Harc a lepattanóért

Április 3-án választhatjuk meg a következő országgyűlés tagjait, addig hétről hétre rövid elemzések formájában tekintjük át a kampány szerintünk legfontosabb fejleményeit. Ezúttal azt vizsgáljuk, ki rúghat labdába a két nagy blokk mellett.

16 év után ismét két nagy politikai tömb feszül egymásnak a 2022-es országgyűlési választáson. Egy ilyen helyzet szükségszerűen kitermel olyan „harmadik erőket”, amelyek a két nagy blokkot egyaránt elutasító választókat igyekeznek megszólítani, igaz, az esélyesek közül egyik sem ma kezdte.

1. Van rá igény. 2002-ben a semmiből megjelenő Centrum Párt 219 ezer szavazattal közel 4 százalékot szerzett, az akkor már négy éve a parlamentben ülő MIÉP pedig hiába gyűjtött be mindössze háromezer szavazattal kevesebbet, mint 1998-ban (245 ezret), mind Kupa Mihály, mind Csurka István pártja a bejutási küszöb alatt végzett. 2006-ban a Fideszről levált MDF-nek sikerült önálló tényezővé válnia: a 272 ezer szavazat 5,04%-os eredményt és még egy utolsó parlamenti ciklust jelentett Dávid Ibolya pártjának. A MIÉP-nek ez még a Jobbikkal karöltve sem sikerült, de a Harmadik Út nevű alkalmi szövetségük így is begyűjtött 119 ezer szavazatot (2,2%). Látszik tehát, hogy két nagy blokk mellett általában pártját keresi egy 7-8 százalékos, ám távolról sem egységes tábor. Egy részük centrumszavazónak mondható, másik részük pedig a szélsőjobboldal irányába mozog.
2. MKKP és/vagy Mi Hazánk. 2022-ben is van jelentkező a két nagy blokkon kívüli választók megszólítására. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Mi Hazánk indulhat ezen a téren a legnagyobb reményekkel, de Gattyán György kétes hátterű, nagy költségvetésű Megoldás Mozgalma is ebben a zavarosban igyekszik halászni. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg mind az MKKP-nak, mind a Mi Hazánknak van esélye átlépni az 5 százalékos küszöböt, de a felmérések éppen az ilyen kis pártok esetében a legbizonytalanabbak. Azt sem lehet pontosan megmondani, hogy igaz-e az a vélekedés, miszerint az MKKP elsősorban az ellenzéktől, a Mi Hazánk pedig a Fidesztől vehet-e el szavazókat, hiszen – mint azt a korábbi választások mutatják – eleve van olyan réteg, amely nem kér egyik nagy blokkból sem. Hogy ezen felül hódíthatnak-e el a kis pártok potenciális ellenzéki vagy kormánypárti szavazókat, elsősorban a kampányon múlik.
3. A nagyok dilemmája. A harmadik pártokkal kapcsolatos izgalom mind a kormányoldalon, mind az ellenzéki oldalon érzékelhető. Márki-Zay Péter például többször is bírálta a MKKP indulását, amivel inkább a riválist, semmint a saját kormányzóképességét erősítette. Ami a Mi Hazánkat illeti, a Jobbikból való 2018-as kiszakadását követően a kormány által irányított média évekig biztosított számára baráti felületet, (erről maga Toroczkai László is beszélt egy interjúban), amióta viszont a Fideszre is veszélyt jelentő támogatottságot szerzett, megszűnt a kormányzati előzékenység. Ennél is látványosabb, hogy a szélsőjobboldal számára évről évre fontos kampányeseményt jelentő „Becsület napi” rendezvény fölött mindig szemet hunytak a hatóságok, idén először viszont betiltották. Mindenesetre, ha a kis pártok a kampány során tovább erősödnének, mindkét nagy blokkban felmerülhet a dilemma, hogy nem érdemes-e inkább besegíteni a parlamentbe a hozzájuk közelebb álló kis pártot. Az MKKP minden bizonnyal az ellenzék, míg a Mi Hazánk borítékolhatóan a Fidesz külső szövetségese lenne az Országgyűlésben.
4. Merre billeg? A kis pártok esélyeit a konfrontáció és a megkülönböztethetőség is növelheti. Az MKKP kampánya láthatóan élesebbé is vált az ellenzéki együttműködéssel szemben, Kovács Gergely pedig többször is támadta Márki-Zay Pétert a nyilvánosságban. Az MKKP álláspontja korábban az volt, hogy csak ott indítanak egyéni jelölteket, ahol egyértelmű a választás kimenetele, nehogy bezavarjanak a billegő körzetekbe, magyarul az ellenzéki jelölt győzelmébe, nehogy rajtuk menjen el a kormányváltás. Ezt azonban egy tagsági döntés nemrég felülírta, így már nem figyelik, hogy melyik a csatatérkörzet és melyik nem (ami egyébként a legtöbb esetben eleve nem is egyértelmű, illetve azt se felejtsük el, hogy a jelöltállítási időszak után esetleges visszalépések is elképzelhetők). Az MKKP valószínűleg nem is annyira a billegő, hanem a biztosabbnak tartott budapesti körzetekben okozhat gondot az ellenzéknek, így például Budapest 3-as, illetve 6-os választókerületében.
5. Szélsőjobb és korlátozásellenes szabadságpártiság. A Mi Hazánk ugyancsak megtalálta a megkülönböztethetőség és a konfrontáció élezésének lehetőségét, amikor főként külföldi mintákat követve meghirdette a „Covid-diktatúra” elleni küzdelmet, a kötelező oltás és a járványügyi korlátozások elutasítását. Míg a kormány épp azt a hatpárti ellenzéket igyekezett oltásellenesnek láttatni, amelynek minden képviselője az oltások mellett érvelt, sőt, gyakran szigorúbb korlátozásokat követelt, egy a járványügyi intézkedésekkel egyre szkeptikusabb és egyre nagyobb társadalmi csoport politikai képviselet nélkül maradt. Rájuk célzott először Gődény György, később pedig a Mi Hazánk. Egyelőre kérdéses, hogy a szélsőjobboldali karakterét továbbra sem megtagadó párt alkalmas lehet-e arra, hogy ebből a heterogén választói csoportból ténylegesen maga mellé állítson az ötszázalékos küszöb megugrásához elegendő szavazót.