A propaganda nincs vakáción: kínai „kamikaze” és az erőskezű Putyin
A nyugati közvéleményt célzó kínai és orosz dezinformációs műveletek továbbra is kettőzött erővel folynak. A Kreml igyekszik helyreállítani Vlagyimir Putyinnak az elbukott Wagner-puccskísérlet következtében megtépázott tekintélyét, Peking pedig a Tajvan-központú nyugati politikai egységet próbálja megtorpedózni. Ha valahol, Magyarországon meg is van a hatása az autoriter nagyhatalmak kommunikációs műveleteinek, nem függetlenül attól, hogy a dezinformáció terjesztésében a magyar kormány is élen jár.
A két nagyhatalom dezinformációs stratégiája mutat némi hasonlóságot, legfeljebb az okok eltérők: Oroszország az euroatlanti közvélemény megdolgozására is hivatott csatornáinak (RT, Szputnyik stb.) a nyugati országokban történt betiltásának hatására, Kína pedig a földrajzi és kulturális távolság miatt kénytelen a helyi politikai vagy médiaszereplőire támaszkodni.
Kína: vadászgép mint rakéta
Kína számos országban bevásárolta magát a médiába, de alkalmaz ennél szofisztikáltabb befolyásépítést is. A New York Times legutóbbi tényfeltáró riportjából kiderül, hogy egy amerikai „szocialista” filantróp milliomos Neville Roy Singham a kínai állammal együtt titokban létrehozott egy globális, civilszervezetekből és médiavállalkozásokból álló influenszerhálózatot, amely több százmillió dolláros támogatások segítségével terjeszti a progresszív, zöld vagy antirasszista politikaként álcázott kínai propagandát, támadja a hongkongi tüntetőket vagy az „új hidegháború” nyugati támogatóit. A Mapinfluence projekt szerint Kelet-Közép-Európában Kína országspecifikus külpolitikai stratégiát folytat annak érdekében, hogy a helyi vezetőket, közvéleményt számára kedvezően befolyásolja. Ahol a politikai környezet miatt kevés esélyt lát a befolyásépítésre, ott ezt a törekvését csökkenti – mint például Csehországban, ahol a Tajvannal kapcsolatos megengedőbb korábbi cseh külpolitika ellehetetlenítette a kiegyensúlyozott kapcsolatok fenntartását. Ahol azonban kedvezőbb környezetet lát, ott a már bevett eszközrendszerrel igyekszik hatást kifejteni. A kutatásban bemutatott esettanulmányokban a kínai befolyásszerzés számára Szlovákiában a Konfúciusz Intézetek, Lengyelországban a kormányközi kapcsolatok, zárt újságírói panelbeszélgetések jelentették a legfontosabb eszközöket.
A China’s propaganda and disinformation campaigns in Central Europe című tanulmány szerint a kínai diplomácia 2020 után folyamatosan erősítette jelenlétét az európai, azon belül a V4-es országok közösségi platformjain (Facebook, Twitter). Ennek eredményeként például a Kínai Nemzetközi Rádió cseh Facebook-oldala közel 900 ezer követőt szerzett, ami a hamis profilok használatának gyanúját veti fel egy tízmilliós országban. Egy adott ponton pedig a rádió 20 eurót ajánlott fel minden olyan cseh kínai szakos hallgatónak, aki Kínát támogató videóüzenetet tesz közzé. Az orosz-ukrán háború árnyékában a kínai nagykövetségek európai Twitter-fiókjai fokozták aktivitásukat egész Európában, hogy a Kreml által is osztott, elsősorban az Egyesült Államok ellen irányuló dezinformációs narratívákat terjesszenek. A francia kínai nagykövetség egyik tweetje például az Egyesült Államokat tette felelőssé Ukrajna orosz inváziójáért, míg egy másik az amerikaiak által létesített ukrajnai biológiai-hadászati laboratóriumairól szóló hamis információt idézett.
