Ördög a részletekben – A NATO madridi csúcstalálkozójának legfontosabb döntéseiről
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének június végi madridi csúcstalálkozója kapcsán a hazai sajtó nagy részét sokkal inkább az állam- és kormányfők étlapján szereplő orosz hússaláta hozta izgalomba, nem pedig az, hogy mekkora jelentősége volt az eseménynek hazánk biztonsága szempontjából. Igaz, összefoglalni sem könnyű a csúcstalálkozó eredményeit, hát még megérteni a döntések mögött meghúzódó kompromisszumokat. Pedig vendégszerzőnk, TÁLAS PÉTER, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint a szövetség ereje és egy-egy csúcstalálkozó fontossága éppen ebben rejlik.
A madridi csúccsal kapcsolatban általában három „történelmi” döntésre hivatkozik a sajtó:
- az Oroszországot „a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetésként” azonosító új stratégiai koncepcióra,
- a NATO keleti szárnyának katonai megerősítésére, egy előretolt állandó amerikai parancsnoki elem felállítására,
- a szövetség Svédországgal és Finnországgal való bővítésére, s általában a nyitott ajtók politikája melletti kiállásra.
Kérdés persze, hogy ezek valóban történelminek tekinthető döntések-e. A válasz, mint mindig, most is a részletekben rejlik. De nézzük sorban!
Oroszország és az új stratégiai koncepció
A szövetség az új, a védelmet és az elrettentést megerősítő koncepcióval egy olyan 2010-ben elfogadott stratégiát cserélt le, amely a válságkezelést, az Oroszországgal és másokkal való partnerség bővítését, a kooperatív biztonság erősítését és a leszerelést hangsúlyozta. Az akkor kiegyensúlyozottnak hitt biztonsági környezetet hamar felülírta a valóság: 2011-ben jött az arab tavasz, a Krím 2014-es annexiója és kelet-ukrajnai szeparatizmus orosz támogatása. Mivel azonban a NATO-tagállamokban hosszú ideig nem volt meg a politikai akarat a stratégiai koncepció aktualizálására – ez csak Marcon elnök 2019. novemberi „a NATO agyhalott” kijelentését követően, még inkább pedig a „tíz bölcs” által 2020 novemberére elkészített NATO 2030: United for a New Era jelentés után változott meg –, aligha mondhatjuk gyorsnak vagy történelminek a tagállamok közötti egyetértés 2022-es létrejöttét.
Nem is beszélve arról, hogy az Oroszországgal kapcsolatos véleménykülönbségek még az Ukrajna elleni 2022. február 24-ei orosz agresszió sokkja ellenére is érzékelhetők maradtak. Miközben ugyanis a baltiak és a lengyelek az 1997-es NATO-Oroszország egyezmény teljes sutba dobását és jelentős állandó katonai jelenlét biztosítását követelték a keleti végeken, a többség csak addig volt hajlandó elmenni, hogy a csúcstalálkozó dokumentumai ne nevesítsék sem az egyezményt, sem a NATO-Oroszország Tanácsot. Ekkor még úgy kellett túllépni az abban foglalt nyugati ígéreteken (pl. fegyverek vagy katonák telepítése az új tagállamok területére), hogy azért tartsák fenn az oroszokkal való politikai együttműködés kereteit is. Ez lett tehát a közös nevező azok között, akik szerint, ha Oroszország ellenségnek tekinti a NATO-t, akkor a szövetség is végre ennek megfelelően viselkedhetne, illetve azok között, akikben sem az orosz-ukrán háború, sem a madridi együttlét nem tudta megtörni a reményt, hogy lehet még visszatérés a Moszkvával való barátkozáshoz.
Előretolt védelem keleten
Hasonló kompromisszum született a csúcson a szövetség keleti szárnyának katonai megerősítéséről is. Igaz ugyan, hogy a 2016-ban létrehozott előretolt megerősített jelenlétet a madridi csúcs magasabb szintre, előretolt védelemre változtatta, a tagállamok a korábban zászlóalj méretű erőket pedig dandárszintre (egyenként 3-5 ezer főre) kívánják emelni, a NATO Reagáló Erők (NRF) 40 ezer főről 300 ezerre való növelését azonban trükkösen fogják megoldani. Ezeknek a katonáknak ugyanis csak a töredékét vezénylik ténylegesen a keleti szárny területére, csupán fegyvereiket és lőszereiket tárolják majd itt, miközben a szövetség itteni tagállamainak védelmére saját hazájukban készülnek majd fel.
