A Fidesz érmei a Google hirdetési költéseinek uniós versenyében: arany, ezüst, bronz

2024-05-24
  • A Fidesz két hét alatt 177,9 millió forintot költött a Facebookon és a Google-ön, ami még az előző 14 nap 155,9 millióját is jócskán meghaladja. Ehhez jön még a Megafon 127,5 milliós cechje.
  • A Fidesz videói nemcsak magyar, de uniós viszonylatban is Google-költési bajnokságot nyertek. A vizsgált két hétben futott hirdetések versenyében az európai dobogó mindhárom fokára a Fidesz egy-egy videója állhat fel.
  • Évkezdettől számítva a Fidesz, a Megafon és a CÖF összesített költése átlépte az egymilliárdos határt, sőt, három héttel a választások előtt már 1 milliárd 231 milliós költésnél járnak.
  • A főpolgármester-jelöltek költései március közepétől: Szentkirályi 79, Vitézy 17, Karácsony 8 millió.
  • Az előző két héthez képest a most vizsgált időszakban majdnem másfélszer annyit, 202 millió forintot költöttek ellenségképző narratívákra,– több mint 99%-ban kormányzati irányítású szereplők.
  • A Magyar Pétert hiteltelenítő ellenségképző narratívák mellé felzárkóztak az ukrajnai orosz invázióhoz kapcsolódók: 80,2, illetve 77,6 milliót költöttek ezekre.

 

Ebben az elemzésben a 2024. május 5-18. közötti hirdetéseket vizsgáljuk. Az elemzés első fele a költésekről, a második az ellenségképző narratívákról szól. A részletes módszertani leírás, a korábbi elemzések és a választási hirdetésfigyelő projekt keretében készült további anyagok itt elérhetők.

Heti hirdetési adatok elemzése – Túl az egymilliárdon. Jócskán

 

Így olvasd az infografikát! Érdemes teljes képernyős nézetre váltani. A grafikonok és táblázatok interaktívak, az egérrel lehet egyes adatsorokat kiválasztani, a táblázatokat sorba rendezni, az egyes szintek között váltani. A diák között az alsó vezérlőkkel vagy a jobboldali menüvel lehet mozogni. A kurzort az információs gomb fölé húzva az adott oldalhoz kapcsolódó módszertani magyarázat jelenik meg.

 

Ahogy fogy a választásokig hátralévő napok száma, úgy nő a kormánypárt és a Megafon hirdetési költése a Facebookon és a Google-ön. A május 5-18. közötti 14 napban 16 százalékkal nagyobb összegért hirdettek, mint a megelőző két hétben.

  • 177,9 millió forintot költöttek a Fidesz politikusai, jelöltjei és tagszervezetei, nagyobb részt a Facebookon (138 milliót), kisebb részt a Google-ön (közel 40 milliót).
  • A Megafon 127,5 millióért hirdette influenszereinek videóit, kizárólag a Facebookon.
  • A Fidesz videói nemcsak magyar, de uniós viszonylatban is Google-költési bajnokságot nyertek. A vizsgált két hétben futott hirdetések versenyében az európai dobogó mindhárom fokára a Fidesz egy-egy videója állhat fel. Mindezt úgy, hogy nemcsak Magyarország, hanem minden uniós tagállam ugyanarra az európai parlamenti választásra készül.

Bár a CÖF egy hónapja szinte teljesen leállt a hirdetésekkel, a három legnagyobb kormányoldali hirdető, a Fidesz, a Megafon és a CÖF így is átlépte a bűvös egymilliárdos határt az évkezdettől számított hirdetések tekintetében.

  • A Megafon 606,7, a Fidesz 456,0, a CÖF pedig 168,6 millió forintot fizetett idén a Facebooknak és a Google-nek politikai hirdetésekre.
  • A három szereplő így összesen már 1 milliárd 231 milliós költésnél jár, három héttel a választások előtt.

Az ellenzéki pártok közül csak a DK növelte érdemben a hirdetési aktivitását.

  • A vizsgált két hétben Gyurcsány Ferenc pártja 28,3 millió forintot költött, a megelőző időszak dupláját.
  • Az évkezdettől számított költésekben is a DK vezet, legalábbis az ellenzéki pártok között. A Facebook-hirdetésekre eddig elköltött 56,2 millió forint bő kétszerese a sorrendben következő Momentum költésének, de még így is csak 15 százaléka annak, amit a Fidesz politikusai, jelöltjei költöttek.
  • Magyar Péter és a TISZA oldala továbbra sem hirdetett a Facebookon.

A főpolgármester-jelöltek Facebook-oldalain futó hirdetések arányai nem változtak, továbbra is Szentkirályi Alexandra költi messze a legtöbbet.

