A Kreml és trolljai csúcsra járatják az áldozathibáztatást

2022-02-28

A modern világban a provokáció nélkül háborút indító államok széleskörű kritikára számíthatnak. Jól tudja ezt a Kreml vezetése is, ami nem tett le arról, hogy Ukrajna megtámadása után is próbálkozzon saját imázsának mosdatásával és Ukrajna agresszorként való beállításával. Ebben Magyarországon segítségükre sietnek kormánypárti influenszerek, szakértők, Kremlpárti alternatív portálok, illetve „mezei” közösségi média felhasználók is.

Kreml: ott sem voltunk, de ha igen, Ukrajna a ludas

Mindenekelőtt tegyük tisztába az ukrajnai helyzetet: Oroszország egyoldalúan támadta meg szomszédját, mert utóbbi Moszkva helyett a Nyugat felé közeledett, az Európai Unióban és a NATO-ban látta prosperitása és nemzetbiztonsága alapját. Ehhez nem kellett a nyugati hatalmaknak beavatkoznia: Ukrajna lakossága azért üldözte el a Janukovics rezsimet, mert utóbbi orosz nyomásra nem írta alá az EU-Ukrajna társulási megállapodást. Az uniós ajánlat elutasítása után a Kreml azonnal 15 milliárd dolláros hitelkeretet ajánlott fel Janukovicsnak, ráadásul az Ukrajnának szállított gáz árát is hajlandóak lettek volna csökkenteni. Janukovics távozása óta az ukrán nép két, egymást követő, az EBESZ választási megfigyelői szerint többnyire szabad és tisztességes választáson mondták el véleményüket arról, ki vezesse országukat. És bár Ukrajna számos demokratikus problémával küzd a mai napig, és időnként szélsőséges elemek is igyekeztek befolyásolni a politikai helyzetet, Kijevben nem „nácik” diktáltak: A szélsőjobboldali blokk a 2019-es parlamenti választásokon 2.15 százalékot tudott gyűjteni. Zelenszkij elnök pedig – akit egyébként az ukrán nacionalisták és a volt elnök, Poroshenko hívei is sokszor kritizáltak azért, hogy túl békülékeny Oroszországgal szemben – zsidó származású. Semmi sem támasztja alá, hogy a Majdan után népírtás zajlott volna Ukrajnában, erről a konfliktust megfigyelő szervek, mint az EBESZ vagy az ENSZ Emberi Jogi Hivatala sem tesz említést. Civil áldozatok természetesen voltak, részben azért, mert – ahogy az EBESZ napi jelentései is felhívták erre a figyelmet – egyik oldal sem tartotta be maradéktalanuk a minszki megállapodásokat. Oroszország viszont, tekintve, hogy senki nem látja szívesen az egyoldalú agressziót a mai világban, megtesz mindent, hogy Ukrajnát náci népírtó államnak állítsa be, ami feljogosította a támadásra.  

A Kremlpárti propaganda Európa-szerte arról igyekszik meggyőzni a lakosságot, hogy a Nyugat, különösen a NATO és az Egyesült Államok, illetve Ukrajna, egész pontosan a már említett állítólagos népírtó náci rezsim felelős az orosz-ukrán konfliktus kiéleződéséért. A meggyőzés természetesen nem a legjobb szó: a Kreml célja sokkal inkább az lehet, hogy elvesse a magvait a gondolatnak, miszerint talán mégsem csak Oroszország a hibás. Ezek az erőfeszítések tovább erősödtek, miután a Kreml egyoldalúan megtámadta Ukrajnát. Nemcsak az RT vagy a Sputnik International, de a magyar Kremlpárti alternatív média hasábjai tele vannak állításokkal, miszerint Oroszország csak a donbasszi embereket védi, egyedül t, ukrán diverzánsok léptek Ukrajna területére, vagy Moszkva meg akarta állítani az Ukrajnában folyó népírtást. Természetesen mindezt egy olyan háborúval, ami messziről elkerüli a civileket. Ez utóbbi különösen szép volna, ha nem lenne már legalább (02.28-i adatok alapján) 102 civil halálos áldozata Oroszország háborújának, és nem lenne tele az internet hiteles, porig rombolt ukrán lakótelepekről készült képekkel.

Kormánypárti munkamegosztás 

A magyar kormánypárti médiában is „felmondta” a Kreml narratíváit bármiféle kritika nélkül a népírtásról több politikai kommentátor és szakértő. Az egyik kormánypárti think tank elemzője azt boncolgatta, hogy amennyiben igazak a felvetések, hogy Ukrajna népírtást követett el és atomfegyvert akar, akkor megkérdőjelezhető az állítás, miszerint egyoldalú háborús lépések történtek. Ugyan ezeken a csatornákon megjelent az a vélekedés is, hogy igazából Washington akarta „leválasztani” Ukrajnát Oroszországról. A kormányoldalon a jelen helyzetben egyre inkább az látszik, hogy létezik egy „központi,” nagyrészt Ukrajna mellett álló narratíva a politikai elit részéről, a tárgyilagos tájékoztatás is jelen van a kormánypárti médiában, míg a Kremlpárti, ukránellenes narratívák közvetítését „kiszervezik” Fidesz körül csoportosuló szakembereknek, véleményvezéreknek – aztán ezek a vélemények, elemzések tűnnek fel a kormányzati irányítású sajtó hasábjain. Ebben a tekintetben tehát a magyar kormánypárt hintapolitikája nem szűnt meg. 

