Most épp a spanyol választástól várja Orbán az európai trendfordulót

A vasárnapi spanyolországi előrehozott választáson jobboldali előretörés várható, aminek eredményeképp az Orbán Viktorral szimpatizáló Vox akár kormányzó pozícióba is kerülhet. Bár a magyar kormány ezt bizonyosan korszakváltásként igyekszik majd tálalni, nem valószínű, hogy a Vox felértékelődése bármit is lazítana az Orbán-rendszer nemzetközi elszigeteltségén.

A béke szigete – a fronttól 3 ezer kilométerre nem téma a háború

Kelet-Közép-Európából nézve furcsának tűnhet, de az orosz-ukrán háború alig tűnt fel a spanyol választási kampányban. Beszédes, hogy a Fideszhez a spanyolországi pártok közül legközelebb álló, jobboldali, populista párt, a Vox 170 oldalas kampányprogramjában egyszer sem említik a háborút, és a kampányban sem igazán emlegették. A Vox bár olyan hagyományos Kreml-barát és szélsőjobboldali narratívákat hangoztat, mint az euroszkepticizmus, a globális elitek hatalma vagy a genderideológia, a háború kapcsán – az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni pártjához hasonlóan – Ukrajna- és NATO-párti álláspontot foglal el.

Magyarországról nézve furcsa, de még a gazdasági témák is csak elvétve jelennek meg a kampányban. A spanyol baloldal népszerűségvesztése megérne egy külön elemzést, mivel a baloldali kormánykoalíció – különösen a Podemos – úgy veszítette el a májusi helyhatósági választásokat, hogy közben a gazdaság kifejezetten jó állapotban van. A makrogazdasági mutatók egészen tetszetősek, a munkanélküliségi mutatók a 2008-as válság óta nem voltak ilyen alacsonyak, a Covid okozta válságon is sikerült túllendülni. A jobboldali ellenzéki igyekszik ugyan kampánytémává tenni az inflációt és a megélhetést, de nehezen találnak fogást ezeken a hagyományosan baloldali témákon. Ha sem a háború, sem a gazdaság nem téma, akkor mégis miről szól a kampány?

Az elmúlt két évtizedben és különösen az utóbbi években a spanyol kormányok számos progresszív reformot hoztak a szexuális kisebbségek jogegyenlőségével, a nemek közötti esélyegyenlőséggel és a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatban. Ezek a szimbolikus intézkedések a spanyol jobboldalból a magyarországihoz hasonló kultúrharcos reakciót váltottak ki, genderellenes kampányuk pedig annak ellenére látszik sikeresnek, hogy korábban ezekben a kérdésekben társadalmi konszenzus mutatkozott. A Vox eltörölné a baloldali kormány által hozott legfontosabb törvények zömét, köztük a spanyol társadalom egyenlőségéért, a gender-alapú erőszak büntethetőségéért hozott törvényeket, szűkítené az abortusz lehetőségét, valamint csorbítaná a szexuális kisebbségek jogait.

Mindez részben már meg is kezdődött azokban a régiókban és városokban, ahol a Néppárt (Partido Popular, PP) és a Vox együtt kezdtek kormányozni a májusi helyhatósági választásokat követően. Valenciában két jobboldali párt megegyezett, hogy betiltsák a gender-alapú erőszak és LMBTQ+ jogok említését is. Burgosban, Toledoban, Orihuelaban és Valladolidban eltávolították a tartományi fővárosokban megszüntették az egyenlőségért felelős tanácsot. Náquera és Torrijos városában a PP és a Vox képviselői betiltották a szivárványos zászlót. Alberto Núñez Feijóo PP-vezér pedig bejelentette, ha megnyerik a választást, felszámolja az Egyenlőségi Minisztériumot.

A Vox másik fontos témája az állam centralizálása és a függetlenségi mozgalmak elnyomása. A spanyol alkotmányos berendezkedés az ország 1975 óta zajló demokratizálódása óta a decentralizációra épül, amit sokáig többé-kevésbé konszenzus övezett. Ezt kezdte ki a 2012-es euróválság, majd a katalán függetlenségi mozgalom, hogy aztán ez elhozza a többek között rendpárti üzenetekkel és az állam centralizációjának igényével kampányoló Vox felemelkedését is.

