Miért szeretjük? Az (antiszemita) összeesküvés-elméletek politikai és pszichológiai „haszna”
Írásom – a provokatív cím esetleges sugallata ellenére – nem önvallomás. A többes szám első személy használata nem azért indokolt, mert az antiszemita összeesküvés-elméletekről szóló konferencia előadói, vagy a Political Capital munkatársai személyesen az összeesküvés-elméletek rajongói lennének. Hanem elsősorban azért, mert az összeesküvés-elméletek, rossz hírnevük ellenére is, rendkívüli népszerűségnek örvendenek. „Az összeesküvés-elméletek mindannyiunk számára folyamatos kísértést jelentenek1”. Szinte minden erős közösségnek megvannak a maga jól bejáratott összeesküvés-elméletei –még ha nem is így aposztrofálják őket. Az összeesküvés-elméletek a nyugati társadalmakban és keleten egyaránt elterjedtek. Az Egyesült Államokban például a lakosság 75-80%-a gondolja, hogy a Kennedy-gyilkosság hivatalos verziója, a „magányos gyilkos” elmélet nem fedi a valóságot, és valamilyen összeesküvés áll a gyilkosság hátterében.2 Az amerikaiak 62 százaléka gondolja, hogy a Bush-kormány előzetesen tudott a szeptember 11-i terrormerényletek tervéről, csak szándékosan elhallgatta azokat.3 A britek egyharmada gondolja, hogy Diana hercegnő halálát nem baleset, hanem előre eltervelt merénylet okozta.4 Egyes muszlim országok lakosságának csaknem 80 százaléka gondolja, hogy nem az arabok egy csoportja követte el a szeptember 11-i merényletet, hanem az Izrael és az Egyesült Államok kormányai.5
A hazai kutatások szintén az összeesküvés-elméletek nagyfokú népszerűségét mutatják. A Progresszív Intézet 2008-as adatai szerint a válaszadók 31 százaléka értett egyet azzal, hogy „életünk nagy részét titkos összeesküvések befolyásolják.”6 Egy 2009 végén, saját kérdéseink alapján a Mediánnal közösen végzett reprezentatív kutatás szerint pedig7 a válaszadók több mint kétharmada egyetért azzal az állítással, hogy „a médiából és a hírekből sohasem tudhatjuk meg az igazságot, a lényeg mindig a színfalak mögött zajlik.”, és felük gondolja, hogy „a válság során a nagy hatalmú pénzügyi körök összefogtak, hogy romba döntsék Magyarország gazdaságát, elősegítve az ország gyarmatosítását” (ld. a lenti táblázatot). A kutatásban a válaszadók 88 százaléka egyetértett az ötből legalább egy összeesküvésre vonatkozó tétellel, 23 százalékuk pedig mindegyikkel. Ennek alapján tehát kijelenthető: az összeesküvés-elméleteket valóban szeretjük. Egyes kutatások szerint ráadásul az összeesküvés-elméletek tudatunkon kívül fejtenek ki erős hatást a gondolkodásunkra: bár erősen hatnak ránk, abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy mi magunk immúnisak vagyunk rájuk.8
De mit is szeretünk pontosan? Az „összeesküvés-elmélet” kifejezés alatt itt olyan hiedelmeket értünk, melyek szerint egyes egyének és csoportok egymással együttműködésben valamilyen rosszindulatú; ellenünk irányuló titkos Terv megvalósításán dolgoznak. A minket érdeklő, társadalmi-politikai kérdéseket feszegető összeesküvés-elméleteket többek között az különbözteti meg az egyéni paranoid téveszméktől, hogy itt nem az egyén, hanem a csoport a vélt és félt összeesküvés áldozata és céltáblája.
