Mitől lesz ellenálló a gazdaság? Leckék a válság utáni időszakra
Mivel a különböző sokkok nem hogy elkerülhetők, de várhatóan egyre gyakoribbak lesznek, kiemelten fontos uniós, régiós és tagországi szinten is megerősíteni a gazdasági rezilienicát, vagyis egy ország azon képességét, „hogy ellenálljon a sokkhatásoknak, majd a recessziót követően gyorsan visszanyerje növekedési potenciálját”. Ezt azonban számos tényező befolyásolja, köztük az ország vagy a régió gazdasági szerkezete, gazdaságpolitikája, a pénzügyi szektor (és az értékpapírok) állapota, a nem pénzügyi szektorok állapota, a termék- és szolgáltatáspiacok versenyképessége vagy a munkaerőpiaci intézmények állapota.
Ahhoz, hogy átfogóbb képet kapjunk arról, hogy mit is jelent pontosan a reziliencia, és ez hogyan alakult az Európai Unióban és Magyarországon az elmúlt években, három szakértővel beszélgettünk: Győrffy Dórával, az MTA közgazdászával, Samu Jánossal, a Concorde vezérigazgató-helyettesével, illetve Benczúr Péterrel, az Európai Bizottság Joint Research Centerjének kutatójával.
Társadalmi bizalom és minőségi oktatás – mégis mi közük a válságokhoz?
A szakértők egyetértettek abban, hogy a gazdasági rezilienciához elengedhetetlen az erős, a társadalom bizalmát élvező intézményi háttér, a tudásalapú gazdaság, amely fenntarthatóvá teszi a növekedést, és az anticiklikus gazdaságpolitika. Győrffy szerint a válságkezelés és ellenálló képesség kapcsán a régi, keynesi makrogazdasági konszenzus még mindig érvényes, azaz egy anticiklikus gazdaságpolitikának jelentős szerepe van a különféle válságok kedvezőtlen hatásainak enyhítésében. Magyarországon mind a COVID-19 okozta járvány, mind a 2008-as pénzügyi válság előtti időszakra prociklikus politika volt a jellemző; a két időszak között pusztán hangsúlybeli különbség van: míg 2008 előtt a költségvetési politika, most a monetáris politika volt prociklikus. Ez a jelenség azonban nem országspecifikus, sőt, meglehetősen gyakori a politikai választási ciklusokból eredő nyomás miatt.
Győrffy kiemelte, hogy a társadalmi és intézményi bizalom mértéke is nagyban befolyásolja, hogy egy ország mennyire ellenálló a külső sokkokkal szemben, vagy milyen gyorsan képes helyreállni utánuk. A Göteborgi Egyetem egy új tanulmánya bizonyította, hogy ok-okozati összefüggés van a kettő között: a válságból való kilábaláshoz erős intézményrendszere van szükség, aminek feltétele, hogy társadalmi konszenzus alakuljon ki arról, hogy az intézmények a közjó érdekében cselekszenek, és ehhez meg is van a szakértelmük – mondja Győrffy.
Az ellenálló képesség azokra a régiókra vagy országokra jellemző, ahol kiépült a tudásgazdaság; ahogy Győrffy is hangsúlyozza, „ott a legkisebb a visszaesés, ahol a legnagyobb a tudásszektor”. Azon túl, hogy az erős tudásgazdaság lehetővé teszi a gyorsabb alkalmazkodást a sokkok okozta változásokhoz, a digitális és zöld átmenetnek is a sarokköve, amelyek elkerülhetetlenül a munkaerőpiaci igények strukturális változásával járnak.
Versenyképesség és fenntartható növekedés
A tudásgazdasággal és a gazdasági ellenálló képességgel szorosan összefügg az is, hogy az ország versenystratégiája költség- vagy minőségalapú-e. Győrffy Dóra egy friss tanulmányban vetette össze a régió országainak a 2008-as válság utáni versenyképességi stratégiáit. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a magyar gazdaságra is jellemző költségalapú versenystratégia nem jár fenntartható növekedéssel – nem erősíti a gazdasági rezilienciát – mert az nagyban függ olyan tényezőktől, mint a közvetlen külföldi beruházások és a munkaerő, mivel ezek könnyen a közepes jövedelem csapdájához vezetnek. Magyarország 2004-es uniós csatlakozását követően a gazdaság modernizációja részben attól a külföldi működőtőke-befektetésektől függött, ami egyrészt a 2008-as válságot követően és a mostani COVID-19 járvány okozta válság hatására is visszaesett, másrészt egyre inkább a képzett munkaerővel rendelkező régiókat célozza. Mivel Magyarországon alig fektetünk a humán tőkébe, hosszú távon a külföldi működőtőke-befektetések további csökkenése várható, mivel azok egyre inkább a képzett munkaerővel rendelkező régiókat célozzák. Ráadásul a versenyképesség nem erősödött a 2010-es években beáramló uniós tőke hatására sem; a munkaerő munkavégző képessége és produktivitása romlott, a technikai és termelékenységi hiányosságok pedig továbbra is fennmaradtak.
