2017 külpolitikai kihívásai
Ahogy az előző két évben, úgy várhatóan 2017-ben is erősen meghatározzák majd a hazai politikát a nemzetközi trendek. Az Orbán-rezsimet az elmúlt időszakban nem elsősorban magyarországi történések, hanem sokkal inkább világpolitikai események és folyamatok erősítették. Az alábbiakban néhány, ebből a szempontból is fontos külpolitikai kérdést tekintünk át.
Folytatódik-e a „populista internacionálé” előretörése?
2016 a jobboldali populizmus éve volt. Áprilisban a hollandiai referendumon nagy arányban utasították el az Ukrajna és az Európai Unió közti társulási szerződést. Nagy-Britanniában kis többséggel ugyan, de az EU-ellenes kilépéspártiak győztek a júniusi Brexit-népszavazáson. A folyamatot Donald Trump amerikai elnökké választása, majd az olasz alkotmányos referendum, s azáltal Matteo Renzi olasz kormányfő bukása tetőzte be.
A hangosan nemzetieskedő jobboldali populista újhullám furcsamód egyre inkább nemzetközivé lesz. Képviselői (pl. Trump, Le Pen, Orbán, stb.) hasonló ideológiát és politikai eszközöket használnak, előszeretettel hivatkoznak egymásra, ráadásul többségük mögött Putyin Oroszországa áll. Nem véletlenül nevezte el ezt a kört Anne Applebaum találóan „populista internacionálénak”.
2017-ben kiderül, hogy Európában folytatódik-e az ebbe a körbe sorolható politikai szereplők erősödése. A jelenleg látható közvélemény-kutatási adatok alapján: igen. Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Frontja, Ausztriában az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a legnépszerűbb párt, míg a holland Szabadságpártot vezető Geert Wilders népszerűsége a szocialista kormányfő, Mark Rutte-ével vetekszik. Csehországban pillanatnyilag a populista pénzügyminiszter és médiamágnás, az ANP pártot vezető Andrej Babis a legesélyesebb a jövőre esedékes cseh parlamenti választások megnyerésére.
Németországban az iszlamista merénylő december 19-én történt berlini támadása a mainstream centrumpártok további jobbratolódását vetíti előre a menekültügy kezelésével kapcsolatban. A 16 százalékon álló Alternatíva Németországért (AFD) be fog kerülni a Bundestagba, a kormány pedig várhatóan további menekültpolitikai szigorító intézkedéseket hoz majd. Ugyancsak ezt vetítette előre, hogy a kancellári posztért negyedszer induló Angela Merkel a berlini támadást megelőzően először beszélt nyíltan a burka betiltásáról.
Mi lesz az Európai Unióval és a NATO-val?
A „populista internacionálé” erősödése az Orbán-rezsimnek is kedvezne. Ahogyan Orbán Viktor kezére játszana a menekültválság és a migráció kezelésére vonatkozó uniós döntések további elhúzódása is. Habár az uniós állam- és kormányfők a december 16-i uniós csúcson megerősítették elkötelezettségüket az EU-török migrációs megállapodás végrehajtása mellett, az egyre kiszámíthatatlanabb török belpolitikai folyamatok miatt az egyezség stabilitása folyamatosan megkérdőjeleződik. Ráadásul még mindig nem került pont az uniós menekültügyi politika reformjáról szóló vitára, így a következő, máltai elnökségen a sor, hogy tető alá hozzon egy konszenzust élvező megállapodást – mégpedig úgy, hogy közben várhatóan át fog alakulni az EU teljes vezetése.
A következő fél évben megtárgyalásra kerülő bizottsági javaslat tartalmazná a menekültek automatikus elosztását nagy migrációs nyomás esetén, vagyis az elhúzódó vita lehetőséget biztosít a magyar miniszterelnöknek a migráció-ellenes politika napirenden tartására. Igaz, a berlini merénylet után minden eddiginél kevesebb esély látszik egy bármilyen kötelező elosztáson alapuló mechanizmus elfogadására.
Ugyanakkor a Brexit árnyékában az EU-ban megkezdődött azoknak a területeknek a beazonosítása is, amelyek segítségével hatékonyabbá lehetne tenni az unió működését. Az egyik ilyen terület a védelmi és hadiipari együttműködés elmélyítése. Noha Donald Trump kampányüzeneteivel ellentétben nem valószínű, hogy az Egyesült Államok rövidtávon kihátrálna a NATO védelmi garanciái mögül, de feltehetően csak akkor és ott avatkozna be katonailag, ahol közvetlen érdeke diktálja. A december 15-én rendezett uniós csúcson így a tagállamok zöld utat adtak annak az önálló európai cselekvőképességet előirányozó koncepciónak, amely a NATO-tól független parancsnoki és tervezői struktúrát célozza meg. Ez lehetővé tenné, hogy a tagállamok egy csoportja mások részvételen nélkül szorosabb védelmi együttműködést alakítson ki. Másoldalról viszont mindez összhangban lenne a NATO gyengítését célzó orosz erőfeszítésekkel is.
