Autoriter vonzalmak az Európai Parlamentben

2024-03-26

A Political Capital – folytatva korábbi kutatásait – a kártékony külföldi befolyást és az autoriter rezsimekkel szembeni fellépést vizsgálta az Európai Unióban, kiemelt figyelmet fordítva Közép-Európára. Partnereinkkel – Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából – közösen nyomon követtük az EP-képviselők külügyi témájú szavazásait a 2019-2024-es ciklus során. A szavazatok alapján felállítottunk három indexet, és osztályoztuk az egyes képviselőket, valamint a nemzeti pártokat Oroszország, Kína, illetve általában az autoriter rezsimekkel kapcsolatos határozathozatalokban elfoglalt álláspontjuk mentén.

Március 25-ei Autoriter vonzalmak az Európai Paralemntben című rendezvényünkön bemutattuk kutatásunk eddigi legfontosabb eredményeit. Ezt követően pedig Cseh Katalin (RE, Momentum), Gyöngyösi Márton (független, Jobbik) és Rónai Sándor (S&D, DK)  EP-képviselőkkel megvitattuk az Európai Unió fellépési lehetőségeit az autoriter rezsimekkel szemben, különös tekintettel arra, miképpen válhatna hatékonyabbá a brüsszeli külpolitika, illetve hogy egyáltalán szükség van-e a hatékonyabbá tételére.

A rendezvényen bemutatott prezentációnk:

 

 

 

Az esemény teljes felvétel itt visszanézhető:

 

Az eseményen készült fotók itt elérhetők. Korábbi kutatási beszámolóink itt és itt olvashatók.

 

 

 

 

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384