  • A négy jelölt március közepe óta összesen 103,9 millió forintot költött Facebook-hirdetésekre. Ennek 76%-a Szentkirályi Alexandra hirdetéseire ment, 17%-a Vitézy Dávidéira, és 8%-a Karácsony Gergelyéire.
  • A Mi Hazánk jelöltje, Grundtner András továbbra sem költ Facebook-hirdetésekre.

A kormányzati irányítású médiumok is nagyon intenzív hirdetési kampányba kezdtek: a vizsgált két hétben 125,1 millió forintot költöttek a Facebookon. Ez épp a fele annak, amennyiért a megelőző 18 héten összesen hirdettek.

  • A legtöbbet hirdető médium, az MTVA-hoz tartozó hirado.hu két hét alatt 27,9 millió forint közpénzt költött. A Mediaworks csoporthoz kötődő Origo 16,5, a Magyar Nemzet pedig 13,8 millió forintért hirdetett.

Narratívaelemzés – Fej-fej mellett a világháborúzás és a magyarpéterezés

 

Az előző két héthez képest a most vizsgált időszakban majdnem másfélszer annyit költöttek ellenségképző narratívákra; ebből is érződik, hogy közeledünk a kampányfinishez. A múltkori időszak 137 milliója után május 5-18. között már több mint 202 millió forintot költöttek – több mint 99%-ban kormányzati irányítású szereplők.

  • Az ebben az időszakban a Facebookon futó, politikainak megjelölt, minimum 100 ezer forintos egyedi hirdetések 37,1%-a (470 az 1266-ból) tartalmazott elemzői konszenzusunk szerint ellenségképző narratívát. Ezeket május 19-éig 202,7 millió forintért hirdették összesen.
  • Az összeg több mint 99 százalékát kormányzati irányítású szereplők fizették. Sorrendben: a Megafon, a Fidesz, a hirado.hu, a Mediaworks, a Ripost, a Metropol, a Borsonline és néhány kisebb helyi hirdető.
  • A (jóval enyhébb) ellenségképző narratívákra költött összeg maradékából 850 ezer forintot költött a Magyar Jelen, 500 ezret Angyal Károly, az LMP képviselőjelöltje.

A Magyar Pétert hiteltelenítő ellenségképző narratívák mellé felzárkóztak az ukrajnai orosz invázióhoz kapcsolódók: 80,2, illetve 77,6 milliót költöttek ezekre.

  • Feltűnő, hogy a Fidesznél és politikusainál a (világ)háborús tartalmak hasítanak (33,6 millió), fut még a dollárbaloldalozás (19 millió), de a direkt Magyar Pétert támadó tartalmakat a Megafonra bízzák (a Fidesznél nulla, a Megafonnál 70,7 millió). A képet árnyalja, hogy a kormányoldal mára szinte teljesen beépítette Magyar Pétert a „háborúpárti dollárbaloldalról” szóló narratívájába.

 

Így olvasd az infografikát! Érdemes teljes képernyős nézetre váltani. A grafikonok és táblázatok interaktívak, az egérrel lehet egyes adatsorokat kiválasztani, az egyes szintek között váltani. A diák között az alsó vezérlőkkel vagy a billentyűzet nyilaival lehet mozogni. Az Infogram első diáján látható, mely főbb témákat fedték le ezek az ellenségképzésre alkalmas tartalmak, és mennyit költöttek rájuk. A második dián a témák, illetve a hirdetők szerinti bontás böngészhető. A harmadik dián az ellenségképző narratívákat tartalmazó hirdetések közül válogatunk, feltüntetve azok legfőbb adatait.

 

A leggyakoribb ellenségképző narratívák

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy – az Infogramban szereplő fő témákon belül – melyek voltak a hirdetésekben leggyakrabban alkalmazott ellenségképző narratívák. Minden blokkban felsoroljuk az adott hirdetésekből kigyűjtött ellenségképzésre alkalmas kifejezéseket, amelyek nagy száma és stílusa teszi igazán érzékelhetővé, mit is jelent a vizsgált fogalom.

Magyar Péter, a dollárbaloldali bántalmazó messiás

A Magyar Péter elleni kommunikációs offenzíva továbbra is domináns eleme a kampánynak, de az ereje valamelyest mérséklődött a korábbi hetekhez képest. Némileg új taktikával igyekeznek hitelteleníteni a személyét: egy agresszív és tömegeket hergelő, paranoiás politikusként állítják be, aki egyszerre nevetséges és veszélyes. A politikust támadó, ellenségképzésre alkalmas kifejezések végeláthatatlan sora ebben a két hétben is jelentősen bővült. Újdonságnak számít, hogy a Tisza EP-képviselőjelöltjeit is támadják, azokat Soros-ügynököknek beállítva. A megafonos megmondóemberek a fiatalosnak vélt nyelvezet (pl. „kringé” vagy „krindzs”) beépítésével is igyekeztek pontosítani az üzenetek célzását, elsősorban az érettségi hetében.

