Küzdelem a polarizáció ellen: legyen unalmasabb a politika?
Nincs demokrácia véleménykülönbségek nélkül, de ha ezek szélsőségekbe csapnak át... akkor sincs. A kérdés az, hol a határ az építő viták, konfliktusok, illetve a demokráciát romboló konfrontáció között. A válasz megtalálásához a személyes és csoportszintű érzelmek szintjéig kell leásni, ezek táplálják ugyanis a törzsi gondolkodást. A polarizáció enyhítése érdekében – mások mellett – a szakpolitikai ügyeken alapuló politizáláshoz való visszatérésre, az intézményes kontrollmechanizmusok erősítésére és több civil kezdeményezésre van szükség. Kérdés, hogy ez mennyire érdekli a választókat. A Political Capital, Budapest Főváros Önkormányzata és a CEU Demokrácia Intézete által szervezett Budapest Fórum polarizációról szóló panelbeszélgetésének rövid összefoglalója.
A Krekó Péter által moderált beszélgetésen Jennifer McCoy, első megszólalóként a politikai polarizáció értelmezési kereteit mutatta be, elsősorban a kártékony polarizáción (pernicious polarization) keresztül. A Georgia-i Állami Egyetem professzorához köthető fogalom alapján, ha a polarizációra csak véleménykülönbségként tekintünk, akkor az kifejezetten természetes velejárója egy demokrácia működésének. Amennyiben viszont elér egy olyan szintet, amely ártalmassá válik, az két kölcsönösen ellenséges és egymásra nézve veszélyes politikai tábor kialakulásához vezet. „Ez egy olyan folyamat, ami binaritásokra egyszerűsíti a politikát, miközben ez politikai stratégia is, amit egyes politikusok a saját javukra használnak fel. Arra kényszerítik a választókat, hogy szekértáborok között válasszanak – mondta a Budapest Fórumon a jelenség kutatója, hozzátéve, hogy a probléma kifejezetten az identitás alapú különbségeken nyugszik és választások alkalmával válik kifejezetten kockázatossá.
Peter Pomerantsev, a Johns Hopkins Egyetem vezető kutatója a dezinformációs és a polarizáció közötti erős összefüggést hangsúlyozta. A megosztottságot előidézők egyszerűen „dehumanizálják” az ellenfelüket, a dezinformáció pedig segít abban, hogy megerősítsék a törzsi identitást, amelyet az adott tábor magáénak vall. „Ez egy keresleti és kínálati jelenség: nemcsak szállítják a politikai szereplők a dezinformációt, de maguk a törzshöz tartozók is keresik azokat a híreket, amelyek megerősítik őket identitásukban” – tette hozzá.
Amerikai példák
A 2020-as amerikai elnökválasztás utóélete rávilágított, hogy ez mennyire így működik a fejlett világban is. David Blankenhorn, az amerikai Institute for American Values alapítója és vezetője úgy véli, a polarizáció az Egyesült Államokban valójában nem egyes politikai és társadalmi ügyek mentén zajlik. Szerinte természetes, hogy jelen vannak az ügyek mentén történő szembenállások, ugyanakkor az USA-ban valójában a személyes és érzelmi szinten is már létező félelmekre játszanak rá. „Nem arról van szó, hogy nem értek veled egyet, hanem arról, hogy nem kedvellek” – illusztrálta a kutató. Blankenhorn megállapításaira McCoy úgy reagált, hogy a polarizáció személyi szintje valóban súlyos, egyesek például a hálaadási vacsorákat is kihagyják, hogy elkerüljék a kellemetlen politikai vitákat. Ami a jelenség intézményi szintjét illeti, világosan látszik, hogy a két nagy amerikai párt egyre kevésbé hajlandó már a kompromisszumra. Ahogy választóik sem, holott az országban a kétpárti megoldásoknak nagy hagyománya van. McCoy szerint társadalmi szinten a jelenség kiegyenlített (ugyanannyira bizalmatlanok a demokraták a republikánusokkal és fordítva), a politikai szint viszont aszimmetrikus: ha nem is kizárólag, de elsősorban a republikánus politikusok azok, akik a törésvonalak tudatos mélyítésével próbálják növelni népszerűségüket.
