Hogyan használják a Fidesz és hogyan a TISZA politikusai és szervezetei az AI-t a kampányban?
A mesterséges intelligencia a jelenlegi kampányban a politikai valóságtorzításának eszközévé vált. A szembenálló felek gyökeresen eltérő stratégiával használják a technológiát. Míg a kormánypárti oldal a negatív kampányt, a félelemkeltést és az ellenfelek démonizálását járatja vele csúcsra, addig az ellenzéki kihívó a politikai botrányokra reagálva a saját narratíváinak megerősítésére, hősök felépítésére alkalmazza. Ugyanakkor a hivatalos, központi pártoldalak, a politikusok és jelöltek jóval kisebb mértékben élnek az AI eszközével, mint a kormányzati irányítású média felületei.
A március 15-től április elejéig tartó időszakban több mint 130 politikusi, köztük kormánypárti és ellenzéki listavezetők, országos és egyéni jelöltek, prominens, hivatalban lévő politikusok, valamint a hivatalos, központi pártoldalakhoz tartozó Facebook-profilt és -oldalt vizsgáltunk meg. Azt tapasztaltuk, hogy a politikusok és a pártok saját felületein összességében lényegesen kisebb mértékben jelennek meg AI-generált tartalmak, mint a kormányzati irányítású országos és bulvár médiában. A központi pártoldalak egyáltalán nem is posztoltak ilyen jellegű tartalmakat, és a kis ellenzéki pártok (DK, Mi Hazánk, MKKP) jelöltjeinél sem találtunk mesterségesen előállított vizuális tartalmat. A technológiát jelenleg kizárólag a Fidesz-KDNP és a TISZA bizonyos politikusai használják, ők is merőben eltérő célokkal, ami jól rávilágít a két politikai tábor gyökeresen eltérő kampánystratégiájára.
A kormánypárti politikusok esetében az AI továbbra is elsősorban a negatív kampány, a lejáratás és a társadalmi félelemkeltés eszköze, amely sokszor egybecseng a kormányzati irányítású média narratíváival. Kubatov Gábor pártigazgató oldalán például egy olyan manipulált videó jelent meg, amelyben a Brüsszelben vakon, fehér bottal tapogatózó Panyi Szabolcs újságírón gúnyolódnak. A fizikai és anyagi biztonság fenyegetettségének érzetét Mohácsy István egy háborús AI-videóval igyekezett fokozni, amely azt mutatta, hogy a TISZA Magyar Péter aláírásával hitelesített behívókkal és katonaruhás politikusokkal (köztük Ruszin-Szendi Romulusz, Halmai Ferenc Tibor és Cseh Tamás) egyenesen a háborúba vinné a magyar fiatalokat.
A kampány durvább, vallási feszültségeket szító elemei is megjelentek a palettán: Hollik István és Gyepes Ádám is olyan képet tett közzé, amelyen Magyar Pétert egy „Gyújtsd fel a helyi templomot” feliratú pólóban ábrázoltak. Több képviselő a jól ismert „külföldi báb” és az ukrán fenyegetés toposzait melegítette fel, amelynek vizuális középpontjában Volodimir Zelenszkij állt. Papp Zsolt oldalán egy olyan kép jelent meg, amelyen Magyar Péter súg valamit az ukrán elnöknek, míg Radics Béla egy ordítozó Zelenszkijt, valamint egy olyan kompozíciót is posztolt, ahol az ukrán államfő Ursula von der Leyen és egy másik nehezen beazonosítható személy (talán Manfred Weber) társaságában – szó szerint dróton rángatja a TISZA elnökét. Nyitrai Zsolt Kapitány István figuráját posztolta „a magyar Jockey Ewingként”, aki 1000 forintos benzinárat kínál a választópolgároknak.
Esetenként meglehetősen abszurd formában, de a technológia a saját politikai brandépítésben is felbukkan. Ezt a vonalat képviseli Orbán Viktor, aki önmagát a maffiózó keresztapaként ábrázolva harangozta be egyik interjúját, vagy Szijjártó Péter külügyminiszter, aki három különböző videóban is egy lovasfogat mögött állva, a Puskás-aréna és egy BYD-gyár előtt vágtatva jelenik meg a választók képernyőjén (videók itt, itt és itt).
Magyar Péter és a TISZA fővárosi Közgyűlési képviselői – például Gémes Szilvia, Bovier György vagy Porcher Áron – merőben más funkciót szántak az AI-nak. Náluk az elmúlt hetek politikai viharaira és botrányaira reagálva egyértelműen a hősépítés a cél. A leggyakoribb narratívájuk a kormányzati megfigyelési botrány, illetve az úgynevezett kémügyet kirobbantó, majd a rendőrségtől távozó Szabó Bence nyomozó köré épül. A százados több TISZÁ-s politikus, sőt maga Magyar Péter oldalán is a TIME magazin címlapján, az év embereként jelent meg, amellyel a hatalommal dacoló kisember mítoszát igyekeztek építeni. Szintén visszatérő, mesterségesen előállított tartalom az, amelyen a közelmúlt informatikai és lehallgatási botrányainak érintettjei – Szabó Bence, a Gundalf néven ismert informatikus, valamint Pálinkás Szilveszter – egyfajta magyar bosszúállókként (Avengers), heroikus beállításban pózolnak.
A TISZA politikusainak AI-generált tartalmai:

A Fidesz(-KDNP) politikusainak AI-generált tartalmai:

A képek forrásai: a TISZA és a Fidesz-KDNP politikusainak, szervezeteinek Facebook-oldalai.