Szállj szembe a gyűlölködéssel!

2020-01-13

Kampánytervező tréning a szélsőségesség elleni fellépés lehetőségeiről Budapesten

 

Találkoztál már valaha megbélyegzéssel, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel vagy akár gyűlölet(bűn)cselekménnyel? Ismersz valakit, aki erőszakos, szélsőséges nézeteket vall? Zavarnak ezek a jelenségek? Szeretnél tenni ellenük?

Akkor gyere el a képzésünkre, ahol nem csak többet tudhatsz meg ezekről a témákról, de segítünk azt is kitalálni és megtervezni, hogy Te mit tehetsz ellenük!

 

Mire hívunk?

Az Európai Unió által támogatott Tegyél egy bátor dolgot” kezdeményezésünk keretében képzéssorozatot indítunk 18-26 éves fiataloknak. A négy témát feldolgozó képzéssorozat célja, hogy a résztvevők

  • jobban megismerjék és biztosabban felismerjék a radikalizáció és a szélsőségesség jeleit, jellemzőit,
  • kitalálják, ők hogyan léphetnek fel ezek ellen a mindennapi életükben,
  • megtervezzék, majd megvalósítsák az akcióötletüket.

Mikor lesz és miről szól az első képzés?

Az első témában tartott képzés (Szélsőségesség a közvetlen környezetedben) első alkalma másfél napos.

  • Időpont: 2020. február 7. péntek, 15:00-19:00 és 2020. február 8. szombat, 10:00-17:00
  • Helyszín: Auróra (1084 Budapest, Auróra u. 11.)

A design thinking módszertanára épülő, interaktív, egyéni és csoportos feladatokból álló tréning során közösen feltérképezzük a szélsőségesség aspektusait,  jellemzőit, a radikalizáció folyamatát. Ezt követően a résztvevők azonosítják a számukra legérdekesebb problémákat, amelyekre akcióötletet dolgoznak ki. Az akciók megvalósítását követően, 2020. március-áprilisban kerül majd sor a második alkalomra, a résztvevőkkel közösen kiválasztott időpontban.

 

Kiket várunk?

A képzésünk neked szól, ha

  • 18-26 éves vagy,
  • többet szeretnél tudni a szélsőségességről és a radikalizáció folyamatáról,
  • szeretnél tenni a gyűlöletkeltés, kirekesztés és erőszakos eszmék ellen,
  • vállalod, hogy kitalálsz és megvalósítasz egy akciót,
  • vállalod, hogy részt veszel a képzés első alkalmának mindkét napján és később az értékelő találkozón is,
  • nyitott vagy arra, hogy a többi alkalomra is elgyere, ha érdekel a téma, és jó lesz az időpont.

Ha tudsz, jelentkezz közösen egy barátoddal párban - így majd együtt tervezhetitek és valósíthatjátok meg az akcióötleteteket. De az sem baj, ha egyedül jönnél - úgyis találsz majd társat a képzésen!

 

Mit várunk tőled?

Az a legfontosabb, hogy érdeklődő és lelkes légy a téma iránt! Jelentkezéskor írd meg, miért érdekel a téma, miért akarsz részt venni a képzésen, milyen jelenségre szeretnél megoldást találni. Ha már konkrét ötleted is van, annál jobb, röviden vázold fel azt is!

Fontos, hogy ott tudj lenni az első képzés első alkalmának mindkét napján (február 7-8.), és majd a második, egynapos alkalmon is (2020 március-április)!

 

Tényleg ki kell találnom és meg kell valósítanom egy akciót?

Csak annyit kérünk, hogy tegyél EGY bátor dolgot! Ez lehet bármilyen kisebb vagy nagyobb akció, online vagy offline, amellyel olyan személyt (pl. egy osztálytársadat, barátodat, családtagodat), vagy akár egy csoportot is (pl. osztályod, baráti társaságod) próbálsz elérni, akik fontosak számodra. Csinálhatsz bármit, ami eszedbe jut, ha az szerinted segíti a szélsőségesség elleni küzdelmet, és hozzájárul egy békésebb és elfogadóbb társadalom megteremtéséhez. Ha már van ötleted, pályázz! Ha még nincs, ne aggódj! A tréning során közösen tudtok majd gondolkodni és ötletelni a többi résztvevővel, amiben mi is segítünk. 

 

Hogy és meddig tudok jelentkezni?

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével tudsz 2020. február 3-ig: https://forms.gle/dj9nQTUATFd7iPX56

 

Miről szól és mikor lesz a többi képzés?

A képzéssorozat további témái:

  1. Szélsőségesség a közvetlen környezetedben
  2. Szélsőségesség felismerése a neten
  3. Szállj szembe a szélsőségességgel online
  4. #Változtass - civil, közösségi részvétel

A képzések minden témában 2-2 alkalomból állnak. Az első alkalommal a résztvevők megismerkednek az adott téma elméleti hátterével, valamint akcióötleteket dolgoznak ki. Az első alkalmat követő 2-3 hónapban a résztvevők - a szervezők mentorálásával - megvalósítják a megtervezett akciójukat, majd a képzés második alkalmán közösen megbeszéljük a tapasztalatokat.

A másik három témában tartandó képzésekre 2-3 havonta kerül majd sor.

 

Hol tudhatok meg többet erről?

A projektről és a többi képzésről a „Tegyél egy bátor dolgot” honlapon tudhatsz meg többet.

---

A képzés a Tegyél egy bátor dolgot - Do One Brave Thing projekt keretében valósul meg, amelyet az Európai Unió Belső Biztonsági Alap - Rendőrség eszköze finanszíroz. A támogatási szerződés száma: 812631.

E poszt tartalma csak a szerző véleményét tükrözi, és kizárólag a saját felelőssége. Az Európai Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget az abban szereplő információk felhasználásáért.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695