Az orosz agresszióval szembeni nyugati fellépéssel párhuzamosan felerősödő Kína-ellenesség és növekvő szolidaritás Tajvannal még inkább lépéskényszerbe hozta Kínát, amely eleve érzékenyen reagál a „szakadár tartományt” érintő minden kérdésre. A kínai kommunikáció igyekszik olyan üzeneteket megfogalmazni, amely a belső kínai közvélemény hazafias elköteleződésének erősítése mellett látványos üzenet Kína elszántságáról a tajvani kérdéssel kapcsolatban. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (KNFH) megalapításának 96. évfordulóját kísérő Álmok nyomdokain (“Chasing Dreams”) dokumentumfilm-sorozatban megszólaló katonák személyes videóüzenetben bizonyítják áldozatkészségüket. A Wang Hai repülőszázad J-20-as típust repülő vadászpilótája például azt nyilatkozta, hogy „[ha az ütközet során] az összes lövedéket/rakétát kilövöm, akkor a vadászgépem lesz az utolsó rakéta, amelyik az ellenség felé zuhan" (16:12-től). Ez vélhetően inkább a propaganda része, nem valószínű, hogy a J-20-as gépek pilótáit arra képzik ki, hogy feláldozzanak egy nagyjából 120 millió dolláros fegyverrendszert (nem beszélve a pilótáról, akinek évi 150-200 órát kell repülnie, a J-20 esetében kb. 30-40 ezer dolláros óránkénti fenntartási költségen), ahelyett, hogy visszatérnének vele újabb bevetésre készen. A dokumentumfilm-sorozat a KNFH történelmét mutatja be, így a majd évszázados távlatban fontos motívumai a hősies áldozatok megjelenítése, főként az 1930-1940-es években a Japán Császári Hadsereggel szembeni harcok kapcsán. A KNFH mai tisztjeinek önfeláldozást megjelenítő mondatai így egyben a haderő történelmi gyökereivel hivatottak összekötni a jelenlegi állományt és annak ethoszát.
Az ilyen jellegű üzeneteknek kettős funkciójuk lehet. Megmutatják a kínai vezetés és kifejezetten a haderő eltökéltségét, akár egy esetleges konfliktus során is, ami kínai megfontolásból nézve akár óvatosságra is sarkallhatja a potenciális ellenfeleket. Ez azért is lehet szükséges, mert bár a kínai propaganda szerint Kínának nem jelenthet gondot Tajvan elfoglalása, a nyilvánosan elérhető módszeres modellezések alapján ez 2026-ban még csekély eséllyel és a valószínűtlen győzelem esetén is katasztrofális kínai – és akár amerikai – veszteségekkel járna. Másrészt, a kínai haderő – hasonlóan bármely öregedő társadalomhoz – a demográfiai környezet és a munkaerőpiaci sajátosságok miatt komoly belső kommunikációs erőfeszítésekre szorul, ha a magasan képzett állományi pozíciók feltöltöttségét hosszú távon biztosítani akarják. Az „Álmok nyomdokain” típusú anyagok tehát egyszerre szólnak a belső és a külső közönségnek. A kínai vezetés egyébként az utóbbi időben nem csak külső propagandatevékenységét igyekszik növelni, de belső elitjének ideológiai tisztaságára is érzékenyebbé vált. Gyakorlattá vált például a bankszektor és az üzleti szféra vezetőinek kötelező „taníttatása” a „Hszi Csin-ping gondolat” bölcsességeire, illetve az sem ritka, hogy vezető kínai üzletembereket vezényelnek olvasószemináriumokra, esszéíró kurzusokra.
Oroszország: rend és kegyelem
A Kreml kommunikációja ezzel egyidőben az orosz Wagner-magánhadsereg kudarcba fulladt júniusi „felkelését” igyekszik átkeretezni, hogy helyreállítsa Putyin megtépázott tekintélyét az orosz közvélemény szemében. Miközben Putyin a felkelés ideje alatt egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott, politikai szövetségesei pedig alig álltak ki mellette, az utólagosan kreált magyarázat szerint Putyin mentette meg Oroszországot a polgárháborútól, egyszerre helyreállítva a rendet és kegyelmet gyakorolva a zsoldosok felett. Figyelemelterelésként az orosz dezinformációs gépezet felhasznál más, a háborúval kapcsolatos témákat is, így például a propaganda a nyugati kapzsiságot tette felelőssé az ukrán gabonaexportot szabályozó egyezmény orosz felrúgásért. Ezen felül a Szaúd-Arábiában 40 ország részvételével megtartott augusztusi ukrán békecsúcsot megelőzően az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat által működtetett nemzetközi dezinformációs orgánum, a News Front, azt állította, hogy Ukrajnával ellentétben Oroszország soha nem ellenezte az „ukrajnai helyzet” békés rendezését, írta meg az EUvsDisinfo.
