50 napon belül

Április 3-án választhatjuk meg a következő Országgyűlés tagjait, addig hétről hétre rövid elemzések formájában tekintjük át a kampány szerintünk legfontosabb fejleményeit. Ezúttal azt vizsgáljuk, miként hatott a két nagy oldal teljesítményére, hogy a választási időszak immár formálisan is elkezdődött.

1. Középpontban a képviselőjelöltek. Február 12-én hivatalosan is kezdetét vette a kampány. Az egyéni jelölteknek 500 ajánlást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy elindulhassanak az országgyűlési mandátum megszerzésért. Ezt a lécet valójában nem túl nehéz megugrani egy komolyan vehető jelöltnek, de a gyorsaság, a szervezettség és a megfelelő számú ajánlás bejelentésének módja már jó ideje a kampány részét képezi. A két nagyobb politikai tömb számára láthatóan nem is okozott gondot a 106 jelölt elindítása, már az első napon teljesítették azt, amit kellett. Az ellenzék kampányának így az előválasztás óta messze ez volt a legjobb napja, az egyes jelölteknek nagyon gyorsan összejöttek az aláírások és hatékonyan is kommunikálták a folyamatot, ami kifelé erőt és magabiztosságot sugárzott. Ez a nap azt mutatta, hogy a legelkötelezettebb szavazók az ellenzéki oldalon is aktívak, ahogy azt a közvélemény-kutatások is mutatják. Nem is ez jelenti a gondot az ellenzék számára, hanem az, hogy ezen a körön túl egyelőre inkább az elbizonytalanodás jelei köszönnek vissza a felmérésekből.
2. Évértékelő beszédek. Az évértékelő beszédek a hazai politikai élet legtúlértékeltebb eseményei közé tartoznak. Egy-egy ilyen eseménynek önmagában, akármennyien kövessék is, koránt sincs akkora hatása, mint amekkorát a nyilvánosság tulajdonít neki. A beszédek most mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc, mind Márki-Zay Péter esetében legfeljebb kampánynyitónak feleltek meg. A szónokok mindegyike hozta a kötelezőt, de egyik beszédben sem hangzott el semmi olyasmi, ami hetekig témát szolgáltatna a közbeszédnek. Az egyéni teljesítményeket illetően talán Márki-Zay Péter beszéde sikerült a legjobban, mivel az eddigi szónoklataihoz képest most kifejezetten összeszedetten, tömören fogalmazta meg azt a víziót, amit eddig sokan hiányolhattak az ellenzéki oldalról.
3. Vezér vs. Koalíció. A hivatalos kampány első hete még erősebben megmutatta azt a különbséget, ami a kormányoldal és az ellenzék kampányát megkülönbözteti egymástól. A Fidesz kampánya egyértelműen Orbán Viktor személyére épül, és a vele egyet jelentő rendszert kínálja a választóknak, egy világos, a vezér által újra és újra megfogalmazott politikai identitás mentén. Ezzel szemben az ellenzéki oldal egy több pártból álló koalíciót mutat, amelynek belső vitái rendre kiütköznek (a köztársaságielnök-jelöléstől, a közös lista még mindig lezáratlan ügyén át, a közös program bejelentésének elhúzódásáig). Ezek azok a politikai ellentétek, amelyek továbbra is lassítják az ellenzéki kampányt, és bár a sokszínűség, illetve a jobb- és baloldali üzenetek keveredése önmagában még értéke, előnye is lehetne az ellenzéknek, kérdés, hogy mire lehet menni ezzel egy olyan társadalomban, amelynek többsége politikailag egy vezér- és tekintélyelvű rendszerre szocializálódott.
4. Mind láthatóbbá váló erőfölény. A konkrét számokat tekintve különböző, de a tendenciák vonatkozásában egy irányba mutató közvélemény-kutatásokból jelenleg az látszik, hogy a kormányoldal támogatottsága kezd elhúzni az ellenzéktől, így a kampány további időszakában hatalmasat kellene ugrania az Egységben Magyarországért szövetségének ahhoz, hogy többséget szerezzen a parlamentben. E folyamat oka azonban nem elsősorban a kampányhibákban vagy az aktuális történésekben keresendők, hanem főként abban, hogy az Orbán-rendszer keretei között strukturálisan óriási erőfölényben van a kormánypárt. A választási rendszertől, a kampányköltések erőforrásain át a médiában meglévő óriási különbségig minden egyes körülmény a kormányoldal javára billenti a mérleget. Az ellenzék kampánya a választókerületek többségében döntő kisebb településekre egyszerűen el sem jut, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt imázsát pedig döntően a Fidesz ellene irányuló kampánya formálja.
5. A tanárok közbeszólnak. Bár a sokak által várt nagy botrány eddig nem rázta meg a kampányt, van egy olyan esemény, amely politikai szempontból is egyre jelentősebbnek tűnik. Ez pedig a pedagógusok egyre erőteljesebb bérkövetelése és polgári engedetlenségi mozgalma, amely minden nap újabb és újabb iskolákban vonja magára a közfigyelmet. Könnyen lehet, hogy a kormány a kampányidőszak legrosszabb döntését hozta meg azzal, hogy megpróbálta a pedagógusok sztrájkját ellehetetleníteni, illetve a szülőket és a tanárokat egymás ellen fordítani, hiszen a jelenleg gördülő tiltakozási hullám üzenete látványosan húzza át azt a kizárólag sikerekről szóló képet, amit a kormány a választási kampányában megjelenít. Nem meglepő, hogy az ellenzéki politikusok nem győznek a pedagógusokra hivatkozni, ugyanakkor aligha kedvező rájuk nézve, hogy kampányuk eddigi leglátványosabb akciósorozatát a pedagógusok szakszervezetei csinálták meg helyettük.