Magyarellenesség vagy oligarchák harca?
Amikor 2018. február 27-én benzines palackot dobtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári épületére, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke még aznap kijelentette: „a helyzet kialakulása mögött egyértelműen az a több hónapja zajló, központilag irányított magyarellenes kampány áll, amelyben az ukrán, és azon belül az ukrán állami média is az élen járt”.
A közlés, mint látni fogjuk, az állami fake news kategóriájába esik, de lássuk az előzményeket.
Február 4-én már volt egy kisebb anyagi kárral járó, hasonló támadás a KMKSZ székháza ellen. Február 21-én és 22-én a lengyel Belbiztonsági Hivatal (ABW) letartóztatott három lengyel állampolgárt az üggyel kapcsolatban (büntetőperük már folyik, 12, illetve 10 év börtönbüntetés vár rájuk). Ezt tudnia kellett a magyar külügyminisztériumnak, illetve a vele összhangban nyilatkozó Németh Zsoltnak, aminthogy azt is, a 21-én letartóztatott két lengyel a Falanga nevű szélsőjobboldali szervezet tagja volt. Ez legalábbis tudomására jutott Hennagyij Moszkalnak, a kárpátaljai közigazgatás fejének.
Moszkal ugyancsak február 27-én azt nyilatkozta, hogy meggyőződése szerint orosz titkosszolgálatok állnak a háttérben, és később be is bizonyosodott, hogy a lengyelek – legalábbis február 4-én – egy valószínűleg az FSZB-nek dolgozó német újságírótól kaptak utasításokat, illetve az elsőrendű vádlott a hírhedten orosz-kollaboráns Mateusz Piskorski pártjával is kapcsolatban állt.
Ezekről a tényekről Szijjártó Péter miniszternek és Németh Zsoltnak nem kellett tudnia, de az ukrán feltevésről igen. Ez azonban ütközött a magyar kormányzati narratívával, mely szerint Ukrajnában példátlanul fölerősödtek a magyarellenes hangok, és a 2019-es választásra készülő, romló helyzetű Porosenko elnök rendszere semmitől sem visszariadva szítja a magyarellenes indulatokat.
A magyar propaganda teljesen negligálja a tényt, hogy Ukrajna az orosz hibrid háborús agresszió áldozata. Ez nem ad felmentést az ukrán politikai hibák és vétségek alól, de magyarázatot igen, és nehezíti a megértést, következésképp a célravezető fellépést magyar részről. Ha csak Németh Zsolt szavait nézzük: 1. Semmi sem bizonyítja a központilag irányított magyarellenes kampány létezését, 2. sem nem azt, hogy a média kampányát központilag irányították, az pedig, hogy ebben az állami média élen járt volna, egyszerű kitaláció. A kijelentés nemcsak azt mutatja, mennyire nem ismeri a Fidesz és a kormányzat az ukrán politika működését (mennyire nem érdekli), hanem arról is árulkodik, mennyire magyar mintára képzeli el, ahol nagyon is könnyen lehet központilag kampányt szervezni tetszőleges etnonacionalista tartalommal, a hadjárat élén az állami (rég nem közszolgálati) médiával.
Ukrajnában ugyanis csak mutatóba létezik állami média. A közszolgálati televízió első csatornájának (UA:Persij) 1 százalék alatt van a nézettsége. Az évtizedek alatt kialakult rendszer az, hogy a legnézettebb, persze kereskedelmi csatornák a legnagyobb dollármilliárdos oligarchák, illetve klánjaik – Ahmetov (Ukraina), Kolomojszkij (1+1), Pincsuk (ICTV), a Magyarországon is ismert Dmitro Firtas, Ljovocskin, Horoskovszkij (Inter) birtokában vannak, és ezen az Euromajdan forradalma sem változtatott.