Miért szeretjük az összeesküvés-elméleteket, mi magyarázza rendkívüli vonzerejüket? Ehelyütt csak rövid, teljességre nem törekvő választ adhatunk a kérdésre. Fő pszichológiai előnyük, hogy pszichológiailag kényelmes magyarázatokat adnak nehezen megmagyarázható, váratlan és sokkoló eseményekre. Nem véletlen, hogy válságok, természeti katasztrófák, merényletek nyomán elburjánzanak ezek a teóriák. Az összeesküvés-elméletek mint a „dedukció pornográfiái” események rendkívül széles körét képesek kevés premisszából megmagyarázni; hatókörük tág, így sok új eseményt „be tudnak kebelezni”. Pszichológiailag kényelmesek azért, mert segítenek a „jó és a rossz” különválasztásában, megnevezik az „ismerős ellenségeket”, megszemélyesítve és csoporton kívül tolva az események felelőseit, és lehetővé téve az ellenséges érzelmek levezetését. Összeesküvés-elméleteink segítségével fenntarthatjuk azt a nézetünket, hogy a világ alapvetően igazságos, csak a Gonosz Mások tehetnek arról, hogy a világban jó emberekkel rossz dolgok történnek. Ha az arab országok lakói azt gondolják, hogy Izrael és az Egyesült Államok kormányai követték el a szeptember 11-i merényletet, akkor nem kell szembenézni az iszlám fundamentalizmus saját közösséget terhelő problémájával. Ha valamilyen konspiratív csoport (MI6, Moszad stb.) állt Diana halálának hátterében, mentesülök attól a szorongató érzésről, hogy csodálatos emberek halálát olyan banális ok is előidézhette, mint egy részeg sofőr. De az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiai haszna ezen túl is szinte felbecsülhetetlen: segítenek megmagyarázni kedvezőtlen társadalmi eseményeket, rekonstruálni a múltat és bejósolni jövőbeli eseményeket, ráirányítják a figyelmet a saját csoport elleni fenyegetésekre és ezzel és kollektív védelemre sarkallják a saját csoport tagjait, illetve morálisan igazolják a külső csoportokkal szembeni kegyetlenséget és erőszakot.
Miért éppen a zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket szeretjük? Egyáltalán, megkülönböztetett-e, megkülönböztetendő-e az antiszemita összeesküvés-elmélet az konspirációs teóriák világán belül? Annyiban igen, hogy a hagyományos, az európai kultúrkörben mélyen gyökerező zsidó sztereotípiának hagyományosan inherens része az összeesküvés: a zsidók rejtett hálózatokon keresztül irányítják a világ eseményeit. Lengyel vizsgálatok9 kimutatták, hogy a különböző népcsoportok (köztük amerikaiak, németek, oroszok stb.) közül a zsidókkal szemben a legerősebbek az úgynevezett „összeesküvéses sztereotípiák”, az azzal kapcsolatos vélekedések, hogy egy adott népcsoport titokban világuralomra és a pénzügyi rendszer teljes irányítására tör. Sőt, ugyanezen vizsgálat azt is megállapította: az antiszemita összeesküvés-elméletek pszichológiai jelentősége a parlamenti választások előtt növekszik és a választások után csökken. Ez pedig arra utal: az összeesküvés-elmélet az abbéli félelemben gyökerezik, hogy egy sok szempontból láthatatlan, de erős de fenyegető csoport illegitim kontrollt gyakorol az életünk felett. A zsidókról alkotott sztereotípia pedig éppen ilyen képet vetít elénk.
Gyakorlatilag nincsen olyan nagy horderejű kedvezőtlen társadalmi és politikai esemény, amelynek magyarázatára meg ne születnének az Izraellel vagy a zsidókkal kapcsolatos összeesküvéses magyarázatok. Ezek ráadásul gyakran diplomáciai szinten is artikulálódnak, tehát jelentőségük nem lebecsülendő. Néhány népszerűbb példa a múltból: a gazdasági válságot az zsidók idézték elő, hogy bedöntött gazdaságokat könnyebben térdre kényszeríthessék, felvásárolhassák, gyarmatosíthassák. Az Egyiptom partjainál történt cápatámadás a Moszad szándékos összeesküvésének eredménye volt; egyiptomi illetékesek szerint azzal, hogy a gyilkos cápát Izrael állam titkosszolgálata „kiképezte” és Egyiptom partjai felé irányította, az ország turizmusát akarta bedönteni. A Wikileaks kiszivárogtatásai mögött – a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának helyettes vezetője szerint például – Izrael áll, hiszen csak a zsidó államnak állhatott érdekében ez a diplomáciai zavar (a kiszivárogtatások egyébként a legérzékenyebb diplomáciai veszteségeket éppen Izrael legfőbb szövetségesének, az Egyesült Államoknak okozták).