A harmadik kampánytéma a migráció, amit Spanyolországban is igyekeznek összekapcsolni a bűnözéssel. A Vox szóvívője, Jorge Buxadé például az adatokat manipulálva igyekezett eltúlozni a bevándorlók jelentette közbiztonsági kockázatokat. Az „illegális bevándorlás” megállítása érdekében a Vox lezárná a marokkói határt, és csak keresztény, illetve latin-amerikai származású bevándorlókat engedne be.

A kampány során ugyan Magyarország vagy az Orbán-kormány közvetlenül nem jelent meg, de a Vox néhány üzenete és ötlete kapcsán erős az áthallás a Fidesz témáival, főleg, ami a demográfiát és a „genderkérdést” illeti. A Vox politikusai szívesen lemásolnák a magyar kormány családpolitikai intézkedéseit, a szívhangtörvényt, a keresztényüldözés elleni fellépést, sőt, az uniós joggal szemben a nemzeti alkotmány felsőbbrendűségét hangoztatják.

A Vox különösen a fiatal, középosztálybeli, de alacsonyan képzett férfiak körében népszerű, és leginkább a PP korábbi szavazóiból, valamint a korábban passzívak köréből kerülnek ki. A nemek közötti egyenlőség kapcsán felvett pozíciója után nem meglepő módon a Vox az egyetlen olyan spanyol párt, amelynek támogatói között óriásiak a nemi eltérések: a Vox támogatóinak kétharmada férfi.

A legfontosabb kérdés: mekkorát nyer a jobboldal?

A 350 fős spanyol parlamentben 176 főre van szükség az abszolút többséghez, a kormányalakításhoz azonban az is elégséges, ha a képviselők többsége nem szavaz a kormányalakítás ellen. Hogy állnak most a fontosabb parlamenti pártok?

1. Az Alberto Núñez Feijóo vezette jobbközép Néppárt (Partido Popular, PP) a közvélemény-kutatások szerint vezet, a választások előtt egy héttel 32-35 százalék közé mérték, amivel 130-150 képviselői helyet nyerhet (jelenleg 89 képviselője ül a parlamentben).
2. A Pedro Sánchez kormányfő által vezetett balközép szocialistákat (Partido Socialista Obrero Español, PSOE) 28 százalékra mérik, ami szinte bizonyosan nem elegendő 120 mandátumuk megtartásához, inkább a 100-110-es számukra a realitás.
3. A populista baloldali Podemost felváltó Sumar párttömörülés, Yolanda Díaz munkaügyi miniszter vezetésével 12-14 százalékon áll, ami 30-38 képviselői helyre lehet elegendő. Érdemben tehát ez nem változtat a Podemos jelenlegi 35 mandátumos súlyán.
4. A Santiago Abascal vezette populista radikális jobboldali Vox 11-14 százalék körüli eredményével 26-43 képviselőre számíthat a jelenlegi 52 helyett.

Ennél frissebb kutatási adatok már nem lesznek, mivel július 17-ével életbe lépett a közvélemény-kutatások publikálási moratóriuma.

A fő kérdés az, hogy mekkorát nyer a részben a Vox kárára megerősödött PP, illetve, hogy képes lesz-e kormányt alakítani. Abszolút többsége ugyanis szinte biztosan nem lesz, a 2012 óta fragmentálódott spanyol pártrendszer és a Vox megjelenése miatt.

Mivel a polarizáció miatt a bal- és jobboldali tömbök között alig van átjárás, a mérsékelt(ebb) jobboldali PP és a jóval radikálisabb Vox ugyanazért a választói csoportért van versenyben. A Vox bár kevesebb mandátumra számíthat, akár a mérleg nyelvének pozíciójába is kerülhet, így most először döntő befolyása lehet a spanyol politika irányára. A PP-vezér Feijóo igyekszik azzal nyugtatni a centrista szavazókat, hogy bárhogy is lesz, nem a Vox fog diktálni – de közben a szélsőjobboldali narratívákat és témákat igyekszik átvenni.

Mik a választás lehetséges kimenetelei?

