Orosz befolyás Magyarországon (1. rész): a rezsicsökkentés fogságában

A magyarországi orosz befolyás több szempontból is speciális. Ennek egyes vetületeivel, például a szélsőjobboldali szervezetek érintettségével, vagy az orosz dezinformációval számos tanulmányban részletesen foglalkoztunk. A PC Blogon most indított sorozatunkban területenként tekintjük át Magyarország Oroszországnak való kitettségét. Az első részben a gázfüggőséggel foglalkozunk.

Magyarország az Eurostat adatai szerint energiaszükségletének jelentős részét importból fedezi. A Magyarországon felhasznált energia 60 százaléka, beleértve a földgázt, a kőolajat és a nukleáris üzemanyagot, Oroszországból érkezik – állítja Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség vezető közgazdásza. Ez a fajta energetikai függőség, és legfőképp a Gazprom erőfölénye a hazai piacon lehetőséget biztosít a mindenkori orosz adminisztrációnak a magyar külpolitika befolyásolására, és ez az alapja az egymást követő magyar kormányok „pragmatikus” orosz kapcsolatainak is. A hivatalban lévő magyar adminisztráció pedig minden korábbinál jobban függ az olcsó gáztól, így az oroszok jóakaratától is.

Varró László kifejtette, hogy igazán kedvező kondíciójú orosz gázszerződéseket két típusú ország tud kötni: az, amelyik külpolitikailag szinte teljesen alárendeli magát Moszkva akaratának, illetve az, ahol a Gazpromot komoly piaci versenyre kényszerítik. Az utóbbi eshetőséghez Magyarországon nem teljes mértékben adottak a megfelelő feltételek, így az 1996-ban megkötött és azóta többször meghosszabbított, Magyarországnak eredetileg rendkívül kedvezőtlen orosz-magyar gázszerződés kondícióinak javítását a magyar politikai elit hagyományosan a Moszkvával kialakított „jó” kapcsolatoktól várta. 2013-ban pedig az Orbán-kormány az E.On gázkereskedő üzletágának megvételével a saját kezébe vette a teljes felelősséget a gázszerződés újratárgyalásáért.

Az E.On jelentős alkuereje nélkül a kormánynak az orosz-magyar gázszerződés meghosszabbításánál, és a 2021 utáni gázszállításokkal kapcsolatos tárgyalások során valószínűleg a korábbiaknál szorosabban kellett hozzáigazítania külpolitikáját és kommunikációját az orosz érdekekhez. Moszkva ugyanis az energiahordozókat politikai eszközként is felhasználja, a Gazprom árai pedig minden esetben részben politikai döntések is: egy időpontban például ugyanazt a gázt Bulgária köbméterenként 600 dollárért, míg Fehéroroszország mindössze 167 dollárért kapta. Természetesen ahogy Bulgária vagy akár Lengyelország, Budapest is dönthetne úgy, hogy magasabb gázárat fizet külpolitikai mozgásterének kibővítéséért. Ez azonban problémás lépés lenne egy olyan kormánynak, amely 2014-ben a teljes választási kampányát a rezsicsökkentésre építette fel, a kormánypárt egyik alelnöke pedig a mai napig a gázáremelés rémével riogatja a fogyasztókat. Jól mutatja a rezsiárakról alkotott kormányzati álláspontot, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök nemrég a magyar választásokba való beavatkozással vádolta meg az E.On-t, mikor a cég bejelentette, a fogyasztók egy bizonyos körének piaci áron olcsóbb gázt tud kínálni, mint az államilag megszabott ár. Az eset rámutat arra, hogy a kormány jelenleg a piacinál mesterségesen magasabban tartja a lakossági gázpiaci árakat. Az állam így kereshet az üzleten, nem mellesleg bármikor lehetősége van egy újabb rezsicsökkentés levezénylésére, amint a Fidesz érdekei úgy kívánják. Ahhoz, hogy a kormány ezt a helyzetet fenntarthassa, alacsony összegért kell hozzájutnia az energiaforráshoz. A magyar kormány pedig nem titkoltan Vlagyimir Putyintól várja az olcsó gáz érkezését, és az orosz államfő ezt hajlandó is biztosítani az országnak – nyilvánvalóan nem ingyen.