Fennmarad a szövetség alapvetően rotációs jellegű jelenléte is térségünkben, mert paradox módon ez felel meg az Oroszországról egyébként eltérően vélekedő NATO-tagállamoknak. Vagyis azok is egyetértenek vele, akik szerint Oroszország alapvetően gyenge ahhoz, hogy sikerrel támadjon meg egy NATO-tagállamot, miként megfelel azoknak is, akik szerint viszont nem szabad provokálni az orosz vezetést, vagy akik szerint egyszerűen e területen is fenn kell tartani a szövetség reagálásának rugalmasságát. Nem is beszélve persze azokról, akiket nem igazán hoz izgalomba Oroszország magatartása, csak egyszerűen túl költségesnek tartják az állandó jelenlétet.
Mondhatnánk persze, hogy de mégis csak létrejön az amerikai 5. hadtest előretolt állandó parancsnoki eleme Poznanban (kb. 200 fő), s ez egyértelműen minőségi változás a korábbiakhoz képest. A probléma ezzel az, hogy bár a parancsnoki elem létrejöttét Joe Biden amerikai elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mellett jelentette be, de ez az amerikai vezetés saját döntése, nem pedig az észak-atlanti szövetségé. S ezt akkor fontos látnunk, ha tudjuk, hogy a Madridban elfogadott előretolt védelemnek és az elrettentés megerősítésének részét képezi az Európában állomásozó amerikai erők növelése is.
Az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint 20 ezer katona érkezett a kontinensre, ismét meghaladva a 100 ezer fős összlétszámot, sőt, fokozták az amerikai haditengerészet és légierő jelenlétet is. A 2022-es 3,8 milliárd dollár értékű keret után a 2023-as amerikai védelmi költségvetésben 4,2 milliárd dollárt terveznek előirányozni a katonai jelenlétet finanszírozó Európai Elrettentési Kezdeményezés (European Deterrence Initiative – EDI) számára. Teszi ezt Washington úgy, hogy az Egyesült Államok továbbra is Kínát tekinti fő kihívásnak, s egyébként nem akarja tartósan növelni jelenlétét Európában.
Az északi bővülés
A madridi csúcs döntései közül a legtartósabb változást előidéző lépésnek Finnország és Svédország meghívását és csatlakozását tekinthetjük. Már persze, ha az utóbbi valóban megvalósul, s különösen, ha olyan ütemben zajlik le, mint eddig (május 18-án adták be a jelentkezést, a csúcson, június 29-én kapták meg a meghívót, július 5-én pedig aláírták a csatlakozási jegyzőkönyveket). Csatlakozásuk nem csak a geopolitikai változások, a balti országok és a szövetség észak-keleti területei védelmének megerősödése miatt lesz kulcsfontoságú, hanem a két korábban tradicionálisan semleges skandináv ország fenyegetés- és biztonságpercepciójának gyors és radikális változása miatt is. Ez ugyanis igen jól jelképezi az európai és a transzatlanti biztonsági környezetnek az orosz-ukrán háború eredményeként bekövetkezett változását, illetve e változás hatásainak mélységét is.
Ráadásul a szövetség a csúcstalálkozót megelőzően tető alá hozott háromoldalú megállapodással sikeresen menedzselte a finn és svéd meghívással kapcsolatban felmerült török vétó kérdését is, e területen is demonstrálva a szövetség Oroszországgal szembeni egységét. Sőt, meggyőződésünk szerint ennél is többet. Egyrészt azt, hogy látványosan szembeszáll az orosz vezetés fenyegetéseivel és biztonsági követeléseivel. Másrészt, hogy a belátható jövőre nézve (Vlagyimir Putyin távozásáig legalábbis) az európai biztonsági architektúrát Oroszországgal szemben fogja kiépíteni, ennek minden politikai és katonai konzekvenciájával. S ha ehhez következetesen ragaszkodni fog a szövetség valamennyi tagállama, akkor valóban azt mondhatjuk majd, hogy a madridi csúcstalálkozó egy történelmi fordulat kezdete volt.
Bio
Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (SVKI) vezetője.
A Political Capital a NATO Public Diplomacy Division támogatásával megvalósuló projektjében a NATO hazánk biztonságpolitikájában betöltött szerepét és a NATO új stratégiai koncepciójának Magyarországra gyakorolt hatásait elemzi. A projekt keretében nyilvános vitát kezdeményeztünk, amely során a téma neves magyar szakértőinek vendégcikkeit publikáljuk.
A projekt keretében készült további cikkek, egyéb tartalmak itt elérhetők.