A világ-összeesküvésekkel kapcsolatos hiedelmek jellegzetesen modern képződmények, melyekben az összeesküvőket a „homo oeconomicus” hűvös racionalitása jellemzi, titkos terveik megvalósítását pedig a modern intézmények és technológiai vívmányok teszik lehetővé. Látni kell ugyanakkor, hogy a zsidókkal kapcsolatos összeesküvéses sztereotípiák részben a történelmi múlt archaikus, kollektív örökségének tekinthetőek. A középkorban is megjelentek már – más formában és más, mágikus-transzcendens világképbe ágyazva – a zsidók összeesküvésével kapcsolatos elméletek.10 Többen a zsidókat tették felelőssé például 1009-ben a jeruzsálemi Feltámadás Templomának lerombolása, illetve az 1020-as római földrengés miatt. A zsidókat okolták a 14. században Európát sújtó éhínségért is, aminek következményeképpen francia földön rendszeressé váltak a zsidók elleni pogromok. Egyesek az Európa lakosságának mintegy egyharmadát követelő pestist is a zsidók összeesküvésének tulajdonították (annak ellenére is, hogy a járvány a zsidók közül ugyanúgy szedte az áldozatait), mely a keresztény közösségek elpusztítására irányult. A társadalmi szintű félelem és érzelmi felfokozottság az összeesküvés-elméletgyártás termékeny táptalaja, a zsidók pedig ilyenkor – Kovács András kifejezésével élve –„kéznél lévő idegenekként”11 könnyen válnak a kollektív bűnbakképzés céltábláivá.
Melyek azok a közösségek, melyek igazán szeretik az összeesküvés-elméleteket? Bár az összeesküvés-elméletek hatóköre jóval túlnyúlik a radikális és szélsőséges politikai csoportosulásokon, ezen csoportok nem létezhetnek titkos összeesküvést szövögető ellenségek nélkül. Az összeesküvők azok, akik erős szolidaritásuk révén ellenszolidaritást teremtenek; egységbe kovácsolhatják és mozgósíthatják a saját csoportot. A fenyegető összeesküvés magyarázatot ad a csoport marginalizálódott helyzetére, konkretizálja az ellenséget, legitimálja a vele szemben alkalmazott szélsőséges eszközöket. Segít továbbá a csoport kollektív önértékelésének fenntartásában, a csoport nárcisztikus igényeinek kielégítésében: „nem véletlen, hogy mindenki ellenünk van: fontosak vagyunk”. Az összeesküvés-elmélet tehát nélkülözhetetlen ideológiai-politikai kellék a radikális csoportok számára. Elsősorban a radikális jobboldali szervezetekre jellemző, hogy az összeesküvőket etnikai kategóriákkal írják le. Ezen mozgalmak ugyanakkor közel sem törvényszerűen antiszemiták. Sőt, utóbbi években Észak- és Nyugat-Európában a főképp muszlimok ellen irányuló heves bevándorló-ellenesség bizarr eredményeképpen kifejezetten filoszemita – ugyanakkor etnocentrista és nacionalista – szervezetek alakultak és értek el politikai sikereket. Ilyen például a Geert Wilders vezette Szabadságpárt Hollandiában, a Dán Néppárt, a svéd Demokrata Párt, vagy éppen a Flamand Érdek Belgiumban. A radikális jobboldali szervezeteknek és mozgalmaknak azonban főképp Közép-Kelet-Európában máig is jellemző vonása maradt az antiszemitizmus – különösen azon országokban, amelyek a második világháború nácibarát kormányainak terhes örökségével nem néztek szembe.
