Hogyan érveljünk áltudományosan?

Az áltudományos cikkek – mint általában bármilyen megtévesztő tartalom – olvasásakor különösen fontos az érveléstechnika vizsgálata és az érvelési hibák azonosítása. Sorozatának második posztjában nyelvész vendégszerzőnk, FALYUNA NÓRA az áltudományos szövegek négy jellegzetes érvelési technikáját mutatja be: 1) a fals adatokra hivatkozást, (2) a hamis tekintélyek és szakirodalom citálását, 3) a más áltudományos irányzatoktól való elhatárolódást, 4) a nem létező titulusokkal való kérkedést.

Nem teljesen egyértelmű, pontosan hol és hogyan húzható meg a határ tudomány és áltudomány (vagy nem-tudomány) között. Az áltudományosságot a legegyszerűbben úgy fogalmazhatjuk meg, mint olyan elméleteket, meggyőződéseket, akár gyakorlatokat, módszereket, amelyek nem felelnek meg a tudományosság kritériumainak, miközben tudományosnak láttatják magukat. A sorozat első posztjában arról volt szó, hogy hogyan lehet megteremteni a tudományosság, a szakmaiság és a hitelesség látszatát a megfelelő nyelvezet használatával vagy imitálásával, az alábbiakban pedig az áltudományos érvelési módokat mutatjuk be.

1. Hivatkozz értelmetlen számadatokra!

A valódi tudományos szövegek érvelésének is egyik alapvető eszköze a (szám)adatokra való hivatkozás, ezért az áltudományos írások is követik ezt a mintát – pontosabban visszaélnek ezzel. Gyakran igyekeznek nem létező adatok citálásával világosnak, egyértelműnek és elfogadhatónak láttatni homályos állításokat, gyenge érveket. A lúgosító diéta leírásaiban is gyakorta megjelenik ez a meggyőzési stratégia: például a fogyasztandó és a kerülendő ételek listája rendszeresen tartalmaz számadatokat, de az, hogy pontosan mi az értelmük, a legtöbbször nem derül ki.

Vegyük az alábbi példát a lúgosítás bibliájának számító kötetből, ami kiválóan mutatja, hogyan lehet látszólag tényszerűen, mégis mindenféle értelmet nélkülözve számadatokkal „érvelni”.

A táblázatból nem derül ki, hogy ezek a számok mit mutatnak, milyen mértékegységet használnak, mi a mérési módszer, mi a skála. Ez tipikus példája az értelmetlen adatokkal való érvelésnek.

Az sem világos továbbá az étrend leírásából, mit jelent egy étel savasító hatása. Az étel savassága és savasító hatása ugyanis hol egymás szinonimájaként kerül elő (ahogy a példaként hozott táblázat magyarázatában is), hol pedig kikötik, hogy a kettő nem ugyanaz: „Egy étel savasító vagy lúgosító hatásának semmi köze az ételnek magának a savasságához vagy lúgosságához. Például a citrom nagyon savas, az emésztés és a felszívódás utáni végterméke viszont erősen lúgképző a testben.”

2. Hivatkozz tekintélyekre – mindegy milyenekre!

Valamivel fontosabb kérdéseket felvető hiba a szaktekintélyekre és a „hiteles” forrásokra való hivatkozásból adódik. Tudományos szövegektől kifejezetten elvárt a hivatkozások használata, és a mindennapi érvelések is gyakran támaszkodnak szakértőkre, egyéb tekintélyekre, forrásokra.

A „modern” lúgosítás legfontosabb szereplője, Robert O. Young tette igazán ismertté azt az elgondolást, hogy a betegségeket az emberi szervezet savasodása okozza. Young könyveiben, majd az interneten is népszerűsítette az általa megalkotott „új biológia” teóriát és módszereit – megkérdőjelezhető forrásokra, kutatásokra, szakértőkre és tudományos eredményekre hivatkozva. Hipotézisei megfogalmazásakor régen megcáfolt tanokból indul ki, állításait semmilyen tudományos eredménnyel nem tudja alátámasztani, „tudományosnak” beállított publikációi és előadásai valójában nem tudományos platformokon jelennek meg; ahogy lentebb bemutatjuk, azzal a trükkel is él, hogy hiteles tanulmányokra hivatkozik, de az idézeteket kiragadja kontextusukból, és saját érveléséhez igazítja azokat.

