Dezinformációs támadás az emberélet ellen

A Political Capital és partnerei a koronavírus első hullámában vizsgálták a járvánnyal kapcsolatos dezinformációs narratívákat a visegrádi országokban. Kutatásunk tanulságai az Európában egyre erősebben tomboló második hullámra is érvényesek lehetnek, ugyanakkor mára a két hullámban tapasztalt dezinformációs aktivitások alapvető különbségei is kirajzolódni látszanak. Míg az első hullámban főleg az Európai Unió válságkezelésének hiteltelenítése, valamint az orosz és kínai „segítségnyújtás” fontossága állt, a másodikban a járványkezelési stratégiák körüli zavarkeltés a kulcsmomentum, a maszkviselési szkepszistől egészen a nyílt oltásellenességig.

Lengyel, szlovák és cseh partnereivel a Political Capital 15-15 helyi, politikailag elfogult vagy dezinformációs portálon követte nyomon a koronavírussal kapcsolatos álhíreket 2020. január 11. és április 11. között. A járványhelyzet által okozott egészségügyi, társadalmi és gazdasági bizonytalanság tökéletes táptalajt nyújtott a megtévesztő narratíváknak. A vizsgált időszakban a SentiOne médiafigyelő szoftver segítségével két csúcspontot találtunk a vizsgált oldalakon közzétett cikkek számában. Az első, kisebb tetőzés január végén, február elején érkezett, mikor a kínai Vuhanban a legsúlyosabbá vált a járványhelyzet. Amikor Olaszországban nagy ütemben növekedni kezdett az új esetek száma, az elhozta a második, a korábbinál jóval magasabb csúcsot is. Bár a vizsgált cikkeknek csak kis százaléka (körülbelül negyede) tartalmazott megtévesztő állításokat, az hamar kirajzolódott, hogy minél nagyobb az érdeklődés a járvány iránt, annál több dezinformációs narratívával találkozhatunk az online térben. Ez értékes tapasztalat lehet a második hullámban is, bár a minden más témát elnyomó tavaszi pánikhangulat aligha fog megismétlődni.

A vizsgált időszakban a visegrádi országokban számos egyező narratívát találtunk, ugyanakkor észleltünk országspecifikus különbségeket is. A Kreml a koronavírusban meglátta a lehetőséget, hogy tovább gyengítse a bizalmat a nyugati intézményrendszerben, Kína pedig igyekezett magát megbízható, jótékony politikai partnernek beállítani, miközben valójában inkább üzleti érdek vezérelte. A kínai narratívák ugyanis nemcsak az ország kezdeti járványkezelési hibáit igyekeztek elfedni, de azt is, hogy partnerei jellemzően megvásárolták a kínai termékeket, nem pedig adományként kapták őket. A belföldi, populista erők legfőképpen a saját politikai megoldásaik népszerűsítésével foglalkoztak (például az Európai Unióval vagy a migrációval kapcsolatban), amik gyakran egybevágnak az autoriter nagyhatalmak céljaival. E belföldi populista szereplőkön keresztül tehát könnyen bekerülhettek a Moszkva- és Peking-barát narratívák a V4-országok médiaterébe, jelentős elérést produkálva.

Az első hullám során a V4-ben megjelent narratívákat öt kategóriára bonthatjuk:

1. a belföldi politikai törésvonalakat mélyítő üzenetek;
2. az Európai Unió válságkezelésének sikertelenségét az autoriter államok sikereivel szembeállító cikkek;
3. a vírus eredetét vizsgáló geopolitikai állítások;
4. a „globális elitet” támadó eredetnarratívák;
5. a közegészségüggyel foglalkozó cikkek.

A mintánkban a belpolitikai cikkeket leszámítva az Európai Uniót támadó állítások voltak a leghangsúlyosabbak. Ezeket arra hegyezték ki, hogy Brüsszel nem tett semmit a vírus terjedése ellen, sőt, egyenesen hátráltatta a tagállami védekezést, ezzel szemben a nemzetállamok képesek voltak kezelni a járványt. Mindebből könnyen le is vezették az antiglobalista, antiföderalista üzeneteiket, egyszersmind a nemzetállamok felemelkedésének kívánatosságát.  Míg az Unió kezdeti lassú reakciója valóban bírálható, az EU-ellenes narratívák hallgattak arról, hogy később számos tagállam uniós szolidaritási akciók keretében eszközökkel, egészségügyi személyzettel vagy páciensek átvételével segítette többek között Olaszországot. Azokról az uniós közbeszerzésekről sem esett szó, amelyek keretében orvosi eszközöket osztottak szét a tagállamok között (rescEU program). Ezzel szemben Oroszországot, Kínát, adott esetben Kubát is az európai államok segítőjének tüntették fel, szemet hunyva a már említett tény fölött, hogy az esetek döntő többségében nem adományokról volt szó.  Az orosz vagy kínai felszerelésekkel kapcsolatos minőségi problémákról sem tettek soha említést.

Érdekes, hogy a vizsgált időszakban a vírust bagatellizáló, illetve a vakcina ellen érvelő cikkek csoportja volt – Szlovákiát leszámítva – a legkevésbé hangsúlyos.  Az olyan narratívákból viszont nincs hiány, amelyek nem ellenzik expliciten az oltást, de csökkentik az abba vetett bizalmat: ezek általában azt állítják, hogy a „globális elit” tagjai (főképp Bill Gates) „szabadították rá” a világra a koronavírust, hogy jelentős profitot tegyenek zsebre az oltások eladásából. A legkeményvonalasabb oltásellenes érv pedig, hogy azért nem szabad majd beadatni az oltást, mert annak segítségével chipeket ültetnének az emberekbe.