Mit üzen Amerika és Oroszország?
Orbán Viktor saját rendszerének fenntarthatóságát remélheti attól is, hogy Trump külpolitikája várhatóan tovább gyengíti majd az euroatlanti szövetségi rendszert. Ráadásul Orbán a mainstream nyugati politikai elit visszaszorulásában érdekelt, és a tengerentúlon történtekben saját politikájának igazolását látja és láttatja. Értelmezésében Trump megválasztása mögött nagy szellemi átalakulás húzódik meg.
Éppen ezért a magyar kormányfő szerint 180 fokos fordulat jön a demokrata adminisztráció alatt kifejezetten feszültté vált magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokban. Bár, hogy ez mit jelent majd pontosan az eddig legkiszámíthatatlanabb amerikai elnök tényleges lépéseit illetően, az egyelőre megjósolhatatlan. Trump kampányában egymásnak részben ellentmondó üzeneteket küldött az Orbán által is favorizált izolacionista, demokráciaexportot elvető amerikai külpolitika és az ISIS-szel kapcsolatos kemény beavatkozás egyidejű propagálásával.
Magyarország szerepét Washingtonban hagyományosan eleve a térség részeként értékelik, és amennyiben jobban elmérgesedne az USA és Oroszország közötti viszony, úgy Magyarország alulfizető NATO-tagállamként és Oroszország egyik legfontosabb régiós szövetségeseként még az eddiginél is erősebben sodródhat Kelet felé.
Ezt mutatja, hogy 2017 februárjában ismét Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin. Orbán Viktor így két éven belül már háromszor találkozik az orosz elnökkel, ami példátlan az európai vezetők részéről. A részleteiben továbbra is titkolt paksi beruházás orosz hitelből történő finanszírozásán túl Magyarország Oroszországtól való politikai függését jelzi többek között is, hogy a magyar kormány nem vonta kérdőre az orosz nagykövetet a bőnyi rendőrgyilkosságért felelős szélsőjobboldali szervezet orosz kapcsolatainak ügyében.
V4: megmarad-e a 2+2 felállás?
Az uniós menekültkvóta elleni küzdelem 2015-ben egységbe kovácsolta ugyan a Visegrádi országokat, de 2016-ban több repedés is megjelent a regionális együttműködés falain. A leginkább euroszkeptikus álláspontot képviselő Orbán Viktor és a lengyel Jog és Igazságosság kormánypártot vezető Jaroslaw Kaczynski meghirdette az EU-n belüli „kulturális ellenforradalmat”. Ez utóbbit nagyjából úgy lehet értelmezni, mint a fehér, keresztény alapokon nyugvó, a liberális demokrácia jogegyenlőségén alapuló értékeit sutba vágó szuverén nemzetállamok Európájának az előirányozását. A 2016 második félévében az EU-elnökséget vezető Szlovákia, illetve Csehország azonban ezidáig nem akaródzott felsorakozni a magyar-lengyel tandem által meghirdetett, keményvonalas euroszkeptikus forradalom mögé, és jelenleg a V4-ek legfőképpen a 2+2 felállással jellemezhető.
Az EU Brexit utáni jövőjéről egyelőre ugyancsak eltérő elképzeléseik vannak: Orbán és Kaczynski ugyanis az uniós alapszerződés módosításával irányozna elő mélyebb intézményi reformokat a Bizottság hatásköreinek visszavágásával, Fico és Bohuslav Sobotka azonban nem szorgalmazták nyíltan ugyanezt. Okkal aggaszthatja a szlovák és a cseh vezetést, hogy Orbán Viktor egyre inkább személyes hatalmi ambícióinak játéktereként értelmezi a visegrádi együttműködést a Brüsszellel szembeni szabadságharc jegyében. A miniszterelnök célja, hogy az Európai Unióban az EU-szkeptikus irányvonal egyik vezetője legyen. Szlovákia az eurozóna tagjaként eleve mélyebben integrálódott az unióba, a csehek pedig hagyományosan a legkiegyensúlyozottabb viszonyt ápolják az EU jelenlegi irányvonalát leginkább meghatározó Berlinnel. Pozsonyt és Prágát ugyancsak aggasztják a magyar és lengyel vezetés antidemokratikus, a demokrácia beszűkítését célzó intézkedései, amely a december 16-án kirobbant lengyel belpolitikai válság tovább fokozhat. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a szlovák elnökség végével Robert Fico retorikája keményedni fog, a jövőre esedékes csehországi választások, előreláthatólag Andrej Babis pénzügyminiszter megválasztása után jóval populistább irányba mozdul a V4-együttműködés dinamikája.