A radikális jobboldaliság, az antiszemitizmus és az összeesküvéses mentalitás több szempontból mutat eszmei és pszichológiai rokonságot. A radikális jobboldal politikai szempontból úgy definiálható, mint radikális kísérlet a modernizáció irányába mutató társadalmi változások megakadályozására és visszafordítására, aminek eszközei a homogén nemzetállam megteremtése és a hagyományos társadalmi mintákhoz való visszatérés.12 Az antiszemitizmus is a társadalmi változásokkal szembeni pszichológiai és politikai ellenállásként értelmezhető: a zsidóellenesség „az antimodernitás kulturális politikai kódjaként funkcionál.”13 Az antiszemitizmus funkciója ráadásul sokszor szintén a nemzetállam védelme: a zsidókkal szembeni egyik legfőbb vád, hogy „idegenségükkel”, másságukkal fenyegetést jelentenek a kulturálisan és identitásában egységes nemzetállamra (a nemzetállam-építés és az antiszemitizmus összefüggéséről lásd Karády Viktor írását a Kritika 2011. márciusi számában). Az összeesküvés-elméletek jelentős része ideológiai szempontból szintén konzervatív vagy „tradicionalista”, amennyiben a modernitás értékeivel és trendjeivel (például a globalizációval) szemben fogalmazódik meg. Ennek legszélsőségesebb példáját egyes, az arab világban elterjedt összeesküvés-elméletek adják, melyek szerint például a Heavy Metal és a rágógumi is Izrael összeesküvésének „terméke”, az előbbivel Izrael cionista propagandát, az utóbbival pedig promiszkuid életmódot terjeszt az arab országok fiatalságának körében. Az összeesküvés-elmélet ráadásul sokszor éppen a saját csoportot védelmezi a „belső veszélyektől”, így a „csoporton belüli idegenek”, az értékrendszerében, kötődéseiben vagy más jellemzőiben a többségtől különböző csoporttagokat marginalizálhatja vagy rekesztheti ki.
A radikális jobboldali ideológiák, az antiszemitizmus és az összeesküvéses világnézet mögött tehát hasonló pszichológiai-ideológiai motívumok rejlenek: a változással szembeni ellenállás, illetve az egységes, homogén saját közösség megteremtése. Magyarországon jelenleg minden előfeltétel adott, hogy ez a három tényező összekapcsolódjon. Egyrészt, 2010-ben a parlamentbe került egész Európa egyik legerősebb radikális jobboldali pártja, a Jobbik. Ez ráadásul nem csak apró „baleset”: a radikális jobboldal rendszerellenes, tekintélyelvű, etnocentrista ideológiájára a Political Capital Derex-indexének vonatkozó adatai szerint erős társadalmi igény mutatkozik.14 Másrészről, az utóbbi pár évben, részben a válsággal összefüggésben a közvélemény-kutatások15 az antiszemitizmus, és főként a politikai antiszemitizmus erősödéséről számoltak be. Harmadrészt, a magyar közvélemény a fent idézett kutatások szerint rendkívül fogékony az összeesküvés-elméletekre. Ez pedig szintén nem átmeneti tünet: mivel a magyar közvélemény mind a politikai intézményekkel, mind a sajtóval, mind a pénzügyi szervezetekkel szemben bizalmatlan, könnyen szárba szökkennek és újratermelődnek azok az elméletek, melyek arról szólnak, hogy a politikusok és a gazdasági szereplők összeesküdnek a „nép” ellen, és a sajtó pedig, amely a hatalmasok kezében van, nem tárja fel ezen összefüggéseket.
A Jobbik és a Magyar Gárda világnézetében az antiszemita összeesküvés-elméletek mindig fontos szerepet töltöttek be. A párt a cigányellenes retorikával és a „cigánybűnözés” szlogennel robbant be a politikába,16 és fontos elmondani: a romaellenes tendenciák kiaknázása és felerősítése messze a Jobbik politikájának legjelentősebb és társadalmi szempontból legveszélyesebb aspektusa. Fontos ugyanakkor, hogy az antiszemita összeesküvés-elméletek átfogó világmagyarázati keretként, a társadalmi problémák végső okaként, további magyarázatot nem igénylő politikai axiómaként mindig is jelen voltak általában a hazai szélsőjobboldal, és konkrétan a Jobbik ideológiájában és retorikájában. A Jobbik politikájában a romaprobléma végső oka is a zsidóság, ahogy azt Bíber József, a párt korábbi alelnöke célratörően megfogalmazta 2008-ban: „Mi is tehát a cigánybűnözés? Ne áltassuk magunkat: biológiai fegyver a cionizmus kezében.” A cigányság ebben a képletben nem több, mint a Magyarország zsidók általi leigázására irányuló összeesküvés öntudatlan eszköze. Erre utalt 2009-ben Szegedi Csanád, a párt jelenlegi alelnöke is az előbbivel egybecsengő mondatában: „A mi pénzünkön állami felügyelettel cigánytenyészet zajlik.”