Magyarország, illetve a magyar kormány előtt azonban számos lehetőség állna, hogy az energiaforrások diverzifikálásával, a szabadpiac felhasználásával, a megújuló energia lehetőségeinek kihasználásával valódi versenyhelyzetbe kényszerítse a Gazpromot. Ezeket a lehetőségeket azonban Magyarország nem, illetve csak részben használja ki, saját lépéseivel pedig inkább a Moszkvától való energiafüggőséget erősíti.

A Magyarországot Ausztriával összekötő HAG-vezetéken keresztül például évi 5,3 milliárd köbméter gáz érkezhetne nyugati forrásokból (igaz, ezek is többnyire orosz gázmolekulák), ezt a kapacitást azonban 2015-ig lekötötte a zavaros hátterű MET és a Magyar Villamosművek gyanús üzlete. A MET 2011 és 2015 között hatalmas profitot termelt, átláthatatlan tulajdonosi körének hála a mai napig sem ismert, pontosan kik gazdagodtak meg a gáztranzakciókon. A 444.hu értesülései szerint a Putyin-rezsim ezzel a módszerrel láncolhatta magához a kiszemelt magyar politikusokat, oligarchákat azzal, hogy közvetítőkön keresztül a moszkvainál olcsóbb gázt juttatott Magyarországra, melyet itthon később a MET tetszőleges áron továbbadhatott. A HAG-vezeték kapacitásait eredetileg is a jelentős, mára állami tulajdonban levő magyar gáztárolók nyugati spotpiacról vett olcsó gázzal való feltöltésére használták volna, ez pedig továbbra is reális opció marad. A magyar kormány azonban az olcsó gáz behozatala helyett bérbe adta saját tárolókapacitásainak egy máig titkolt hányadát a Gazpromnak, ezzel csökkentve a Magyarország rendelkezésére álló tárhelyet. Magyarországra Ausztria mellett Szlovákia felől is érkezhet gáz, a magyar-szlovák vezeték azonban 2015-ös átadása óta kihasználatlanul áll, de komoly szerepet játszhat az ország ellátásában, ha Ukrajna felől elzáródnának a gázcsapok.

A kormány retorikai szinten kiáll az energiaforrások diverzifikálása mellett. Orbán Viktor 2018 februárjában úgy fogalmazott, hogy „Magyarországon az orosz gázmonopólium időszaka véget ért”, mivel 2022 után Románia felől évi négymilliárd köbméter gáz érkezik majd Magyarországra (ez kevesebb mint az éves magyar fogyasztás fele). A román külügy azonban ellentmond a kormányfőnek: szerintük évente összesen ennyi földgázt termel majd az ország a Fekete-tengeren, és ezt a kapacitást nem kötheti le egyetlen célország. A magyar miniszterelnök szavainak legfeljebb annyi a valóságalapja, hogy a két ország között folyamatosan napirenden van a magyar-román gázvezeték kétirányúsítása. Ezen felül a magyar kormány bízik a horvátországi Krk-szigeti cseppfolyósgáz (LNG)-terminál megépítésében és a horvát-magyar gázvezeték kétirányúsításában is, márpedig ez – ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter is elmondta – jelentősen javítaná a magyar energiabiztonságot. A nemrég kinevezett washingtoni magyar nagykövet, Szabó László az Amcham egy rendezvényén arról beszélt, a horvát terminál megépítése esetén amerikai cégek is szállíthatnának gázt Magyarországra. Lengyelországból a lengyel-szlovák vezeték átadását követően a tervek szerint 2021-től érkezhetne (részben szintén amerikai) gáz Magyarországra. Bár a munkálatok még nem kezdődtek el, ebben az esetben a krk-i terminálnál nagyobb eséllyel valósulhat meg a projekt.

A magyar miniszterelnök 2018-as évértékelő beszédében is közölte, hogy a kormány véget vetett az oroszoktól való energiafüggőségnek, azaz Magyarországnak Orbán Viktor olvasatában nem kell már kizárólag Moszkvára támaszkodnia az értékes energiaforrásért. Az Orbán-kormány tehát Ausztriából, Lengyelországból, Szlovákiából, Horvátországból és Romániából is ígér gázt, mégis, egyrészt a már létező lehetőségeket sem használja ki megfelelően, másrészt a közeljövőben meg nem valósuló projekteket állít be alternatív gázforrásként.

