A rendszer 2018. áprilisi bukásához vezető békés polgári engedetlenségi mozgalom, majd az azt követő – húsz év óta először szavazatvásárlástól, hamis szavazatoktól és más választási csalásoktól mentesen lebonyolított – parlamenti választás a demokratikus átállás reményét vetítette előre. A tüntetések során, majd a hatalomra jutást követően az új, demokratikus vezető, Nikol Pasinjan és csapata kitartóan hangoztatták, hogy a forradalom célja a belföldi változások elérése, a külpolitikai stratégia azonban változatlan marad. Így többek között megígérték, hogy tiszteletben fogják tartani az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és az Eurázsiai Gazdasági Unió felé tett vállalásokat. A kormány programja ezen a téren – Oroszországon kívül más országokkal nem épít ki stratégiai kapcsolatokat – minden igyekezetet nélkülöz. Másrészt a kormány az Átfogó és Megerősített Partnerségi Megállapodásban foglaltaknak megfelelően törekszik az EU-val való kapcsolat fejlesztésére. Annak ellenére, hogy Oroszország érdekeinek tiszteletben tartása továbbra is fontos marad, a gazdasági és társadalmi problémák megoldása csak innovatívabb és proaktívabb cselekvéssel lehetséges.
Örményországban a 2018 tavaszán bekövetkezett rendszerváltáshoz vezető polgári engedetlenségi mozgalmat megelőzően is számos tömegdemonstrációra került sor, különösen az ellentmondásos elnökválasztásokat követően, 2003-ban, 2008-ban és 2013-ban. Mégis, a 2015-ös alkotmánymódosítás életbelépésének küszöbén, mely az elnöki rendszer helyébe parlamenti rendszert helyezett, egy előre nem látott tüntetéssorozat hozott nem várt siker. Bár a korábbi elnök, Szerzs Szargszján második elnöki ciklusát (2013-2018) követően elnyerte a miniszterelnöki posztot, a folyamatos tömegdemonstrációk hatására mindössze hat nappal később lemondásra kényszerült 2018 áprilisában. A miniszterelnöki székben a tüntetéseket vezető Nikol Pasinjan követte, aki pár hónappal később feloszlatta a Nemzetgyűlést, és rendkívüli választásokat hirdetett. A 2018. december 9-én tartott választásokat Pashinjan pártja nyerte, a szavazatok 70,42 százalékával, a 132 parlamenti helyből 88-at szerezve meg. Az EBESZ/ODIHR Választási Megfigyelési Misszió véleménye szerint a választási eljárás tiszteletben tartotta az alapvető szabadságjogokat, és élvezte a választók széleskörű bizalmát.
Pasinjan kormányának hitelét már a választásokat megelőzően is jelentős propagandakampány igyekezett aláásni. Ennek hátterében az előző rendszer képviselői álltak, céljuk a leváltott magasrangú tisztségviselők számonkérésének megelőzése volt. A kampány során felhozott vádak szerint például az új kormány egyoldalú kedvezményeket készült tenni a hegyi-karabahi ügyben: a forradalmat ezekben a híresztelésekben a „Soros Alapítvány”-ként címkézett örményországi Nyílt Társadalom Alapítvány szervezte volna, amely a háttérből továbbra is irányítja a kormányt, amely ráadásul „vallási szekták és az LMBTQ-közösség támogatásával elárulta a nemzeti és családi értékeket”. A választások után sem hagytak alább a vádaskodások. Orosz médiumok is csatlakoztak a Pasinjan kormányát célzó kampányhoz, annak ellenére, hogy a miniszterelnök az Oroszországgal kapcsolatos együttműködés elmélyítése mellett kötelezte el magát. Februárban a Komszomolszkaja Pravda Robert Kocsarján volt örmény elnököt (1998-2008) a „posztszovjet térség első politikai foglyának” minősítette. Az RT, az orosz állami televízió azt állította, hogy az örmény parlament egy magasrangú tagja és több civil szervezet is nyugati anyagi támogatásban részesült „a forradalom exportjának” támogatása érdekében. Ezt a hírt a Sputnik Armenia és más kiadványok is átvették. Március 28-án három jelentős, állami kézben lévő orosz tévécsatorna, a Rossiya 24, az NTV és a TVC szintén kiállt Kocsarján mellett, azt állítva, hogy Pasinjan az ukrajnai Euromajdanhoz hasonló „zavargásokat” szervezett. Alighanem ez a szervezett propagandakampány fogja a kormány számára a legkomolyabb kihívást jelenteni az elkövetkező hónapokban.
