Euroszkeptikus internacionálé Brüsszel kapujában? Populista szövetségépítés az Európai Unióban és Magyarország ebben játszott szerepe

A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében az európai populista radikális pártok helyzetét, szövetségépítési kísérleteit és a magyar kormány ebben játszott szerepét vizsgálta a 2024-es európai parlamenti választások előtt.

• A teljes angol nyelvű tanulmány itt érhető el (pdf 2,5MB).
• Infografikánk a Fidesz EU-beli szövetségeseiről és partnereiről itt érhető el.
• A Szabad Európával közös podcastünk itt hallgatható meg.
  • Résztvevők: Benyó Rita, a Szabad Európa újságírója, Végh Zsuzsanna, a German Marshall Fund vendégkutatója, Hunyadi Bulcsú, a Political Capital szakmai vezetője.
• A kutatást megalapozó, a magyar kormány politikaibefolyás-építéséről szóló 2022-es tanulmányunk itt olvasható.

Összefoglaló

Az elmúlt évben Európa-szerte egyre jobb választási eredményeket értek el a populista radikális jobboldali pártok, ugyanakkor 2023 legjelentősebb választásai vegyes eredményekkel zárultak számukra.

• Több országban sikeresen beléptek a hatalom színterére, vagy megkerülhetetlen politikai szereplőkké váltak, kihasználva a növekvő inflációt, a társadalmi és kulturális feszültségeket és az egyes országokban tapasztalható politikai instabilitást.
• A siker azonban nem egyöntetű, hiszen néhány esetben elvesztették a pozícióikat, mint például a Jog és Igazságosság (Pis) Lengyelországban, vagy nem sikerült kormányra kerülniük, mint a Voxnak Spanyolországban. Jelentős esemény Geert Wilder Szabadságpártjának (PVV) győzelme Hollandiában, de nem biztos, hogy képes lesz kormányt alakítani.
• Ezért az Orbán Viktor által vizionált jobboldali áttörés távolinak tűnik.
• Az elmúlt év trendjeinek fő haszonélvezője Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Olasz Testvérek (FdI) pártja, Robert Fico szlovák miniszterelnök Smer-SD pártja, az Alternatíva Németországért (AfD), a holland Szabadságpárt (PVV), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a viszonylag új Elég! (Chega!) párt Portugáliában.

Az európai populista radikális jobboldali pártok hasonló témákat és politikai stratégiákat használnak, hogy növeljék koalíciós potenciáljukat, és szélesebb rétegeket tudjanak megszólítani.

• Közös jellemzőik közé tartozik a nativizmus (a nacionalizmus és az idegenellenesség kombinációja), a tekintélyelvűség és a populizmus.
• Vannak emellett olyan, nem jobboldali populista radikális pártok is – például a szlovák Smer – amelyek tanulnak jobboldali társaiktól és hasonló bevándorlásellenes, euroszkeptikus és illiberális üzeneteket használnak.
• Néhány esetben a szélsőséges üzeneteket háttérbe szorítják, és megélhetéssel kapcsolatos problémákra fókuszálnak.
• A közös témák ellenére ezek a pártok ideológiailag korántsem egységesek, és továbbra is jelentős különbségek vannak közöttük, ezért együttműködésük szigorúan a közös ügyekre összpontosít, leplezni igyekezve a nézeteltéréseiket.

A pártok közötti fő választóvonal az Oroszországhoz való viszony. Ez a törésvonal még fontosabbá vált a 2022. februárban megindult Ukrajna elleni orosz invázió óta.

• A Fidesz, valamint az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakció tagjai (különösen az osztrák FPÖ, a német AfD, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) és Matteo Salvini Liga pártja) Moszkva érdekeit szolgáló álláspontot képviselnek, szemben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció tagjainak egyértelműen Kreml-ellenes álláspontjával, ami különösen látványos a FdI és PiS esetében.
• A populista radikális jobboldali pártok más politikai kérdésekben is könnyen eltérő platformokon találhatják magukat a különböző nemzeti kontextus, valamint e pártok és vezetőik hatalmi érdekeinek ütközése miatt.
• A különbségek miatt egy szorosabb ECR-ID szövetség valószínűtlennek tűnik a közeljövőben, hiába dolgozott sokat Moszkva, majd később a Fidesz azon, hogy a két csoportot közelebb hozza egymáshoz. A magyar kormánypárt végül 2023 szeptemberére felismerte, hogy ezek az erőfeszítések kudarcot vallottak, és nyilvánosan is jelezte csatlakozási szándékát az ECR frakcióhoz.

Vannak arra utaló jelek, hogy a jobbközép Európai Néppárt (EPP) és az ECR frakció közeledik egymáshoz a 2024-es választásokra készülve.

