Gyakornoki program 2020. tavasz-nyár

2020-01-21

A Political Capital gyakornoki programot hirdet a 2020. tavaszi-nyári időszakra. A programra a politikai elemzés és kutatás iránt érdeklődő – elsősorban társadalomtudományi területen tanuló – hallgatók jelentkezését várjuk, akik alapos ismeretekkel rendelkeznek az 1990 utáni magyar politikai rendszerről, és a napi közéleti híreket is rendszeresen figyelemmel kísérik. Az összesen 120 órás, a választott intenzitás függvényében 4-6 hétig tartó gyakornoki program során lehetőség nyílik bekapcsolódni a PC kutatási projektjeibe, valamint részt venni az általunk szervezett rendezvényeken. Ezeken felül a gyakornokok háttéranyagok és elemzések készítésével, adatbázisok építésével is hozzájárulnak a mindennapi munkánkhoz. Így versenyképes tudást és tapasztalatot szerezhetnek, amely segíti szakmai orientációjukat és növeli elhelyezkedési esélyeiket.

Az általános mellett egy specifikus gyakornoki pozíciót is meghirdetünk. Erre olyanok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a Magyarországon és a környező országokban megfigyelhető dezinformáció és autoriter befolyás iránt. Tematikus gyakornokunk a munkaideje nagy részében ezzel a területtel foglalkozik majd.

A beérkezett CV-k és motivációs levelek alapján személyes interjúkra kerül sor. A kiválasztás során előnyt jelent a jó fogalmazási készség, az elemző látásmód és az angol nyelvtudás.

A jelentkezők önéletrajzát és motivációs levelét a hr@politicalcapital.hu e-mail címre várjuk, 2020. február 2-án éjfélig.


Az EU 2016/679. rendeletével összhangban a gyakornoki programunkra pályázók által rendelkezésünkre bocsátott személyes adatokat (motivációs levél, önéletrajz) kizárólag a pályázókkal való kapcsolattartásra használjuk, és csak a gyakornoki pozíció betöltéséhez kapcsolódóan tároljuk. Személyes adatokat harmadik félnek nem adunk át, azokat a kiválasztási folyamat ideje alatt, de legfeljebb a beérkezéstől számított 30 napig tároljuk, azt követően a jelentkezők személyes adatai megsemmisítésre kerülnek.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384