Megregulázni a Facebookot – A közösségimédia-szabályozás dilemmái és lehetséges irányai

Háttér

Az elmúlt években a közösségi médiaplatformok és a nagy technológiai vállalatok jelentős változásokat tapasztaltak a velük szembeni elvárásokban. A közösségi médiával kapcsolatos kezdeti hurráoptimizmus átcsapott a techcégekkel szembeni egyre erősebb politikai, etikai, jogi és gazdasági aggályok nyílt megfogalmazásába. Az elmúlt évben közel 50 ország vezetett be új technológiai szektort érintő szabályozást. Több ország, köztük Németország, Törökország és Oroszország már elfogadta a közösségi médiára vonatkozó – meglehetősen eltérő – szabályozását, de továbbiak is várhatók.

2020-ban a négy nagy cég – az Amazon, az Apple, a Facebook, a Google – vezetőinek az Egyesült Államok Kongresszusa és Szenátusa előtt kellett tanúskodniuk potenciálisan versenyellenes gyakorlatuk miatt, de ez még nem vitte át a szélesebb nyilvánosság ingerküszöbét. Az Egyesült Államok Kongresszusának épületénél 2021. január 6-án történt események viszont igen: a korábbiaknál is világosabbá vált, hogy a közösségimédia-platformokon terjedő összeesküvés-elméletek (csipetnyi tüzeléssel fűszerezve) pillanatok alatt erőszakos cselekedetekhez vezethetnek. Bár ezt korábbi esetekből is tudtuk (például a mianmari, rohingyákkal szembeni erőszakhullámban is egyértelmű szerepe volt a közösségi médiának, különösen a Facebooknak), a nyugati világ centrumában zajló erőszakos cselekmény hatása kijózanító erővel hatott, mint ahogy a közösségi média szerepe a koronavírus-járvány körüli infodémia előidézésében is. Ezek a fejlemények új lendületet adtak a közösségimédia-platformok szabályozásának.

Valószínűleg 2021-re tekintünk majd úgy vissza, ami egy olyan új korszak kezdetét jelentette, amelyben a big-tech és a közösségi média egyre szigorúbb közösségi ellenőrzés alá kerül. Az év azzal kezdődött, hogy Ausztrália új törvényt fogadott el, amely arra kényszeríti a nagy technológiai platformokat, hogy fizessenek a kiadóknak a tartalmaikért. A törvény előkészítése során komoly konfliktus alakult ki az ausztrál kormány és a Facebook között, amely végül egy kompromisszumos törvény elfogadásával zárult. A precedensértékű jogszabály arra ösztönzi a technológiai óriásokat és a hírügynökségeket, hogy tárgyaljanak egymással fizetési megállapodásokról, és arra kötelezi a Facebookot és a Google-t, hogy több tízmillió dollárt fektessenek a helyi digitális tartalmakba.

2021-ben az OECD-tagállamok sikeresen továbbléptek a globális digitális adózási struktúra átalakításával, miután több mint 130 ország csatlakozott a reformtervezethez. A kétpilléres csomag – az OECD által az elmúlt évtized nagy részében koordinált tárgyalások eredményeképp – célja annak biztosítása, hogy a multinacionális nagyvállalatok ott fizessenek adót, ahol működnek és ahol profitot termelnek, miközben a nemzetközi adórendszert a szükséges biztonsággal és stabilitással gazdagítja. Mindez azonban csak a kezdete a nemzetközi adózási rendszer megreformálásának. 

A közösségi média körüli vita Magyarországot is elérte, ez azonban leginkább a közösségi média „konzervatív elfogultságával” kapcsolatos hamis mítoszra korlátozódik. Számos konzervatív és szélsőjobboldali politikus vádolja a közösségimédia-platformokat azzal, hogy jogtalanul és aránytalanul korlátozzák a jobboldali posztokat és oldalakat. Eddig egyetlen kutatás sem támasztotta alá ezeket a vádakat (sőt, a New York-i egyetem kutatása kifejezetten cáfolta ezt az elméletet), probléma azonban így is akad bőven.

