A V4 igazságos átmenete – átmenet nélkül
A szénenergia kivezetése elkerülhetetlen, ha a világ a globális felmelegedést valóban 1,5 fokra akarja csökkenteni. A kérdés nem az, hogy át kell-e állni az alacsony légszennyezés-kibocsájtó gazdasági modellre, hanem az, hogy mikor. El kell döntenünk, hogyan tehetnénk meg mindezt anélkül, hogy a szénrégiókban élő dolgozók kezét elengednénk. A visegrádi országok még mindig a „mikor” kérdésen gondolkodnak, Lengyelország pedig a „kell-e egyáltalán” fázisban tart.
V4: 2019 a fontos döntések éve az Európai Unióban című projekt keretében készült kollaboratív elemzés.
Szerzők: Karolina Zbytniewska, Pavol Szalai, Aneta Zachová, Edit Zgut, Ondřej Plevák
A szénkitermelés és -fogyasztás fokozatos, évtizedek óta folyó csökkenése ellenére a szén máig az EU egyik legfontosabb energiahordozója maradt, ugyanis az áramtermelés negyedéért még mindig ez felel. 12 uniós tagállam 41 régiójában folyik még a bányászás, a szénbányák és széntüzelésű erőművek így körülbelül 240 ezer embernek adnak munkát. A 41 szénbányász régióból 10 található a V4-ben, 6 Lengyelországban.[1]
Az EU arra bíztatja a tagállamokat, hogy tartózkodjanak a szén felhasználásától, ugyanis ez segíthet nekik elérni a Párizsi Egyezmény által kitűzött célokat, nevezetesen a globális hőmérsékletemelkedés leszorítását 2, de legalább 1,5 fok alá. Ugyan ez a terv meglehetősen ambiciózus, szakértők szerint ez az egyetlen megoldás.
Uyganakkor az olvadó gleccserek, vagy a puffinok, pingvinek, illetve a korallzátonyok kipusztulása (finoman szólva is) absztrakt érvekként hangoznak a szénkitermelő régiókban élő emberek ezreinek, akik állásait beáldoznák a klímaváltozás ellen folytatott harc oltárán. Csak Sziléziában 80 ezer ember megélhetéséről beszélünk.
Szénkivezetési akciótervek és azok hiánya
Meglepő módon épp Szilézia fővárosában, Katowicében tartották a COP24 globális klímacsúcsot múlt decemberben. A lengyelek által meghívott államfők nyilatkozatot fogadtak el a szolidaritásról és az igazságos átmenetről, melynek célja, hogy a szénipari dolgozók és az energiaátmenet által érintett közösségek fair bánásmódban részesüljenek. 24 ország vezetői írták ezt alá, beleértve minden V4-es államot. Jól hangzik, nem? Valóban, de csak addig, míg meg nem ismerkedünk a részletekkel.
Miért? Először is azért, mert a nyilatkozat semmilyen konkrétumot nem említ. Másodszor, a dokumentum célja az volt, hogy megmutassa, Lengyelország elkötelezett az igazságos átmenet levezénylése mellett. De épp a találkozó előtt a lengyel kormány inkább azt bizonyította, hogy ennek az ellenkezője mellett kötelezte el magát, mikor bemutatta az új 2040-ig szóló energiastratégiáját, miszerint Lengyelország még 2030-ban is szénnel fedezné energiaszükséglete 60 százalékát – mondta Izabela Zygmunt, a Bankwatch Lengyelországért felelős nemzeti koordinátora. Manapság a lengyel energiamix 80 százalékát fedezi a szén.
Valójában meglehetősen nehéz levezényelni egy átmenetet, ha nem is terveznek semmiféle átmenetet.
