„Tengerváltás” az orosz-ukrán konfliktusban: az Azovi-Fekete-tenger front


2019-05-14

Öt évvel a Krím elfoglalása és a donbasszi háború kitörése után az orosz-ukrán konfliktus új dimenziókba lép. 2018. november 25-én orosz hadihajók mentek neki, majd foglaltak el két ukrán páncélozott tüzérségi kishajót és egy vontatóhajót a Kercsi-szoros melletti nemzetközi vizeken. Az ukrán hajók a fekete-tengeri Odessza kikötőjéből a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőjébe tartottak. 2019 márciusában a legénység tagjait továbbra is túszként tartják fogva Oroszország területén.

A szárnyait bontogató új orosz stratégia

Bár az eset nem eszkalálódott nagyobb horderejű katonai összecsapássá, jelentősége nem elhanyagolható. Ez volt az orosz hagyományos haderő első nyílt bevetése az ukrán hadsereggel szemben. A felbátorodott taktika egy új offenzív stratégia jele is lehet. Ez ugyanis nem egy titkos hadművelet volt, amelyet proxyerők vagy álcázott orosz haderő bevonásával végeztek. A katonai szótár alapján úgy lehet fogalmazni, hogy a támadás átmenet volt a hibrid, nem-kinetikus és rejtett kinetikus konfliktus, illetve a nyílt kinetikus fegyveres konfliktus között.

Fontos részlet, hogy ezt a támadást előre megtervezték, és a végrehajtás során is világos volt, hogy a tét jelentős. Ez az „erősödő agresszió” taktika nem újkeletű: Oroszország már Grúziában, de a jelenlegi Ukrajnával folyó konfliktus frontjainak szaporításában is gyakran alkalmazza. Az orosz stratégiai gondolkodásban az újabb frontok megnyitása azonnali nyereséget eredményez – a Kreml erősebbnek tűnik a maga által generált problémák „megoldásának” köszönhetően. Ez pedig tárgyalási alapot biztosít az orosz politikai döntéshozók számára a Nyugattal való egyezkedés során: minél több orosz vonatkozású aktát nyitnak meg, annál inkább válik az ország megkerülhetetlen partnerré.  

Oroszország Ukrajnával szembeni offenzívája 2018 tavaszától öltött új formákat az azovi-tengeri színtéren, amikor az orosz partiőrség elkezdte a külföldi civil hajók visszaélésszerű ellenőrzésének gyakorlatát, ezáltal súlyosan akadályozva a tengeri közlekedést. A nemzetközi megállapodások és különösen a 2003-ban aláírt, az Azovi-tengerről szóló kétoldalú megállapodás értelmében az Azovi-tenger a két ország belvizei közé tartozik, ahol az ukrán hajóközlekedés szabadon történhet. A Krím-félsziget keleti végében fekvő Kercsi-szorosban – amely az egyetlen átkelő a Fekete-tengertől az Azovi-tengerhez –, a hajózás általában de facto Oroszország irányítása alatt áll. Ez a Krím-félsziget és Oroszország közötti kercsi-szorosi-híd elkészülte óta fokozottan igaz; a híd megépítése ugyanis kizárta a Szorosból a panamax osztályú hajókat, amelyek korábban a hajóforgalom 20%-át tették ki.

Ezeknek a műveleteknek a stratégiai következménye jelentős: az ukrán haditengerészet Azovi-tengerről való kiszorításával, a kereskedelmi célú hajózás korlátozásával Oroszország a két állam közös belvizeiből gyakorlatilag „orosz tóvá” alakította az Azovi-tengert. Az ellenőrzések által okozott késedelmek és az ebből fakadó magasabb szállítási költségek károsak a tengeri kereskedelemre és az ukrán kikötők leterheltségére nézve Azovban (a Krím-félsziget Oroszország általi elfoglalása óta ezekben bonyolítják az ukrán tengeri export 80%-át).

Dezinformációs offenzíva a kercsi-szorosi eset után

Az orosz támadásban a dezinformáció szerepe jelentős. Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Keleti Stratégiai Kommunikációval foglalkozó munkacsoportja (East StratCom) szerint a támadás jelentős dezinformációs hullámokat vert, amelyek során különböző eszközök kerültek bevetésre, a tények torzításától kezdve azok elutasításig (EKSZ, 2018. november 29.).