• Nemzeti szinten már most is van együttműködés az EPP és az ECR pártjai között Olaszországban, Csehországban és Lettországban, de a két politikai csoport vezetése ennél is szorosabb kapcsolat kialakítását fontolgatja.
• Az Európai Néppárt vezetésének politikai nézetei a bevándorlással és az éghajlatváltozással kapcsolatban egybeesni látszanak az ECR-ével, amit több parlamenti szavazás is példázott 2023-ban.
• A két csoport között azonban még mindig jelentős különbségek vannak, és az EPP vezetése belső és külső ellenállásba ütközik, mivel egyes tagpártok és más frakciók továbbra is próbálják kordon (cordon sanitaire) mögött tartani a populista radikális pártokat.

Az Orbán-rezsim külpolitikai célja a rendszer- és hegemónia-váltás a nyugati országokban, és az Európai Unió átalakítása, az integráció „sekélyesítése”, hogy kedvezőbb külső környezetet teremtsen saját hosszú távú hazai fennmaradásához.

• Ennek érdekében a rezsim Európa-szerte igyekszik kiépítette a kapcsolatait a populista radikális (jobboldali) „szuverenista” erőkkel. Támogatást biztosít ezeknek a pártoknak, elősegítve az együttműködésüket, és megpróbálja meggyőzni őket a Fidesz vezető szerepének elfogadásáról, és egy lehetőleg minél szélesebb szövetség létrehozásáról.
• A befolyás és partnerségek kiépítésének fő eszközei: (1) az illiberális eszmék, szakpolitikák és narratívák exportja, például találkozók, rendezvények és kiadványok révén; és (2) gyakorlati támogatás nyújtása ezeknek a szereplőknek.
• Mára az Orbán-rezsim szinte minden EU-tagállamban együttműködést alakított ki hasonlóan gondolkodó pártokkal és vezetőkkel, melyek közül a legfontosabbak az olasz FdI, a lengyel PiS, a spanyol Vox, a francia RN, a holland PVV és a szlovák Smer. Ugyanakkor a partnerek megválasztása pragmatikus alapokon nyugszik: egy párt sikertelensége esetén új partnerhez közeledik a Fidesz, ha van más is a palettán.

A populista radikális pártok, növekvő népszerűségük ellenére, 2024-ben sem fognak tudni jelentős befolyást szerezni az Európai Parlamentben vagy az Európai Tanácsban (EiT).

• Hiába vezetik populista radikális pártok Olaszország, Magyarország és Szlovákia kormányát, ha máshol csak koalíciós partnerként (Finnország) vagy külső támogatóként (Svédország) tudják befolyásolni a döntéseket.
• Ezért korlátozott befolyásuk lesz, amikor az EiT javaslatot tesz az Európai Bizottság (EB) új elnökére 2024 második felében.
• Emellett a néppárti frakcióval való ad hoc együttműködés marad az egyetlen módja annak, hogy ezek a pártok uniós szinten beleszóljanak a fontosabb döntésekbe.

Ha az EP képviselőcsoportjainak jelenlegi összetétele változatlan marad, akkor a 2024-es EP-választások legnagyobb nyertese az euroszkeptikus jobboldali ECR képviselőcsoport lehet.

• Az ECR erősödése elsősorban az ID rovására történik, mert Giorgia Meloni olasz miniszterelnök FdI-je szavazókat és képviselői helyeket fog elorozni koalíciós partnerétől, a Kreml-barát, szélsőjobboldali ID-csoporthoz tartozó Ligától.
• Az ID a német AfD és a holland PVV növekedése miatt lesz képes valamennyivel javítani, vagy stabilizálni a pozícióját.
• Amennyiben a Fidesznek sikerülne csatlakoznia az ECR-hez, akkor ez a csoport válhatna a harmadik legnagyobb frakcióvá a következő EP-ben. Ehhez a Fidesznek engedményeket kell tennie az Ukrajnával szembeni politikájában. Ha erre nem hajlandó, vagy ez nem lesz elég az ECR-nek, akkor vagy marad a függetlenek között, vagy, kevésbé valószínű lehetőségként, csatlakozik az ID-hez, amely így a harmadik legnagyobb frakcióvá válna.

Az Orbán-rezsimnek ugyan EU-szerte vannak „szuverenista” szövetségesei, de az európai politikai színtéren vagy a magyar kormány bel- és külpolitikájában bekövetkező jelentős és tartós változás nélkül nem valószínű, hogy enyhülne a kormány nemzetközi elszigeteltsége.

• Az európai politika populista radikális jobboldali fordulata nélkül az Orbán-rezsim abban reménykedhet, hogy az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége idején 2024 második felében visszanyerheti a tagállamok némi jóindulatát.
• Ellenkező esetben Magyarország jelentős, stratégiai szövetségesek nélkül maradva folytatja majd az Unió perifériájára való sodródást, miközben a lakosságot a kormány egyre inkább a Nyugat és különösen az EU ellen hangolja.

A tanulmány, az infografika és a podcast a Heinrich Böll Alapítvány prágai irodájával együttműködésben készült.