„Nem volt egyszerű évezredes szabályokat egyik napról a másikra feladni”

A kezdeti döbbenet után az iráni egészségügy és az állami hatóságok – fokozatosan – felnőttek a járvány adta feladathoz, amit a kulturális-vallási sajátosságok is nehezítettek: egyfelől a középosztálybeli értelmiségiek gyorsabb és kompetensebb lépéseket követeltek, másfelől a döntéshozók okkal tartottak attól, hogy a konzervatív, hagyományőrző rétegek szemében vallásellenesnek tűnnek az elkerülhetetlen intézkedések. SÁRKÖZY MIKLÓS történészt, az iráni járványhelyzetről kérdeztük.

 

 

 

Kínán és Olaszországon kívül itt eszkalálódott először a koronavírus, és okoz máig tömeges fertőzéseket. A hivatalos források először február 20-án jelezték iráni jelenlétét, mára (a március 28-ai állami egészségügyi kommüniké szerint) ugyanakkor félhivatalosan elismerték, hogy már január 21. után lehettek fertőzöttek Iránban, akiket tesztek és megfelelő kórisme hiányában ekkor még nem diagnosztizáltak. (Magam is láttam már maszkban járó embereket a vidéki Iránban február első felében, elszórtan tájékoztató plakátokat, orvosi standokat is.) Ami a számokat illeti, április 6-ai iráni állami adatok szerint közel 60 ezren fertőződtek meg, a halottak száma 3700, a gyógyultaké közel 24 ezer. Óvatos bizakodásra adhat okot, hogy a fertőzöttek és a halottak napi statisztikái (bár ezek állami adatok) bő egy hete stagnálni kezdtek vagy csak minimális növekedést mutattak, Rohani elnök pedig kilátásba helyezte a gazdasági élet „alacsony kockázatú” magánszektorának április 18-ai újranyitását (hivatalok, egyetemek azonban nem nyitnak ki ekkor sem). Iráni barátaimtól is optimistább üzeneteket kapok: április második felére várják a járvány iráni tetőzését. A járvány végét senki sem meri megtippelni.

Miért vált Irán az egyik legsúlyosabban érintett országgá?

Ha ezt a kérdést február végén, március elején tesszük fel, a kontraszt erősebben kirajzolódik Irán és a világ között, hiszen akkor Kínán és Olaszországon kívül csak Iránban volt súlyos koronavírus-járvány. Ma már azonban – sajnos – globális járványról beszélhetünk, amely minden kontinensen jelen van, és az Iránban látható nehézségekről kiderült, hogy nem is olyan egyediek, hanem Iránnál fejlettebb országokban is hasonlóan súlyos helyzetet idéznek elő (tesztek és lélegeztetőgépek hiánya, kórházi túlterheltség).

Ami a konkrét iráni helyzetet illeti, úgy tűnik, a járvány gócpontja Qom városa volt, Teherántól 120 kilométerre délre. Qom nemzetközi zarándokváros, egymilliós lakossággal és jelentős nemzetközi diáksággal. A hetedik síita imám, Musza b. Dzsa’far lányának, a szeplőtelen szentnek (Hazrat-e Ma’szúmének) is hívott Fatimának itt található az óriási méretű szentélye és sírja. Qomban rengeteg külföldi síita él, jó párszor jártam ott, és sokszor láttam pakisztáni, afrikai, arab, távol-keleti diákokat, de kínai cégek és munkások is jelen vannak a városban. Qom emellett a mai iráni teokrácia hivatalos ideológiai központjának is számít, innen indult el az 1978-1979-es iszlám forradalom, emiatt sem zárták le a várost a járvány kirobbanása után.

A Mahan Air nevű iráni légitársaság kínai járatait pedig a kínai koronavírus-járvány legsúlyosabb január-februári időszakában sem állították le, a Kína és Irán közötti jó gazdasági kapcsolatokra hivatkozva, márpedig ez a bizalmi és gazdasági kapcsolatrendszer a szankciók sújtotta Iránnak most különösen fontos. Januárban még iráni orvosdelegáció utazott Kínába, hogy segítsen a koronavírus elleni küzdelemben.

