„Gazdasági semlegesség” – It’s politics, stupid
Gazdasági elemzők sokasága próbálja megfejteni, mit jelent a kormány által hangoztatott „gazdasági semlegesség”. Ez már csak azért sem fog sikerülni, mert valójában nem egy gazdaságpolitikai koncepcióról van szó, hanem az Orbán-rezsim legújabb, már a 2026-os választási kampányt előkészítő politikai termékéről. A cél éppen az, hogy a nyilvánosságban ne a gazdaság tényleges helyzetéről legyen szó, hanem a gazdasági helyzet jobbra fordulását ígérő vízióról, a már jól vizsgázott háborús fenyegetés és békevágy narratívájába csomagolva. Ez meg is magyarázza a kormány – puszta gazdasági racionalitásból érthetetlennek tűnő – döntéseit is.
„A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés” – nyilatkozta még 2015-ben G. Fodor Gábor, a Századvég akkori stratégiai igazgatója. Szavai komoly felzúdulást keltettek még a Fidesz berkein belül is, ahol sokan még jóval 2010 után is komolyan hittek a polgári Magyarország megteremtésében.
A fenti idézet mintájára mondhatnánk, hogy a jobboldalon és azon kívül is sokan vannak ma abban a tévedésben, hogy a „gazdasági semlegesség” hívószavát gazdasági realitásnak vagy legalábbis egy komolyan vehető gazdaságpolitikai koncepciónak gondolják, holott az természete szerint ugyanúgy politikai termékként értelmezhető, ahogy a „polgári Magyarország” is.
Mit jelent ez?
A „gazdasági semlegesség” piacra dobása szélesebb társadalmi körben a jelenleg zajló nemzeti konzultációval indult útjára, az előkészítése azonban már hónapok óta tart. Orbán Viktor a júliusi tusnádfürdői beszédében már megfogalmazta, hogy szerinte „világrendszerváltás” közeleg, ezért az új helyzetben fontos, hogy Magyarország ne záródjon be a keleti vagy a nyugati blokkba, hanem a geopolitikában évek óta használatos „konnektivitás” jegyében mindkettővel maradjon kapcsolatban. A kormányzati kommunikáció ezt követően rendszeresen hangoztatta, hogy „Brüsszel és a nyugati világ gazdasági hidegháborút hirdetett”, ami Magyarország számára nem előnyös, ezért gazdasági semlegességre kell törekedni. Kötcsén a miniszterelnök már úgy fogalmazott, hogy az új gazdaságpolitika „szíve, közepe és lénye a semlegesség”, majd részletesen kifejtette, hogy ezen mit kell érteni a finanszírozás, a beruházások, a kereskedelem, a technológia és az energiapolitika terén. A kormányfő szeptember végén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében már konkrét gazdaságpolitikai célokat is rendelt a gazdasági semlegesség jelszavához, 3-6 százalékos gazdasági növekedést, adócsökkentést és javuló versenyképességet ígérve.
Mindezek után „A Magyarország meg tudja csinálni!” jelszóval meghirdetett nemzeti konzultáció és az ahhoz kapcsolódó kampány feladata az, hogy a „gazdasági semlegesség” fogalmát a választók körében is népszerűsítse, és összekapcsolja azt a 2026-os választási kampányt előkészítő gazdasági hangulatjavító intézkedésekkel. A konzultáció első kérdése rögtön arra is irányul, hogy a lakosság szerint érdemes-e csatlakozni a kereskedelmi háborúhoz, vagy inkább próbáljuk „megőrizni” a gazdasági semlegességet. A minden magyar háztartásba elküldött kormányzati DM-levél úgy fogalmaz: „Brüsszel kereskedelmi háborút indított a keleti országok, elsősorban Kína és Oroszország ellen. Véleményük szerint minden uniós országnak csatlakoznia kell a meghirdetett szankciós politikához és kereskedelmi büntetőintézkedésekhez, akkor is, ha ez kárt okoz az adott ország gazdaságának. Ezzel szemben a kormány úgy gondolja, hogy Magyarországnak gazdaságilag semlegesnek kell lennie, és nem szabad csatlakoznia a kereskedelmi háborúhoz, amit Brüsszel meghirdetett. Így lehet az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni a magyar gazdaságban.”
Messzire vezetne annak elemzése, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió, Vlagyimir Putyin Európa ellen irányuló folyamatos fenyegetőzése, vagy Kína gyakran nem tiszta eszközöket alkalmazó gazdasági befolyásszerzése miért maradt ki a szövegből, elég, ha most csak rögzítjük: a nemzeti konzultáció úgy keretezi a kérdést, mintha „Brüsszel” a semmiből támadt volna rá a „békés” Oroszországra és Kínára a maga kereskedelmi háborújával. Az egész megfogalmazás célja ugyanis az, hogy a „békepártiság” és a „gazdasági semlegesség” fogalma összeköthető legyen. A konzultációs kampány emellett a szuverenitás fogalmát is összeköti a gazdasági semlegességgel, azt üzenve, hogy csak egy önmaga sorsáról döntő ország választhatja a gazdasági semlegességet, sőt, a semlegesség épp az önállóság szimbóluma, vagy ahogy Orbán Viktor mondja: „Mi döntjük el, kivel üzletelünk.” Így áll össze egy egységes kormányzati narratíva a „béke”, a „szuverenitás” és a „gazdasági semlegesség” hívószavai köré építve, mindezt hangsúlyosan összekapcsolva a jövő évi kampány felvezetőjeként is értékelhető gazdasági ígéretekkel, jóléti intézkedésekkel, amelyek a 11-ből 7 kérdést tesznek ki. Miközben tehát a magyar gazdaság komoly problémákkal küzd, a költségvetési bevételek akadoznak, a TISZA pedig az állam működésképtelenségét tűzi zászlajára, a Fidesz a „most rossz” helyett a „jobb lesz” ígéretével kezdte meg a feltehetően majd hangsúlyosan a gazdaságról szóló kampányt.