Az oligarchák köre és a kormányzati szféra között oda-vissza átjárás van, Valerij Horoskovszkij például volt már első miniszterelnök-helyettes és az SZBU főnöke, Ihor Kolomojszkij dnyiprói kormányzó, míg Porosenko veszélyesnek nem ítélte, s leváltotta; és a Moszkvához fűződő viszony tekintetében sem egyfélék, a saját, nem éppen tiszta pénzéből ukrán csapatokat finanszírozó Kolomojszkij a Kreml egyik célpontja, míg Ljovocskin leplezetlen putyinista. Az ukrán központi államhatalom és egyáltalán a politika inkább függ az egyes oligarcháktól, együttműködésüktől, vetélkedéseiktől és viszályaiktól, mint fordítva. Egyébként magának Porosenkónak mint üzletembernek is van egy tévécsatornája (az „5-ös”), de ez pár tized százalékos nézettségével tömegbefolyásolásra nem alkalmas.
Központilag irányított magyarellenes kampányt az ukrán médiában egész egyszerűen lehetetlen lefolytatni. Jellemző módon egy olyan éles támadás, mint a „Putyin magyar barátja zsarolja Ukrajnát” című adás, amely az ICTV-n volt látható, amelynek tulajdonosa, Viktor Pincsuk, Kucsma volt elnök veje a nyugatias orientációjáról ismert.
Sőt, a médián kívül sem egyszerű a központi irányítás kérdése. A magyar–ukrán kapcsolatokat erősen rontotta a beregszászi konzulátuson az állampolgári esküről titkos adatgyűjtés során készült felvétel, illetve a magyar útlevéltulajdonos tisztségviselőkről készült személyes adatok nyilvánosságra hozása, melyet a Mirotvorec nevű szervezet vállalt. Egyelőre ellenőrizhetetlen szóbeszéd szerint mindkettő mögött egy további politikus-üzletember, kezdő médiatulajdonos állt, Arszen Avakov belügyminiszter, akit a kormányzat második legerősebb emberének tartanak – és tartanak váratlan politikai helyezkedéseitől. Míg Pincsuk az elnökválasztáson pártatlannak látszik, azaz „több lóra tesz”, Avakovról azt mondják, Porosenkótól átállni készül Timosenkóhoz vagy Zelenszkijhez.
Amikor tehát a kárpátaljai Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője általában kisebbségellenes ukrán nacionalista politikáról beszél, kétszeresen is leegyszerűsíti a valóságot. Egy szóval sem említi, hogy „az ország 20%-át alkotó nemzeti kisebbségek”-ből 17% hivatalosan is orosz; a magyar kisebbséget sújtó intézkedések sajnos a történelmi érzéketlenségen kívül abból is származnak, hogy politikailag nem kifizetődő – s jogilag nem is lehet – megmagyarázni, miért fosztanának meg az oroszokat olyan jogoktól, amelyeket a magyarok megkapnak.
Másfelől a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét önmagában nem magyarázza a legesélyesebb elnökjelöltek „nacionalista, kisebbségeket kirekesztő retorikája”, hanem legalább ennyire az oligarchák megannyi játszmája. Itt visszatérhetünk ahhoz a tételhez, hogy a Fidesz és a kormányzat nem ismeri az ukrán politika működését. Vagy nem akarja ismerni? Ez a változat is lehetséges, elég arra gondolni, hogy a kormányzat miniszterelnök-helyettesi szinten azt a Nesztor Sufrics ellenzéki képviselőt fogadta – ahogy egy régebbi korszakban mondták – „a nézetazonosság jegyében”, aki az ukrán politikában már nem sok vizet zavar, viszont a legfőbb Putyin-barát politikus-oligarcha, a ráadásul kárpátaljai érdekeltségű Viktor Medvedcsuk jobbkeze.
Ezen a ponton könnyen adódik a közhely, hogy „ennyire nem lehet naivnak lenni”, de valójában lehet. A kormányzati fake news szempontjából mindegy, hogy tudatlanságból vagy meggyőződésből rezonálnak az orosz narratívára, sőt a Kremlnek kényelmesebb, ha más országok politikusai maguktól nem látnak túl a sérelmi nacionalizmuson, nem kell őket külön meggyőzni. Főleg, ha némely ukrán erők is tápot adnak hozzá.
