Az Orbán-rezsim stratégiai kommunikációja megágyaz az orosz befolyásnak

Az Ukrajna elleni orosz agressziót követően kiemelt jelentőséget kapott a nyugati és a régiós államok stratégiai kommunikációja a külföldről, elsősorban Oroszországból, érkező rosszindulatú politikai és kommunikációs befolyás visszaszorításában. Kutatásunk a magyar stratégiai kommunikáció intézményeit és a külföldi dezinformációkkal szembeni ellenállóképességét veszi górcső alá. A magyar rezsim kommunikációján keresztül azt is vizsgáljuk, az autokratikus jegyekkel rendelkező rendszerek általában hogyan használják az általuk irányított nyilvánosságot a külső és belső ellenségekkel való leszámoláshoz, vagy éppen a kínai vagy orosz rosszindulatú befolyás közvetítéséhez.

Az autokrata jegyekkel rendelkező, választási autokráciának is hívott rezsimek stratégiai kommunikációját vizsgáltuk, mivel e politikai rendszerek – az Orbán Viktor vezette NER-től a putyini berendezkedéskig – nemcsak önmagukban mint politikai-hatalmi alternatívák jelentenek kihívást a demokratikus államoknak, hanem aktívan használják az általuk felügyelt, centralizált és monopolizált stratégiai kommunikációt, belső és külső ellenségeik destabilizálására vagy felszámolására. Ebbe egyaránt beleértendő a nyugati normákon és értékeken nyugvó nemzetközi intézményrendszer és rend destabilizálása vagy új – populista, szélsőjobboldali vagy autokratikus szereplők közötti – nemzetközi együttműködéseken nyugvó átalakítása. Erre a legutóbbi példa Orbán Viktor Argentínában tett látogatása, ahol  kifejezetten a „szuverenitást” védő nemzetközi populista jobboldal megerősítése érdekében tárgyalt a „láncfűrésszel” változásokat ígérő „libertárius-anarchokapitalista” Javier Milei megválasztott argentin elnökkel, Santiago Abascallal, a szélsőjobboldali spanyol Vox vezetőjével és Jair Bolsonaróval, Brazília korábbi szélsőjobboldali-populista elnökével.

Kutatásunk során komparatív módon vizsgáltuk Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, és Szlovákia stratégiai kommunikációját az ellenséges külföldi információs és politikai befolyás elhárításában. Emellett, a magyar „illiberális” rezsim kommunikációjának elemzésén keresztül felvázoltuk e berendezkedések sajátos stratégiai kommunikációjának működését és hatását. Jelen írásunkban kifejezetten a magyar eredmények ismertetésére szorítkozunk.

A magyar állam centralizált stratégiai kommunikációja

2010 után a második Orbán-kormány kommunikációját alapvetően meghatározta – a kétharmados parlamenti többség birtokában – a hatalom antidemokratikus centralizációja, ennek eszközeként a független közintézmények és szabályozó hatóságok vezetését elfoglaló és a média többsége feletti kontrollt megszerző rezsim kiépítése. Ezzel párhuzamosan az Orbán-rendszer markáns fordulatot hajtott végre a külpolitikában, az ún. keleti nyitás külpolitikájának jegyében Magyarországot olyan „hídszerepbe” igyekezett pozícionálni, amely a keleti autokráciákkal, elsősorban Oroszországgal, Törökországgal és Kínával ugyanolyan szoros gazdasági és politikai, sokszor kulturális együttműködésre törekedett a „közös érdekek” alapján, mint a nyugati partnerekkel. Ennek egyik fő eszközeként a magyar állam és külpolitika új stratégiai kommunikációja a Nyugatot egy gazdaságilag és kulturálisan hanyatló társadalmi modellként prezentálta, szemben az érdekeikért és szuverenitásukért kiálló, gazdaságilag prosperáló új keleti szövetségesekkel.

Az Orbán-rezsim stratégiai kommunikációját az állam egészét átitató kézivezérlésnek és a politikai elit etatista szemléletének köszönhetően egy erősen centralizált, hierarchikus struktúra jellemzi, amely egyaránt kiterjed a kormányzati, állami és költségvetési szervezetekre, az állami médiára és a Fidesz-közeli üzletemberek vagy álcivil szervezetek által működtetett magánmédiumokra.

A kommunikációs hierarchia csúcsán a miniszterelnök áll, aki beszédeiben, az állami médiában interjú formájában közreadott heti politikai értekezéseiben személyesen magyarázza el az aktuális politikai üzeneteket. A kommunikációs rendszer középső szintjén a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal miniszter felügyeli a kormányzati kommunikációt. Az alsóbb szinteken Rogán közvetett módon befolyásolja a médiakörnyezetet, részben az állami hirdetési pénzek elosztásával, részben a kormányzat által kontrollált magánmédiumok – így a több mint 500 felületet tömörítő Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) konglomerátum – szerkesztőségi tevékenységének informális koordinálásával.

A közösségi média feletti kontrollt a Fidesz elsősorban pénzügyi eszközökkel vette át. A 2020-ban alapított Megafon Központ influenszereket használ a közösségi médiás diskurzus befolyásolására. Létrejötte óta 8 milliárd forintos büdzséből gazdálkodhatott, ami több mint amennyit az összes ellenzéki párt költött a 2022-es választási kampány alatt közösségi médiás hirdetésekre. A Megafon egyúttal jól példázza azt a GONGO-hálózatot és elit-összefonódást, amely az Orbán-rezsim támogatóit és általában a magyar választópolgárokat igyekszik a kormánypárt mellett az utcán és online mobilizálni. A hálózat fontos szereplője továbbá az Alapjogokért Központ nevű GONGO, a felsőoktatásban és a külpolitikai lobbizásban is aktív Mathias Corvinus Collegium (MCC), illetve a kormány politikáját utcai felvonulásokkal és plakáterdővel támogató Civil Összefogás Fórum.