A gazdasági elemzések ugyanakkor érthető módon keresik a tényleges gazdaságpolitikai koncepciót és annak realitását is a politikai üzenetek mögött.
Az egyik leggyakrabban hallható kritika, hogy a gazdasági semlegességnek nincsenek meg a feltételei. Magyarország ugyanis NATO- és EU-tagként az euroatlanti integráció szerves része, gazdasága pedig rendkívül erősen kapcsolódik az európai közös piachoz, így rövid távon meg sem valósítható, hogy egyszer csak gazdaságilag semleges legyen. A GKI elemzése ezzel kapcsolatban nemrég kimutatta, hogy bár a kormány tizennégy éve hirdeti a keleti nyitást, a kivitelt tekintve arányaiban még vissza is esett a magyar gazdaság jelenléte a keleti piacokon. A külföldre eladott magyar termékeknek 2010-ben a 77 százalékát vitték az EU valamelyik országába, ez mostanra 81 százalékra nőtt. Az észak-amerikai termékexport aránya 3 százalék alattiról majdnem 5 százalékra nőtt eközben. Ezzel szemben az Ázsiába történő export részaránya 7 százalékról 5 százalék alá csökkent, egy szintre kerülve a növekvő észak-amerikai exporttal. A Kínába irányuló eladások pedig stagnálnak, az elmúlt tizennégy évben végig a teljes magyar termékexport 0,2 és 0,35 százaléka között ingadozott, India esetében pedig 0,4-ről 0,3-ra csökkent. Kínával szemben a külkereskedelmi egyenleg így évtizedes mélyponton van. Hiába nőttek a kínai és más ázsiai beruházások Magyarországon, ebből a hazai gazdaságnak egyelőre a hazai beszállítókat és a munkahelyeket illetően nem sok haszna származik.
Ugyancsak gyakori kritika a gazdasági semlegességgel szemben, hogy ha meg is lehetne valósítani, akkor is túlzott kockázatokkal járna. Ha ugyanis a világgazdaság blokkosodása tényleg felgyorsul, akkor Magyarország két szék között könnyen a pad alá eshet. A felerősödő protekcionizmus keretei között a semlegesség hirdetése a nyugati beruházások elmaradását okozhatja, vagy a magyar vállalatok nyugati piacra lépését akadályozhatja. Az általános bizalmatlanság pedig már nem is kockázat, hanem jelenleg is károkat okoz, elég csak az uniós támogatások felfüggesztésére vagy a spanyol vonatgyár magyar felvásárlásának megakadályozására gondolni.
A gazdasági elemzések megközelítésében az is érthetetlen, hogy ha az Orbán-kormány hevesen ostorozza az EU kereskedelmi háborúját Kína ellen, akkor miért nem bírálja ugyanezt az általa lelkesen támogatott, és hamarosan hivatalba lépő Trump-adminisztráció vonatkozásában. Magyarországot tekintve ugyanis valóban káros lenne a Trump által beígért vámháború további eszkalációja. Kulcskérdés, hogy tényleg sor kerül-e az EU-val szemben amerikai védővámok bevezetésére. Ha igen, az visszavetheti a magyar gazdaságban kulcsszerepet játszó német autógyártás exportját, nem mellesleg egy Kínával kereskedelmi háborút folytató amerikai gazdaságpolitika aligha tenne jót az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságnak. Félő tehát, hogy a trumpi gazdaságpolitika ténylegesen elhozza a gazdasági semlegességet, csak nem úgy: új kitörési pontok helyett a magyar gazdaság nyugat-európai és kínai motorjainak párhuzamos lecsavarásával.
Mindezek nyomán könnyen belátható, hogy a „gazdasági semlegességnek” végiggondolt gazdaságpolitikai alapja aligha van, és elfogadható az a megfejtés, hogy csupán egy kommunikációs lózungról van szó, amellyel a kormány megmagyarázhatja a megmagyarázhatatlant, hogy például miért jobb vissza nem térítendő uniós támogatások helyett kínai hiteleket felvenni.
Ennél mégis valamivel többről van szó, egy politikai termékről, amelyből a kommunikációs hasznán túl származhat politikai cselekvés is. Ennek értelme azonban nem látható be a gazdasági racionalitás felől, csak onnan, ha a rezsimérdek és a nemzeti érdek fogalmait szétválasztjuk. Az Orbán-kormány vezetőit elsősorban az általuk kiépített politikai rendszer hosszú távú fenntartása érdekli, és ezt sokkal inkább biztosíthatónak látják a „gazdasági semlegesség” üzenetével legitimált orientációváltással. Még ha gazdaságilag indokolhatatlan is, az Orbán-rezsim az Európai Uniótól való eltávolodásban vagy annak szétzilálásában, az EU által megkövetelt jogállami és demokratikus normák kikerülésében, az ilyen követelményeket nem támasztó keleti autokrata rezsimek kiszolgálásában látja a hosszú távú túlélésének esélyeit. Ezt szolgálja a „gazdasági semlegesség”.
