Állam-e a Facebook?

A Facebook zavarba ejtően hasonlít egy államra: szabályozza saját működését, adatainkkal lényegében adózunk neki, sőt, nemsokára saját pénzneme is lesz. Persze nem állam, de az biztos, hogy hatalma vetekszik az államokéval. Már csak ezért sem világos, hogy kinek áll jogában, és kinek van módja rá, hogy megregulázza. PÁSZTOR EMESE, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezetője szerint az áttöréshez az lehet a kulcs, ha végre eldöntjük, hogyan kell tekintenünk Facebookra, és ezt a döntést következetesen számon kérjük mindenkin, aki a közösségi média működését szabályozni akarja.

A kód törvénye

Minden történelmi korszaknak megvan az a szereplője, aki a szabályokat diktálja, ezzel pedig fenyegetést jelent a szabadságra. Lawrence Lessig ezelőtt húsz évvel leírta, hogy a mi korunkban ez a szabályozó a kód, ami az online világ működését meghatározva pontosan úgy fejti ki a hatását, mint a törvények. Lessig szerint annyira megszoktuk, hogy a szabadság az állammal szembeni szabadságként határozható meg, hogy észre sem vesszük, hogy az állam szerepét ebben a közegben más tölti be. Egyben pedig arra is figyelmeztetett, hogy az online tér változóban van: kezdetben vala az az internet, ahol a felhasználó érdemben hozhatott döntéseket saját személyével kapcsolatban, névtelen maradhatott, illetve szabadon kifejthette véleményét, később pedig lett az az internet, ahol mindez már csak a hozzáértő kiváltságosok számára van így, a tét tehát egyre nagyobb. A kiberjog atyjának téziseit sokan kritizálták, az azonban biztosnak tűnik, hogy Lessig helyesen ismerte fel az új hatalom létezését, és másokat megelőzve figyelmeztetett az ebből fakadó veszélyre. A hatalom néha pedig maga is egészen nyíltan ismeri el ilyen minőségét – Mark Zuckerberg egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Facebook bizonyos értelemben sokkal inkább kormány, mint cég. Ha a kormányformát nézzük, akkor pedig nem is akárki, hanem egyenesen a birodalom királya mondta ki mindezt.

Kettős természet

A Facebook alapvetően piaci vállalkozás, amelynek célja a profitmaximalizálás, és ezt nem is csinálja rosszul: a 2020-as üzleti évben 84,2 milliárd dollárnyi hirdetési bevételt generált, ami több mint 20%-os növekedést mutatott a tavalyi évhez képest (ez pedig csak a cég legjelentősebb, de nem az egyetlen bevételi forrása). A Facebook hirdetési felületet értékesít, és adatainkat felhasználva ezeket a hirdetéseket nagyon hatékonyan tudja célba juttatni, ingyenessége ezért aztán legfeljebb annyit jelent, hogy nem pénzzel, hanem adatainkkal fizetünk használatáért. A profitorientált jelleg azt mutatja, hogy a Facebook egy egyszerű (és nyilvánvalóan nagyon sikeres) vállalkozás, a cég mérete és befolyása azonban egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy kizárólag piaci vállalkozásként tekintsünk rá.

A Facebook zavarba ejtően hasonlít egy országra: szabályozza saját működését, adatainkkal lényegében adózunk neki, sőt, nemsokára saját pénzneme is lesz. A Facebook persze nem szuverén állam a kifejezés nemzetközi jogi értelmében, hiszen például nincs területe – működése elvileg államok és nemzetközi szervezetek által is szabályozható (még ha nem is valami hatékonyan), saját szabályozói tevékenysége pedig csak a Facebookon belül érvényesül. Ez az univerzum méretét tekintve azonban akkora, hogy mostanra egyenesen az is kétségessé vált, hogy van-e élet rajta kívül, létezik-e más olyan tér, amelyben kommunikációs üzeneteket lehet célba juttatni. Susan Benesch arra hívja fel a figyelmet, hogy Kína az egyetlen ország, amely a Facebookéval összevethető volumenű cenzúrát üzemeltet. Versenytársa biztosan nem akad, ha pedig nem létezik a véleménycserét megközelítőleg hasonló hatékonysággal lehetővé tévő online vagy offline tér, a Facebook a hétköznapi tapasztalat szintjén nem csak állam, hanem állam az államok felett. Egy olyan kvázi-szuverén entitás, aminek a hatalom gyakorlására legfeljebb annyi felhatalmazása van, amekkorát a felhasználói feltételek olvasás nélküli kipipálásával adni lehet, a véleményszabadság korlátozásához szükséges jogi szakértelme pedig annyi, amennyit ő maga jónak lát megszerezni. Ettől függetlenül a közösségi média szabályoz (és ezek alapján ítélkezik is), döntései pedig alapjaiban határozzák meg a szólásszabadság kereteit, sokszor több problémát okozva, mint amennyit megoldanak.

