„Nem jó, de nem is tragikus"

„Nem jó, de nem is tragikus" – magyar szempontból leginkább ezzel a Csernobil című sorozatból jól ismert mondattal jellemezhetnénk az Európai Unió és az Orbán-kormány között hétfőn este létrejött megállapodást. Rövid elemzés 6 pontban.

1. A legrosszabbat sikerült elkerülnie az Orbán-kormánynak. Ha ugyanis nincs megállapodás, a helyreállítási tervet pedig nem hagyják jóvá az EU részéről december 31-ig, akkor az uniós források jelentős része (az 5,8 milliárd eurós helyreállítási alap mintegy 80 százaléka) végleg elveszett volna, a forrásvesztés pedig kihatással lett volna az egyébként is gyengélkedő forint árfolyamára és végső soron az ország finanszírozhatóságára. Ez Magyarországon senkinek sem lett volna érdeke, még azoknak sem, akik szerint az EU-nak nem szabadna tovább finanszíroznia az Orbán-rezsimet.
2. A megállapodás lényegében egy ponton hozott változást az előző hetekben megismertekhez képest: a kohéziós forrásoknak nem 65, hanem „csak” 55 százalékát fagyasztják be, azaz a mintegy 7,5 milliárd eurós felfüggesztést 6,3 milliárd euróra csökkentik. Az Orbán-kormány legfeljebb ezt, és a forrásvesztés elkerülését tudja sikerként felmutatni, aminek méretét nagyjából jól ki is fejezi a miniszterelnöktől szokatlan visszafogottsággal megfogalmazott „szép eredmény” kifejezés.
3. Ami nem változott, hogy a helyreállítási forrásokhoz és a befagyasztott kohéziós pénzekhez továbbra is csak akkor férhet hozzá ténylegesen a magyar kormány, ha teljesíti az EU által előírt feltételeket. Az uniós pénzek elvesztésének veszélye tehát a következő hónapokban is ott lebeg majd a kormány feje felett, a Bizottság monitorozni fogja a feltételek teljesítését, így folyamatosan nyomást gyakorolhat az Orbán-kormányra. A jelenlegi gazdasági válságban ez a késedelem nagy veszteség Magyarország számára, miközben a helyreállítási forrásokat sok tagállamban már rég használják.
4. Az, hogy az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási csomag és globális minimumadó ügyében szintén megállapodás született, a magyar vétópolitika kifulladását jelzi. Bár utóbbi kérdésben ért el némi engedményt az Orbán-kormány, az ukrán támogatás ügyében végül olyan verzióban állapodtak meg (az EU már felvett hitelt fordít erre a célra) , amit a magyar kormány korábban még ellenzett.
5. A megállapodásról szóló politikai diskurzust tekintve jelenleg értelmetlen az Orbán-rezsim politikai győzelméről vagy vereségéről beszélni. A magyar kormány ezen a téren győzelemre már rég nem játszhat, legfeljebb kármentésre törekedhet, az Európai Bizottságnak pedig sosem volt célja megfosztani Magyarországot az uniós forrásoktól, számukra a feltételek teljesítése fontos. A konfliktus pedig az Orbán-kormány és a Bizottság között nem fog feloldódni, ahogy a kormány EU-ellenes retorikája és pénzügyi nehézségei sem fognak megszűnni, és továbbra is a szankciókat és „Brüsszelt” okolják majd a gazdasági problémákért. Kérdés azonban, mi lesz a kormány stratégiája az EU-val szemben: hol van az a fal, ameddig a kormány el akar menni a bizottsági (és tanácsi) feltételek teljesítésében, ha belátja, hogy a látszatintézkedések nem elegendőek. A hatalmi ágak és a közbeszéd feletti kontroll ugyanis – ahogy a rendszerszintű korrupció is – a rezsim alapját képezik.
6. Az idáig vezető út és a megállapodás maga is jelzi a magyar kormány elidegenedését saját szövetségi rendszerén és az európai fősodron belül, és Orbán Viktor befolyásépítési stratégiájának eddigi sikertelenségét. Sem a lengyel, sem az olasz kormány nem vétózta meg a megállapodást, amelyet a soros elnökséget betöltő, elvileg V4-partner cseh kormány hozott tető alá. Az Orbán-kormány elszigetelődésének legutóbbi és talán legfontosabb állomása az orosz-ukrán háborúban elfoglalt álláspontja volt, amely az elmúlt években kiépített kapcsolatokat is megrendítette (lásd például a lengyel-magyar viszony alakulását vagy a V4 állapotát).