Márpedig a tekintélyek citálása csak abban az esetben erősíti az érvelést, ha a forrás hiteles, releváns és megbízható. Ha viszont a hivatkozott személy nem szakértő az adott témában, legfeljebb más területen szerzett ismertséget, az olvasó okkal kételkedhet a szavaiban. Ennek tipikus példáját adják a sztárokkal reklámozott termékek; ma már a lúgosító vagy más csodadiétákat is így próbálnak eladni, köztük Gwyneth Paltrow-val, aki az elmúlt időkben maga is rátért a haszonleső kuruzslás útjára.

Hibás lehet az érvelés akkor is, ha a hivatkozás pusztán egyoldalúan történik (tipikusan ilyen az összeesküvés-elméletek érvelése, ahol csak a saját meggyőződést alátámasztó források számítanak). Akkor is, ha pontatlanul, félreérthetően, esetleg kontextusából kiragadva és másként értelmezve idéznek forrásokat, vagy ha a szakértő nem is állította azt, amit az idéző hozzáköt. Young könyveiben, cikkeiben is visszatérő stratégia, hogy létező és hiteles kutatási eredményekre hivatkozik, amelyeknek valójában semmi kapcsolódásuk nincs az ő elképzeléseihez, de ettől még a kutatások egyes eredményeit – azok kontextusából kiragadva – beépíti saját érvelésébe. Például, egyik könyvében, ahol a különböző „energetizált”, „jó” vizekről értekezik, amelyek fő tulajdonsága, hogy nem lopják el az ember szervezetétől az energiát, olyan szakfolyóiratokban megjelent tanulmányokra hivatkozik, amelyek pusztán arról szólnak, hogy fontos vizet fogyasztanunk. Íme:
„Egy tanulmány, ami a Journal of the American Dietetic Association hasábjain jelent meg, kimutatta, hogy azoknál a nőknél, akik legalább öt pohár vizet isznak meg naponta, 45 százalékkal kisebb az esélye a végbélráknak. Ugyanebben a lapban egy másik tanulmány is megjelent, ami kimutatta, hogy 50 százalékkal csökkenti a húgyhólyagrák esélyét, és 79 százalékkal a mellrákét az, ha valaki naponta legalább 2,5 liter vizet iszik. A Cornell Egészségügyi Központ elvégzett egy felmérést, amelynek során 3000 felnőttet vizsgált meg New Yorkban, és az eredmények azt mutatják, hogy napi 8-10 pohár víz jelentősen csökkenti a hát- és ízületi fájdalmakat az érintett páciensek 80 százalékánál.”

Egyrészről, szó nincs arról, hogy ezek a kutatások bármit is írnának olyan értelmezhetetlen dolgokról, mint a „jó”, „energetizált” vagy „strukturált” víz, egyszerűen csak a vízfogyasztásról szólnak az idézett tanulmányok. Young azonban ügyes érvelési bravúrokkal, egy-két mondatot kiragadva az egyes hivatkozott tanulmányokból, nagyon egyszerűen eljut a különböző vizeinek legitimálásáig, sőt, terméklistát is mellék, ha az olvasónak megjönne a kedve a vásárláshoz. Másrészről, az is problémás, hogy a hivatkozott források nincsenek pontosan megadva, nem derül ki, valójában mely tanulmányokból szedte ki a számára szükséges részleteket, így nem is lehet ellenőrizni, hogy valóban léteznek-e a hivatkozott források, és hogy valóban szerepelnek-e bennük az idézett mondatok. Ez pedig a szakértelemre való hivatkozás másik hibáját is jelzi.  Akkor sem érvényes ugyanis a hivatkozás, ha nem azonosítható, nem ellenőrizhető, esetleg nem is létezik a hivatkozott szakértő vagy forrás (a közhelyeket elkerülendő, csak zárójelesen utalok a mémmé vált „brit tudósokra” is).