A Jobbik választási kampányainak középpontjába mindig a nagyobb tömegmozgósító erővel rendelkező cigánybűnözést helyezte. Az utóbbi hónapokban, mintegy fél évvel az országgyűlési választások után azonban ismét felerősödni látszanak a párt politikájában az antiszemita retorikai elemek, politikai akciók és ideológiai deklarációk. Amikor 2010 novemberében a parlament szavazott az izraeli társulási szerződésről, a Jobbik politikusai Magyarország felvásárlásáról, „Simon Peresz álmának beteljesüléséről” beszéltek. Alig több mint egy héttel később Károlyi Mihály szobránál tartott tüntetést a Jobbik, ahol a szobor fejére kipát tettek, a nyakába pedig „én felelek Trianonért” táblát raktak, ezzel felelevenítve a klasszikus antiszemita toposzt, a „hátbaszúrás-elméletet”. A közelmúltban egy pártrendezvényen a Jobbik elnöke a Fidesz és az MSZP közös „közel-keleti fordulatáról” beszélt, többször utalva arra, hogy mind a két párt Izrael érdekeit képviseli – a nemzeti érdekek helyett. A parlamentben a párt elnöke az elmúlt napokban „holokausztiparról” beszélt, és többször felszólította a kormányt, hogy ne árusítsa ki az országot Izraelnek.
A Jobbik az újramelegített antiszemitizmussal (mint ahogy a látványos utcai akciókkal és a felerősített cigányellenességgel is) elsősorban saját politikai válságát kezeli. A politikai környezet a Jobbik számára látványosan romlott a választások óta: a közvélemény elégedetlensége csökkent, a kormány több, korábban a Jobbikhoz kötődő szimbolikus javaslat megszavazásával (pl. Trianonemléknap) szívta el sikeresen a levegőt a radikális párt elől. A Jobbik nem tudott kellő erőt demonstrálni a kormánnyal szemben, és a parlamentbe való betagozódás egyfajta identitásválságot eredményezett a korábban harsányan rendszerellenes párt számára. Mindezek mellett elvesztette korábbi „kedves” ellenségeit: Gyurcsány Ferenc háttérbe szorult, az SZDSZ eltűnt a parlamentből. 2010 áprilisa óta mindennek köszönhetően a Jobbik támogatottsága inkább csökkent, illetve a korábbinál alacsonyabb szinten stabilizálódott. Az önkormányzati választás a párt számára egyértelműen kudarcot okozott.
A politikai tér- és népszerűségvesztés látványos konfliktusokhoz vezetett a párton belül, illetve a párt és a Magyar Gárda között; a pártvezetést többen amiatt bírálták, mert „elpuhult”, elvesztette radikalizmusát, a Jobbik pedig egyszerűen belesimult a korábban sokat bírált pártrendszerbe. A régi-új ellenség, a zsidók kijelölésével, és az antiszemitizmusra építő mozgósítási kísérletekkel most a Jobbik egyszerre próbálja orvosolni csökkenő támogatottságát, orvosolni a párt belső konfliktusait, illetve provokálni a nyilvánosságot, újraélesztendő a párt politikája iránt az utóbbi időben alábbhagyott érdeklődést. A Jobbik kísérletének sikere egyelőre kérdéses. A MIÉP korábbi példája legalábbis arra utal, hogy önmagában az antiszemitizmusra építve nem lehet tartósan sikeres és erős pártot működtetni. Kérdés azonban, hogy a hazánkban az utóbbi években (részben, de nem csak a válságnak köszönhetően) felerősödött antiszemita közbeszéd és közhangulat nem növelte-e a politikai zsidóellenesség potenciális politikai táborát. Pártpolitikai szempontból, „különleges ismertetőjelként” a Jobbiknak kifejezetten jó szolgálatot tehet ráadásul az antiszemitizmus. Ez ugyanis az az út, amelyen a Fidesz nem tudja és nem is akarja követni a Jobbikot – így a szélsőjobboldali pártnak nem kell attól félnie, hogy ismét beelőzik. Beszédes volt ebből a szempontból, hogy miután Orbán Viktor a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott interjújában a közelmúltban kifejtette: nincs zsidó világ-összeesküvés Magyarország felvásárlására, Vona Gábor rögtön azzal kontrázott: az izraeli befektetőknél mindenki jobb, mert nem csupán befektet, hanem az országot is szeretné. Mivel a pártpolitikai verseny a Jobbikot mind vulgárisabb antiszemitizmusba kergetheti, a zsidóellenesség válhat a jövőben a legfontosabb tényezővé, mely a Fideszt a Jobbiktól elválasztja.