A versenyképesség kapcsán Samu János hozzátette, hogy bár az elmúlt évtizedekben erősebbé váltak a hazai gazdasági aktorok, és egy erős vállalkozói réteg is kialakult, ezek hosszú távú sikerességét a közöttük zajló verseny minősége fogja meghatározni a jövőben. Samu szerint a versenyképességet hosszú távon az is jelentősen javíthatja, ha változik a tőkepiacokhoz való kormányzati hozzáállás. A 2010-es évekre jellemző rideg attitűddel szemben erre utaló tendenciákat már a világjárvány előtt is lehetett látni Magyarországon, azt azonban még nehéz megítélni, hogy semleges vagy inkább segítő hozzáállás van-e kialakulóban a tőkepiaci folyamatokkal kapcsolatban.
A reziliencia új megközelítése, avagy merre tart az uniós gondolkodás?
Benczúr Péter rávilágított arra, hogy a tágan értelmezett – intézményi, társadalmi és gazdasági – reziliencia egyre inkább prioritása az uniós politikának, hiszen mára egyértelműen látszik, hogy a válságok és sokkok száma nem csökkenni, hanem éppen hogy növekedni fog a jövőben. Abból a feltevésből kiindulva, hogy az ellenálló képességet sokféle, egymással nem feltétlen összefüggésben lévő változó alakulása határozza meg, a Bizottság 2020-as Strategic Foresight Reportja négy dimenzió mentén javasolta az ellenálló-képesség erősítését. Ezek a társadalmi és gazdasági szférát – ide tartoznak a már említett intézményi és társadalmi bizalom és a fenntartható növekedés is – a zöld átmenetet, a digitális átmenetet és a geopolitikát foglalja magában. A rezilienciáról szóló uniós diskurzusnak – a gazdasági faktorok mellett – már évek óta központi elemévé vált a társadalmi jólét és egyenlőség kérdése is, mivel megfigyelhető volt, hogy azokban az uniós országokban, ahol már a válság előtt többet költött az állam szociális jellegű kiadásokra, a válság kevesebb kárt okozott rövid távon.
A kevésbé ellenálló országok pedig egy-egy válság alkalmával párhuzamosan alacsonyabb növekedési pályára kerülnek, mint az ellenállóbb gazdasággal rendelkezők. Ez azt is jelenti, hogy emiatt mindig ugyanazok az országok fognak rosszul kijönni a válságokból, vagyis a reziliencia hiánya unión belüli divergenciához vezet, és strukturális korlátja lehet az Unió működésének. A 2008-as válság előtt egy erős konvergencia volt megfigyelhető az Unión belül, azonban ez a válság után megfordult mind a GDP, mind a jövedelemegyenlőtlenségek kapcsán: a válság után jellemzően a déli országok tértek el leginkább az uniós átlagtól mind GDP, mind az egyenlőtlenség mértékét mutató Gini-együttható kapcsán. A COVID-19 vírus okozta járvány alatt pedig szintén azoknak az országoknak esett a legnagyobbat a GDP-je és növekedett a Gini együtthatója, mint amelyeknek 2008-ban is.
Benczúr azt is kiemelte, hogy a gazdasági sérülékenység geopolitikai aspektusát sem lehet többé figyelmen kívül hagyni. Ahogy az a mostani világjárvány alatt is tapasztalható, a globalizált világban komoly fenyegetések érhetik például az ellátási láncokat – elég ha csak az ausztrál bor kínai exportjára, az autóalkatrészek beszerzésének nehézségeire vagy a nyugati tech- és hadiparhoz elengedhetetlen ritka nyersanyagok Kína általi exportjára gondolunk. Éppen ezért kapott kiemelt szerepet az uniós stratégiai autonómia az Európai Bizottság 2020-as Strategic Foresight Reportjában.
A 2008-as válság tapasztalataiból kiindulva tehát mára egyértelművé vált, hogy nem feltétlenül eredményes a gazdaság ellenálló képességét önmagában vizsgálni, hiszen azt számtalan, nem gazdasági tényező befolyásolja. A szociális kiadások, a társadalmi jólét és bizalom, illetve az intézményrendszer erőssége, az abba vetett bizalom mind olyan faktorok, amelyek erősen befolyásolják azt, hogy mennyire tud ellenállni vagy alkalmazkodni egy-egy régió vagy ország a válságok jelentette kihívásokhoz, és ezek erősítése nélkül a gazdasági reziliencia nem lehetséges hosszú távon. Ez a fókuszváltás az uniós szakpolitikai és politikai döntésekben már látszódik, a kérdés csak az, hogy tagállami szinten ez hogyan és mennyi idő alatt fog megvalósulni.
