5 pontban az oktatásügyi tiltakozásokról

1. A központosító oktatáspolitika kudarca. A tanár- és diáktüntetések kapcsán főként a pedagógusbérek kérdéséről esik szó a közbeszédben. Ezt hangsúlyozza a kormányzati kommunikáció is. Csakhogy nem pusztán a fizetésekről van szó, a tiltakozások hátterében a központosító oktatáspolitika évtizedes kudarca áll.

 

2. Négy Fidesz-kormány – három tiltakozási hullám az oktatás miatt. A centralizáció elleni első nagyobb tiltakozási hullám 2012-ben indult, amelynek során a felsőoktatás átalakítása, a tandíj és a központilag meghatározott keretszámok drasztikus csökkentése miatt demonstráltak a diákok. Ezt követte a 2016 elejétől felerősödött tanári tiltakozások hulláma, amely a közoktatás centralizációja és kifejezetten a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) ellen irányult. A jelenlegi tiltakozások közvetlen előzménye pedig a 2021 végén indult polgári engedetlenségi mozgalom, amelynek idén ősztől az adott nagyobb lendületet, hogy a központi oktatásirányítást végző tankerületek fenyegető leveleket küldtek tanároknak, sőt a munkaerőhiány ellenére tanárokat bocsátottak el.

 

3. Diákok, tanárok és szülök együtt tiltakoznak. A mostani tiltakozásokban új elem, hogy a diákok és a tanárok mellett a szülők is sok helyen bekapcsolódtak a demonstrációkba. Ennek vélhetően az az oka, hogy a pedagógushiány miatt kezd nagyon érezhetővé válni a centralizált iskolák működőképességének romlása. Sok iskolában tapasztalják a szülők, hogy nincsenek szaktanárok, órák maradnak el, leromlott az infrastruktúra, a szülőknek magánórákat kell fizetniük, illetve saját zsebből kell beszállniuk az iskolák fenntartásába, ami elvben egy közszolgáltatás.

 

4. A kormány megbélyegez és nem enged a központosításból. A kormányzati hozzáállás az elmúlt évtizedben szinte semmit sem változott: az oktatásügyi problémák kezelése helyett igyekeznek megbélyegezni a tiltakozókat és egymás ellen fordítani az érintett társadalmi csoportokat, például a szülőket és a tanárokat. A kormánypárt részéről már 2012-ben is „külföldről támogatott” hallgatói szervezetekről beszéltek, 2016-ban baloldalinak, ellenzéki érdekek kiszolgálónak titulálták a tiltakozó tanárokat, ahogy most is. A tényleges problémák megoldására nincs törekvés a kormány részéről. A KLIK-et ugyan kénytelen volt megszüntetni, de 2017. január 1. után létrejött a Klebelsberg Központ, amely középirányító szervként az átalakított tankerületi központokat felügyelte, azaz a kormány nem mondott le a központosításról.

 

5. Működik a nyomásgyakorlás, a tiltakozások eszkalációja azonban kérdéses. Bár a tankerületekre sikerült nyomást gyakorolni, az elbocsátások leálltak, a fő követelések kikényszerítése viszont kérdéses, mivel a tiltakozás elsősorban a nagyvárosi, középvárosi iskolákra korlátozódik, az áttöréshez pedig erősebb szakszervezetre sokkal jelentősebb méretű országos munkabeszüntetésre lenne szükség. Egyfajta eredmény az is, hogy a kormány egy éve nem képes megállítani a tiltakozásokat, és a korábban közölt 2028 helyett már 2026-ban emelhetik a pedagógusbéreket. A kormány ugyanis az uniós pénzek lehívása érdekében vállalta az Európai Bizottság felé, hogy előrehozza a pedagógusbér-emelések ütemét eredeti terveihez képest. Erre a döntésre minden bizonnyal az is ösztönözte a kormányt, hogy a tanárok, a diákok és a szülők erősödő tiltakozása egyre inkább politikai kockázatot jelent.