Hogyan áll a szénnel a V4 többi tagja? A CAN Európa (Éghajlat Akcióhálózat), Európa vezető, az éghajlatváltozás ellen küzdő civil szervezete a közelmúltban próbálta felmérni a V4-es állapotokat. Az Igazságos átmenet, vagy csak szóbeszéd című jelentés szerint egyik V4-es ország sem állapított meg határidőt az átmenet befejezésére. Magyarország és Szlovákia az uniós rangsor közepén helyezkedik el, míg Csehország és Lengyelország – Bulgária, Németország, Görögország és Románia társaságában – a rangsor végén találhatók.
Magyarország, ahol a szén az energiamix körülbelül 10 százalékát teszi ki, még nem határozta el magát a szénkivezetés mellett. A Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT) 2030-ra sokkal kisebb szerepet szán a szénnek. Ennek előfeltétele a két újonnan épülő paksi blokk. Bár a kivezetésről eddig nem tartottak nyilvános párbeszédet, a 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégiát már ősszel elfogadják – mondta a Magyar Természetvédők Szövetségének szakértője, Botár Alexa. A „Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT) tervezetben röviden megjelenik ugyan a szénalapú áramtermelés kivezetése 2030-ig, ám ennek szakpolitikai kivitelezéséről, illetve az ezzel kapcsolatos támogatási eszközökről egyelőre nincsenek elérhető információk” – tette hozzá Botár.
Szlovákia, ahol a szén az energiamix körülbelül 20 százalékáért felel, elkötelezett a széntámogatások 2023-ig történő kivezetése mellett, és léteznek homályos tervek a szénkitermelés leállítására is, amik alapján 2027-ben zárna be az utolsó szénbánya. Fontos figyelni arra is, hogy kiket támogatnak az átmenet során. A szénkivezetési terv vázlata mindössze egy magánbányavállalat átmenettel kapcsolatos projektjeit sorolta fel. „Szerencsére a szlovák kormány törölte ezeket a kizárólagosan felsorolt projekteket a nyilvánosság nyomása miatt, amit az önkormányzatok és civil szervezetek helyeztek rá” – mondta Lydia Knazovicova és Juraj Melichar a Föld Barátai - CEPA (CEE Bankwatch hálózat) munkatársai.
Mind Csehország, mind Lengyelország (ahogy fentebb is írtuk) építene a szénre még 2030-ban is, és csak csekély mértékben vagy egyáltalán nem tervezi csökkenteni szénfelhasználását a NEKT-időszak során. Ugyanakkor a cseh kormány követné Németország példáját és szeretne létrehozni egy „szénbizottságot”, hogy egyértelmű menetrendet állítson fel a szén és egyéb fosszilis energiahordozók lecserélésére megújuló energiaellátásra és nukleáris energiára. Richard Barabec környezetvédelmi miniszter szerint a „szén kora” Csehországban – ahol jelenleg az energiamix felét teszi ki a szén – 2040 körül érhet véget.
Igazságtalan valóság
Csehországban három szénbányász régió is található. Feketeszenet bányásznak az ország keleti felében, a Morávia-Szilézia régióban, az északnyugati ústí és Karlovy Vary-i régiókban pedig a barnaszéné a főszerep. Ezek a területek Csehország legfejletlenebb régiói közé tartoznak, az egy főre jutó GDP és rendelkezésre álló jövedelem szempontjából is a sereghajtók közt vannak, itt a legmagasabb a munkanélküliség és a légszennyezettség szintje is. Az, hogy a helyi foglalkoztatás és a termelés döntő hányadáért néhány nagy bányavállalat felelős, szintén nem segít, de legalább vannak stratégiai tervek a szerkezetváltás lebonyolítására.
A cseh RE:START program az európai igazságos átalakulás tervezetek egyik zászlóshajójának tekinthető, amit állami pénzből, illetve az Átalakuló Szénrégiók uniós keretéből finanszíroznak. Az Európai Bizottság jó példaként emelte ki az EU más szénrégiói számára. A projektre szánt összegek jelentős részét az öreg, használaton kívüli, leginkább városokban és falvakban elhelyezkedő területek felvirágoztatására költik, de jut a foglalkoztatás és a felsőoktatás erősítésére is.