A dezinformáció szárba szökkenése a magyar táptalajon
A kínai vagy orosz dezinformációs kampányok magyar politikai kontextusban, avagy a „digitális autokráciában” kihívások még nagyobb hangsúllyal és hatással jelennek meg. Mindez a magyar kormány 2010 utáni tudatos külpolitikai irányváltásának köszönhető, amely a keleti autokráciákkal való, érdek- és nem értékalapú, kritikátlan gazdasági együttműködést helyezi előtérbe, ennek érdekében mozgósítva a kormányzat által kontrollált dezinformációs gépezetet. Ezt erősíti fel a Nyugattal, az Európai Unióval vagy az Egyesült Államokkal szemben ellenséges kormányzati magatartás, amely igyekszik saját (kül)politikai és gazdasági mozgásterét az Orbán-rezsim belső stabilitása érdekében megőrizni, úgy a jogállami eljárást folytató brüsszeli bürokráciával, mint a keleti autokráciákkal való korrupt üzletelést korlátozó háborúellenes szankciókkal szemben. A kormányzati narratívát érdekes módon nem csak belső közönség számára látjuk megjelenni, kormányzati szereplők és kormányközeli intézetek sok esetben fogalmaznak meg – akár magyar megnyilvánulásaiktól merőben eltérő – például a kínai álláspontnak kedvező szólamokat a kínai médiában. Példa lehet erre Matolcsy György jegybankelnök kínai véleménycikke, illetve korábban (az MNB finanszírozásában alapított) Eurázsia Központ vezetőjének áprilisi kínai véleménycikke, amelyben úgy fogalmaz: „az orosz-ukrán konfliktus kérdésében Magyarország osztja Kína álláspontját...” a kínai béketervvel kapcsolatban.
Itthon egy meglehetősen szofisztikált dezinformációs mechanizmus szórja az orosz- vagy Kína-barát üzeneteket és dezinformációkat, középpontban a kormányzat által kontrollált fősodrú médiumokkal és influenszerekkel, a háború kezdete óta. Ennek első lépéseként háborús propagandát inautentikus közösségi médiás fiókok kezdték el terjeszteni a V4-országok mellett Németországban, Franciaországban és Romániában. A Political Capital és partnereinek kutatása feltárta, hogy egy potenciálisan kívülről koordinált és globális Facebook-hálózat profilok százaival terjesztette a dezinformációs narratívákat „copy-paste” módszerrel. A háborút négy fő narratíva igazolta, ezek szerint (1) „Ukrajna mint állam nem létezik”, (2) „Ukrajna genocídiumot követett el” az ukrajnai kisebbségek ellen, (3) „Ukrajnát egy színtársulat vezeti”, (4) „a NATO egy katonai bázist akart létrehozni a Fekete-tengerhez közel”. Egy tavalyi kutatás jól szemléltette, hogy a hazai médiatérben a kormányközeli felületek szignifikánsan pozitívabb üzeneteket közvetítenek Kínával kapcsolatban és ebben az időszakban a közvélemény-kutatások is azt mutatták, hogy a kormánypárti szavazók jóval pozitívabban viszonyulnak Kínával kapcsolatos kérdésekhez.
Ennek eredményeként a magyar közvélemény, azon belül a jobboldali szavazóbázis egyre inkább kedvezően ítéli meg a keleti autoriter hatalmakat. A Globsec Trends 2023-as felmérése alapján a magyar közvéleménynek csak 48%-a tekinti Oroszországot, illetve 27%-a Kínát nemzetbiztonsági fenyegetésként, amely regionális vagy globális összevetésben is rendkívül alacsony érték. A Policy Solutions friss kutatása alapján az Oroszországgal kapcsolatos pozitív attitűdök a háború ellenére markánsan emelkedtek – míg 2021-ben 13%, 2023-ban 26% támogatja az Oroszországhoz való közeledést –, amely a kormányzati kommunikáció hatásosságát bizonyítja. A politikai polarizációt a Magyarországra veszélyt jelentő hatalmakkal kapcsolatban ezen adatok is alátámasztották: kormánypárti szavazók 46%-a szerint Ukrajna jelenti a legnagyobb veszélyt hazánkra, megelőzve az Egyesült Államokat (36%) és Oroszországot (35%). Az ellenzéki szavazók ezzel szemben Kínát érzékelik geopolitikai fenyegetésként (47%), miközben az Egyesült Államokat megbízható szövetségesként értékelik (54%).
Ezzel együtt, a kormánypárti és az ellenzéki szavazótáborok relatív megosztottsága a fenti kérdésekben arra mutat rá, hogy a kormányzat médiamonopóliuma és ellentmondásos kommunikációja a „békéről”, szankciókról, az Ukrajnának nyújtott humanitárius segítségről meglehetősen összezavarja a közvéleményt, akadályát képezi a háborúval, a háborúért viselt felelősség megítélésével kapcsolatos politikai konszenzusnak.
Győri Lóránt, a Political Capital geopolitikai elemzője