Népirtás, népirtás, harmadszor is népirtás!

A magyarnyelvű Kremlpárti weboldalak nem csak cikkeket közölnek a helyzetről, olykor Facebook-bejegyzésekben is megnyilvánulnak. Az Orosz Hírek arról panaszkodott követőinek, hogy „özönlenek a gyűlölködő oroszellenes üzenetek”, majd ismét megvádolta Ukrajnát a donbasszi népírtásokkal, linkelve egy 2014-es RT videót az ügyről.

Ez a poszt rögtön megragadta a közönség figyelmét. Csütörtök este 21 óra 15 perckor került ki az Orosz Hírek Facebook oldalára, péntek 11 órára pedig már 4200-an osztották meg. Beszédes, hogy a Crowdtangle adatai szerint ez volt az elmúlt 12 hónap leginkább túlteljesítő posztja (az oldal előző két heti átlagához képest) interakciók számában, és interakciók tekintetében a bejegyzés órák alatt az elmúlt év hetedik legnépszerűbb posztja lett ezen a portálon.

A SentiOne segítségével a Political Capital összegyűjtött egy adatbázist az ukrajnai konfliktussal, majd háborúval kapcsolatos Facebook hozzászólásokról is, hogy megnézze, hogy alakult a közbeszéd a témával kapcsolatban. A közel 6,000 kommentet tartalmazó adatbázis egyetlen tucatszám ismétlődő kommentje pedig éppen az Orosz Hírek bejegyzés másolata volt: ez minimális változtatásokkal hetvenegy alkalommal szerepelt a mintában. Adataink alapján 35 felhasználó terjesztette a narratívát, és az éjszakai és hajnali órákban sem állt le a folyamat. A bejegyzés megjelenése után öt perccel már valaki kommentként illesztette be a bejegyzést a TELEX orosz nagykövetség előtti tüntetést bemutató élő videója alá. A „terjesztők” magas száma, illetve az esti-hajlani aktivitás arra utal, hogy főleg lelkes önkéntesek terjesztik az általuk fontosnak vélt üzenetet.

 

Vannak azért potenciális kivételek is, Az egyik vélhetően hamis felhasználó február 24-én 15 perc alatt nyolcszor(!) tette közzé ezt a kommentet a hirado.hu és az Index Facebook oldalain. Neki a személyes oldala teljesen üres, ismerősei nincsenek, a borítóképe a Miami Nemzetközi Repülőtér metróállomása, és az általa követett profilok is érdekes variációt mutatnak: a listán van Orbán Viktor, Puzsér Róbert, a Hír TV Riasztás című oldala, egy jereváni online bolt, illetve egy jereváni és egy sztepanakerti influenszer, akik mindketten női ruhákat árulnak oldalaikon – miközben a mi gyanús felhasználónk profilképe egy férfit ábrázol.

Egy másik gyanús profil egyértelműen hamis profilképet használ, egész pontosan egy stock fotót. Ezt a felhasználót korábban egy az ellenzéki előválasztással kapcsolatban gyűjtött komment-adatbázisunkban is megtaláltuk, annak idején többszázszor másolt be Facebook hozzászólásként egy Márki-Zay Pétert támadó hozzászólást – nála a jelek kormánypárti elköteleződésre utalnak, ahogy arra is, hogy a profil mögött álló személy munkaszerűen űzi a kommentelést.

 

Ő feltűnt egy olyan kommenttel is, amiben elismételte Putyin szavait, miszerint Ukrajnát Lenin hozta létre vagy hogy az USA már „kihordta” az országból a hasznot, majd elkezdte a baloldalt ekézni, amiért katonákat küldene Ukrajnába – ami egybeesik a legfrissebb kormánypárti narratívával is.

 

Az Orosz Hírek bejegyzés kommentekben bemásolt formája bejárta a magyar közösségi média információs terének színét-javát: megjelent a Telexen, a Euronewson, a közmédia oldalán, az Alfahírek, Deák Dániel és Cseh Katalin hivatalos Facebook oldalán is, de még a magyar Forma 1-es szakkomentátor, Wéber Gábor egy posztja alatt is.

Az Orosz Hírek bejegyzésben közzétett RT videót megosztotta a Csorvási Fidesz Szervezet Facebook oldala, illetve több más, kormánypárti szimpatizánsoknak célzott oldal is. A posztot lehozta azóta a Vadhajtások, az Elemi, a Hírextra és a Napi Újság is – melyeket mind „szürkezónás” kormánypárti portálnak tekinthetünk. 

A többi kommentre rátérve először emeljük ki, hogy az orosz-ukrán konfliktus februárban sokáig keveseket érdekelt, február 21-éig nem kúszott 200 felé a napi releváns kommentek száma (kivéve február 15-ét). Február 22-én már 480, 23-án pedig 365 releváns hozzászólást találtunk, 24-én a szám viszont már közel kétezerre rúgott.