Az iráni járvány súlyosságának további oka a vírus felismerését követő hivatalos nemtörődömség. Az első esetek nyilvánosságra hozását pár nappal követő parlamenti választásokat a regnáló konzervatív hatalom mindenáron meg akarta tartani, hiszen kedvező eredményekre számíthattak.

Milyen gazdasági következményekkel számolhat Irán?

Iránban több kedvezőtlen gazdasági tendencia erősíti egymást. Egyfelől az ideológiai megfontolások megkötik a gazdaság szereplőinek kezét, másfelől nagyon komoly nemzetközi szankciók sújtják az országot, amelyeket Trump elnöksége alatt az USA kezdeményezett, és amelyek a nemzetközi piac minden jelentős szereplőjét hivatalosan távol tartják az Iránnal folytatott nagy volumenű kereskedéstől. A járvány kirobbanásának első heteiben Irán izoláltsága tovább erősödött, mivel minden szomszédja lezárta határait, csaknem teljesen leálltak a nemzetközi légi járatok. Ugyanakkor nemzetközi segélyek is érkeznek az országba, így nem omlottak össze a járvány okozta első sokk hatására. Fontos, hogy akár járvány van, akár nem, az iráni gazdaság egy része nem nyilvános. Az ország legnagyobb cégei a síita egyházhoz vagy a Forradalmi Gárdához kapcsolódnak, akiknek gazdálkodása nem konvencionális közgazdasági elvek szerint zajlik. A gazdasági élet ugyanakkor nem állt le teljesen, nincs komoly áruhiány az üzletekben, a boltok, a plázák, az élelmiszerláncok továbbra is nyitva vannak.

Iráni ismerőseim véleménye szerint a kormány a külső szankciók nyomása és a határok lezárása miatt sem akarta bevezetni a kijárási tilalmat, és nem blokkolta a városok közötti autóforgalmat sem. Bár a kisemberek magánkereskedelemből származó bevételeit igyekeztek nem ellehetetleníteni, a gazdaság komoly veszteségeket fog szenvedni. Megszűnt a turizmus, az évi 8-10 millió Iránba látogató síita vallásos zarándok, és a nyolcvanmilliós ország belföldi turizmusának elmaradása bizonyosan komoly veszteség már most az iráni magán- és állami szektornak. Emellett az olajár – a koronavírustól nagyrészt független – látványos zuhanása és tartósan alacsonyan maradása is komoly károkat okoz mostanság a szankcióktól nyögő iráni gazdaságnak.

 

A médiában a pandémia autoriter félrekezelésének mintapéldájaként említik Iránt: a járvány elején a rezsim cinikusan a tagadás és az összeesküvéselmélet-gyártás kombinációját alkalmazta. A fő állítás az volt, hogy az egész járvány csak amerikai dezinformáció, amivel az iráni választásokba akarnak beavatkozni. Ez a hazugság sokak szerint rengeteg emberéletet követelt. Igaz ez? Mikor, minek hatására váltottak az iráni hatóságok, és mik ma a hivatalos, félhivatalos magyarázatok a vírusra?

Véleményem szerint a politikai mérlegelés benne volt bizonyos döntésekben, másfelől egyfajta felkészületlenség is jellemző volt a járvány kezdeti stádiumában. Nem vagyok járványügyi szakember, de személyesen úgy gondolom, hogy Qom lezárása február 20-a táján fontos lett volna. A nemzetközi sajtó egyébként óvatosan azt is pedzegette. hogy Izraelben is meg kellett volna fontolni a választások elhalasztását, de mint láttuk, az ott sem történt meg.