Varga Judit igazságügyi miniszter 2021 januárjában bejelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium a tavasz folyamán bevezetni tervezett jogszabályon dolgozik, amely szabályozza a Facebook működését. A tervezett szabályozás feltételei és céljai egyelőre nem világosak, a miniszter pedig azóta mintha átengedte volna a digitális platformok regulációjának sürgetését uniós szakértőknek, a Facebook hazai megregulázását pedig meghagyta a GVH-nak, amely már korábban is milliárdos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a techcégre – amelyet azonban később a Kúria megsemmisített.

A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében érdemi vitát indított a közösségi média szabályozásáról, különös tekintettel annak jogi, etikai következményeire, a dezinformáció terjedésére, a radikalizációra, egyszersmind a demokráciára gyakorolt hatásairól. Tekintettel arra, hogy a digitális környezet szabályozásának új megközelítései fontos szerepet játszhatnak a demokratikus folyamatok, a médiafogyasztási szokások és a jogállamiság minőségének javításában, a Political Capital célja, hogy javítsa a politikusok, szakértők, tudósok és a nagyközönség körében e kérdések megértését.

A projekt keretében a Political Capital a digitális tér újszerű megközelítéseit és a digitális térrel kapcsolatos kortárs vitákat, valamint a digitális környezetünk javítását célzó szabályozás lehetséges módjait kutatta. Ennek részeként vitát kezdeményeztünk több olyan hazai és külföldi szakértő bevonásával, akik évek óta a digitális szabályozással és a digitális jogokkal foglalkoznak. A felkért vendégszerzők cikkei a Political Capital honlapján és blogján is megjelentek, majd egy szakértői kerekasztal-beszélgetés során ütköztettük az érveket, illetve egy podcast is készült a témában.

A projekt lezárásaként pedig – a szakértői véleményeket is beépítve – elkészült a jelen tanulmány, amely összegzi a közösségi média szabályozásának 2021-es fejleményeit.

Vezetői összefoglaló és javaslatok

Az évek óta tartó, globális szintű vita a nagy techvállalatok – elsősorban a Facebook – szabályozásáról már Magyarországra is beszivárgott, arról azonban kevesebb szó esik nálunk, hogy a különböző korlátozó intézkedéseket az adott országok belpolitikai viszonyainak és a demokrácia állapotának fényében érdemes vizsgálni. Az álhírek és a félrevezető információk terjedésének visszaszorítása például kétségkívül nemes cél, de ugyanaz a korlátozás, ami egy fejlett demokráciában mérsékelt hatású, egy kevésbé demokratikus országban jóval szélsőségesebben csapódhat le, és a kormánnyal szemben kritikus hangok elhallgattatására irányulhat. Bár a digitális környezet, és azon belül a közösségi média szabályozásának kérdése rendkívül komplex, három alapproblémára vezethető vissza:

1. az internet által okozott transznacionális kihívásokra,
2. a Big Tech üzleti modelljére,
3. a tartalomfelhasználók pszichológiai sebezhetőségre.

Bár a közösségi médiába vetett bizalom csökken, az általuk nyújtott lehetőségekre továbbra is óriási az igény, a platformok kiiktatása ezért nem lehet komolyan vehető cél, a működésük etikusabbá kockázatmentesebbé tétele annál inkább.

Megítélésünk szerint a kívánatos alapelv az, hogy a technológiai platformok legitim pénzügyi szempontjait össze lehessen hangolni a közösségi szempontokkal úgy, hogy a szólásszabadság is csak minimális mértékben sérüljön, egyúttal a lehető legkisebb mértékben adjon teret a manipulációnak.

A közvélekedéssel ellentétben erre a jogi, politikai és technológiai eszköztár már jelenleg is vagy hamarosan a rendelkezésünkre áll; ennek kidolgozásában a már létező médiaszabályozások sokat segíthetnek. A tartalomszabályozás ugyanakkor emberi elvek alapján és emberi döntések nyomán áll elő (ami kívánatos is), ezért soha nem lesz tökéletes, és nem szolgálhatja ki minden szereplő igényét.