Törökország példáját szemléltetve Senem Aydin-Düzgit, az isztambuli Sabanci Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora kiemelte, hogy az országban a polarizáció egészen a vallásos-szekuláris szembenállásra és a Török Köztársaság megalakulására nyúlik vissza, amikoris a szekuláris elitek és a vallásos vidéki tömegek álltak szemben egymással. Ma a polarizációt elsődlegesen az Erdogan-rendszer táplálja, de a kutató kiemelte, hogy ez sem volt mindig így. A török elnök kezdetben inkább egy inkluzív politikai vezető volt, 2007-től kezdve azonban fokozatosan az identitásalapú politikára épített, amit minden egyes választáson sikeresen használt fel, magát a nép embereként beállítva. Ez viszont a demokrácia visszaszorulásával és a törzsi logika felerősödésével járt együtt, amelyet jól illusztrál, hogy a törökök háromnegyede nem szeretné, ha gyermeke ellentétes politikai nézeteket valló családba házasodna.
Bár a polarizációt sokan hajlamosak a fejlődő világ sajátjának tekinteni, Marlene Wind, a Koppenhágai Egyetem Európai Politikai Központjának igazgatója ennek ellenkezőjét mutatta be. Dániára sokan úgy tekintenek, mint egy politikailag és társadalmilag konszenzuálisabb országra, valójában őket is „egyre jobban emészti a tribalizmus”. Szerinte ez kifejezetten jellemző az ország szociáldemokrata miniszterelnökére, aki szintén a „csak ő tudja megvédeni a dánokat”-kártya kijátszásával operál. Az országban nagyon fontos eleme a polarizációnak, hogy a jelenség meglehetősen professzionalizált, vagyis szakértők hoznak létre alaposan megtervezett politikai narratívákat és identitásprofilokat, ami a társadalom megosztásához vezet. „Magyarországon és Lengyelországban inkább az látható, hogy a felszínen nagyon erős az »ők vs. mi« konfliktusa, de az események valójában arról szólnak, ami a polarizáció miatt nem látható” – mondta el a hallgatóságnak, rávilágítva azokra a potenciális hatalommal való visszaélésekre, amelyeket épp az identitáspolitika fed el.
Városvezetői szemszögből tekintve a polarizációra, Ivan Vukovics podgoricai főpolgármester (aki nem mellesleg a CEU-n végzett) elmondta, hogy a Balkán mindig is az identitásalapú konfliktusok egyik fő helyszíne volt, már 30 évvel ezelőtt, a délszláv háborúk idején is. Véleménye szerint nem véletlen a „balkanizáció” mint kifejezés megszületése, amellyel az identitásalapon növekvő konfliktusokat, valamint az erőteljes politikai/társadalmi instabilitást is jellemezzük. Vukovics úgy véli, 30 éves távlatból a nyugat-balkáni régió sokkal jobb helyzetben van, de a jelenség továbbra is erős. Ezt mutatja Montenegró példája: a polgármester szerint 2020-ig olyan kormánya volt az országnak, amely teljes mértékben támogatta az ország Szerbiától való függetlenedését, most vezetés pedig ugyan hivatalosan támogató, de valójában egy törékeny, oroszbarát koalícióról van szó, amelyet burkoltan a Szerb Ortodox Egyház befolyásol, azt pedig közvetlenül a szerb kormány és Alekszandar Vucsics. Ma Montenegróban a polarizációt az Európához tartozás vágya és a régi idők iránti vágyódás közötti törés jelenti.
Mit tehetünk a polarizáció ellen?
Pomerantsev szerint az 1990-as évek példája jól mutatja, mekkora szerepe van a médiának a polarizáció kiéleződésében. Akkoriban Bill Clinton és a republikánus képviselőházi elnök, Newt Gingrich kezdetben például még láthatóan jó viszonyt ápolt, a média azonban egyre inkább átalakította a két párt és a két vezető viszonyát, mivel a konfrontáció érdekelte őket. „A megoldás az, ha visszatérünk az ügyalapú politizálásra, az amerikai előválasztás is inkább egy reality show, sem mint szakpolitikai vita” – mondta. A lényeg, hogy ne a személyiségek, hanem az ügyek, a politikák határozzák meg a közbeszédet. Ebben a médiának is nagy a felelőssége, mivel itt nagyobb a szenzációhajhász szemlélet, és inkább a botrányok, személyek, konfliktusok azok, amiket kiemelnek.