Ennél súlyosabb kérdés, hogy vajon mennyien fertőződhettek meg. Azt burkoltan Iránban is elismerik, hogy a hivatalos adatokhoz képest (jóval) magasabb lehet a fertőzöttek aránya, hogy nem mindent (vagy nem mindent „úgy”) mondanak el az embereknek. A transzparencia sosem volt jellemző a Közel-Keletre, mivel az állami szervek nem vagy csak részben kérhetők számon. Másfelől az iráni lakosság jelentős része szkeptikusan és inkább rezignáltan fogadja már jó ideje az állami bejelentéseket. A blogszférában persze megy a találgatás, mint ahogy az iráni diaszpóra perzsa nyelvű hírcsatornáin is elemzik a valóság és a hivatalos adatok közötti különbséget. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Irán az 1979-es iszlám forradalom óta először fordult a Nemzetközi Valutalaphoz hitelért, ám az USA ezt megvétózta. A Trump-féle szankciók elrettentő hatása miatt a nemzetközi gyógyszergyárak sem szállítanak mostanság Iránba, a hiány miatt pedig virágzik a feketepiac.

A kezdeti döbbenet után az iráni egészségügy és az állami hatóságok fokozatosan felnőttek a feladathoz. A hangsúly itt a fokozatosságon van. A hatóságok egyfelől apránként elkezdték korlátozni a lakosság mozgását a vírus megállításáért, ugyanakkor óvakodtak a drasztikus lépésektől, a teljes kijárási tilalomtól, a karhatalommal való rendcsinálástól. Alighanem ennek az egyik oka az lehetett, hogy az iráni közvéleményt eléggé megviselték a romló gazdasági körülmények, és a politikailag különösen sűrűre sikeredett ősz és tél (novemberi tüntetések és áldozatok, Soleimani-ügy és hullámai, az ukrán gép lelövése Teherán mellett, súlyos áradások Délkelet-Iránban).

A lakosság olvasottabb, városias része szinte azonnal karanténba vonult február végén. Az egyetemek, hivatalok, az iráni parlament, a kormányhivatalok, a városi tanácsok egészen flottul online munkára álltak át, már mintegy hónapja. A rendszer ezután a vidéki tömegek meggyőzésére koncentrált. Itt egyfelől a nagy zarándokhelyek forgalmát akarták leállítani, másfelől a közelgő iráni újév, az idén március 20-án beköszönő Nouruz miatt kéthetes ünnep nonstop rokonlátogatási, utazási hevületét akarták letörni. Képzeljük el, hogy 80 millió ember felkerekedik és két hétig mozog egy ilyen helyzetben az országban! A kormány üzenete nagyjából átment, így a mostani mérések szerint már „csak” 1,3 millió ember utazik. A városok közötti tömegközlekedés, a vasút, a belső légi járatok leálltak, a lakosság túlnyomó része pedig most már fegyelmezetten, egymást is segítve követi az előírásokat. Ez nem kis eredmény, főleg, hogy alig egy hónap alatt sikerült meggyőzni egy alapvetően közösségi gondolkodású társadalmat, hogy adja fel évezredes tradícióit a koronavírus miatt.

Nem omlott össze az orvosi, a kórházi ellátás, a szankciók okozta gyógyszerhiány és a hirtelen tömeges megbetegedések dacára sem. Az ellátás, az alkalmazott orvosi eszközök mennyisége, minősége társadalmi csoportonként persze változó, vannak szegénykórházak, és vannak drága, de nemzetközileg is magas színvonalú kezelést nyújtó magánkórházak. Összességében mind az egészségügyi szakma, mind az iráni társadalmi szolidaritás jól vizsgázik.

Fontos, hogy szinte az egész iráni lakosság rendelkezik egészségbiztosítással, a mindenkiről gondoskodó, muszlim szocialista felfogást követő államfelfogás jegyében még a hajléktalanokat is ellátják.

