5 pontban a 11. (vagy 2009-et is számolva 12.) Orbán-Putyin találkozóról

Az Orbán-Putyin találkozó időzítése szerencsétlen volt, látszólag a magyar fél részéről a legfőbb hozománya az, hogy a miniszterelnök elmondhatta, az ő személyes kapcsolata Vlagyimir Putyinnal a rezsicsökkentés alapja. Magyarország diplomáciai különutassága ismét megmutatkozott: míg a legtöbb EU- és NATO-tagállam, köztük a közép-kelet-európai régió országai, sorra ítélik el a Kreml agresszív külpolitikáját, a magyar miniszterelnök az Unió Oroszországgal szembeni szankciós politikáját bírálta. Ez – ahogy a találkozó előtti magyar „kiszólások” a Nyugattal szemben – az orosz állami sajtó bezzegországává teszi hazánkat. Orosz részről a találkozó legfontosabb momentuma az volt, hogy Vlagyimir Putyin ismét egy euroatlanti állam kormányfője jelenlétében tudta kritika nélkül bírálni a Nyugatot.

A Political Capital öt megállapítása a 11. (vagy 2009-et is számolva 12.) Orbán-Putyin találkozóról:

1. Fókuszban: Oroszország hozza a rezsicsökkentést. A magyar kormányfő továbbra is hídszerepbe helyezi Magyarországot a Kelet és a Nyugat között, illetve a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok állítólagos gazdasági előnyeivel indokolja a szoros együttműködést Moszkvával. Orbán Viktor különösen számít a Kreml segítségére az energiaárak alacsonyan tartásában, ebből a szempontból a Putyin-találkozót kampányeseménynek használta: az alapállítás az, hogy csak az ő személyes kapcsolata Vlagyimir Putyin elnökkel garantálja a rezsicsökkentés fenntartását (míg, ahogy a kormánypárti médiában nap mint nap halljuk, „az EU-párti ellenzék alávetné magát a brüsszeli áremeléseknek”.) Orbán Viktor kampányában Vlagyimir Putyin is segítséget nyújtott azzal, hogy hangsúlyozta, milyen kedvező áron jut gázhoz Magyarország.
2. Szerencsétlen időzítés. Bár az említett kampányüzenet fontos lehet a magyar félnek, és vannak ügyek, amelyekről a két félnek beszélnie kell (akár a legmagasabb szinten), nem pontosan érthető, hogy a találkozóra miért nem kerülhetett sor a magyar választások, illetve az Ukrajna körüli feszültség enyhülését követően. Paks II ügye jó példa erre: a Direkt36 cikke alapján az OAH a szakmai követelmények teljesítéséig nem adja ki az új blokkok létesítési engedélyét, így ebből a szempontból az orosz sürgetés vélhetően eredménytelen marad majd. Az természetesen kérdéses, hogy a két vezető a nyilvánosan ismertetett témákon kívül miről beszélt még, ami adott esetben aktuálisabbá tehette ezt a találkozót.
3. Diplomáciai különutasság: Magyarország mint szankcióellenes faltörő kos. A találkozó időzítése az orosz-ukrán konfliktus miatt elsősorban Putyin érdekeinek felel meg. Magyarország nyugati szövetségeseinek egy része is gyanakvással figyelte Orbán moszkvai látogatását. EP-képviselők egy csoportja szerint veszélyt jelent az Unió külpolitikájára a találkozó. Érdekes részlet, hogy a NATO-főtitkár akkor beszélt Orbán Viktorral, amikor a kormányfő már Moszkvában tartózkodott, így vélhetően a Kreml is értesülhetett a beszélgetés tartalmáról. Magyarország diplomáciai mozgástere összességében beszűkült, kelet-európai szövetségesei is határozottan kiállnak Ukrajna és a NATO mellett – míg Budapest szavai nem ilyen egyértelműek. Így Magyarország „hídszerepe" egyre inkább értelmét veszti, és Budapestre a párbeszéd elősegítője helyett a Kreml trójai falovaként tekinthetnek Nyugaton. A magyar kormányfő a két fél közös sajtótájékoztatóján nemhogy nem konfrontálódott az orosz-ukrán konfliktusban agresszorként fellépő Putyinnal, de ismét az EU Moszkvával szembeni (egyébként Magyarország által is megszavazott) szankciós politikáját bírálta, kudarcra ítélt eszköznek nevezve azt. A magyar kormány tagjai emellett úgy írták le a látogatást, mint egy „békemissziót”, ami a kelet-nyugati párbeszédet hivatott elősegíteni – de a fontos döntéseket természetesen nem az orosz-magyar formátumban hozzák majd meg. Amennyiben nem kerül sor Ukrajna és Oroszország között fegyveres konfliktusra, Orbán Viktor magát állítja majd be béketeremtőként – annak ellenére is, hogy az orosz csapatmozgások a tárgyalások alatt is folytatódtak.
4. Magyarország ismét az állami orosz sajtó bezzegországa. A magyar Oroszország-politika még a kormányzat saját kommunikációját is egyre zavarosabb mederbe tereli. Szijjártó Péter először az uniós külügyminiszterekkel egyetemben szavazatával elítéli Ukrajna orosz fenyegetését, majd ezt követően egyből kikel az EU Oroszország-politikája ellen. Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiáll a NATO mellett és Magyarország lojalitását hangsúlyozza, de előtte elmondja, hogy az országban nincs szükség további NATO-csapatokra, és hangsúlyozza, hogy hazánk blokkolja Ukrajna NATO-tagságát. A Kreml propagandacsatornái ugyanakkor minden ilyen „kiszólást" a nyugati egység hiányaként állít be. Dimitrij Peszkov már az Orbán-Putyin találkozó tényét is így írta le, megdicsérve Magyarországot „független" döntéseiért.
5. Oroszország NATO-val szembeni követelései szuverenitási kérdéseket vetnek fel. Vlagyimir Putyin újabb lehetőséget kapott, hogy a Kreml nézőpontját kritika nélkül terjeszthesse Ukrajnával és a NATO-val szemben egy uniós tagállam vezetője oldalán. Orbán Viktor jelenlétében mondhatta el például, hogy a katonai szövetség úgy néz ki, nem hajlandó elfogadni Oroszország feltételeit – ami nem mellesleg Magyarország NATO-tagságát (amelyet 1997-ben az aktív magyar választópolgárok 85%-a támogatott) gyakorlatilag megszüntetné. A magyar miniszterelnök maga sem utasította el nyilvánosan a Kreml tervét, nem érvelt Magyarország szuverenitása mellett. A bejelentés Putyin hazai és nemzetközi közönségének is bizonyítékként szolgált arra, hogy az Unióban, a NATO-ban is van olyan ország, amely álláspontja inkább Oroszország felé húz.