Nyílt és rejtett privatizáció az egészségügyben – Kinek az érdeke?
A Political Capital és a Friedrich-Ebert-Stiftung tanulmánya
Vezetői összefoglaló
Az Orbán-rendszer számára 12 év is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy átfogó egészségügyi reformba kezdjen. Ez alatt az idő alatt az állami egészségügy működése és lakossági megítélése folyamatosan romlott, a közfinanszírozott ellátástól a magyarok ezért soha korábban nem látott arányban fordultak el. A magánszolgáltatókat igénybe vevők körének, illetve a privát egészségügyi ellátásra elköltött pénz mennyiségének rohamos emelkedése jelzi a magánegészségügy térnyerését.
Az Ernst & Young idén áprilisban publikált felmérése szerint az elmúlt két évben 44-ről 63 százalékra bővült a magánegészségügyi rendszert is igénybe vevő magyarok aránya. A Magyar Nemzeti Bank és a Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint mintegy 950 milliárd forint a magánegészségügyi szektor teljes bevétele, ami az összes egészségügyi kiadás közel egyharmada. Az Európai Unióban a magyarok fizetnek saját zsebből egészségügyi ellátásért az egyik legtöbbet, a térségben pedig jócskán meghaladjuk a V4-országok átlagát.
A magánszektor térnyeréséhez erősen hozzájárult a koronavírus-járvány időszaka, amikor tovább nőttek az addig is hosszú kórházi várólisták, még rosszabbak lettek a betegellátás körülményei, de sokak számára elérhetetlenné váltak az egészségügyi közszolgáltatások az alapellátásban és a szakrendelőkben is. Ezeket a problémákat tetézték a kormány egyes döntései, így például az egyébként szükséges orvosi béremelés egységesítése vagy az egészségügyi intézmények átlagfinanszírozása, amelyek nem ösztönzik arra az állami rendszerben dolgozókat, hogy több beteget lássanak el.
A privát szolgáltatások igénybevételéhez a szükségen túl hozzájárult az is, hogy az elmúlt évek gazdasági konjunktúrája miatt egyre többeknek volt lehetősége és igénye arra, hogy az állami egészségügy feudális légköre helyett kellemes környezetben, jó minőségű szolgáltatást kapjon a pénzéért.
A kérdés jelenleg éppen az, hogy a romló gazdasági körülmények, a magas infláció és a nehezedő megélhetés mellett is fenntartható lesz-e az, hogy a lakosság jelentős része zsebből fizet részben olyan egészségügyi szolgáltatásokért, amelyek a befizetett járulékok után is járnának az állami rendszerben. Ha ez nem lesz tartható, akkor a kormány növekvő politikai kockázatokra számíthat az egészségügy terén.
A magánszektor erősödése elsősorban a járóbeteg-ellátást érinti, a fekvőbeteg-ellátásban a magánszolgáltatók egyelőre nem helyettesíthetik az állami rendszert.
A gyorsan növekvő magánegészségügyben megjelentek az Orbán-rendszerhez közel álló befektetők is az utóbbi években. Ennek nyomán az ellenzék, illetve a független sajtó részéről megfogalmazódott az a vád is, miszerint az állami egészségügyet tudatosan építi le a kormány, hogy hol nyílt, hol rejtett privatizáció révén az egyre inkább a kegyeltjei által birtokolt „fizetős egészségügyet” erősítse. Csakhogy míg egyes szektorok domináns pozícióinak elfoglalására nyíltan és tudatosan törekedett/törekszik az Orbán-rendszer (pl. bankszektor, energiaszektor, média, kiskereskedelem), addig az egészségügyben nem látható ilyen tudatosság.
Egészségügyi „mestertervről”, átfogó reformkoncepcióról, a köz- és magánegészségügy viszonyának világos rendezéséről egyelőre nem beszélhetünk az ötödik Orbán-kormány esetében sem. Hiába a negyedik kétharmados győzelem, a kormányszerkezet, azaz a belügyminiszter alá rendelt egészségügy ezúttal is arról tanúskodik, a kormány számára nem prioritás az egészségügy, a cél továbbra is az e téren jelentkező politikai kockázatok csökkentése.
A tudatosság hiánya látható a magánegészségügyet igénybe vevő állampolgárok esetében is. Az óriásira nőtt magánegészségügyi költés mögött nincs szervezett kockázatkezelés. A betegek az állami egészségügyből mintegy elmenekülve vesznek igénybe privát szolgáltatásokat. Ez pedig nemcsak az egészségpénztárak felelőssége, hanem a kormányé is, amely még mindig „az egészség nem üzlet” jelszó mögé bújva ösztönzi az állami rendszertől való eltávolodást. Ha továbbra is ez a szemlélet – a zsebből történő fizetés – marad a meghatározó, akkor tovább mélyülhet a szakadék a szegények és a gazdagok ellátása között, és tovább nőhet az esélyegyenlőtlenség az egészségügyben. Márpedig ez valójában senkinek sem érdeke.
Tanulmányunk teljes terjedelmében itt olvasható (pdf): Nyílt és rejtett privatizáció az egészségügyben – Kinek az érdeke? (pdf)
Tanulmányának angol összefoglalója (pdf): Overt and covert privatization in healthcare – Whose interest is it?