1. A Néppárt 150-nél több képviselőt szerez a 350 fős parlamentben, és kisebbségi kormányt alakít a Vox külső támogatásával. Ebben az esetben a PP nem lenne kénytelen bevenni a kormányba a Vox-ot, de néhány kérdésben egyeztetnie kell majd.
2. A Néppárt 130-140 képviselőt szerez, és kénytelen a Voxszal együtt koalíciós kormányt alakítani.
3. Sem a jobb-, sem a baloldali tömb nem képes többséget szerezni, és egyik fél sem tudja maga mögé állítani a regionális pártokat, ami egy újabb választást vetít előre a tél folyamán.
4. Ha mégse sikerül a Néppártnak nagyot nyernie, akkor az is elképzelhető, hogy ismét egy baloldali, kisebbségi kormány alakul, a regionális pártok parlamenti támogatásával.

Egy jobboldali spanyol kormány sem lesz a Fidesz szövetségese

A magyar kormány várakozásaival ellentétben a Vox esetleges kormányra kerülése nem jelentene jelentős átalakulást a spanyol külpolitikában. Ennek több oka is van:

• A Fidesz szövetségesének tekintett Vox legfeljebb junior partner lehet egy esetleges kormánykoalícióban, ami az erős zsarolási potenciállal együtt is csak korlátozott befolyást jelenthet a Fidesz számára fontos ügyekre. Ha lesznek is területek, amelyekben a Vox képes lehet a PP-vel szemben is érvényesíteni az akaratát, ez aligha az uniós politikát érintő ügyekben (benne a jogállamisági eljárással) fog testet ölteni. Hiába fúj tehát a Vox a Fideszhez hasonlóan az EU-ra, előbbi nem fogja tudni ezt kormányzati politikává emelni, hiszen az teljesen szembemenne az Európai Néppártban (EPP) ülő, nagyobb koalíciós partnerének érdekeivel.
• A PP korábban ugyan közeli kapcsolatot ápolt a Fidesszel, de a magyar kormánypárt EPP-ből történt kényszerű távozása óta elhidegült a viszony. Ennek egyik oka, hogy az Unió jövőjével kapcsolatban teljesen ellentétes állásponton van az integrációpárti spanyol Néppárt és az euroszkeptikus Fidesz. Nem látszik az sem, hogy a magyar kormány milyen szívességgel vehetné rá a spanyol kormányt arra, hogy az Európai Unió Tanácsában egy akkora horderejű kérdésben, mint a jogállamisági eljárás, az európai többség ellenében szavazzon.
• Ha a PP magas támogatottsága a 2024-es EP-választásokig kitart, az akkor is az EPP-frakció erősödését jelenti, és nem egy populista radikális jobboldali nagykoalíció létrejöttét. Sőt, a Fidesz által gründolt ECR-ID házasság továbbra sem tűnik reálisnak, tekintve, hogy az ECR-frakció – amelynek a Vox is tagja – inkább az EPP-vel kötne szövetséget, a nagyrészt szélsőséges és ellenzéki pártok alkotta ID helyett. Az EP-választásokig bő tíz hónap van hátra, és a jelenlegi trendek alapján nem prognosztizálható jelentős átrendeződés. A mainstream-frakciók (konzervatív-szocdem-zöld-liberális koalíció) továbbra is egymásra lesznek utalva, még ha a kampányban politikai okokból egymásnak is esnek. A jobboldali és különösen az euroszkeptikus szélsőjobb korlátozott előretörése pedig nem változtatná meg ezt a status quo-t.

Összességében tehát a Spanyolországban a hétvégén várható jobboldali előretörés alig fog lazítani az Orbán-rezsim nemzetközi elszigeteltségén. Néhány kisebb, főként identitáspolitikai kérdésben elképzelhető az együttműködés, ahogy a kölcsönös szívességek is, de a lényeges ügyekben, mint a jogállamisági eljárás vagy az ukrajnai háború, várhatóan nem lesz egyetértés – ahogy a tavaly alakult jobboldali olasz kormányhoz is lényegesen nagyobb reményeket fűzött a magyar kormány. A magyar kormány a saját politikájának átfogó változtatása nélkül nehezen fogja tudni enyhíteni az elszigeteltségét, és az EU irányából ránehezedő nyomást.

A cikk elkészültéhez köszönjük Steven Forti, a barcelonai Autonóm Egyetem (Universitat Autònoma de Barcelona) oktatójának segítségét.

Berkes Rudolf, a Political Capital elemzője