Az incidens utáni dezinformációs kampányban a Kreml fő narratívája a nyugati reakció aránytalanságára helyezte a hangsúlyt. Ez az értelmezés többek között arra a feltételezésre támaszkodik, hogy az ukrán hadműveletek illegálisak, az ukrán hajók ugyanis az orosz értelmezés szerint illegálisan hatoltak „orosz vizekre”. Paradox módon az orosz döntéshozók a nemzetközi jogra és az orosz területi integritásra hivatkoznak, amikor az eseményről beszélnek – és egyértelművé teszik, hogy a 2014 utáni valóságra mint kiindulási pontra tekintenek (eszerint Krím Oroszország szuverén területe), amelyet szerintük általánosan kellene elismerni.

A diskurzusban a felelősséget Kijevre és a Nyugatra hárították, az ukrán hatóságok függetlenségét pedig különbözően festették le az orosz narratívák. Az egyik változat provokációval vádolta Kijevet – eszerint Porosenko ukrán elnök érdekében állt a feszültség növelése, hogy bevezethesse a hadiállapotot, és elhalaszthassa az elnökválasztást, mivel kemény versenyre számíthatott. Azt, hogy az incidens utáni időszakban egyes nyugati fővárosok Oroszországot és Ukrajnát arra szólították fel, hogy tartózkodjanak az ellenségeskedéstől, Lavrov orosz külügyminiszter úgy fordította le, hogy a Nyugat elégedetlenkedik Ukrajnával. Egy másik narratíva szerint maga a Nyugat állt a provokáció terve mögött, melyet az orosz érdekek ellehetetlenítése felé tett újabb lépésként értékeltek.

Az incidenst megelőző hónapokban dezinformációs kampány ágyazott meg a hadműveletnek azzal az üzenettel, hogy a krími hidat ukrán és a brit titkosszolgálatok felrobbantással fenyegetik, illetve hogy Ukrajna kolerával fertőzte meg az Azovi-tengert. Lavrov arra hivatkozva hagyta figyelmen kívül az EU felhívását, hogy Oroszország vessen véget a hajóközlekedés blokkolásának, hogy „Európa tétlenül nézte”, amikor Ukrajna a híd felrobbantásával fenyegetőzött. Szándékosan jelent meg a médiában az is, hogy az Azovi-tenger valójában orosz fennhatóság alá tartozik, ezáltal előre törvényellenesnek deklarálták az orosz nyilvános diskurzusban az ukrán haditengerészet bármilyen intézkedését.

A kedélyek felkorbácsolásához emellett az ukrán hatóságokat „manipulatívnak” és „juntaszerűnek” állították be. Ennek érdekében videófelvételeken mutatták be az ukrán hadihajók személyzetének néhány tagjának „vallomását”, amelyben a személyzet „elismerte”, hogy provokációs céllal küldték őket. A videót orosz csatornákon sugározták, csakúgy, mint azokat a híreket, amelyek állították, hogy „mariupoli gyerekeket kényszerítettek árkok ásására az ukrán hadsereg számára”.

A konfliktus utóélete: mi várható most?

Ukrajnának volt pár viszontválasza a hadműveletre: az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján eljárást indított az ügyben Oroszország ellen a Nemzetközi Állandó Választottbíróságnál, katonai bázist épített Bergyanszkban az Azovi-tenger partján, katonai gyakorlatokat folytatott, és megpróbálta fenntartani a gazdaság stabilitását az orosz blokádnak kitett azovi-tengeri régiókban. Lobbizott továbbá az „Azov” szankciócsomagért, illetve azért, hogy az EBESZ különleges felügyeleti missziója (SMM) állomásozzon a Krímben is, ahova eddig Oroszország nem engedte be őket.

Bár nemzetközi szervezetek és szövetségeseik is nyíltan Ukrajna mellett álltak (pl. az ENSZ Közgyűlésének orosz fellépéseket elítélő állásfoglalása nyilvánvaló diplomáciai siker), az ország kulcsfontosságú európai partnerei csekély hajlandóságot mutattak arra, hogy a már amúgy is mélyponton lévő helyzetet még tovább mélyítsék. Németország tett néhány egyoldalú lépést a válság enyhítése érdekében, melynek elsődleges célja az azovi-tengeri helyzet javítása volt. Támogatta az EBESZ-misszió kiterjesztését az Azovi-tengerre, és kezdeményezte, hogy a kapcsolódó kiadásokat Franciaországgal közösen fedezzék. Angela Merkel kancellár és Heiko Maas német külügyminiszter is ellenezte az új szankciók bevezetését addig, amíg a válság enyhítésére irányuló erőfeszítések folyamatban vannak. A válságra adható közvetlen katonai megoldások, illetve az orosz fellépésekre adható erőteljesebb válasz hiányában az Ukrajna és az EU közötti tárgyalások jelenleg egy, az azovi-tengeri régiókat (Pryazovye) támogató gazdasági program kidolgozására korlátozódnak. Ami a szankciókat illeti, ezek személyes, célzott szankciók, amelyeket uniós testületek hoznak meg. Ennek eredményeként újabb nyolc orosz tisztviselőt vettek fel az utazási korlátozások és pénzeszközök befagyasztása alá tartozó személyek és szervezetek listájára, így összesen 170 személy és 44 szervezet került az uniós szankciók alá.