Szlovákiában mindössze egy régióban bányásznak szenet, Horná Nitrában, ami a nyugat-szlovákiai Trencin megyében található. Trencin is része az Európai Bizottság Átalakuló Szénrégiók platformjának. A modern szénbányászat ebben a régióban a 20. század elején kezdődött, jelenleg közvetlenül 4000, közvetetten pedig még 3000 állást biztosít itt.
A Horná Nitra régió átmenete az Európai Bizottság kezdeményezésére indult el. A szlovák biztos Maros Sefcovic – aki az Energia Unióért felelős biztos és a szlovák Smer-SD kormánypárt volt elnökjelöltje – személyesen vezette az átmenet első fázisait 2017-ben. A kormány idén nyáron szeretné elfogadni az igazságos átmenetről szóló tervezetet, amely azzal számol, hogy ennek a költségeit uniós forrásokból és állami támogatásokból fedezik majd. A támogatásokat a bányavállalatok kapnák, akik idő előtt bezárják bányáikat. Ezek a támogatások lennének hivatottak biztosítani az elküldött bányászok és az iparág más dolgozóinak jólétét, valamint segítenének új munkahelyeket teremteni, többek közt a bányavállalatokon belül. Ám mindig van egy de: „van Kelet-Szlovákiában egy széntüzelésű erőmű is – ami Ukrajnából importál szenet – amit nem érint majd a széntámogatások kivezetése” – mutat rá Alexandru Mustata, a Bankwatch munkatársa. A kormány új környezetvédelmi stratégiája mindössze homályosan utal arra, hogy az erőművet leállítják majd 2030-ig.
Magyarországon mindössze egy szénrégió van, Észak-Magyarország. Botár szerint a szóban forgó szenes-lignites területek ma ipari válságterületek: az elmúlt közel 30 évben végbement egy társadalmilag nem igazságos gazdasági átmenet és szerkezetváltás: a bányákat bezárták, a nehézipar leépült, ipari és szolgáltatási nagyvállalatokra, gyárakra épülő foglalkoztatás vette át részben a helyét. Sok fiatal és felsőfokú végzettséggel rendelkező hagyta el a régiót, ami a térség mai fejlődését hátráltatja. Az országos átlaghoz képest alacsony az innováció, a kkv-k aránya, míg magas az energiaszegénység, különösen a megyeszékhelyen, Miskolcon kívül. Megújuló energetikai fejlesztéseket egyelőre inkább nagyvállalatok, illetve a régió városai tudtak indítani, a kisvárosoknak, falvaknak nincs, vagy kevés a kapacitásuk ehhez, nehezen férnek hozzá ilyen támogatásokhoz. Az utóbbi években néhány magáncég sorra kis lignitbányákat nyit Borsodban, melynek rossz minőségű lignitjét csak a lakosságnak tudják értékesíteni, ez is hozzájárul a régió rendszeres és súlyos légszennyezéséhez – hangsúlyozta Botár. Magyarországon kb. 100 ezer háztartás fűt lignittel vagy szénnel.
Az úgynevezett igazságos energiaátmenet (just transit, JT) egyelőre nincs jelen a magyar közbeszédben, a társadalmi párbeszédet főként a levegőminőséggel foglalkozó, illetve lignit- és más fosszilis beruházásokat megkérdőjelező helyi és országos civil szervezetek kezdeményezik.