Miért fontos mindez?

Az, hogy állam-e a Facebook, nem öncélú filozófiai kérdés. Ettől függ, hogy hogyan kell rá tekintenünk a jogok és szabadságok érvényesülése szempontjából, ez pedig meghatározza azt is, hogy meddig mehet el a jogalkotó, ha tevékenységét szabályokkal akarja korlátozni. Egyáltalán, ki lehet ez a bizonyos jogalkotó?

Ha a Facebook állam, akkor nem jogosultja az alapvető jogoknak, hanem kötelezettje. Hatalmi tényező, az általa gyakorolt hatalmat pedig korlátok közé kell szorítani. Ez a korlát pedig maga a jog: a Facebook működését alá kell vetni a jognak és a Facebook polgárai a Facebookkal szemben kell, hogy érvényesíthessék alapvető jogaikat. Ezekre a jogokra pedig úgy kell tekintenünk, hogy azok legfőbb rendeltetése, hogy a Facebook szabadságkorlátozó döntéseivel szemben megóvják a felhasználói autonómiát. Azon túl pedig, hogy a Facebook (köz)hatalmi döntéseinek meghozatalát ebben az esetben korlátozni kell, tevőleges intézkedések megtételét is számon kérhetjük rajta a jogok biztosítása érdekében. A jog, mint korlát alatt ebben az esetben viszont egyáltalán nem magától értetődő, hogy a nemzetállamok jogát kellene értenünk. Egy szuverén állam esetében nem egy másik szuverén állam, hanem az államok közössége lehet olyan hatalmi tényező, ami hasonló korlátokat állít, a kvázi-szuverén Facebook pedig ebből a szempontból hasonló helyzetben van.

Ha viszont a Facebook nem állam, hanem cégként tekintünk rá, akkor maga is címzettje bizonyos jogoknak, és nem őt kell korlátozni, hanem számára kell védelmet biztosítani a külső beavatkozásokkal szemben. Ha így nézünk a Facebookra, akkor a Facebookot működtető gépezet nem más, mint olyan emberek közössége, akiknek maguknak is jogaik vannak, és akiket megillet például a véleménynyilvánítás szabadsága, külső hatalmi tényező pedig innentől kezdve nem kérheti számon a Facebookon a semlegességet, hiszen semlegesség igénye csak az állammal szemben lehet elvárás. Ebből kiindulva a Facebook algoritmusának egyáltalán nem kell tiszteletben tartania például a tartalomsemleges védelem elvét, hiszen ha a Facebook a véleménynyilvánítás szabadságának maga is alanya, eldöntheti, hogy egyes véleményeknek mekkora területet ad a saját felületén, illetve teret ad-e egyáltalán.

Lessig felvetését a második forgatókönyv annyiban pontosítja, hogy ha a Facebook nem állam, akkor az általa alkotott szabály nem törvény, hanem nagyjából úgy kell rá tekintenünk, mint egy egyesület alapszabályára. Alapszabályra, amit az egyesület szervei saját maguk fogadnak el, de amelynek betartása számon kérhető, méghozzá állami szervek által, az államok által alkotott jog alapján.

A Facebook megregulázása azért nehéz kérdés, mert mint a nehéz kérdéseknek általában, morális dimenziója is van. A felhasználók egyértelműen kiszolgáltatott helyzetben vannak a céghez képest, ez a kiszolgáltatottság pedig egészen szélsőséges méreteket ölt a világ azon pontjain, ahol a Facebook egyet jelent az internettel. A jogi szabályozásnak azonban nincs mindenhol keresnivalója, a szabályozás elfogadható kiterjedését és mélységét pedig nem az határozza meg, hogy mit diktál a döntéshozók, a mértékadó szakértők vagy akár az emberek szubjektív igazságérzete. A véleménynyilvánítás szabadsága a Facebookon is az, ami; a jogok korlátozásának már létező és kimunkált kereteit nem lehet csak azért félredobni, mert most éppen nem a megszokott offline közegben kell őket alkalmazni. A szabályozás indokoltsága tehát kizárólag a fenti kérdésre adott választól függ. Legyen a válasz bármi a fenti kérdésre, a jogi beavatkozásnak mindkét irány korlátokat állít:

1. Ha a Facebook „állam”, akkor szabályozásával nem az államoknak, hanem az államok közösségének van dolga.
2. Ha a Facebook nem állam, akkor működése tárgya lehet az állami szabályozásnak, de a szabályozásnak tiszteletben kell tartania, hogy a Facebook maga is jogok alanya.