A stratégiai lejárató kampányok

Az Orbán-rezsim belpolitikai hatalmának egyik legfontosabb tényezője a már említett külső és belső ellenségek vagy politikai ellenfelek delegitimálása, így az ellenzék, a független média, a civil szféra és más aktorok elleni hatékony fellépés, a megfélemlítés és az elnyomás. Erre a célra a kormány az általa létrehozott centralizált médiagépezetet és stratégiai kommunikációt szőnyegbombázás-szerűen veti be. Az sem példanélküli, hogy a lejárató kampányokba hivatalos szerveket, így például az Állami Számvevőszéket vagy a rendőrséget is bevonják.

Ennek legújabb fejezeteként 2023 decemberében a kormány elfogadta az ún. szuverenitásvédelmi csomagot, amely a stratégiai kommunikáció szintjén a rezsim összes eddigi – sokkal inkább vélt mint valós – ellenségét próbálja lejáratni a tiltott külföldi párt- és kampányfinanszírozás ürügyén. Ennek érdekében létrehoz egy ún.  Szuverenitásvédelmi Hatóságot, amely igazságszolgáltatási és bűnüldözési hatáskör nélkül, mégis e funkciók határán mozogva jogosulttá válhat arra, hogy a tiltott finanszírozással vádolt bármely szervezet vagy személy vonatkozásában „bármilyen érzékeny adatot megismerhet és lemásolhat (ideértve a szerződéseket, ügyfelek információit, egészségügyi adatokat is), valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság elé állíthatja a szervezet képviselőit” – írtuk korábban.

A belföldi és külföldi ellenséges információs befolyás szinergiái

A szuverenitási kampány stratégiai kommunikációja az Európai Uniót, az Egyesült Államokat vagy Ukrajnát éppúgy a magyar szuverenitást fenyegető egzisztenciális, politikai, gazdasági fenyegetésként tünteti fel, mint a magyar ellenzéket, a független médiumokat vagy a civil szervezeteket. A magyar rezsim negatív kampányai már mérhetően erodálják a magyar választók NATO-val kapcsolatos többségi támogató álláspontját, főleg, hogy a szervezetről szóló fősodrú diskurzust a magyar nyilvánosságban elsősorban a kormányzati vagy kormánypárti források és médiumok uralják.

A kormány kommunikációjában Finnország és Svédország NATO-csatlakozása szintén „szuverenitási” ügyként határozta meg, miközben a kormányzati „békenarratíva” a NATO-tagországokat mint a háborút fegyverszállításokkal eszkaláló szereplőket jellemezte. A Kreml jól láthatóan kihasználja a magyar kormány kommunikációját, illetve a nyugati szövetségesi rendszerben megjelenő politikai és kommunikációs törésvonalakat, hogy arról kommunikáljon: (1) hiányzik a nyugati szolidaritás az Oroszországgal szembeni igazságtalan fellépéshez, (2) az Orbán Viktor által elismert ún. orosz befolyási övezetet el kell ismerni, és (3) Ukrajna nem számíthat regionális partnereire.

Következésképp a külföldi ellenséges üzenetek a magyar stratégiai kommunikációba beépülve érvényesülhetnek, illetve a magyar stratégiai kommunikáció sem irányában, sem potenciálját tekintve nem képes a külső ellenséges kommunikációs befolyás elleni hathatós védekezésre. Ezen az sem változtat, hogy a kínai, az orosz vagy más autoriter befolyást nyomon követő és leleplező újságírói, civil „horizontális” képességek és kapacitások amúgy rendelkezésre állnak Magyarországon. Az Orbán-rezsim (bel)politikája azonban lehetetlenné teszi ezek konstruktív használatát vagy bármifajta kormányzati stratégiai kommunikációba való integrálását. Éppen ezért a magyar kormány stratégiai kommunikációja lehetetleníti el a ténylegesen ellenséges külföldi befolyás elleni fellépést, miközben a regionális és nyugati partnereink képességét is rombolja ezen a területen.

Tanulmányunk teljes terjedelmében itt érhető el (pdf, 885KB).

Módszertan

Az Orbán-rezsim stratégiai kommunikációjának megértéséhez kutatásunk elsősorban kvalitatív desktop-kutatásra támaszkodott a kommunikációt meghatározó jogi keretek, stratégiai dokumentumok, aktorok, a politikai-intézményi környezet azonosításához és az őket jellemző „modus operandi” feltárásához. A kvalitatív elemzést a NATO-ról szóló magyar online diskurzus – Facebook-oldalak tartalmának CrowdTangle szolgáltatta adatok vizsgálatán alapuló – kvantitatív elemzésével egészítettük ki, hogy megértsük a diskurzust alakító „megbízhatatlan” és „megbízható” források kommunikációs tevékenységét a releváns üzenetek számát és viralitását illetően. Kutatásunk során a NATO kulcsszót tartalmazó facebookos üzeneteket és narratívákat gyűjtöttünk a 2023. október 21. és november 21. közötti időszakban. A „megbízható” források közé azon médiumokat, politikai és közintézményeket, közszereplőket soroltuk, akik tényeken alapuló és a racionalitást előtérbe helyező kommunikációt folytatnak, ellentétben a tények manipulációjára és az összeesküvés-elméletekre fókuszáló „megbízhatatlan” forrásokkal,

 

Ez a cikk az IRI Beacon projektjének támogatásával készült. A cikkben megfogalmazott álláspont kizárólag a szerzőé, és nem feltétlenül esik egybe az IRI véleményével.