Nem vész el, csak átalakul: dezinformációs narratívák Ukrajnában

A kelet-ukrajnai háború kitörése óta jelentősen megváltoztak az Ukrajnát célzó orosz dezinformációs kampányok: a Kreml-párti propaganda a putyini rezsim nyílt magasztalása helyett elsősorban a Nyugat nimbuszának rombolására koncentrál. Ne higgyük, hogy csak az Ukrajna keleti és déli területein élők fogékonyak erre, az összeesküvés-elméletek az ország nyugati felében is könnyen terjednek.

Az orosz-ukrán háború 2014-es kitörése óta egyre csak súlyosbodik a dezinformációs nyomás Ukrajnán. A donyecki és luhanszki szeparatisták támogatásán (és irányításán) túlmenően a Kreml számos hibrid módszert alkalmaz Ukrajnával kapcsolatos politikai törekvéseinek elérésére – gazdasági és kereskedelmi eszközöktől kezdve egészen a jól ismert információs hadviselésig. A Majdan-forradalommal Oroszország már hét évvel ezelőtt elveszítette külpolitikai érdekszférájának egyik legfontosabb területét, és azóta is igyekszik fenntartani befolyását, egyebek közt kulturális és információs eszközökkel.

Ez alatt az idő alatt az Ukrajnát célzó orosz dezinformációs kampányok jelentősen megváltoztak. A Majdan-forradalom előtt még az uralkodó párt, a Viktor Janukovics nevével fémjelzett (és azóta összeomlott) Régiók Pártja és állami csatornák szolgálták ki a Kreml-párti politikai erőket. A kelet-ukrajnai orosz katonai beavatkozással viszont folyamatosan szűkült a Kreml-párti propaganda számára elérhető médiatér. A háborús propaganda sugárzása miatt 2014-ben az orosz állami (propaganda)csatornákat, 2017-ben az orosz közösségi oldalakat, 2021-ben pedig az ukrán Kreml-párti csatornák elérhetőségét korlátozta Petro Porosenko, majd Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök.

Ahogy az a svájci, brit és ukrán médiakutatókból álló Arena Project legfrissebb tanulmányából is kiderül, a közvetlenül a putyini rezsimet méltató politikai üzenetek jelentős mértékben csökkentek, minek hátterében a Kreml ukrajnai megítélésének drasztikus romlása és a kelet-ukrajnai orosz intervenció áll. Az ukrán információs térben jelen lévő oroszbarát narratívák elsősorban olyan üzeneteket foglalnak magukban, amelyeknek nem az a célja, hogy Oroszországot dicsérjék, hanem az, hogy a Nyugatot „legalább olyan rossz színben” tüntessék fel. Ezeknek a narratíváknak a közvetett, de egyértelmű célja, hogy aláássák Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit, és visszalökjék az országot az orosz érdekszférába.

Régi és új narratívák

Napjainkban az ukrán közéleti diskurzust három fő dezinformációs narratíva határozza meg, amelyek mindegyike az Európai Unió és az Egyesült Államokról kialakult képet igyekszik torzítani.

1. Az első szerint a Majdan-forradalom utáni Ukrajna valójában nem független állam: az országot kívülről irányítják a „nyugati kurátorok”, az IMF, és nem mellesleg a „szoroszjaták”, azaz Soros György emberei. A narratíva szerint az ország politikai, gazdasági és jogi rendszerének megújítását célzó európai uniós reformok valójában egy olyan rejtett műveletet fednek, amelyek Ukrajna függetlenségét számolnák fel. A könnyen cáfolható állítások sorába tartozik, hogy a „kapzsi hitelezőként” jellemzett EU-nál Oroszország jelentősebb kereskedelmi partnere Ukrajnának, vagy hogy Brüsszel „kényszerítette” Kijevre a 2013-2014-es események alapját képező EU-Ukrajna Társulási Megállapodást. A rejtett külföldi kontrollról szóló híresztelések mennek át leginkább: az ukránok 40 százaléka gondolja úgy, hogy ezeknek van valóságalapjuk.
2. A második narratíva középpontjában is az IMF és Soros György áll, de ez nem Ukrajna államiságát vagy szuverenitását kérdőjelezi meg, hanem a főszereplők tevékenységéről szól. Az IMF és a „globális pénzügyi körök” tehát Ukrajna kifosztására törekszenek, a már említett integrációs reformok torz bemutatásán keresztül. Ennek legutóbbi példája az a 2020. márciusi törvény, amely évtizedes földvásárlási moratóriumot szüntetett meg az országban. A 39 százalék által hihetőnek tekintett narratíva szerint ugyanis az IMF és Soros titkolt célja, hogy olcsón szerezzék meg az ukrán földeket, hogy így tegyék tönkre az ország mezőgazdaságát. (A két narratíva között erős kapcsolódási pont az amerikai-magyar milliárdos személye, amely az ország kifosztásának narratívájában a „globalisták vezetőjeként” jelenik meg. Az elmúlt években a „szoroszjata” olyan politikai bélyeggé nőtte ki magát, amelyet a Kreml-barát dezinformáció előszeretettel használ annak érdekében, hogy diszkreditálják a nyugati orientáció mellett elkötelezett politikai erőket.)

