Politikai polarizáció az USA-ban: fentről jövő politikai “termék”, vagy a társadalmi folyamatok eredménye? Thomas Carothers volt a vendégünk
Az Egyesült Államokban a politikai kampányok már szórakoztatóipari funkciót is betöltenek – erről is beszélt Thomas Carothers, a politikai polarizáció elismert nemzetközi kutatója a Political Capital áprilisi zártkörű beszélgetésén.
Az esemény során Krekó Péter, a Political Capital igazgatója kérdezte Carotherst az amerikai belpolitikáról, a transzatlanti kapcsolatok jelenlegi állapotáról, illetve az amerikai belpolitikai folyamatok külpolitikára gyakorolt esetleges hatásairól.
Carothers kiemelte, a politikai polarizáció egyre meghatározóbb jelenséggé vált az amerikai közéletben és általában is azt érezhetjük, felerősödött a jelenléte. Azonban sok esetben a tényleges okok, valamint a történeti kontextus jóval összetettebb, mint ahogy azt a jelenség népszerű magyarázataiból gondolnánk.
A felvezető kérdések kapcsán Carothers először az amerikai választásokkal kapcsolatos feltevéseit vázolta. Eszerint Biden várhatóan újraindul az elnöki pozícióért, nem valószínű, hogy lenne érdemi demokrata párti kihívója. A Republikánus Párt részéről várhatóan Trump szerzi majd meg az elnökjelölti posztot, bár esetében vannak párton belüli kihívók. Ugyan a párt központi vezetéséből sokan, illetve a legnagyobb donorok közül is többen attól tartanak, Trump megosztó személyisége rontja a republikánusok esélyeit a 2024-es választáson, a korábbi elnök tömegtámogatottsága a szavazókon belül olyan erős, hogy a párt intézményi vezetése nem tehet ellene semmit. Az Egyesült Államok politikai rendszerében ugyanis a két nagy párt intézményi keretrendszere egy meglehetősen decentralizált jelleget mutat, a pártok vezetésének leginkább csak a jelöltállítási és előválasztási folyamatokban van szerepük, ezt leszámítva nem jelentenek komoly politikai tényezőt.
Ahogy pártján belül Trump indulásának is vannak kétkedői, úgy Biden esetében is, az életkorát például sokan hozzák fel érvéként indulása ellen. Eddigi ismereteink és a jelek szerint ezt az elnöki adminisztrációban nem tartják hátráltató tényezőnek. A korábbi elnökök kapcsán Reagan esetében fordult elő, hogy szellemi kapacitásai előrehaladott kora miatt korlátozottá váltak, és ezt kormányzati szinten is problémaként azonosították.
Áttérve a politikai polarizációval kapcsolatos kérdésekre a szakértő elmondta, hogy a jelenség kiváltó okaként két meghatározó hipotézis él a köztudatban. Az első, népszerűbb magyarázat szerint a politikai polarizáció az Egyesült Államokban Obama elnöksége alatt vált meghatározóvá, egyrészt az elnök személyére, másrészt politikai tevékenységére válaszreakcióként “megszülve” a Tea Party frakcióját a Republikánus Pártnak, amely később a meogsztó, populista és sokszor obstruktív politika élharcosává vált az amerikai jobboldalon.
Egy másik magyarázat egészen a polgárháborúig visszanyúló megosztottságot hozza fel. Azt állítja, a konfliktust lezáró történelmi feszültségek és az 1930-as évek megoldatlan problémái újra előjöttek, a 20. század végén egyszerűen ismét teret kaptak, és a jelenlegi megosztottságot eredményezték. Eszerint a magyarázat szerint három fő tényező mentén megosztott az amerikai társadalom, a szövetségi/állami hatáskörök, a vallási kérdések és a faji, etnikai identitásból fakadó problémák mentén.
Carothers kiemelte, hogy a polarizáció jelentős veszélyt jelent a demokráciára, mivel esetleges következménye lehet a rosszul működő és leépülő kormányzati intézmények és a társadalmi-kulturális életre. Ám ahhoz, hogy érezhető ldemokrácia leépítő hatása legyen, olyan erővel kéne bírnia, amely megbénítja a demokratikus működés fontos intézményi kereteit, a választási rendszert, a jogrendet és a szabad médiát, ezek azonban a jelenleg is heves polarizáció mellett is képesek funkcionálni, így az előadó értelmezésében egyelőre nem mondhatjuk, hogy a polarizáció a mostani szintjén veszélyt jelentene az amerikai demokráciára.