A Political Capital Institute által szervezett és a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott, „Összeesküvés-elméletek és antiszemitizmus” című konferencián elhangzott előadás szerkesztett és aktualizált változata.
Krekó Péter
Political Capital
JEGYZET
1 Groh, D. (1987): The Temptation of Conspiracy Theory. In Graumann, C. F.; Moscovici, S. (Eds.) Changing Conceptions of Conspiracy, New York: Springer-Verlag: 1–14.
2 Saad, L. (2003): Americans: Kennedy Assassination a Conspiracy. Gallup News Service, November 21, 2003. http://www.gallup.com/poll/9751/ americans-kennedy-assassination-conspiracy.-aspx
3 Scripps News (2007): Selected results from a Scripps poll about conspiracies. 2001. november 23. http://www.scrippsnews.com/ node/28534
4 BBC (2006): Public doubts over Diana accident. 2006. december 8. http://news.bbc.co.uk/2/hi/programmes/conspiracy_files/6217136.stm
5 Gentzkow, M. A.; Shapiro, J. M. (2004): Media, education, and anti- Americanism in the Muslim world. Journal of Economic Perspectives, 18, 117–133.
6 A Magyar Progresszív Intézet kutatása a Politikai Térkép, melyhez az adatfelvételt és a módszertan kidolgozását a Publicus Intézet végezte. A tétel az Adorno-féle F-skála klaszszikus tétele.
7 Krekó P. (2010/a): Az összeesküvés-elméletekben való hit pszichológiája. In: Forgó Melinda–Ilyash György (szerk.)Conexus. Thesaurus Scientiarum.I köt.: Környezet. ELTE.Budapest, 2010. 71–91. old. (ISBN 978- 963-284-187-8) Krekó P. (in Press): Összeesküvés-elméletek és bizalom. Századvég, In Press.
8 Douglas, K. M., & Sutton, R. M. (2008): The hidden impact of conspiracy theories: Perceived and actual impact of theories surrounding the death of Princess Diana. Journal of Social Psychology, 148, 210–221.
9 Kofta, M.–Sedek, G. (2005): Conspiracy Stereotypes of Jews During Systemic Transformation in Poland. International Journal of Sociology, vol. 35, no. 1, Spring 2005, pp. 40–64.
10 Zukier, H. (1987): The Conspirational Imperative. In In Graumann, C. F.; Moscovici, S. (Eds.) Changing Conceptions of Conspiracy, New York: Springer-Verlag: 87–103.
11 Kovács A. (2005): A kéznél lévő idegen: antiszemita előítéletek a mai Magyarországon. Budapest: PolgArt.
12 Minkenberg. M.:The Radical Right in Europe: Challenges for Comparative Research. Strategies for Combating Right-Wing Extremism in Europe. 2009, Bertelsmann Stiftung.
13 Kovács A. (2005): A kéznél lévő idegen: antiszemita előítéletek a mai Magyarországon. Budapest: PolgArt.
14 Errefelé igény van a szélsőjobbra. HVG. 2010. február 22. http://hvg.hu/itthon/ 20100210_derex_political_capital_szelsojobboldal.
15 ld. pl. Kovács András és az Anti-Deflamation League kutatásait.
16 Lásd erről részletesebben: Juhász, A. (2010). A „cigánybűnözés” szó politikai karrierje. Anblokk, 2010./4.