3. A harmadik interpretáció pedig, amelyet az ukránok 25 százaléka talál hihetőnek, az Ukrajna feletti amerikai befolyásról terjeszt alaptalan állításokat. Már a koronavírus-járvány kitörése előtt is terjesztették, hogy az amerikai kormány Ukrajna-szerte rendelkezik „titkos laboratóriumokkal”, amelyekben emberkísérletek zajlanak, és vegyi fegyvereket gyártanak. A pandémia és az amerikai elnökválasztási kampány felerősítette ezt a narratívát, és ha a járványnak lesz újabb hulláma, félő, hogy továbbra is fertőzni fogja az ukrán közvéleményt.

Átalakuló médiatér

Az orosz agresszió kezdete óta jelentősen szűkült a Kreml-párti propaganda ukrajnai mozgástere, Kijev is egyre komolyabban lép fel ellene, az elérése mégis jelentős. Ebben elévülhetetlenek az oroszbarát ellenzék vezetőjének, Viktor Medvedcsuknak az érdemei, akinek televíziós csatornáit csak hosszú évek után sikerült lekapcsolni.

Bár ez komoly csapást jelentett a Kreml számára, az ukrán médiapiaci mozgásokból jól látható, hogy az orosz állami dezinformáció mindenképp utat tör magának. A három Medvedcsuk-féle tévécsatorna bezárása után 0,5-ről 2 százalékra nőtt a szintén Kreml-párti (és oroszbarát tulajdonban lévő) hírcsatorna, a Nas TV nézettsége. Bár ez a közéleti csatornák ukrajnai versenyében jelentős előrelépésnek mondható, ennél jóval több nézőt vonzanak a szórakoztató műsorokat sugárzó kereskedelmi csatornák, amelyek hírblokkjaiban szintén feltűnnek a vázolt összeesküvés-elméletek.

Ukrajnában évtizedekig egyeduralkodó volt a televízió, 2019-ben azonban az ukránok 68 százaléka már az internetet jelölte meg elsődleges hírforrásként, azon belül is a közösségi médiát közel ugyanennyien (62 százalék). Az ő 47 százalékuk a Facebookot, 30 százalékuk pedig a Youtube-ot preferálja. A Kreml-párti üzenetek mindkét platformon, de különösen az utóbbin terjednek – egy ukrán vlogger, Anatolij Sarij Youtube-csatornájának például 2,4 millió feliratkozója van. Sarij tartalmai erős átfedésben vannak az orosz állami propagandával, weboldalát is Moszkvában regisztrálták, de arra, hogy tevékenységét a Kreml támogatná, nincs közvetlen bizonyíték.

A 2017-es tiltás ellenére az ukránok egy meghatározó része használ VPN-alapú orosz platformokat, amelyekkel megkerülhető az orosz közösségimédia-oldalakra vonatkozó ukrán szabályozás. Ennek köszönhető, hogy a Vkontaktye (VK) a negyedik legnépszerűbb ilyen platform Ukrajnában, Oroszország után itt található a legtöbb VK-felhasználó, akik a Facebookhoz vagy a Youtube-hoz hasonlítva jóval inkább ki vannak téve a Kreml-barát narratíváknak.

A Kreml-párti propaganda szórásában az online térben hasonlóan fontos szerepet tölt be a Telegram, amely 21 százalékkal a harmadik legnépszerűbb hírforrás a közösségimédia-felhasználók körében. A Kreml különösen nagy jelentőséget tulajdonít az eredetileg a biztonságos üzenetváltásra létrejött platformnak: 2021 februárjában az ukrán titkosszolgálatok lepleztek le több olyan „Telegram-hírcsatornát”, amelyeket közvetlenül az orosz titkosszolgálatok irányítanak.

Konteókra fogékony közvélemény

Bár Ukrajna etnikai és politikai térképe alapján sokan azt feltételezik, hogy a Kreml-párti narratívák közönsége kizárólag az ország keleti területeire koncentrálódik, a dezinformációs kampányokra a hagyományosan Európa-orientáltnak tekintett nyugati területek lakossága sem immunis. Míg a „kívülről irányított Ukrajna” narratívájával a keleti és a déli területeken 49-61 százalék értett egyet, ez az arány a nyugati régiókban is figyelemre méltó: 29-31 százalékos. Nyugaton hasonlóan erős a titkos amerikai laborokról szóló összeesküvés-elmélet, amelyet 18 százalék tart hihetőnek, vagyis a putyini rezsim által terjesztett narratívák „az oroszbarát buborékon” kívül is rezonálnak.

A dezinformáció terjedését az is jelentősen könnyíti, hogy a hét éve tartó kelet-ukrajnai háború és az ezzel együtt járó geopolitikai rivalizálás még mindig kiváló táptalajt biztosít az álhírek terjedésének. Az oroszbarát összeesküvés-elméletekre való széleskörű fogékonyság ellenére az ukrán lakosság 61 százaléka mégis Oroszországot tekinti az országra nézve a legnagyobb fenyegetésnek, míg az Egyesült Államoktól csak 15 százalék tart. Összességében pedig 80 százalék véli úgy, hogy Ukrajnának erősebb kapcsolatokat kellene ápolnia az Európai Unióval.

Istrate Dominik