Az érvelési hibák racionálisan érvénytelenek, de pszichológiailag meggyőző erővel bírhatnak, így megtévesztő, potenciálisan manipulatív eszközökké válhatnak. Hatékonyságuk egyik oka a heurisztikus gondolkodás. A heurisztikákhoz akkor nyúl az egyén, amikor gyors döntéseket kell hoznia. Az érvelési hibák esetében a heurisztikus gondolkodás figyelmen kívül hagyja az érv tartalmi értékelésének formális lépéseit, és automatikusan, gyorsan, korábbi tapasztalatok alapján von le következtetéseket. Egy szakértői véleményre való hivatkozást tipikusan hajlamos lehet az egyén heurisztikus alapon elfogadni, a szakértők tekintélye miatt ugyanis ritkán kételkedik az erre alapozott érvelésekben, mivel megszokta (elvárja), hogy a szakértőkben megbízhat.

Egy álszakértő ezt könnyen kihasználhatja. Az újmédia beköszöntével kibővült azon szereplők köre, akik tudományról vagy egészségügyi témákról kommunikálnak, az embereknek pedig rengeteg információforrás áll a rendelkezésére. A laikus befogadók azonban nem feltétlenül tudják megállapítani, mennyire hiteles az adott forrás vagy szakértő, illetve a valóban hiteles forrásokban és kommunikátorokban sem feltétlenül bíznak meg. Az ugyanis, hogy az egyén kit fogad el hiteles információforrásnak, nemcsak azon múlik, hogy valóban szakértő-e az illető; ezt befolyásolják az egyén érzelmei, hiedelmei, mások véleménye, az a kontextus, ahol a szakértő szakértőként feltűnik. Sokszor nem is magán a kommunikátoron, inkább a befogadón múlik, ki tűnik valódi „szakértőnek”.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy számos szakmai, tudományos kérdésben nincs konszenzus, többféle megközelítése létezhet egy kérdésnek. Ez kedvez a hiteltelen információk megjelenésének, a laikusok számára nehezebbé teszi az információkeresést és -értékelést, illetve megkönnyítheti azt, hogy az egyén saját hiedelmeit – akár teljesen alaptalanul is – tudományosan megalapozottnak lássa. Ha például valaki úgy gondolja, hogy a növényi alapú táplálkozás az egészséges, akkor számtalan szakértő nyilatkozatát olvashatja, melyek ezt igazolják. De ha ezzel szemben épp a ketogén vagy a paleodiétában hisz valaki, akkor más szakértők ezeket a diétákat fogják „tudományosan” alátámasztani. Tehát egymásnak akár szögesen ellentmondó étrendeket lehet „tudományos” hivatkozásokkal, „szakértői” véleményekkel hitelesnek feltüntetni, és nehezen cáfolhatjuk mások állításait azon az alapon, hogy „a szakértők és a tudományos források megmutatták, hogy ez vagy az a diéta a leghatékonyabb”, mert más források szerint épp egy másik diéta bizonyul annak.

3. Határold el magad más áltudományos irányzatoktól!

A hitelesség megteremtésének további eszköze lehet a más, áltudományosnak tartott irányzatoktól való elhatárolódás. A paleodiéta hazai szószólója, Szendi Gábor például kritizálja a lúgosító diétát, de Robert O. Young is nyúl ahhoz a trükkhöz, hogy nemcsak a „mainstream” tudományos, hanem más áltudományos tartalmakat is kritizál. Egyik könyvében külön fejezetet szentel ennek „Válasszon egy diétát – bármely divatos diétát –, és én megmutatom, hogy miért van még mindig elhízva (És miért beteg. És fáradt.)” címmel). Így akár személyes meggyőződéseket is könnyen lehet a tudomány objektivitásával álcázni.