Többször dolgoztam iráni állami kórházban tolmácsként, és az itthoni előítéletekkel szemben elmondhatom, hogy egyáltalán nincsenek kőkori viszonyok. Az állami kórházak, rendelők nyilván szegényebbek, de vannak nagy egyetemi klinikák, magánkórházak, speciális tüdő-, szív-, szem- és fogászati klinikák egész sora. A szomszédos Irakból például máig sokan járnak át kezeltetni magukat Dél-Iránba, Iraknak ugyanis zavaros belviszonyai miatt máig nem állt helyre az egészségügyi ellátó rendszere. A Perzsa-öböl déli gazdag államaiból pedig sok gazdag arab kezelteti magát Iránban (például májtranszplantációkat végeznek Sírázban). Emellett a síita egyház is rengeteg zarándokkórházat tart fenn ingyenesen a nagy zarándokvárosokban (Mashad, Síráz, Qom).

Most egyébként az egész ország segíti az orvosokat, nővéreket, hatalmas posztereken éltetik őket, a bezárt emberek pedig egymást segítik. A közösségi lét tehát nem szűnt meg, öngondoskodó reflexeket lehet látni sokfelé. Az irániak többsége most már fegyelmezett, van, aki az „inam begzare”, azaz a „múljék el ez is” állapotában van, kiindulva abból, hogy az irániak edzettek, a Közel-Keleten élve oly sok mindent átvészeltek már, és ezt a járványt is át fogják. Mások inkább a kivárásra, hosszú karanténra rendezkedtek be, de általános összeomlásnak nincs jele. A mindennapi élethez szükséges hivatalok továbbra is működnek.

A kormány tehát egyfajta egyensúlyozó politikát folytat a különböző társadalmi és értelmiségi csoportok között pragmatikus és ideologikus elemekből építkező politikával. Apró lépésekkel és nem is sikertelenül igyekszik terelni az elmúlt nehéz hónapokban megviselt lakosságot az otthonmaradás felé, miközben nem akarja a síita klérus és a hagyományőrzőbb rétegek ellenszenvét sem kivívni. Nem egyszerű ebben a helyzetben egyensúlyt teremteni: egyfelől a közvélemény, a középosztálybeli értelmiségiek kritikája folyamatosan éri a kormányt, hogy miért nem lehetett gyorsabban és részben kompetensebben meghozni bizonyos egészségügyi döntéseket, másfelől a rendszer konzervatív, hagyományőrző elemeivel is vigyáznia kell a túlzottan vallásellenes lépések meghozatalakor.

A koronavírussal kapcsolatos álhírek, tévhitek játszottak-e szerepet az iráni helyzetben?

A legfontosabb a Közel-Keletre jellemző közösségi életmód (nagycsaládi összejövetelek, a síita zarándokhelyek frekventált látogatása, zsúfolt piacok stb..) visszaszorítása volt. Az Európában is ismert társadalmi érintkezések feladása mellett a Nouruz, az iráni újév nagycsaládi, utazós, önfeledt kéthetes ünnepléséről is le kellett mondani.

A legradikálisabb, bármiféle karantént, lezárást ellenző csoportok továbbra is Qomban gyülekeznek, ahol egy nemrég megjelent elemzés szerint az ún. maddáhok közössége ellenzi leginkább a vallási tömegrendezvények betiltását. A maddáh arabul dicsérőt jelent, és leginkább az Ahl a-bayt szertartások (Mohamed próféta és családja) ceremóniamestereit, énekeseit kell érteni alattuk. Nyilvánvaló, hogy a maddáhok érdekeit és részben anyagi lehetőségeit komolyan sértik a síita zarándokhelyek lezárására irányuló törekvések. Nagyon valószínű, hogy a maddáhok állhattak azon a nemrég Qomban lezajlott megmozdulások mögött, ahol radikálisok csoportjai feltörték a lelakatolt Fatima szentélyt, majd a síita klerikus Rohani iráni elnököt kórusban szidalmazták.

Tévhitek, babonák, „a hagyományos iráni medicina” nevében kuruzslók is felbukkantak. Az észak-iráni Gilánban például két hete letartóztattak egy síita papot, aki besurrant a kórtermekbe, és Mohamed próféta csodatévő parfümével „gyógyította” a koronavírusos betegeket, ráadásul mindezt élőben közvetítette is. Ugyanakkor a mostani járványban Irán és a síita kultúra nagy előnye az egyházi és a politikai vezetés képviselte centrista felfogás és szabálykövetés, vagyis egy üzenetet viszonylag gyorsan át tudnak vinni a társadalom egészén.

Mindehhez nagyon fontos segítség a magasan fejlett információs társadalom Iránban. A járvány kezdetétől fogva nagyon gyorsan applikációk jelentek meg az egészségügyi ellátás gyorsítására, online bevásárlásra, a Telegram, a WhatsApp, a Twitter, a Facebook ontotta és ontja magából a perzsa nyelvű híreket. Az új egészségügyi korlátozásokat, az otthonmaradást – egy radikális, renitens kisebbséget leszámítva – mára mindenki elfogadta, az üzenet átment.

Persze, politikai konteók voltak és lesznek is. Itt főleg Ali Khamenei legfelsőbb vallási vezető minapi nyilatkozatára gondolok, amelyben az USA-t Kína és Irán elleni biológiai hadviseléssel vádolta meg (egybekötve az Irán-ellenes amerikai szankciók felemlegetésével). A rendszer keményvonalasai „amerikai kémeknek” nevezték az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezetet is, akiket némi huzavona után nem engedtek be Iránba. Az kétségtelen, hogy a rendszerbarát lakosság egy részénél a Nyugat-ellenes érzelmek felkorbácsolására jól fel lehet használni a vírust. Mégis, összességében az ideológiai elemek kisebb szerepet kaptak, a higiénia és a szabálykövetés fontosabbnak bizonyult.

 

Mennyire stabilizálja, vagy destabilizálja Rohanit, illetve magát a rezsimet a koronavírus és az ellene való védekezés? Szerte a nyugati világban szinte minden vezető népszerűsége, támogatottsága erősödik, a halálos fenyegetés hatására a választók a vezetőkbe helyezik a bizalmukat – sokszor indokolatlanul, és szinte a kormány teljesítményétől függetlenül. Mit tudunk Iránban a közvélemény, a közhangulat változásairól?

Ezt nehéz felmérni, ilyen kutatásokat nem lehet olvasni. Rohaninak egy éve van már csak hátra második elnöki ciklusából; ha a járványt jól kezeli, valamit javíthat az Iránban nem túl erős népszerűségén, és nem teljesen kudarcosan fejezi be elnökségét. Rohani amilyen népszerű volt első elnöki ciklusában az atomalku megkötésével, annyira sokan elfordultak tőle 2017 óta, amióta az alku válságba és végül zsákutcába jutott.

Másfelől, a politikai hatalom Iránban nem elsősorban az iráni elnök kezében van. Az ország élén a Legfelsőbb Vezető (’rahbar-e mo’azzam), a már nyolcvanéves Ali Khamenei áll, aki továbbra is nagy hatalommal rendelkezik. Jövőre elnökválasztás lesz, de egyelőre nem látni, hogy az iráni politikai vezetésből bárki személyes népszerűségszerzésre használná fel a járványt. Az iráni társadalom inkább szkeptikus és apatikus a politikai elittel szemben, de most mindenki megpróbál úrrá lenni a koronavíruson. Ha ezt letudják, ismét megindulhat a találgatás a jövő évi elnökválasztásról. Khamenei is idős, tehát előbb-utóbb az utódlása is téma lehet. A most épp online működő parlamentben és a Szakértők Gyűlésében a Nyugat-ellenes konzervatívok, részben populisták és eddig kevéssé ismert politikusokból álló formációk szereztek nagy többséget februárban, ugyanakkor Iránban nem kell túlbecsülni a parlament szerepét sem, mivel a hatalom több fórum között (Legfelsőbb Vezető, elnök, Őrök tanácsa, Szakértők Gyűlése, parlament, Forradalmi Gárda) oszlik meg, immáron negyven éve.

Az államban államként funkcionáló Forradalmi Gárda egyébként januári mélypontja (Soleimani megölése, illetve az ukrán gép általuk történt lelövése) után most alternatív segélyszervezetként tűnik fel. Mobil kórházakat húztak fel, újabban koronavírus-teszteket is végeznek, fertőtlenítik az utcákat, besegítenek a rendfenntartásban; a kormány orra alá borsot törve igyekeznek jó pontokat szerezni a lakosság szemében. A Forradalmi Gárda kivételezettségét mutatja az is, hogy nagyszabású temetést tartott egyik vezetőjének, a gyászoló tömegek láttán pedig az otthonmaradást sulykoló iráni kormány is felhördült. Vélhetően az ő köreik fúrták meg az Orvosok Határok Nélkül iráni kórházának már említett felállítását is, amelyre a kormány először rábólintott, végül mégsem engedték be „az amerikai kémeket”.

A közép-ázsiai országokról keveset hallani a járvánnyal kapcsolatban, de Ön jól ismeri ezt a térséget. Mennyire érintettek ezek az országok jelenleg?

Közép-Ázsiában, a posztszovjet „isztánokban” a járvány korai szakaszában járunk, országonként más és más a helyzet. Március első feléig alig voltak bejelentett esetek, ahogy Oroszországban sem. Persze itt is felmerül a kozmetikázás lehetősége, mint például Türkmenisztánban, ahol hivatalosan a mai napig nincs egyetlen fertőzött sem, a „koronavírus” kifejezést be is tiltották a médiában, mégis, a türkmén elit több vezetője az utóbbi napokban valamiért elzárt sivatagi helyekre költözött. Üzbegisztán fővárosában, Taskentben is sokáig arról beszéltek a hatóságok, hogy nincs fertőzött, mára viszont van halálos áldozat is. Közép-Ázsiában Kazahsztánban hozták a legszigorúbb intézkedéseket, igaz, itt a legmagasabb a fertőzöttek aránya (nagyjából hatszáz fő), több várost le is zártak. Kirgízia és Tádzsikisztán leállította a nemzetközi repülőjáratokat, de ebben a két országban még viszonylag alacsony a fertőzöttek száma.

Jelenleg, mintha súlyosabbnak látszana a helyzet Európában, mint Ázsiában. Ön szerint valóban súlyosabb?

Ezt nehéz megítélni, országonként eltérő tendenciák jellemzők. A járvány által eddig megkímélt országokban, mint Pakisztán, India, Törökország, Thaiföld, Malajzia most kezdődnek a csoportos vagy tömeges fertőzések. Vannak olyan elemzések, amelyek a klímához is kötik a járvány terjedését, mondván, a forróbb, melegebb éghajlatot nem kedveli a koronavírus, sőt, újabban felmerült a tuberkulózis elleni védőoltás immunerősítő hatása is. Ahol ezt az oltást a második világháború után bevezették és máig beadják, mintha kevesebb áldozat lenne (Iránban csak 1984 óta kötelező). Meglátjuk, hogy nyárra hova jutunk. Nem vagyok járványügyi szakember, de látható, hogy a járvány elhúzódik, van, ahol talán lassan már tetőzik, máshol most kezdődnek a csoportos fertőzések, máshol pedig az első fertőzéseknél tartunk. Az biztos, hogy még jó pár hónapig fog tartani a világjárvány Ázsiában, országonként eltérő fejlettségű egészségügyi rendszerekkel, kulturális, vallási hagyományokkal és szokásokkal. A nagy népsűrűségű területek, világvárosok szerintem sokkal inkább ki vannak téve a koronavírusnak, éghajlattól és kontinenstől függetlenül.

A vallási és kulturális tényezők milyen szerepet játszanak a válság kezelésben?

Lehet, hogy nem leszek politikailag korrekt, de szerintem igenis szerepet játszanak. Ahol a közösség érdeke előrébb való az egyénénél, és ahol a vallási, társadalmi, kulturális események alapja a közösség, ott most sokkal nagyobb baj van, mint az individuálisabb, zárkózottabb felfogású társadalmakban. Izraelben, az ultraortodoxok sűrűn lakott negyedeiben nagyon magas a fertőzöttek aránya, miközben a szekuláris, kevésbé sűrűn lakott régiókban a koronavírus hatása csekélyebb. Miért? Mert a szekuláris felfogású lakosság inkább hallgat az orvosra, a hatóságokra, ha úgy tetszik, az államra, mint a vallási előírásokra. Ugyanez a helyzet Iránban is, a nagyvárosi, magasabban képzett lakosság már február végétől elbarikádozta magát, és fegyelmezetten tűri a helyzetet. A vallásosabb, szegényebb rétegeknek több hét kellett, mire az amúgy szintén vallási alapokon álló iráni vezetés nagyjából meggyőzte őket, hogy itt és most nem szabad mecsetbe járni, nem szabad utazni, nem szabad tömeges rendezvényeken részt venni. Nem volt egyszerű évezredes szabályokat egyik napról a másikra feladni.

 

Másképp kezelik a válsághelyzetet a különböző politikai berendezkedésű országok? Ön szerint hatékonyabbak az autokratikus országok, mint a demokráciák?

Ezt majd a végén meglátjuk, nem szívesen bocsátkoznék jóslásokba egy folyamat közepén. Látható, hogy mindenre van példa és ellenpélda is. Az EU több országában ezrek vagy talán tízezrek halnak meg a következő hetekben, demokratikus berendezkedés ide vagy oda. Megrázó ezt leírni. Az inkább autoriter Szaúd-Arábia viszont zéró toleranciát hirdetett a koronavírus ellen, közel egy hónapja teljesen lezárta az országot, és bár nem látunk bele ott sem mindenbe, egyelőre sikerrel előzi meg a nagyobb járvány kialakulását. Dél-Korea és Tajvan szintén sikeresnek tűnő válságkezelést folytatott – demokratikus intézményrendszerrel.

Mégis, azt hiszem, hangsúlyozottan laikusként, hogy a technikai fejlettség, a sűrűn végzett tesztek, a jól felszerelt, szervezett kórházak, az állampolgári felelősség és fegyelmezettség inkább sikerre vezet, államberendezkedéstől függetlenül. Az a kérdés viszont sokakban felmerül, hogy a koronavírusban kudarcosabb országok társadalmai milyen következtetéseket vonnak le a járvány végével, a jövőről. Milyen politikai, gazdasági, ökológiai, társadalmi válaszok születnek a romok felett? Hogy éli túl ezt a világgazdaság?

Történészként mennyire látja egyedinek a jelenlegi világjárványt a történelem korábbi, nagy járvány sújtotta időszakaihoz képest? Egyesek ebben is összeesküvést látnak, mondván, szabályos időközönként, rendszeresen ismétlődnek a nagy járványok a történelem folyamán. Erről mi a véleménye?

Én is olvastam már jó pár ilyen hajmeresztő teóriát. Az emberek többsége, be kell látni, egyszerű és világos válaszokat akar, és nem bonyolult, tudományos elemzéseket olvas. Ez például a magyar őstörténetre épp úgy igaz, mint most a koronavírus-járvány vélt vagy valós okaira.

Nem vagyok a fatalizmus híve, az összeesküvés-elméletek pedig legfeljebb azért érdekesek egy történésznek, mert ezekre újra és újra van igény, ezekkel lehet csoportokat mobilizálni, esetleg új vallási, politikai mozgalmakat elindítani. Ha nem gondolkodunk, nem tájékozódunk, és nem keressük meg a problémák valódi okait, és nem beszélünk azokról őszintén, nos, akkor jönnek az összeesküvés-elméletek. Mindig egyszerű rámutatni valakire vagy valakikre, bűnbakot képezni belőlük, nem bizonyítható, de jól hangzó teóriákra építve.

A koronavírus-járványnak azonban lehet sejteni a pontos okait, a kiindulópontját is ismerjük. Na meg azt is látjuk, hogy nem ismer politikai szekértáborokat, vallásokat. Mindenhol jelen van, gyógyírja pedig még nincs. Először ezt kellene megtalálni.