Nemrégiben az Atlantic Council tett közzé egy elemzést olyan önmagukat „tényfeltáró” csoportokként aposztrofáló szervezetekről, akik a valóságban propagandát terjesztenek (az elemzés 1., 2. része). A Kocsarján és Szerzs Szargszján megbízottjainak tulajdonában lévő médiumok abban a pillanatban kapcsolták fel a kormányellenes kampányukat, amikor megindult az a tárgyalás, amely Kocsarján 2008. március 1-jei sajnálatos eseményekben betöltött szerepét vizsgáló tárgyalás május 8-án megkezdődött (rendőrök és katonák támadtak tüntetőkre a vitatott elnöki választásokat követően, amely 10 ember halálát okozta). Mivel az előzetes letartóztatás kérdése is az asztalra került, Kocsarján megbízottjai kampányt indítottak, amelynek célja az államügyész, az áldozatok hozzátartozóinak és jogi tanácsadóinak megfélemlítése volt. Mivel a hivatalosan el nem ismert Hegyi-Karabah Köztársaság korábbi és jelenlegi vezetői is támogatták Kocsarjánt, aki maga is karabahi származású, a bíró végül május 18-án kiengedte Kocsarjánt az őrizetből. Május 20-án a bíró úgy döntött, hogy teljes körű megfontolás nélkül ejti a vádat, ami a valóságban azt jelentette, hogy elfogadta Kocsarján érvelését, amely szerint mentelmi jogot élvez, mivel az elnöki hatalom keretein belül cselekedett.
A bíró ítélete valószínűleg felgyorsította a régóta tervezett bírósági reform folyamatát. Pashinyan miniszterelnök bejelentette, hogy minden bírót ellenőrzés alá fognak vonni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyilvános információnak számít majd a bírók minden politikai természetű kapcsolata, vagyonuk és korábbi szakmai tevékenységük, illetve hogy a bírók minden egyes döntését az Európai Emberi Jogi Bíróság fogja ellenőrizni. Utóbbi azt is eredményezheti, hogy korábbi jogsértettek kaphatnak majd kompenzációt, illetve hogy az alkotmányt is módosíthatják majd a reform véghezvitele érdekében. A bíróság átfogó reformja rendkívül fontos a demokratikus értékek biztosításához, és mivel a Pashinyan-kabinet, amely kétharmados többséggel bír a parlamentben, nem szembesül azzal a dilemmával, amelyre Hegedüs Dániel hívja fel a figyelmet a magyar esetben: egy új kormány, amely nem képes módosítani az alkotmányt, a „foglyul ejtett állam” problémáját sem képes majd megoldani.
A gazdaság fejlesztésére irányuló tervek útjában is áll egy komoly akadály: a kormány mozgásterét korlátozza, hogy Örményország az Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU) tagja, és jelentősen függ Oroszországtól. Moszkva szállítja például azokat a fegyvereket, melyek az Azerbajdzsánnal fennálló törékeny erőegyensúly fenntartásához szükségesek. A legnagyobb külföldi orosz katonai bázis Örményországban van, a kemény valuta legfontosabb forrása az Oroszországban dolgozó örmények által hazaküldött pénz, az örmény földgázhálózat az orosz Gazprom tulajdonában van, és a korábbi kormány által aláírt megállapodás, hacsak vissza nem vonják, lehetetlenné teszi az energiaellátás diverzifikációját. A távközlési szektor, a bankok és más iparágak jelentős részét is orosz vállalatok irányítják. Az EaEU-tagság ezen felül kizárja a harmadik országokkal történő szabadkereskedelmet, és a legtöbb esetben az orosz, vagyis magasabb vámszintet tette kötelezővé a tagok számára, így az EaEU-n kívülről érkező fogyasztási cikkek, gépek és berendezések még drágábbak lettek.
A gazdasági kilátásokkal és azok külpolitikai vetületeivel kapcsolatos nyílt és őszinte párbeszédnek meg kell kezdődnie, az orosz érdekek kiszolgálásának vágya és Oroszország az örmény közbeszéd befolyásolását célzó félretájékoztatási kampánya ellenére. Figyelembe kell venni, hogy a külföldi tartozásokból fakadó kamatfizetési kötelezettségek egyre nőnek, és az orosz gazdaságnak az olajár esetleges csökkenéséből fakadó várható gyengülése az örmények által hazaküldött összegek csökkenéséhez fog vezetni. Az Oroszországgal fennálló kapcsolat további erősítése nagyon meg fogja nehezíteni a múltbéli függőségi viszony megszüntetését.
Armen Grigoryan a Prágai Civil Társadalmi Központ munkatársa. Számos örmény civil szervezetnél dolgozott politikai tanácsadóként, rendszeresen jelennek meg cikkei amerikai online újságokban, valamint a Central Asia-Caucasus Analyst és a Eurasia Daily Monitor című kiadványokban. Számos könyvfejezet és szakcikk szerzője. Az örmény médiában több mint 250 újságcikk és interjú kötődik a nevéhez.
A szerző további publikációi a témában:
