Két gyökeresen eltérő külpolitikai ajánlat közül választhatnak a magyar szavazók 2026-ban – tartalmi szempontból ez volt a hétvégén elhangzott párhuzamos beszédek lényege
2025-07-28
Orbán Viktor a 2014-es tusnádfürdői beszédében még az illiberális állam építését jelentette be, ami világpolitikai szinten is nagy hullámokat vert. Ehhez képest idén egy Digitális Polgári Körök néven futó online adatbázis-építés elindítása volt Tusnádfürdő nagy bejelentése. Ez az eltérés önmagában is jól szemlélteti, hogy Orbán 20 éve nem látott politikai kihívásokkal küzd rendszerének stabilitása, a gazdaság, illetve a kormányzás terén. A korábbi évek nagy világmegfejtéseihez képest szokatlanul erőtlen és kiüresedett volt a beszéd. A miniszterelnök ezúttal nem tudott kormányzati eredményeket felsorolni, még Trump hangosan ünnepelt elnöksége kapcsán sem sikerült felmutatni semmilyen nagybetűs amerikai-magyar „Deal"- t, inkább a III. világháború rémképével riogatta a közönségét, és azt ígérte, hogy ő távol tartja attól Magyarországot. A külpolitika általános irányvonalát tekintve pedig nem mutatott hajlandóságot a korrekcióra: Orbán továbbra is saját szövetségi rendszere ellen politizál, a keleti autokrata és félautokrata államokat követi, miközben Brüsszelt hibáztatja mindenért, amiért most már a választók többsége őt és kormányát. Számára már az Ukrajna elleni orosz agresszió is az EU és Ukrajna által fenntartott „európai háború", amiben mintha Vlagyimir Putyin nem is lenne szereplő.
Magyar Péter az orbáni világképpel szemben világos alternatívát állított a székesfehérvári beszédében, amely sokak számára meglepően konkrétan foglalt állást az EU és NATO mellett, valamint a keleti „vodkabűzös” putyini diktatúrákkal szemben. Magyar félreérthetetlenül elkötelezte magát az euroatlanti szövetségi rendszer mellett, amivel egyértelműen azokat az elkötelezett Orbán-ellenes szavazókat célozta, akik eddig hiányolták a világos beszédet Magyar Péter eddigi megnyilvánulásaiból. Határozottan kijelentette ugyanakkor, hogy nem támogatja Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását, ahogy a következő uniós költségvetés tervezetét sem, illetve továbbra is veszélyként beszélt a migrációról. Ezzel pedig a Fidesz vonzáskörzetéből már megszerzett szavazóknak üzent, nem mellesleg igyekezett előre rövidre zárni a Fidesz támadásait. A TISZA elnöke szerint nem a III. világháború, hanem Oroszország terjeszkedése fenyegeti Magyarország biztonságát, és felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország könnyen juthat Ukrajna sorsára.
Copyright 2025. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.