Szélsőségesen egyenlőtlen feltételek mellett zajlottak az európai parlamenti és önkormányzati választások

2024-06-18

A magyar választási rendszer súlyos demokráciadeficittel küszködik – derül ki a választásokkal foglalkozó hazai szervezetek közös jelentéséből. A Magyar civil választási jelentés az európai parlamenti és önkormányzati választások feltételeit és lebonyolítási körülményeit elemzi, valamint közel ezer szavazatszámláló személyes tapasztalataira épít. 

A 20k, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért és az Unhack Democracy közös és magyar szervezetek által először végzett választási elemzésének legfontosabb megállapítása, hogy az elmúlt évtizedek rendszeres nemzetközi választási megfigyelői jelenléte, a nemzetközi demokratikus normákra és szerződéses kötelezettségekre hivatkozó ajánlások ellenére a magyarországi választások számos ponton továbbra sem felelnek meg a demokratikus követelményeknek. 

Az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) elmúlt tíz évben, három különböző választási megfigyelői missziója által tett összesen mintegy 100 ajánlás közül tíznél kevesebbet, a kiemelt fontosságú ajánlások közül pedig egyetlenegyet sem valósított meg Magyarország.

A jelentés legfőbb megállapításai

  • A választási jogszabályok kizárólag a kormánypártok által megszavazott módosításának időzítése alkotmányos aggályokat vet fel. 
  • A választási kampányt országos szinten a kormánypártok jelentős láthatósági fölénye jellemezte, amelyben kiemelkedő volt az állami források aránya és harmadik szereplők részvétele.  Az állam és a kormánypártok összefonódása különösen nagy anyagi fölényt biztosított a kormánypártoknak, ami számottevően torzította a választópolgárok kiegyensúlyozott tájékozódását és a politikai versenyt.
  • Önkormányzati szinten is több településen volt megfigyelhető a helyi erőforrások bevonása a kampányba a regnáló vezetés javára, továbbá egyes településeken a választóknak anyagi juttatással vagy annak ígéretével a választási eljárásban való részvételre buzdítása.
  • Az önkormányzati, nemzetiségi és EP-választásokhoz kapcsolódó kampányköltéseknek nincs törvényi korlátja, és a kampányfinanszírozás továbbra is átláthatatlan. 
  • A választási és szavazatszámláló bizottságokra egyaránt jellemző, hogy választott tagjaikat politikai testület választja meg, a tagok ki- és megválasztásának szempontjai nem átláthatóak. 
  • Továbbra biztosítottak az egyenlő feltételek a külföldön tartózkodó választók választójogának gyakorlására: a magyarországi lakcímmel rendelkezők csak külképviseleteken, míg magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levélben szavazhatnak. 
  • Több településen bíróság állapította meg, hogy az önkormányzati egyéni választókerületek kialakítása jogsértő módon, feltételezhetően valamelyik félnek előnyt biztosítva történt.  
  • A szuverenitásvédelmi törvénnyel felállított Szuverenitásvédelmi Hivatal és a Büntető Törvénykönyvnek a választásokhoz kapcsolódó módosítása dermesztően hathat az alapvető jogaikat gyakorolni szándékozó polgárokra, civil szervezetekre és a médiára. Ez torzítja a demokratikus közéletet és közbeszédet. 
  • A kormánypártok kommunikációja rendkívül hangsúlyosan, szinte kizárólagosan jelent meg a kormányzati irányítású médiában. A közösségi médiában a kormánypárthoz köthető hirdetők a teljes ellenzéki oldal sokszorosát, európai szinten is kimagasló összeget költöttek hirdetésekre úgy, hogy abban a magyar aktuálpolitikai eseményeket a Fidesz narratívája szerint keretezik. 
  • Változatlanul fennálló jelenség a szavazatvásárlás, a választópolgárok szavazóhelyiséghez szállítása és a voksturizmus. Továbbra is előfordul a szavazók szavazatszámláló bizottsági tagok általi befolyásolása, különösen a mozgóurnás szavazás során az idősotthonokban.
  • A magyar jogrendszerben az állampolgári választási megfigyelésre továbbra sincs jogi lehetőség. Az állampolgári választási megfigyelés tiltása egyrészt indokolatlan, másrészt a választásokba vetett közbizalmat gyengítheti. 

 

A teljes elemzés itt érhető el (pdf), valamint az elkészítésben résztvevő szervezetek honlapjain:

20k www.20k.hu

Magyar Helsinki Bizottság www.helsinki.hu

Mérték Médiaelemző Műhely www.mertek.eu

Political Capital www.politicalcapital.hu

Társaság a Szabadságjogokért www.tasz.hu

Unhack Democracy www.unhackdemocracy.eu

 

 

 

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384