 

Ukrajna ódzkodott minden megoldástól, amely őt magát kihagyta volna a folyamatokból, de azt kijelentette, hogy elvben üdvözli a hajózás nemzetközi ellenőrzésének mechanizmusát az Azovi-tengeren és a Kercsi-szorosban, mivel ez egyfajta szankcióként szolgálhat Oroszországgal szemben. Kijev legfőbb aggodalma, hogy kihagyják Ukrajnát azokból a testületekből, amelyek az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros jövőbeni jogi státuszáról döntenek.

Oroszország arra hivatkozva utasította el az EBESZ SMM kiterjesztését a Kercs-Azovi-tenger területére, hogy a misszió megbízatása és földrajzi fókusza már adott, és a navigációs szabályok betartása esetén nincs szükség a megfigyelésre. Moszkva a Normandia vagy Minszk formátum keretein belül történő navigáció javaslatának megvitatását is ellenzi. Moszkva taktikája egyértelműen az, hogy a hajózás orosz felügyeletének feladásáért cserébe elismerésre kerüljön fennhatósága a Krím-félsziget és a Kercsi-szoros területe felett.

A megoldási javaslatok nem valószínű, hogy végrehajtásra kerülnének, mert Oroszország bátran él vétójogával.  Valószínűsíthető, hogy a Donbasszra vonatkozó bármilyen olyan megoldási javaslat esetében is ezt tennék, amely a meglévő minszki mechanizmust alakítaná át. Ez történik például a közelmúltban megszületett Sajdik-tervvel is, amely ENSZ/EBESZ misszió telepítését javasolja Donbasszba. A javaslat az osztrák diplomata és az EBESZ háromoldalú kapcsolattartási csoport elnöki hivatalának különleges megbízottja, Martin Sajdik nevéhez fűződik. Ukrajna maga is megfogalmazott ugyan aggályokat a tervvel szemben, de elsődlegesen az orosz vétó akadályozza az erről szóló vitát.

Általánosságban elmondható, hogy a Kercsi-szorosban bekövetkezett műveletek célja az volt, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: Moszkva nem lesz rest megelőző hadműveletet bevetni, ha a Nyugat folytatja asszertivitását az oroszok által saját befolyási övezetnek tekintett területeken. Kijev és a Nyugat minden arra vonatkozó kísérletét, hogy katonai jelenlétét erősítse az Azovi- és a Fekete-tenger térségében, határozott katonai válasz fogja követni. A Krím-félsziget Nyugat általi elismerése orosz területként a „minimum előfeltétele” bármilyen tárgyalásnak Oroszország és a Nyugat között. Moszkva szerint ez az ára bármilyen – akár csak szimbolikus – előrelépésnek Donbasszban, illetve annak, hogy Oroszország egyáltalán a tárgyalóasztalhoz üljön.

Az Ukrajnával szembeni orosz stratégiai kommunikáció hitelesíteni próbálja azokat a Kreml-terjesztette értelmezéseket, amelyek szerint Ukrajna egy bukott állam, amelyet a Nyugat által pénzelt ukrán bábkormány irányít, illetve hogy a Nyugat sérti Oroszország jogos érdekeit. Ezek az értelmezések rájátszanak az ukrán társadalom sebezhetőségére, és így nem katonai eszközökkel támogatják Oroszország katonai céljait. Az is valószínűsíthető, hogy Oroszország továbbra is próbálja majd kihasználni a nyugati államok fejlődésének gyenge pontjait, hogy bebetonozza azt az új világrendet, amelynek központi szereplője maga a revizionista Oroszország. 

Dr. Maryna Vorotnyuk, a CEU European Neighbourhood Studies Központjának kutatója

 

source: Euromaidan.com

 

Press Contact:
+36 20 665-0384
Phone / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695