Európa lassú ébredése – az európai válságok társadalmi és a politikai következményei

Nem túlzás azt állítani, hogy Európa a válságok évét éli. A koronavírus járvány pusztítása, a kialakult gazdasági válság és végül az orosz-ukrán háború eszkalálódása komoly politikai nyomás alá helyezte Európát. A sikeres és sikertelen járványkezelések, a gazdasági nehézségek, a növekvő infláció, az emelkedő energiaárak és az orosz katonai fenyegetés Európa-szerte próbára teszi a kormányokat.

Mi várható a közvetkező hónapokban? Tudják-e az európai kormányok sikeresen kezelni a válságok sorozatát? Hogy hatottak, hatnak ezek a krízisek a közvélemény hangulatára? Mi helyes és mi téves a háború eddigi mainstream európai értelmezéseiben, mik lehetnek ezek következményei? Megerősödik-e az Európai Unió szerepe és a további integráció iránti igény vagy a válságok csak megosztják az Uniót?

A Political Capital a Friedrich-Ebert-Stiftunggal és a Jelennel közös konferencája ezeket  kérdéseket járta körül. A rendezvényről készült felvétel itt visszanézhető:

A Political Capital rendezvényre készült tanulmányanak összefoglalója alább olvasható. A teljes tanulmány magyar nyelven itt érhető el. Az angol nyelvű összefoglaló pedig itt olvasható.

Vezetői összefoglaló

Az elmúlt évek válságai komolyan próbára tették az európai kormányok és az uniós intézmények válságkezelési képességeit. A válságok kapcsán számos politikus és kommentátor vizionálta az EU szétesését és Európa történelmi szintű gyengülését. Ugyan a koronavírus első évében úgy tűnt, hogy az euroszkeptikus megszólalóknak még igazuk is lehet, mára azonban az látszik, hogy Európa eddig nem várt egységben volt képes szembenézni az előtte álló válságokkal. A kérdés, hogy a most elmélyülő energia- és gazdasági válság mellett is fennmarad-e az egység, vagy felerősödnek az Európát szétfeszítő erők.

A koronavírus-válság kezelése összességében megemelte mind a nemzeti kormányokba, mind az uniós intézményekbe vetett bizalmat. A legfrissebb, 2022. júliusi adatok szerint az európaiak 34%-a bízik nemzeti kormányában, míg az Európai Unió egészében 49%-uk. Míg a járvány háttérbe szorulásával a kormányokba vetett bizalom visszacsökkent a 2019-es szintre, addig az Európai Unióba vetett bizalom hat százalékponttal emelkedett az elmúlt három évben. Természetesen a 27 ország elég változatos képet nyújt, de az egész Unióra vetített adatok a bizalom erősödéséről számolnak be a koronavírus előtti évhez képest.

A félelmekkel szemben egyelőre a szélsőjobboldali erők sem törtek át uniós szinten az elmúlt három évben, sőt, az Ukrajna elleni orosz invázió számos országban csökkentette a jellemzően oroszbarát szélsőjobboldali pártok vonzerejét. A válság azonban kétségtelenül jó táptalajt kínál a közeljövőben szélsőjobboldali és jobboldali populista erők számára, így bár túlzás az európai szintű „fasiszta veszélyről”, az egyes tagállamok szintjén növekvő kockázatról beszélni reális, és ezt nem is annyira az olasz választás eredménye mutatja, hanem inkább Csehország és Ausztria példája, ahol a legnagyobb a szélsőjobboldali pártok népszerűségnövekedése.

Az Európai Unió és a NATO az Ukrajna elleni orosz inváziónak köszönhetően egységesebb, mint valaha. Az Ukrajnának nyújtott humanitárius, pénzügyi és katonai segítség, valamint az Oroszország ellen hozott büntetőintézkedések mind azt mutatják, hogy a várakozásokkal ellentétben a Nyugat képes volt gyorsan, egységesen és hatékonyan fellépni egy közvetlen fenyegetéssel szemben. Svédország és Finnország csatlakozása a NATO-hoz pedig komoly stratégiai vereséget jelent Oroszország számára, hiszen a két északi ország az orosz agresszió nélkül vélhetően nem csatlakozott volna a katonai szövetséghez.

Az Ukrajna melletti egységes kiállás, a fegyverszállítások és a meghozott szankciók pedig komolyan korlátozták Oroszország háborús képességeit, valamint mára recesszióba taszították az országot. Több mint 1000 nemzetközi vállalat hagyta el az országot, a technológiai szankciók pedig akár évtizedekig tartó stagnálásra ítélhetik az orosz gazdaság majdnem minden szektorát, az energiatermeléstől kezdve a hadiiparig.

Az energiaválságot ugyanakkor nem a szankciók okozzák, hanem részben a koronavírus gazdasági utóhatásaiból adódó kínálati hiány, részben pedig az Oroszország által alkalmazott energiafegyver, aminek célja, hogy az alacsony gázszállításokkal kényszerítse térdre Európát az orosz-ukrán háború megnyerése érdekében. Az energiaárak – elsősorban a gázé – radikális emelkedése, az orosz szállítások leállítása azonban várhatóan nem fog jelentős gázhiányt okozni Európában, köszönhetően a tárolók feltöltésének, az energiatakarékossági intézkedéseknek és a beszerzési források diverzifikálásának.

A gázhiány elkerülése ellenére az infláció, és különösen az energiaárak emelkedése komoly kihívások elé fogják állítani a kormányokat. Az árak emelkedése kifejezetten hátrányosan fogja érinteni a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportokat, ami egy szociális válság rémével fenyeget, amennyiben a kormányok nem tudják támogatni a leginkább kiszolgáltatott csoportokat. A társadalmi elégedetlenség erodálhatja a kormányokba vetett bizalmat, ami tüntetésekhez, esetleg zavargásokhoz vezethet Európa számos nagyvárosában. A következő hónapok legfontosabb feladata így belföldön a kiszolgáltatott csoportok támogatása, külföldön pedig az Ukrajnának nyújtott támogatások fenntartása lesz a nyugati kormányok számára.