Az egyes államok szabályozási kísérletei rendszerint hasztalanok, a Facebookot elszigetelt állami szereplőknek nem sikerült megregulázniuk. Tudott dolog tehát, hogy a közösségi média állami szabályozása nem hatékony, de ennél is fontosabb ennek az indoka: azért sikertelenek a nemzetállami szabályozási próbálkozások, mert a Facebook szuverén hatalmi tényezőként viselkedik. A Facebookot az államokra jellemző hatalmi sajátosságai miatt muszáj szabályozni, de mivel legalábbis részben a jogok alanya is, a szabályozás nem mehet túl mélyre. A külső szabályozásnak a Facebook saját maga alkotta normái kikényszerítésére kell irányulnia, ennek pedig első lépése az átláthatóság megteremtése. Túlzott beavatkozás tehát, ha a jog akarja megmondani, hogy milyen elvek szerint moderálja a Facebook a felületén közzétett tartalmakat, de a jog feladata kikényszeríteni, hogy a Facebook hozza létre és tartsa be azokat a szabályokat, amelyek a felhasználók jogainak védelmét garantálják, mindezzel pedig legyen kész és egyben képes is elszámolni a nyilvánosság előtt.

Az, hogy az együttműködésre mennyire van készség a Facebook részéről, egyike a leglátványosabb gyenge pontoknak: a Facebook egészének az a lényege, hogy a felhasználók feltárják magánéletüket a nyilvánosság (és a cég) előtt, a Facebook tehát nem a saját, hanem a felhasználói átláthatóságban hisz. Ez a fajta „radikális transzparencia” azon a már-már vallásos ideológián alapul, hogy „gyarlóságaink” feltárásával a társadalom fokozatosan megértőbbé válik majd, és egy ponton „felszabadulunk” az alól a kényszer alól, hogy például eltérő munkahelyi és magánéleti identitást tartsunk fenn magunknak, hiszen ha mindent megosztunk magunkról, a kettő előbb-utóbb összemosódik. Ha önként nem megy, a Facebookot jogi és gazdasági kényszerekkel kell rászorítani, hogy saját átláthatósága mellett legalább annyira elkötelezett legyen, mint a szolgáltatását szabad akaratukból igénybe vevő felhasználói átláthatósága mellett.

Mit várhatunk az államtól, és mit tehetünk mi?

Ha van egyértelmű állami feladat, akkor az a következő: az államnak mindent meg kell tennie a polgárok alapvető jogai védelme érdekében, ami nem jár alapvető jogok korlátozásával. Az, hogy van-e élet a közösségi médián túl, jórészt az államon múlik. Az államnak pozitív intézkedésekkel kell gondoskodnia a közéleti nyilvánosság sokszínű fórumainak működőképességéről, és tartózkodnia kell minden olyan lépéstől, ami a szabad vita ellehetetlenítéséhez vezet. A közösségi média használata szabad állampolgári döntés, de az államnak abban is lehet szerepe, hogy felhívja a figyelmet a közösségi média használatának kockázataira és költségeire, illetve abban is, hogy olyan helyzetbe hozza a polgárt, hogy tájékozott döntést tudjon hozni a szolgáltatás használatáról vagy elutasításáról. Ez utóbbihoz még alapjogok korlátozására sincs szükség.

A Facebook a retorika szintjén mostanra együttműködik, érdekei azonban ezt az együttműködést változatlanul nem diktálják. A big tech ellenállását csak akkor lehetséges áttörni, ha az új szabályozási koncepció kidolgozása mögött a lehető legszélesebb körű társadalmi támogatás áll. Ennek a társadalmi vitának a lefolytatásához már most látszik, hogy a közösségi média mérsékelt lelkesedéssel hajlandó biztosítani a platformot – a vitában megszólalók egyelőre csak anekdotikus bizonyítékkal tudják alátámasztani, hogy a Facebook szabályozásával kapcsolatos posztok különösen rosszul terjednek az éterben. Mindez aláhúzza a Facebookon kívüli nyilvánosság erősítésének szükségességét és az állam ebben viselt felelősségét.

Névjegy

Dr. Pásztor Emese jogász, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezetője. 2011-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi karán, alkotmányjogra és alapjogvédelemre szakosodott, jelenleg tanársegédként is dolgozik a kar alkotmányjogi tanszékén. A jogi szakvizsgát 2016-ban tette le, egy évvel később pedig európai emberi jogi mesterjogászként szerzett LLM-fokozatot. PhD abszolutóriumát szintén az ELTE jogi karán, 2017-ben szerezte meg. Korábban jogi tanácsadóként dolgozott a közigazgatásban, illetve az Eötvös Károly Intézet kutatója volt.  

A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében érdemi vitát indított a közösségi média szabályozásáról, különös tekintettel annak jogi, etikai következményeire, a dezinformáció terjedésére, a radikalizációra, egyszersmind a demokráciára gyakorolt hatásairól.

A vitasorozat keretében készült további cikkek, egyéb tartalmak itt elérhetők.