A négy visegrádi országot egyáltalán nem lehet egy kalap alá venni. A pártpolitikai törésvonalakat mélyítő narratívák főként Magyarországon, kisebb mértékben Lengyelországban jelentek meg. A magyar kormány és ellenzéke egymást vádolta a védekezés hátráltatásával, míg a lengyeleknél inkább konspirációs oldalak támadták a kormányt azzal, hogy a veszélyhelyzet során teljes kontrollt akar szerezni, például 5G-tornyok telepítésével. Az 5G vírusterjedésben játszott szerepéről szőtt elméletek Lengyelországban voltak a legnépszerűbbek, Magyarországon például csak 1-1 cikkben jelent meg ez a tévhit.

Az Unió válságkezelési hibáiról egyoldalúan beszámoló cikkeknek, a vírus állítólag kínai vagy amerikai mesterséges eredetét kifejtő állításoknak hosszú távú, politikai, geopolitikai következményei lehetnek. Az egészségügyi vonatkozású téveszmék pedig még ennél is veszélyesebbek, már rövid távon. Ezek a narratívák arra biztathatják az embereket, hogy ne vegyék komolyan a vírus elleni védekezés szabályait, ne oltassák be magukat a COVID-19 ellen, hiszen ha úgy érzik, az „elitek” bármikor rájuk szabadíthatnak egy újabb járványt, vagy úgy gondolják, a vírus nem is létezik, indokot sem látnak arra, hogy miért kellene korlátozniuk saját életüket.

A második hullámban eddig látott dezinformációs aktivitás pedig főleg rövid távú kockázatokat hordozhat magában. Az EU-t a koronavírus elleni védekezés miatt támadó, Moszkvát, illetve Pekinget dicsőítő, valamint a vírus mesterséges eredetét taglaló narratívák nagyrészt kikoptak a dezinformációs portálokról. Egyre gyakrabban lehet azonban koronavírus-szkeptikus, vakcinaellenes tartalmakat olvasni, a korlátozó intézkedések ellen pedig megszaporodtak a tüntetések Magyarországon, Csehországban, sőt, Németországban is. Drábik János oldalán felmerült az is, hogy „valakik” országspecifikus koronavírustörzseket gyártanak, egy ilyennek köszönhető a járvány októberi felfutása is Csehországban. Az oltásellenes hangok vélhetően egyre jobban felerősödnek majd, ahogy közeledik a koronavírus-vakcina engedélyezése. Az ezzel kapcsolatban eleve szkeptikusabb magyar és a lengyel lakosság további elbizonytalanításának leginkább a közösségi médiaóriások szabhatnak határt, ha a jelenleginél határozottabban lépnek fel az ilyen hírekkel szemben.

A bizalmatlanságot erősítheti a megfelelő tesztelés nélkül piacra dobott, egyelőre ismeretlen hatékonyságú orosz vakcina is, de a mainstream sajtó felelőssége sem megkerülhető. „Meghalt egy fiatal orvos, aki részt vett a vakcinatesztelésben” – jött le szalagcímben, hogy aztán csak a cikk végén derüljön ki, hogy az illető a placebo-csoportba tartozott, magyarán nem is kapott oltóanyagot. Aligha van csodálkoznivaló az egyre jobban eluralkodó káoszon, ha az amerikai elnök is visszhangozza a legképtelenebb összeesküvés-elméleteket. Donald Trump is elismételte ugyanis azt az egyre gyorsabban terjedő elképzelést, hogy az orvosok ismeretlen forrásból pénzt kapnak azért, hogy a halál okaként a koronavírust jelöljék meg.    

Természetesen a hosszú távú kockázatokról sem feledkezhetünk meg. Amennyiben az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament nem tud megegyezni időben a következő keretköltségvetésről, illetve a hozzá tartozó 750 milliárd eurós gazdasági csomagról, az EU ismét az elsőszámú célponttá válhat, adott esetben erősítve a kilépés esélyét a legsúlyosabb problémákkal küzdő tagállamokban (pl. Olaszországban).

Mit tehetnénk, hogy csökkentsük ezeket a kockázatokat? A rövid távú, egészségügyi dezinformációk leküzdésében az uniós és tagállami kommunikáció összehangolására van szükség, és komoly forrásokat kell áldozni a tényszerű üzenetek célbajuttatására. Ezek közül a legfontosabb az Európai Gyógyszerügynökség oltások engedélyezését szolgáló irányelveinek ismertetése, kiemelt tekintettel arra, hogy csak az az oltás kap engedélyt, amelynek „előnyei meghaladják a kockázatokat”.

A hosszú távú kockázatokkal szemben megoldást jelenthet a médiatudatosság fejlesztése, ami „fegyvert” adna a lakosság kezébe a dezinformáció ellen. Az erős, független, megbízható közmédia kialakítása is kulcsfontosságú lenne, ám ettől egyes uniós országokban nem is lehetnénk távolabb. Az Európai Uniónak és a tagállamoknak is jobban kell támogatniuk a független újságírást és az újságíróképzést. Összességében csak egy komplex, uniós szinten megvalósított, valódi tagállami együttműködésen alapuló átfogó stratégiával lehet megelőzni azt, hogy a hamis narratívák döntően befolyásolják Európa és a tágabb Nyugat életét.

A teljes tanulmány elérhető itt.

Címlapkép forrása: Európai Parlament, ©Kebox/AdobeStock-