Az alternatív projektekben Magyarország lényegesen mérsékeltebb diplomáciai aktivitást mutat, mint a Gazpromnak való megfelelés terén: miután Alexej Miller, az orosz gázóriás vezérigazgatója 2014-ben Magyarországon járt Orbán Viktor kormányfőnél, a magyarok elzárták a gázcsapot Ukrajna felé, anélkül, hogy Kijev bármilyen információt kapott volna a leállás okairól. Az energiabiztonság állítólagos javítása érdekében pedig 2017-ben a magyar külügyminiszter aláírt egy később a nyilvánosságtól elzárt megállapodást az Ukrajnát kikerülő Déli Áramlat gázvezetékről. Mind a Déli Áramlat, mind a nyugat-európai tagállamok egy része által támogatott Északi Áramlat 2 célja Ukrajna megkerülése. Magyarország keleti szomszédja gáztranzitországként jelentős befolyással bír afelett, hogy eljutnak-e a Gazprom szállítmányai Európába, így az orosz gázóriás profitját is veszélyeztetheti – ez utóbbi pedig visszatartó erőként hathat Moszkvával szemben a felek kelet-ukrajnai konfliktusában. Az ezeket a projekteket siettető államok – beleértve a magyart is – mégsem veszik figyelembe, hogy Oroszországnak és Ukrajnának is érdeke eljuttatni az orosz gázt Európába, így Kijev mielőbbi megkerülése inkább Moszkvát segíti. Szijjártó Péter 2017 júliusában bejelentette, hogy 2019 végén már fogadná az ország a délről érkező orosz gázszállítmányokat, ezzel pedig minden bizonnyal lekötelezné a Putyin-adminisztrációt. Különösen érdekes az Ukrajnát megkerülő energetikai projekt magyar támogatása és siettetése annak tükrében, hogy a kihasználatlan magyar-szlovák gázvezeték eredetileg szintén ezt a célt szolgálta volna.

A kormány Magyarország Déli Áramlatra való rákapcsolásával ráadásul nem fogja diverzifikálni az ország energiaforrásait, az új vezetéken keresztül is Oroszországból jönne a gáz Budapest felé. Szijjártó Péter ugyanakkor az „európai közösségeket” bírálta azért, mert nem tesznek kellő lépéseket a régió energiafüggetlenségének megteremtése irányában. A specifikusan az uniós tagállamok energiaforrásainak diverzifikálását célzó Energiaunió ellen azonban a kormány nemzeti konzultációt is indított, mert az állítása szerint a rezsicsökkentést támadja. Ez ismét arra utal, hogy valójában a kormány csak olyan energiafüggetlenségi csomagokban gondolkodik, amelyeken keresztül a gáz továbbra is Oroszországból érkezne. Ez sem meglepő annak fényében, hogy Lázár János és a miniszterelnök is úgy gondolja, az orosz gáz a legolcsóbb– egy részét ugyanis valószínűleg lojalitással kell kifizetni.

Az Orbán-kormány a gázárak mesterséges alacsonyan tartásának kényszere miatt Oroszországra támaszkodik, és a hosszú távú magyar nemzeti érdekek miatt sem hajlandó szabadpiaci, illetve nemzetközi szintű megoldások kedvéért kockáztatni az olcsó gázt: Orbán Viktor nagyon komolyan gondolja, hogy „nem lesz gázáremelés”. Mivel ez a kényszer kizárja mind azt, hogy a Gazprom a verseny miatt csökkentse árait (a kormányfő szerint ráadásul az energiaszektorban a verseny áremelkedéshez vezet), mind pedig azt, hogy a kormány a külpolitikai mozgásterének növeléséért cserébe többet fizessen a nyersanyagért. Inkább külpolitikai szívességekkel igyekszik megnyerni Moszkva jóindulatát: Vlagyimir Putyinnak a magyar kabinet biztosít állandó lehetőséget, hogy egy uniós állam képviselői előtt védje rezsimje agresszív külpolitikáját; Orbán Viktor retorikai szinten támadja az Oroszország elleni EU-szankciókat, míg Magyarországot az orosz propaganda retorzió nélkül felhasználhatja a nyugati intézményrendszer ellen folytatott információs hadviselésben. Nem ez az egyetlen indok Budapest Putyin felé tett lépéseire, de a Moszkvától való gázfüggőségünk a vázolt okok miatt vélhetően jelentősebb szerepet játszik Orbán Viktor keleti nyitásában, mint a korábbi kormányok „pragmatikus” orosz kapcsolataiban.