Aydin-Düzgit a polarizációt feloldani kívánó kísérletek kapcsán elmondta, hogy a török ellenzék már láthatóan felismerte a békítésben rejlő lehetőséget, és próbálkozik is az árkok betemetésével. A török ellenzéki koalíció politikai kommunikációs szinten már inkább úgy operál, hogy ne essen bele Erdogan identitás-csapdájába, tehát megpróbálnak tisztelettel beszélni a másik félről.
Blankenhorn szerint nagyon valószínűtlen, hogy érdemi változást lehet elérni a legfelsőbb politikai szintről. Több civil kezdeményezésre van szükség, legnagyobb valószínűséggel ebből a szcénából jöhet a megoldás. Vukovics emellett a politikai vezetés válságát emelte ki. Az autoriter politikusok ugyanis egyre autentikusabbak, ami növeli támogatottságukat. Ezzel szemben kell mozogniuk azoknak a politikusoknak, akik hisznek a társadalmi minimumokban.
A megoldásokat illetően Wind úgy fogalmazott, jobb lenne, ha a politika és a sajtó is „unalmasabb” lenne. Kevesebb drámára és több szakpolitikai alapú diskurzusra van szükség. Erre Németország és személyesen Angela Merkel kancellár a példa, aki nem kimondottan hangos vagy karakteres, de tömegek bíznak benne. McCoy szerint pedig a megfelelő fékekkel, ellensúlyokkal és intézményi ellenőrző mechanizmussal kontrollálható a folyamat, kivéve, ha azt is pártérdekek mozgatják, mint ahogy az az USA-ban is történt.
A panelbeszélgetés lezárásaként Thomas Carothers, a Carnegie Endowment for International Peace ideiglenes elnöke mutatta be intézetük kutatásának eredményeit. Kiemelte, hogy a polarizáció nem csupán nyugati probléma: Latin-Amerikában kifejezetten a politikai ideológiák adják a törésvonalakat (klasszikus jobboldal-baloldal szembenállás), főleg Brazíliában és Kolumbiában. Délkelet-Ázsiában inkább etnikai és vallási alapú, míg Tajvanon, Japánban és Dél-Koreában nincs annyira jelen a probléma, ezekre az országokra tehát érdemes figyelni. A koronavírus-járvány kapcsán elmondta, hogy a természeti/egészségügyi katasztrófa alaphelyzetben erősíthetné is a társadalmi kohéziót, de az USA-ban a járvány ennek ellenkezőjét hozta, míg Indiában például a járvány nem hatott egyáltalán a politikai különbségekre. Carothers több fontos területet is kiemelt, ahol szerinte paradigmaváltás szükséges: a kormányoknak és az ellenzékeknek is kerülnie kell az erősebb konfrontációt, ahogy a médiának is, ezen túl pedig elengedhetetlen a jogállamisági keretek megerősítése és a polgári kultúra fejlesztése.
A Budapest Főváros Önkormányzata, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézet 2021. szeptember 16-17-én rendezte meg a Budapest Fórumot hagyományteremtő szándékkal. A hazai és külföldi szakértőket, újságírókat, aktivistákat és döntéshozókat felsorakoztató konferencia célja az volt, hogy teret adjon a stratégiai gondolkodáshoz a mai Magyarországot és a világ más országait napjainkban meghatározó politikai, társadalmi, gazdasági, valamint környezeti átalakulásokkal kapcsolatos stratégiai gondolkodásnak. A Budapest Fórum teljes programja itt elérhető.
A panel résztvevői: virtuálisan: David Blankenhorn, Founder and President, Institute for American Values; Peter Pomerantsev, Senior Fellow, Johns Hopkins University; személyesen: Senem Aydin-Düzgit, Professor, Sabanci University; Jennifer McCoy, Professor, Georgia State University; Ivan Vukovic, Mayor of Podgorica, CEU alumnus; Marlene Wind, Director of Centre for European Politics, University of Copenhagen. A teljes panelbeszélgetés visszanézhető:
