Egy új biztonsági rendszertelenség felé a NATO: Szép új világ
A NATO új stratégiai koncepción dolgozik. Ideje már, hiszen az utolsó ilyen dokumentumot 2010-ben fogadták el. 12 év pedig még akkor is nagyon hosszú idő egy stratégia életében, ha a világ közben fokozatosan változik. Az elmúlt évtizedben ennél többről volt szó: a biztonsági környezet gyors változása GYARMATI ISTVÁN biztonságpolitikai szakértő szerint egyszerre jelent kihívást és lehetőséget is Magyarország és a NATO számára.
A világ már több mint két évtizede, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások óta folyamatos és radikális paradigmaváltásban van. Ez idő alatt gyökeresen alakult át az életünk, és ezek a változások alapvetően befolyásolják Magyarország és a régió biztonsági környezetét. A számos változás közül csak a három legfontosabbat emelném ki:
1.) a nem-állami szereplők befolyásának és jelentőségének drámai megnövekedését,
2.) az állam szerepének radikális változását,
3.) a gyors technológiai fejlődést.
A posztmodern állam számos funkcióját átadja a civil társadalomnak, de ezzel párhuzamosan – a nemzetközi biztonsági es gazdasági helyzet és a gazdasági hatalom szerkezetének radikális változásai miatt – meg is növekszik szerepe. Az állami beavatkozás elkerülhetetlenül megnövekszik, magának az államnak, az állampolgároknak és a gazdasági javaknak a védelmében; a mindenható multinacionális vállalatokkal szemben csak az állami beavatkozással tud a társadalom ellensúlyt teremteni. Ezt a folyamatot még intenzívebbé teszi a gyors és felforgató technológiai fejlődés.
A klasszikus kihívások és fenyegetések mellett olyan új típusúak jelentek meg, amelyeket csak nagyon nehezen vagy – valljuk be – gyakran egyáltalán nem tudunk kezelni. A hibrid- és kiberhadviselés vagy a drónok elterjedése jelentősen befolyásolta a biztonsági környezetünket.
Illúziókba ringatva
Ennek ellenére a világ vezetői – mindenekelőtt Barack Obama korábbi amerikai elnök és vele együtt számos európai vezető is – abba az illúzióba ringatták magukat, hogy a NATO-nak belátható időn belül nem kell nagyobb kihívásokkal szembenéznie, és így „jól elleszünk” a meglévő stratégiai koncepcióval, ami ugyan nem tükrözi a világ helyzetét, és nem is ad választ a kihívásokra, de erre nincs és még sokáig nem is lesz szükség. A Szövetséget nagy mértékben megosztó iraki háború és az ifjabb Bush elnökkel kialakult, finoman szólva nem túl intim baráti viszony után boldogan fürödtünk a barátságban, és megpróbáltuk ezt az optimista hozzáállást kiterjeszteni Oroszországra is. Végül azonban mind a „reset” politikája, mind a NATO-Oroszország Tanács létrehozása súlyosan elhibázott lépésnek bizonyult, és majdnem szükségszerűen vezetett a mostani helyzet kialakulásához.
Azt is látni kell, hogy a stratégiai környezetben más drámai változások is mutatkoztak már a 2010-es évek elején-közepén, például Kína drámai megerősödése, amivel kapcsolatban hosszú ideig Amerika és még inkább Európa is illúzióban élt. A nyugati vezetők hittek abban, hogy a globalizáció miatt olyan nagy mértékű lesz Kína és a szabad világ gazdasági egymásra utáltsága, hogy az elkerülhetetlenül egy békés egymás mellett élés és normális kapcsolatok kialakulását eredményezi. Ehhez járult még egy illúzió: a piacgazdaság uralkodóvá válása és sikere Kínában rövid időn belül ugyanúgy demokratizálódáshoz vezet, mint ahogy ez Európában történt.
Ezekkel az illúziókkal még akkor sem tudtunk – akartunk, mertünk – leszámolni, amikor ezek kudarca nyilvánvalóvá vált: Oroszország georgiai/grúziai agressziója nyomán, de még az Ukrajna elleni orosz agresszió után, a Krím megszállása és annektálása, ill. a kelet-ukrajnai területek elleni orosz agresszió után sem. Pedig a Krím-félsziget 2014-es annexiója és az azt követő orosz-ukrán háború az új típusú biztonsági kihívások minden elemét felsorakoztatta, ráadásul egy Magyarországgal és NATO-val szomszédos országban.
Ebben a kontextusban következtek aztán olyan egyszeri események, amelyek súlyosan tovább rontották a helyzetet: Trump elnöksége és a Covid-járvány. A reagálás ezekre szintén nem volt adekvát. Trumpot illetően Európa megpróbálta az ő számlájára írni a kínai-amerikai kapcsolatok romlását, és reménykedett, hogy Trump távozásával azok majd normalizálódnak. Ez természetesen nem következett be: Biden gyakorlatilag ugyanazt a Kína-politikát folytatja, mint Trump – nagyon helyesen.
A lassú kijózanodás
Ami Oroszországot illeti, a tessék-lássék kijózanodás már Obama elnökségének végén elkezdődött, és Trump minden igyekezete ellenére lényegében folytatódott az ő elnöksége idején is. Biden beiktatásával vált világossá – legalábbis az amerikaiak számára – hogy a konfrontáció valamilyen formában elkerülhetetlen lesz Oroszországgal. Európa az olaj és a gáz rabságában élve még mindig nem nagyon akarta ezt fel-, illetve elismerni.