 

Az emelkedő kommentszám egyrészt azt jelzi, hogy – nem meglepő módon – a magyar Facebook térben is erős érdeklődést generált a szomszédunkban folyó háború. Ez viszont mind a kialakulóban levő Kremlpárti magyar trollinfrastruktúrát, mind a Kreml megmaradt „lelkes híveit” további dezinformáció-terjesztésre ösztönözheti, amire a magyar internetfelhasználókat fel kell készíteni.

Ez utóbbinak a nyomai már most is látszanak. A legfontosabb magyar közösségi média felületén sokan mondják fel a Kreml által kiszabott házifeladatot. Többen idézték például az ismert konteó-terjesztő, dr. Drábik János Az ukrán dráma című könyvének „címlapoldalát”, miszerint „az EU közös erőfeszítéssel kísérletet tett ukrajna [sic!] kiszakítására az oroszországgal [sic!] fenntartott természetes kapcsolatrendszerből.” Mások azt hangoztatták, nyolc éve nem az oroszok kezdték az ukrajnai konfliktust, Putyin csak befejezi azt. Sokan hozták elő azt, hogy a NATO és Oroszország 1991-ben „írásbeli megállapodást” kötött, miszerint a NATO nem terjeszkedik majd kelet felé – kár, hogy ilyen szerződésnek azóta sincs nyoma, ha ugyanis lenne, az orosz diplomaták nem győznék azt lebegtetni. A Kreml hívei az 1956-os párhuzamokat sem fogadták szívesen: szerintük akkor sem lett volt joga beavatkozni a Nyugatnak, mert „volt egy háború utáni megállapodást”, csak a „szabad európa [sic!] rádió uszított”, sokan meg „felültek neki”. Olyan érvelést is olvashatunk, miszerint Ukrajnában nem háború folyik, hanem „büntető expedíció” az ukrán sovinizmus ellen, amit „putyin [sic!] orosz elnök honfitársai védelmében rendelt el.”

Egyszóval: a Kreml áldozathibáztató narratíváját széles körben igyekeznek terjeszteni Moszkva fanatikus hívei, ezek között pedig szerepel néhány olyan profil is, melyek kapcsán élnénk a gyanúperrel, hogy nem organikus módon terjesztik a leggyakoribb Putyinmosdató narratívákat, ezáltal igyekeznek a Kremlnek kedvezőbb irányba terelni a beszélgetést. Emellett pedig – ahogy már korábban is utaltunk rá – megjelentek a magyar kormánypártok narratívái is, amiben azt hirdetik, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, de a baloldal belesodorná az ügybe hazánkban. Volt néhány olyan (gyanús) felhasználó, aki egy nemrég kiküldött kormányzati tájékoztató e-mailből másolt sorokat kommentelt be Facebook-bejegyzések alá, de odaírták azt is, kitől származik az üzenet. 

 

Fontos azonban kiemelni, hogy ez a párbeszéd a magyar közösségi médiában egyáltalán nem egyoldalú. Legalább annyi, ha nem több Kreml-kritikus komment születik, mint ahány Kremllel szimpatizáló, pedig a Political Capital tapasztalatai alapján a Facebook kommentszekciójában szinte mindig „túlerőben” vannak a Moszkvabarát hozzászólások.

Összességében három fontos trendet látunk kibontakozni. Az szinte bizonyos, hogy kialakult Magyarországon egy Kremlpárti trollinfrastruktúra, amiben mind hamis profilok, mind lelkes rajongók részt vesznek. Véleményünk szerint ez igenis nevezhető trollinfrastruktúrának: hiába vannak többségben a valós profilok, ha azok nem saját véleményüket közvetítik, csak orosz narratívákat másolnak be a kommentszekcióba – esetenként pedig tucatszámra publikálják teljesen ugyan azt a szöveget.

A kormánypártok hivatalos kommunikációja vélhetően továbbra is Ukrajna mellett áll majd. Egy kormánypárti “influenszer” dühöngött is egy sort, hogy nem érdekli, mi lesz az ukránokkal, inkább az a baj, hogy „most valószínűleg hosszú időre megszűnik a lehetősége a mi különutas, Nyugat-Európával szemben nem önsorsrontó politikánknak.” Az Ukrajnát támogató hivatalos vonal mellett azonban a Fideszhez köthető szakértők, influenszerek szavain keresztül beszivárog majd továbbra is a Kremlpárti narratívák tömege a kormánypárti médiába. Emellett pedig, amennyiben attól választási hasznot remél a Fidesz, a kormánypárthoz húzó inautentikus profilok hozzászólásokban is terjeszteni fogják a Kremlnek kedves szavakat.

Ismét érdemes kiemleni, hogy az oroszbarát dezinformáció csak erősödni fog mind a hagyomános és alternatív médiában, mind a közösségi média felületein. Erre fel kell készíteni a magyar lakosságot, ami lehetetlen kihívás kormányzati akarat hiányában.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384