A kezdet, hogy a törvényeink ugyanúgy érvényesíthetők legyenek az online térben is, a digitális szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok nemzetközi harmonizációja pedig biztosíthatja az átlátható és kiszámítható működési környezetet ezen vállalatok és a felhasználók számára. Az állami beavatkozás során az átláthatóság kikényszerítése a kulcs: a tartalomszabályozás, az algoritmusok és a célzott hirdetések működésének átláthatóvá alakítása elszámoltathatóbbá tenné a vállalatok döntéseit és működését. A megfelelő eljárások mellett biztosítani kell a kutatók, az újságírók és a civilek hozzáférését a platformok adatbázisaihoz, hogy átfogóan lehessen tanulmányozni a digitális térben zajló folyamatokat, és megfelelő válaszokat dolgozhassunk ki a kihívásokra. A nyilvánosság ereje képes lehet legalább részben elrettenteni a vállalatokat az etikátlan viselkedéstől vagy a tétlenségtől.

Kutatásunk alapján a következő javaslatokat fogalmazzuk meg:

1. A tartalomszabályozás rendszerének reformját a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása mellett kell meghozni. Az egyértelműen jogellenes tartalmak eltávolítását a platformoknak rövid határidőn belül el kell végezniük, annak mulasztása vagy jogellenes eltávolítása esetére pedig a bíróságokat olyan jogokkal felruházni, hogy korrekcióra kötelezhesse a platformot. A várhatóan nagy mennyiségű panasz miatt – akár uniós szintű – e-bíróságok felállítása indokolt, ahol mind a felhasználók, mind a platformok élhetnek a jogorvoslat lehetőségével. A nem törvényszegő, de károsnak tekintett tartalmakat a felhasználók, a hatóságok bejelenthetik, ezután a platform a saját szabályrendszere alapján dönthet azok korlátozásáról vagy eltávolításáról. A belső és külső jogorvoslat lehetőségét itt is biztosítani kell.
2. Kulcsfontosságú, hogy a tartalomszabályozással kapcsolatos döntéseket ne automatizálják, hanem a lehető legtöbb esetben élő ember döntsön a folyamat során – még ha a munkáját algoritmusok segítik is. Ez nem azt jelenti, hogy mindent emberi munkával kell elvégezni, hanem azt, hogy biztosítani kell az érdemi emberi ellenőrzést a döntéshozatal felett. Az algoritmusok és az automatizált megoldások (avagy a mesterséges intelligencia) segítséget nyújthatnak a problémás tartalmak észlelésében, azonosításában és megjelölésében a humán operátor számára, aki ezt követően dönthet a problémás tartalom szankciójáról. A kiindulópont azonban az, hogy emberi tevékenység megítéléséről ne mesterséges intelligencia, hanem ember döntsön; minden ettől való eltérést alaposan meg kell indokolni. A nagy ügymennyiség okozta kapacitáskorlát például nem lehet elégséges indok erre, az ezzel járó költségeket a vállalatnak ki kell gazdálkodnia.
3. Többet kell költeni a tényellenőrzésre, a nemzetbiztonsági szempontból veszélyes vagy potenciálisan erőszakos tartalmak moderálására. Ez munkaerő-igényes tevékenység: a Facebook magyarországi és szlovákiai tényellenőrző tevékenységét például egy-egy fős szerkesztőségek végzik – ami nyilvánvalóan elégtelen, még ha egyes jelek szerint jó színvonalon is teszik ezt. A politikai döntéshozók pedig ösztönözhetik a technológiai vállalatokat, hogy építsék ki a tényellenőrző kapacitásaikat, annak érdekében, hogy elkerüljék a szélesebb állami beavatkozást.
4. A pszichológiai károk csökkentése: az utóbbi években több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a passzív közösségimédia-használat az összehasonlítgatásokon keresztül rontja a felhasználók önértékelését, és ezen keresztül pszichés egészségét, míg az aktív használat esetén már megjelennek pozitív hatások is. Intenzívebb közbeszéd és célzott oktatás kell arról, hogy melyek a közösségi média egyénre és közösségre gyakorolt kedvezőtlen pszichológiai hatásai, hogy a felhasználók több információ birtokában hozhassanak döntéseket arról, mennyit és mire használják ezeket a platformokat. Az állami mellett a civil szféra sokat tehet a tudatosítás érdekében: informálhat, edukálhat és óvatosságra ösztönözhet, mind a közösségi média általános használatában, mind az információk kritikusabb feldolgozásában.