A fentebb említett sziléziai igazságos átmenetről szóló nyilatkozat megemlíti a „minden társadalmi partner bekapcsolódását biztosító társadalmi párbeszéd fontosságát”, ami minden eddig felsorolt régióban nehézkesnek bizonyult. Lengyelország ennek éppen ellenkezőjét tette annak ellenére, hogy az ország a nyilatkozat egyik kezdeményezője volt. Varsó „a projektlistát közvetlenül a központi adminisztráció szintjéről nyújtotta be. Ez nem felel meg az európai jogban lefektetett irányelveknek, melyek szerint az uniós forrásokról a releváns helyi szereplőknek kellene dönteni” – jegyzi meg Alexandru Mustata, hozzátéve, hogy ezzel a lengyel kormány a nyilatkozat szellemének is ellentmond.
Mindennek ellenére a lengyel Szilézia régió, az EU legnagyobb, 150 éves iparral bíró szénrégiója része az Átalakuló Szénrégiók platformnak. Az energiaátmenet itt tízszer több szereplőt érint, mint a többi V4-es országban, a helyi szénipar például 80 ezer főt foglalkoztat. Egyelőre mindössze 120 millió eurót kerítettek el a Szénrégiók Átmenete program keretei közt a városi infrastruktúra-fejlesztésekre, a levegő tisztaságának javítására és a korábbi bányaterületek felkészítésére, hogy új befektetéseknek adhassanak terepet. Ez a közelében sincs a cseh RE:START program 2,3 milliárd eurójának, bár még mindig sok ahhoz képest, hogy a lengyel hatóságok rövid távon nem tartják fontosnak az energiaátmenetet.
Annak ellenére, hogy Varsónak nincs terve a szénkivezetésre, az átmenet egyre fontosabb helyen szerepel a lengyel politikai napirenden. Ez annak köszönhető, hogy a kérdés részévé vált egy tágabb európai vitának a jövő enegiamixéről, ami segíthet teljesíteni a Párizsi Egyezség céljait. Ezeket a vitákat sokszor a környezetvédők robbantják ki, de az érintett vállalatok is kezdik megérteni, hogy a szénbányászat zsákutcába vezet. A vitának része az a tény is, hogy az 50 legszennyezettebb levegőjű város közül 33 lengyel. „A működő lignitbányák, amik jelenleg a lengyel szénkitermelés felét adják, 2030 körül kifogynak. Így vagy úgy, de hamarosan a lengyel szénszektor átalakul majd”; a kérdés csak az, hogyan. A szénipar még mindig sokakat foglalkoztat, különösen, ha regionális megközelítésben szemléljük a kérdést. A szénbányák Slaskie térségében koncentrálódnak, így ezt a területet érinti leginkább az átmenet. A korábbi tapasztalatok alapján, mikor is csökkent a szénipar foglalkoztatási szintje, az látható, hogy a megszorítások felerősíthetik a társadalmi problémákat és tartós munkanélküliséget okozhatnak a volt bányászok között, leginkább akkor, ha nem várják és dolgoznak a megoldáson még a problémák bekövetkezte előtt” – írja a Szénátmenet Lengyelországban című jelentés.
Mégy egy fontos tényezőt kell megemlíteni: Szilézia valójában egy gazdag régió alacsony munkanélküliséggel (leszámítva a hosszútávú társadalmi kirekesztéssel küzdő enklávékat, mint Bytom), gazdasága pedig meglehetősen összetett. Az, hogy továbbra is úgy kezelik, mint a lengyel szénrégiók mintapéldáját csupán arra jó, hogy legitimálják a szénhasználatot – állítja Izabela Zygmunt. Ő a Wielkopolska Wschodnia régióra mutogat, ahol a helyi gazdaság ténylegesen a lignitbányáktól függ, és ahol a munkásoknak tényleg nincsenek alternatíváik. Ugyanakkor a szakértő felhívta a figyelmet a kiemelkedően hasznos párbeszédre, amit a regionális hatóságok folytatnak a helyi közöségekkel, bár ez nem elég, hogy megmentse a munkavállalókat a szektor eljövendő haláltusájától.