Az európai háborúpárti politikusok ki akarják robbantani a harmadik világháborút, és elnémítják a békepárti hangokat

A megafonos influenszerek már hosszú ideje alaptalanul vádolnak „háborúpártisággal” és a „globalista érdekek kiszolgálásával” európai – köztük gyakran konzervatív – politikusokat és magyar ellenzékieket. A harmadik világháborús narratíva azt a fals üzenetet erősíti, miszerint az idei választáson (is) a háború és a béke között kell választani. Az érvelés szerint míg a „háborúpárti baloldal” és a legtöbb nyugati ország bele akarja rángatni Európát az orosz-ukrán háborúba, addig a Fidesz által fémjelzett jobboldal a béke pártján áll, és kizárólag ők akarnak véget vetni a katonai konfliktusnak.

Az elmúlt két hétben a fő célpontok Emmanuel Macron francia, Andzrej Duda lengyel elnök, az amerikai Demokrata Párt, valamint a német kormány tagjai maradtak, akiket az orosz-ukrán háború akár nukleáris eszkalálásával vádolnak.

  • A Lakmusz tényellenőrző cikkei részletesen feltárják, miként tálalják félrevezetően a kormányzati irányítású médiában a lengyel és a francia elnök

A Robert Fico szlovák populista baloldali miniszterelnök elleni merénylet elkövetőjét a kormánypárti szereplők egyből egy „baloldali”, „háborúpárti” aktivistának állítják be, a merényletért pedig a baloldal „háborús uszítását” teszik felelőssé, ezzel erősítve azt a hamis képet, miszerint már szervezetten, erőszakosan üldözik a „békepárti” politikusokat. Valójában a „baloldali” jelző egy félrefordításból adódik, a merénylő zavaros politikai nézetei pedig sűrűn változtak az évek során.

A kormányellenes erők külföldi érdekeket képviselnek

A jól bevált recepten ezúttal sem változtattak: a kormányoldal továbbra is terjeszti azt az elmúlt másfél-két évben felépített narratívát, miszerint az ellenzéki pártokat és a szerintük velük együttműködő médiát Soros György, valamint a „nemzetközi globalista” „háború-, gender- és migrációlobbi” finanszírozza.

Kisebb újdonságnak számít, hogy a megafonos megmondóemberek már politikai kommentátor-influenszereket is a „globalista háborúpárti Soros-hálózat” tagjaiként támadnak, többek között Pottyondy Edinát.

Budapest ellenzéki vezetése korrupt és inkompetens

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje és a megafonos influenszerek továbbra is háborúpártisággal, korrupcióval és inkompetenciával vádolják Karácsony Gergelyt, aki szerintük Gyurcsány Ferenc „bábjaként” a város problémáinak megoldása helyett azzal volt elfoglalva, hogy a „Gyurcsány-fiókákat” etesse, és „kirabolják a Városházát”. Ebben a kampányban minőségi ugrást jelent a Karácsony Gergelyt „bébi Gyurcsányként” ábrázoló képregény-videó.

Más, kis számban megjelenő ellenségképző narratívák

A Magyar Jelen ebben a két hétben is több ellenségképző narratívát hirdetett, hogy támogassa a Mi Hazánk kampányüzeneteit, például a „végrehajtó maffiáról”, a vendégmunkások általi „lakosságcseréről”, az Egészségügyi Világszervezetről. A WHO szerintük „globalista érdekek mentén” avatkozna be a magyar belügyekbe, amit a Fidesz és a többi ellenzéki párt is engedne. A „végrehajtó maffiáról” egy LMP-s képviselőjelöltnek is volt fizetett hirdetése.

 

Disclaimer

A választási dezinformációt vizsgáló projekt megvalósítására a Political Capital által vezetett, a Lakmusz és a Mérték Médiaelemző Műhely részvételével működő konzorcium 143 ezer eurós támogatást nyert a European Media and Information Fund (Európai Média és Információs Alap – EMIF) nyílt pályázatán. Az EMIF által támogatott bármely tartalomért kizárólag a szerző(k) felelősek, és az nem feltétlenül tükrözi az EMIF, valamint az Alap partnerei, a Calouste Gulbenkian Foundation és a European University Institute álláspontját.

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384