A megfelelő keretek kidolgozásához globális, de legalább európai szintű szabályozásra van szükség. A nemzeti szintű szabályozások a kihívások transznacionális jellege miatt nem bizonyultak hatékonynak, így az utóbbi időben – helyesen – nemzetközi szintre emelkedett a szabályozás kérdése. Magyarország esetében is az év eleji kormányzati lelkesedés és szabályozási kedv után az érintett vállalatokkal, nemzeti hatóságokkal és uniós szervekkel történő egyeztetések során a kormányzat is arra az álláspontra jutott, hogy kizárólag közös európai szabályozás alkothat olyan keretrendszert, amely alkalmas a nemzeti és európai jogintézmények felsőbbrendűségét, valamint ezen vállalatok átláthatóságát és elszámoltathatóságát biztosítani. Legalábbis érdemes megvárni a tervezett jogszabályok elkészültét, és aszerint tovább szabályozni a területet, ha ennek a jogalapja biztosított. Ezen felül megfontolandó a legalább transzatlanti jogharmonizáció vagy együttműködés az egységesebb nemzetközi környezet kialakítása érdekében.

Az uniós jogalkotás a digitális szolgáltatásokról (DSA) és piacról (DMA) szóló jogszabálytervezetekkel, megítélésünk szerint a kérdések többségében (az átláthatóság, a differenciált felelősség és a többszintű auditálás) helyes úton halad, így egy valóban átfogó és modern jogszabályi környezet kialakításához járulhat hozzá. Emellett azonban van néhány kérdéses pont – legfőképpen a kormányzati szabályozók és a káros, de nem jogellenes tartalmak amúgy is nehéz szétválasztsáa kapcsán –, ahol a tagállami és vállalati lobbi veszélye fenyegeti a „helyes út” megtalálását. A vállalati lobbi a jogszabályok hatályát kívánja csökkenteni, és az abból következő bevételkiesést minimalizálni, tehát a szabályozás mérséklésében és korlátok közé szorításában érdekeltek. Ezzel szemben egyes kormányok a téma biztonságiasítását és a közhangulatot kihasználva a nemzeti hatóságok befolyását szeretnék kiszélesíteni, hogy minél aktívabban beleszólhassanak a platformok tartalommoderálással kapcsolatos döntéseibe.

Az uniós jogszabálynak, amennyire lehet, korlátoznia kell az állam beleszólását a platformok tartalommoderálásába, emellett pedig köteleznie kell a vállalatokat a minél szélesebb átláthatóságra, valamint az emberi döntések alapján történő tartalommoderálásra. Ezzel teremtve meg a digitális környezetet, ahol a vállalatok nem alul-, a kormányok pedig nem túlszabályozzák ezeket a közösségi platformokat.  

Utóbbi azzal a veszéllyel jár, hogy az Uniót a tagállamok a szabályozó, normatív modell felől az aktívan beavatkozó modell, tehát az autoriter gyakorlatok irányába tolja. Ez nem azt jelenti, hogy a DSA jelen formájában az orosz vagy a kínai modellt építené ki, az aktív állami monitorozás és tartalommoderálási döntésekbe való ad-hoc beleszólás azonban a biztonság iránti igény miatt könnyen egy sokkal kevésbé szabad internetet eredményezhet.

A civil társadalomnak jelenleg tehát az a feladata, hogy a nemzeti kormányokat és uniós szerveket olyan irányba tolják az uniós jogalkotás során, amelynek eredményeképp egy átfogó, de mérsékelt szabályozás születik, amely biztosítja az egyensúlyt a biztonság és az alapjogok védelme között.

A Megregulázni a Facebookot – A közösségimédia-szabályozás dilemmái és lehetséges irányai című tanulmány pdf-ben itt elérhető.

A projekt keretében készült összes anyag itt elérhető.