A lengyel Greenpeace munkatársa, Marek Józefiak további érveket is hoz a szén ellen: „a romló földrajzi körülményektől és a kitermelés emelkedésétől kezdve, a lengyel szénkitermelés növekvő importmennyiség miatti csökkenésén át, a szénalapú energia árának növekedéséig és az azzal párhuzamosan csökkenő megújuló energiaárakig” számos dolgot sorol fel.
De a lengyel energiaszektort politikai döntések határozzák meg. A kormány jelenlegi szénpárti politikája rossz hatással van az energiavállalatokra, és részvényeikre. A Tauron, a második legnagyobb lengyel energiavállalat, már elhintette az első jelét annak, hogy visszavonulót fúj. A csőd rémével szembenézve a cég bejelentette, hogy a megújulók irányába tereli befektetéseit – idézi fel Marek Józefiak.
Ha a „bányászat összeomlása elkerülhetetlen a közeljövőben” – ahogy a cseh Szállítmányozás és Energia Központ szakértője, Zuzana Vondrová mondja – akkor a V4 kormányai, és főleg a lengyel kormány, vajon miért ilyen lassan hozzák meg a szükséges döntéseket.
Az egyik oka ennek a közép-kelet-európai konzervatív kormányok zöldek elleni hadjárata. A zöld pártok európai előretörésének hatására Magyarországon új irányt vett a klímaváltozással összefüggő kormányzati retorika, ahol gyakran a mainstream „elit cselének” ábrázolják a klímaváltozást, amivel az 'elit' megpróbálja „elfedni a bevándorlás kérdését”. Más országokban nem mennek ennyire messzire, de a klímaváltozás elleni harcot sokszor az elit kiváltságaként írják le. A két fő indok az (1) energiaszuverenitás – bár minden V4-es állam egyre inkább függ a szén- és egyéb energiaexporttól – és a (2) munkavállalók védelme.
Minden indok politikai kérdés, egyik sem foglalkozik valójában a munkavállalók jólétével. A nagyjából 100 ezer V4-es bányász, az ő családjaik és közösségeik a választók jelentős rétegét adják. Ezt a réteget a munkavállalói érdekképviseletek, amik nyitottak a tiszta széntechnológiák iránt, de elzárkóznak a szénkivezetéstől, mozgósítani tudják. Viszont a szénnel kapcsolatos (CSS) technológiák támogatása csak állandósítja a megfizethetetlen és fenntarthatatlan status quot.
Most van itt az idő egy igazságos átmenet elindítására. „Az alacsony munkanélküliség és a munkaerőhiány remek makróökonómiai lehetőséget biztosítanak, hogy egy nagy munkavállalói réteget finoman átvezessünk más szektorokba” – mondja Izabela Zygmunt. „Ha Lengyelország most elmulasztja a lehetőséget, akkor egy újabb fájdalmas, irányíthatatlan bányabezárási hullámmal szembesülhet, mint tette azt az 1990-es években.” A helyzet hasonló a többi V4-es szénrégióban is. „A V4 országai még mindig vezető helyet szerezhetnek az igazságos szénátmenet projektekben és ez leghatározottabban az érdekük is” – állítja Andrzej Blachowich, a Klímastratégiák munkatársa.
A döntő hatású változásokat a politikusok választási ciklushoz való ragaszkodása állítja meg, nem az állampolgárok felé tanúsított megértésük. Ha valóban betartanák a szolidaritásról és igazságos átmenetről szóló Sziléziai Nyilatkozatot, akkor mindkét problémát megoldanák, és a történet boldogan végződne az emberek, a vállalatok és a levegőminőség számára…és a politikusok számára, akik politikai bátorságot és a stratégiai gondolkodás jeleit mutatnák.
[1] A V4 szénrégiói a NUTS2 besorolás alapján: a cseh Severozápad és Moravskolezsko (2), Észak-Magyarország (1), a lengyel Slaskie (Szilézia), Malopolskie, Lubelskie, Dolnoslaskie és Wielkopolskie (6) és a szlovák Stredné Slovensko.