A biztonsági környezet radikális átalakulása ellenére a NATO stratégiai koncepciója nem változott, mert ehhez először be kellett volna ismerni, hogy a NATO sem tud megfelelő választ adni ezekre a kihívásokra. A folyamatosan változó stratégiai környezet és a belső megosztottság miatt igen veszélyes lett volna nekifogni egy új stratégiai koncepció kidolgozásának, hiszen egy ilyen vállalkozás kudarca jobban aláásta volna a Szövetség hitelességét, mint egy változatlan stratégiai dokumentum.
2021-re ez a helyzet tarthatatlanná vált, ezért megkezdődött a NATO új stratégiai koncepciójának kidolgozása – egyelőre egy erre a célra létrehozott szakértői csoport keretében. Érdemes megjegyezni, hogy a szakértői csoport összetétele erőteljesen a régi „öreg NATO-sok” befolyását tükrözte, hiszen alig volt tagja az új államokból. Az viszont már nem a szakértői csoport hibája, hogy a jelentés elkészülte után rövid idővel Oroszország alapvetően változtatta meg a stratégiai helyzetet Európában és a világban. Oroszország 2022 februárjában indult nyílt és brutális agressziója Ukrajna ellen mindent felülírt, így az új stratégiai koncepciónak a hosszabb idő óta tartó változásokra és az új helyzetre egyaránt reagálnia kell.
Mit is várhatunk – remélhetünk – az új koncepciótól?
Mindenekelőtt reális helyzetértékelést és bátorságot, hogy elismerjük a helyzet nagyon régen nem volt olyan veszélyes, mint most. De arra is vigyázni kell, hogy ne a rövid távú érdekek és problémák determinálják az egész stratégiát. Azaz, természetesen a legfontosabb és legsürgősebb probléma az orosz agresszió kezelése – és ez nem merülhet ki a folyamatban lévő műveletek kezelésében, hanem megfelelő módon reagálni kell az utána kialakuló helyzet kihívásaira is. Nem elég kijelenteni, hogy nem lesz „business as usual”, hanem meg kell fogalmazni azt is, hogy hosszú távon hogyan kezeljük az újra működő és minden bizonnyal még jó ideig velünk maradó orosz agresszív imperializmust. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani a következő történelmi időszak legnagyobb kihívására, vagyis arra, hogy hogyan kell kezelni a Kína szuperhatalommá válását.
Le kell számolni az illúziókkal. Kína valószínűleg nem lesz európai értelemben vett demokrácia. Ezzel együtt egy olyan számos saját értékkel rendelkező civilizáció, amellyel a következő időszakban együtt kell élnünk. A NATO-nak természetesen leginkább a biztonsági vonatkozásokkal kell foglalkoznia Kína kontextusában is, de be kell látni, hogy Kína kezelése a biztonság területén a földrajzi távolság miatt nem elsődlegesen a NATO feladata. Így egy kényes egyensúlyt kell találni, amiben jelen vannak a civilizációk közötti együttműködés és a katonai versengés elemei, nem beszélve a kereskedelemről. Ebben pedig a NATO-nak korlátozott, de nagyon fontos szerepet kell vállalnia.
Jogos elvárás, hogy a stratégia foglalkozzon más konfliktusgócokkal is, mindenekelőtt a Közel-Keleten, és benne kiemelten az Irán jelentette fenyegetéssel.
Katonai területen elengedhetetlen, hogy olyan stratégiát dolgozzunk ki, ami választ ad az új fenyegetésekre, az új technológiák jelentette kihívásokra és lehetőségekre. Ebben az összefüggésben szükséges lesz nemcsak a már korábban is ismert kihívások elemzése – mint például kiberhadviselés, a drónok szerepe, a hibrid hadviselés és mások –, hanem az ukrán-orosz háború tanulságainak levonása is.
Minden bizonnyal elkerülhetetlen, hogy megfelelő módon foglalkozzunk az országok és a társadalmak ellenállóképességének (resilience) problémáival. És bár a NATO-nak alapvetően a katonai dimenzióval kell foglalkoznia, hiba lenne, ha legalább nem hívná fel a figyelmet az új stratégia arra, hogy ugyanilyen fontos a társadalom és a gazdaság ellenállóképességének erősítése, már csak azért is, mert enélkül a katonai ellenállóképesség erősítése sem lehetséges.
Mi következik mindebből Magyarország számára?
Sok szempontból – leginkább katonai költségvetésünket és haderőfejlesztést tekintve – most sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint az elmúlt két évtizedben bármikor. A NATO új stratégiája remélhetőleg segítséget fog nyújtani, hogy megtörténjen az, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a Magyar Honvédség fegyverzetének és felszerelésének fejlesztése egy az alkalmazást és a képességeket tekintve, koherens és teljes rendszerré álljon össze.
A NATO és benne Magyarország ma egyedülálló lehetőséget kapott – sajátos módon pontosan egy brutális orosz agresszió és más kihívások révén –, hogy olyan megújuláson menjen keresztül, aminek következtében ismét olyan jelentőségre tett szert, mint amilyen jelentősége volt a hidegháború éveiben.
Meglátjuk, tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel.
Szerző: Gyarmati István, nagykövet, biztonságpolitikai szakértő, az ICDT elnöke
A Political Capital a NATO Public Diplomacy Division támogatásával megvalósuló projektjében a NATO hazánk biztonságpolitikájában betöltött szerepét és a NATO új stratégiai koncepciójának Magyarországra gyakorolt hatásait kívánja bemutatni. A projekt keretében a nyilvános rendezvényeink mellett neves magyar szakértőktől publikálunk cikkeket.
A projekt keretében készült további cikkek, egyéb tartalmak itt elérhetők.