A polarizáció alááshatja a koherens külpolitikai stratégia kidolgozására irányuló erőfeszítéseket is, erre Carothers szerint számos korábbi példát láthattunk, mint mondjuk a vietnami háború társadalmi reflexiói politikai elköteleződés mentén. Az amerikai külpolitika legfontosabb orientációit általában nem veszélyezteti a polarizáció, rendszerint inkább arról van szó, hogy az asszertivitással kapcsolatban más megközelítést preferálnak az egyes oldalak, a republikánus tábort inkább “héják”, a demokrata oldalt inkább “galambok” alkotják.
Ebből a szempontból azonban Trump korábbi elnöki ciklusa újszerű megközelítést jelentett, ő ugyanis megkérdőjelezte az addigi szövetségeket és kötelezettségvállalásokat, és a problémás helyzetekből való kilépés mellett érvelt. Ezzel nem a klasszikus héják-galambok logika mentén foglalt állást, hanem az amerikai külpolitika izolacionalista irányba történő elmozdítását hozta. A GOP bázisán belül is erősödtek az izolacionista tendenciák, ami tovább bonyolítja a külpolitikai döntéshozatalt.
A Biden-kormányzat - némileg a korábbi Trump-adminisztrációkra egyfajta reakcióként – megpróbálta a demokratikus értékeket külpolitikai napirendjének előterébe helyezni. Az elnök retorikailag elkötelezte magát a demokrácia és az emberi jogok mellett, a kormányzat külpolitikai megközelítésében pedig visszatért a "normális" kerékvágásba. Emellett az elnök demokrácia-csúcstalálkozóját a kormányzat prioritásainak jelentős jeleként lehet értékelni.
Bár az USA részéről láthattunk diplomáciai jelzéseket bizonyos szövetséges országok irányába is, mint Magyarország vagy Törökország, Carothers szerint azonban nem valószínű, hogy további szankciókat vagy egyéb intézkedéseket foganatosítanak a magyar kormány ellen. Az Egyesült Államok külpolitikájában, rendszer szinten – egyes elnöki adminisztrációk sajátosságain felülemelkedve – alapvetően saját hosszú távú nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekeit érvényesíti. Ez jelenleg a transzatlanti szövetségi rendszer megerősítését jelenti, ennek fényében érdemes értelmezni a magyar-amerikai viszonyrendszer aktualitásait is, nem elsősorban egyes amerikai kormányzatok aktuális magyar kormányokhoz való viszonyrendszere alapján.
Thomas Carothers
Thomas Carothers a Carnegie Endowment for International Peace vezető kutatója, az intézmény Demokrácia, Konfliktus és Kormányzás Program egyik vezetője. Nemzetközileg elismert szakértője a politikai polarizációnak, valamint az Egyesült Államok külpolitikájának, különös tekintettel a demokratikus értékek támogatására vonatkozó kezdeményezéseknek. Carothers a demokrácia összehasonlító kutatás, a jogállamiság, a kormányzás és a civil társadalom területén is vezető szaktekintélynek számít. A világ számos pontján foglalkozott demokratikus intézményi környezetek fejlesztésével kapcsolatos projektekkel, valamint demokratikus folyamatokkal összefüggő terepkutatással. Carothers számos népszerű könyv és szakcikk szerzője, legutóbb megjelent társszerzős kötete a Democracies Divided: The Global Challenge of Political Polarization. Széles körű oktatói tapasztalattal is rendelkezik, többek között a Közép Európai Egyetemen, az Oxfordi Egyetemen és a Johns Hopkins egyetem School of Advanced International Studies intézeténél. Az Carnegie Endowmenthez való csatlakozása előtt Carothers nemzetközi és pénzügyi jogászként praktizált az Arnold & Porter ügyvédi irodában, majd tanácsadóként dolgozott az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumában.
