Zoltán (4), 2. Pokorni Zoltán (3), 3. Schmitt Pál és László Csaba (2-2).

1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Személycserék

06.03.
06.04.
06.05.
06.06.

MSZP (6)

Fidesz (1)

Happy End-ügy

06.03.
06.05.

Média

Fidesz (1)
MSZP (1)

Fidesz-MDF kapcsolat

06.03.

Fidesz (1)
MDF (1)

-

Schmitt Pál jelölése

06.03.
06.06.

SP

Fidesz (2)

Kormányzati döntések

06.05.
06.07.
06.08.

MSZP (2)

Fidesz (1)

Végkielégítések

06.06.

MFB

-

Orbán-Lendvai per

06.07.

Fidesz (1)

MSZP (1)

       


2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Személycserék

06.03.
06.04.
06.05.
06.06.

M

P

SZ

-

Happy End-ügy

06.03.
06.05.

M

B

-

Fidesz-MDF kapcsolat

06.03.

T

SZ

-

Schmitt Pál jelölése

06.03.
06.06.

M

SZ

-

Kormányzati döntések

06.05.
06.07.
06.08.

M

M

GAZ

Végkielégítések

06.06.

M

B

-

Orbán-Lendvai per

06.07.

M

B

-

         


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Személycserék

P

-

-

Happy End-ügy

P

-

Fidesz

Fidesz-MDF kapcsolat

P

-

-

Schmitt Pál jelölése

P

-

-

Kormányzati döntések

O

MSZP

-

Végkielégítések

P

-

-

Orbán-Lendvai per

P

-

-

 


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 22 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 22 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 22 hét
összes/átlag

Aktuális hét

MSZP

183 / 8,3
(182 / 5,4)

10

31 / 1,4
(46 / 1,4)

1

32 / 1,5
(29 / 0,9)

0

SZDSZ

62 / 2,8
(114 / 3,4)

0

13 / 0,6
(25 / 0,7)

0

3 / 0,1
(10 / 0,3)

0

Fidesz-MPP

203 / 9,2
(236 / 6,9)

7

50 / 2,3
(106 / 3,1)

0

53 / 2,4
(94 / 2,7)

1

MDF

19 / 0,9
(34 / 1,0)

1

4 / 0,2
(11 / 0,3)

0

0 / 0,0
(3 / 0,1)

0

 


5. sz. táblázat: Parlamenten kívüli pártok a médiában

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 22 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 22 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 22 hét
összes/átlag

Aktuális hét

MIÉP

18 / 0,8
(25 / 0,7)

0

3 / 0,1
(3 / 0,1)

0

2 / 0,1
(6 / 0,2)

0

FKGP

4 / 0,2
(78 / 2,3)

0

3 / 0,1
(2 / 0,1)

0

0 / 0,0
(51 / 1,5)

0

Centrum

7 / 0,3

0

4 / 0,2

0

0 / 0,0

0

Új Baloldal

3 / 0,1

0

2 / 0,1

0

0 / 0,0

0

Munkáspárt

1 / 0,0

0

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384