4. Kápráztasd el a közönséged nem létező titulusokkal!

A „szakértőiségre” való hivatkozást tekintve izgalmas a lúgosítás prófétájának személye is. Young a diéta szempontjából releváns hivatkozásnak számít, ugyanakkor mivel a diéta köré szőtt elméletének hitelessége bizonyítottan megalapozatlan (lásd még például Fenton és szerzőtársai vagy Takács és szerzőtársai cikkét), illetve Young maga sem rendelkezik olyan végzettséggel vagy intézményi kötődéssel, ami őt a témában szakemberré tenné (erről egy későbbi büntetőeljárás során ő maga nyilatkozott), nem számít hiteles és megbízható szakértőnek.

Young tipikus példája a titulusokkal való visszaélésnek: a neve előtt álló „dr.” azt implikálja, hogy orvos, a titulusa azonban mást jelent: nem létező (!) PhD-fokozatát. Robert O. Young állítása szerint természetgyógyász végzettséggel rendelkezik, az iskola azonban, ahol végzettségét állítólag szerezte, nem akkreditált, később be is zárták. Mindez nem tántorítja el attól, hogy saját honlapján széles körben elismert kutatóként, szakértőként, orvosként aposztrofálja saját magát. Állítása szerint olyan felfedezéseket tett és dokumentált, amelyek forradalmasítják a teljes orvostudományt. Young megkérdőjelezhető és valójában nem is létező tudományos fokozataival kíván hitelességet szerezni és bizalmat ébreszteni.

Kritikusan a kritikus gondolkodásról

A kritikus gondolkodás fontossága vitathatatlan, a megfelelő ismeretek hiányában ugyanakkor a puszta kételkedés, valamint információkeresés és -értékelés csak fokozhatja a hiteltelen tartalmak fogyasztását és terjesztését. Az, hogy az egyén hiteles információk alapján tájékozódjon, nem lehet tehát csak az ő feladata és felelőssége. Ez a tudománykommunikáció hatékonysága növelésének fontosságára hívja fel a figyelmet az áltudományos tartalmak cáfolatában. A tudománykommunikáció leginkább elterjedt és alkalmazott megközelítése (deficitmodell), amely a tudományos ismeretek bizonytalanságoktól mentes, objektív, következetes bemutatásában és puszta átadásában hisz, számos esetben hatékony lehet – például olyan válsághelyzetekben, mint a koronavírus-járvány, amely esetében a cselekvésre ösztönzés válik a legfontosabbá.
A tudomány működéséről szóló ismeretek kommunikálása ugyanakkor legalább ilyen fontos lehet a gyakorlatban. Ha az emberek nemcsak tudományos ismereteket kapnak, hanem arra is rálátnak, hogyan működik a tudomány, és értik a tudáselőállítás folyamatát és módszereit, akkor erősödhet a tudományba vetett bizalom. Ezen túl ahhoz is támpontot kaphatnak, hogy a tudományos(nak tűnő) tartalmakat milyen szempontok mentén kritizálhatják, hogyan kell szakértők és információk között szelektálni, és hogyan védhetik ki, hogy a szakértői tekintélyre hivatkozással vagy a tudományos kommunikáció utánzásával megtévesszék vagy manipulálják őket.

A sorozat első, az Áltudományos csodadiéták: a dezinformáció kifogyhatatlan tárháza című bejegyzése itt elérhető.

Falyuna Nóra nyelvész, terminológus, tudománykommunikációs szakértő. Fontosabb kutatási témái és területei: tudománykommunikáció; áltudományosság; befolyásolás, manipuláció, megtévesztés; digitális kommunikáció. Disszertációját az ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészet Doktori Programjában írja, témája a tudományról szóló kommunikáció vizsgálata az újmédiában, elsősorban az áltudományos tartalmak nyelvészeti-érveléstechnikai elemzése, valamint a hatékony tudománykommunikáció aspektusainak vizsgálata. A Budapesti Corvinus Egyetemen működő TudCom tudománykommunikációs kutatócsoport egyik alapítótagja, továbbá jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudománykommunikációs munkatársa. Kutatási témáiban rendszeresen publikál, előadásokat tart és médiaszerepléseket vállal.